Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)

977-10-19 / 288. szám

1977. október 19., szerda DunQntuli napló 3 Móricz-bemutató a Kamaraszínházban idegertnyelv-oktatás tapasztalatai D rezdában tartották augusz­tusban 48 ország 950 né­met tanárának részvételé­vel a Nemzetközi Némettaná­rok Szövetségének V. üléssza­kát. A több mint ötven főt számláló magyar csoport tagja volt a pécsi Boros János is, aki tizenöt éve tanít a TIT keretén belül. A résztvevők száma ülés­szakról ülésszakra gyarapodik. Ebben az évben is a Mali Köz­társaság, Japán, Ausztrália is képviseltette magát. A konfe­rencia hivatalos címe a „Mo­dern nyelvoktatás, taVárképzés, és továbbképzés" volt. Fő témájaként a nyelvi anyag kérdését emelném ki, vagyis Hogy milyen jellegű len­ne az a tananyag, amelyet vi­lágszerte elfogadottnak tekint­hetünk. Ebben a kérdésben a részt vevő tanárok két táborra oszlottak, az egyik fél az el­méleti, a másik a gyakorlati jellegű nyelvoktatás híveként lépett föl. Más szóval az iro­dalmi, illetve a köznyelv okta­ff Ahány nyelv, annyi ember11 • Szituációkra épülő nyelvkönyvek • Minél korábban kezdeni a tanulást • A beszéd természetessége tását szorgalmazták. Végül is a gyakorlati jellegű nyelvokta­tás, a köznyelv tanítás oldalára billent a mérleg. A másik fontos téma a nyelvtan és a társalgás tani­Nem élhetek muzsikaszó nélkül P ólika megbocsát Ba­lázsnak, Balázs megbo­csát Pólikának; Lajos bácsi megbocsát nővéreinek, Zsani néni, Pepi néni, Mina néni megbocsát Lajos bácsi­nak; Pólika megbocsátja Bor­osának, hogy amíg távol volt, gazdái jószágára, mint a sa­játjára vigyázott, Borcsának eszébe sem jut, hogy neki egy­általán van megbocsájtani va­lója; a kisbornyú boldogan várja marha sorsát, a cigány­bandát viszont kidobják, hisz minden bajnak ők a forrásai: miért muzsikáltak. Erre a dra­maturgiai bukfencre volt szük­ség, hogy több mint 15 évvel a Sári bíró bemutatója után Móricz Zsigmond újból színpa­di sikert mondhasson magáé­ra k. A darab 1928-ban Hevesi Sándor rendezésében százas szériát ért el. Nem kell nagy jóstehetség, siker lesz Pécsett is, 1977-ben. Az újabb, de már a mai közönségnek szóló buk­fenc ebben csak az, hogy a siker nem a mű „korszakokat átlépő időtállóságának” kö­szönhető. A letűnt dzsentri vi­lág megbocsátó elnézéssel v ábrázolt figurái a két és fél órás, kellemes agymosáson kí­vül „hazavinnivalót" nem nyúj­tanak a közönségnek, hacsak a megbocsátás szellemét, és azt a régi vicc nyújtotta „er­kölcsi tanulságot" nem, hogy ha a férjet felszarvazták, ki kell dobni az inkriminált kanapét. De ezt jobb, ha nem veszi észre a néző. A mai — kétség­telen — siker okain inkább köz- művelődésünk irányítóinak kell elgondolkozniok. Az eredeti — 1914-ben írt kisregény a sztánai farsang konkrét élményére épül, és so­rai mögül felsejlik azért ez el­jövendő tragédia képe is. A drámai feldolgozásban — ne feledjük Móricz Tanácsköztár­saság utáni meghurcoltatását: „kések köszörülését” hallotta — a bírálat elvész. Hogy a helytelen intonálást maga az író is érezte, jelzi a következő mű, az Úri muri, már a Hét krajcár Móriczát idéző, ke­mény, kritikai realista hangvé­tele. M i is történik a színpa­don: Pólika névnap­ján, a háromnapos, „magyaros” dorbézolás alatt szinte „kieszik" vagyonukból a vendéglátókat. A férj, Balázs, már a fajüszőt vágatná, s a mulatozást még a vendégse­reg távozása után sem akarja abbahagyni. Pólika nevelőihez, a „nénikhez” menekül, Balázs követi, s megfogadja, addig „muzsikáltatja magát” a szom­széd kocsmában, míg felesége vissza nem tér. Némi bonyo­dalmak után Pólika teljesén kapitulál, a teljes rokonság megkönnyebbült asszisztálása mellett annak rendje és módja szerint Balázs megszökteti fe­leségét, kinek meghunyászko- dása jutalmául végül a cigá­nyok is — higgyük, örökre — kitiltatnak a házból. Fényes Márta rendezése so­rán a darab előadhatósága érdekében megtette az egyet­lent, amit tehetett; a két fő­hős népszínműi figurája helyett a bő írói vénával megírt, Mó­ricz igazi karakterizáló erejét sejtető mellékszereplőkre he­lyezte a hangsúlyt. Az egysé­ges játékstílus, a kis szerepek kimunkált megformálása is első­sorban a rendező munkáját di­cséri. Az ő érdeme az is, hogy nem lehetett észrevenni; csé- szealjnyi színpadon mozgat — táncoltat! — tucatnál több em­bert. F aluhelyi Magda Pólikája és Szegváry Menyhért Ba­lázsa nehezebben tudott az együttes játékba beillesz­kedni. Igaz, az asszonyszökte- tés némajátéka (Balázs bepyit az ajtón, int, erre Pólika ki­nyitja az ablakot, hogy a szök- tetés a „szakma” szabályai szerint történhessen), megmu­tatja azért a mai eljátszható- ság egyik lehetőségét: a fi­gurák idézőjelbe tételét. Ta­kács Margit, Antal Anetta és Sólyom Kati Zsani, Pepi és Mina néni szerepében az elő­adás motorjai, a közönségsi­ker fő részesei. Minden gesz­tusuk kimunkált, minden poén­jük ül, játékukban cseppnyi üresjárat sincs. Paál László már színrelépte pillanatával el tudja mondatni Lajos bácsija elmúlt 22 évének történetét. Beszterczey Zsuzsa játékos kedvvel kelti életre Birike hálás szerepét. Katona Ági tudatos rájátszással karikírozza Vero­nikát, a víg özvegyet. Kisvicák- né, Mircse cigány és Borcsa szerepében Albert Almási Éva, Carai Róbert és Bódis Irén szerep adta egyéb lehetőség híján csak alakjaik göre gábo- ros vonásait hangsúlyozzák. Albert Almási Éva az, aki né­hány gesztussal próbálja a fi­gurát élővé tenni. Pataki Erzsi, Arany Kató, Monori Ferenc és Vincze János jól alkalmazko­dott a játékstílushoz. Köpeczi Bócz István díszle­tei, bár maximális teret bizto­sítottak a játékra, inkább Póli­ka és Balázs világára rímeltek az előfüggöny elrajzolt alak­jai helyett. A színváltozás ne­hézségeit a rendező ötletes közjátéka jól áthidalták. Hru­by Mária jelmezei a kor han­gulatát idézték. Szilárd István Egy este a sombereki székelyek­nél Önálló est a televízióban — ... 1941-ben .kellett el­jönnünk Hadikfalváról, négy évig éltünk Bácskában, onnét aztán futva jöttünk idáig 1944- ben, s azóta itt vagyunk Som­berekén — meséli Ágota néni, a Sombereki Székely Pávakör egyik tagja. — Hogyan kezdődött, Ágota néni, hogyan alakult az együt­tes? — Énekelgettünk a téeszben munka közben. Én mindig úgy voltam vele, hogy jobban járt a kapa a kezemben, ha köz­ben énekelhettem. Amikor meg­alakult az énekkar, először csak hallgatózni jártam az iskola ablaka alá, mert az uram nem engedett. Eszembe jutottak sorra a régi nóták, megtanítot­tam a többieknek, aztán már én is beálltam az énekkarba, hiába tiltotta az uram. Mert énekelni mindig szerettem. De ez még 1971. előtt tör­tént. Kremling Károlynénak, az együttes vezetőjének szép em­lékei közé tartozik a pávakör megalakulása: — A Vass Lajos vezette Rö­pülj Páva műsorok idején el­jöttek hozzám a sombereki székely asszonyok, s indítvá­nyozták, alakítsunk mi is együt­test, elevenítsük föl a régi nép­dalokat, a hagyományokat, hi­szen nekik is vannak kincseik, de még milyenek!... írtak Vass Lajosnak, az meg Várnai Ferencnek, aki a mai napig el­látja csoportunkat értő szak­tanácsokkal. Kemény, okos bí­rálattal kiszűri gyűjtéseinkből ami értéktelen, aztán bárme­lyik fórum elé bátran odaáll­hatunk. A Kárpátokon túli Bukoviná­ból, Hadikfalváról érkeztek meg Baranyába a sombereki székelyek. Évtizedekig nem áll­tak közönség elé népművésze­A fellépések idejére előkerülnek a régi, ruhák. száz, százötven éves tűkkel, csak családi körben, ünnepségeken, lakodalmakon élt a néphagyomány. A páva­körök 1971. évi megalakulása után összeállt egy hadiki nép­dalcsokor, amit a falu öregjei között gyűjtöttek magnóval, s lejegyezték a harminc év búvó­patakként rejtező ősi szövege­ket, dallamokat. így került nap­világra a hadikfalvi betlehemes játék, a Csobánozás is, melyet önálló műsorként készül fel­venni a televízió. A Csobáno- zásnak a szájhagyományból való felgyűjtése, írásbelivé té­tele az értékmentés sajátos mai útját járta be: töredék­ként állt össze az ősi eleme­ket, dalokat, a régi magyar hitvilágot eggyé ötvöző népi játék. Mindenki emlékezett va­lami részletre, s ezekből a mozaikokból alakult újra egész- szé a Csobánozás szövege. A dallamot a fejében hordozta mindenki. Hét órára jár az idő, össze­gyűlnek a kör tagjai, aztán felszáll a dal. De messzi vidék­ről, de hányatott sorsról me­sél! .............Elindultam szép ha­z ámból, híres szép Bukoviná­ból ... Erdő nincsen zöld ág nélkül, az én szívem bánat nél­kül ...” — Jártak-e azóta Hadikfal- ván? — Hogyne jártunk volna — mondja, aki a királyt játssza a Csobánozásban. — Pál Ist­ván ugyanabban a házban, ugyanabban az ágyban aludt, amelyikben megszületett. Jól megértettük egymást az otta­niakkal, hisz mi is román isko­lába jártunk. Szívesen fogad­tak bennünket, jót mulattunk együtt. . . Szín román falu lett Hadikfalvából, három magyar öregasszony él már csak ben­ne, akik románhoz mentek férjhez. Én elmentem a román búcsúba is. Hiába kínoz ide­haza az asztma, úgy jártam a román táncot a többiekkel a körben, mint annak a rendje! Mert nagyon szép a román zene meg a táncuk is!... — Hiszen szép minden nép­zene — zárul le magától érte­tődően a téma a bartóki tétel­lel, amit nem iskolában tanult, de megélt minden soknemzeti­ségű vidék népe. — Akkor kezdjük — veszi kézbe Kremling Károlyné a hadikfalvi Csobánozás gondos kézírással lejegyzett forgató- könyvét. Kopogtatva kérnek bebocsát- tatást a betlehemezők, aztán elkezdődik a játék, magaszto­san, az új élet születését üd­vözlő, csodaváró áhítattal, ahogyan a messzi Bukovinában is zengett- valamikor és még távolabb a térben és időbén. Ősi pogány természetrítusok keverednek a keresztény motí­vumokkal, s beléjük olvadnak a magyar népélet mozzanatai. Földerengenek a régi haza, a vadra fenekedő ordasok, a ha­vasokban nyájat őrző, csillag után elinduló pásztorok világa. Búcsúzóul még munkahelyük­ről beszélgetünk, a híres, jó, sombereki téeszről. — Nem a téesz jó itt, ha­nem a nép — csavar a szón az egyik menyecske. — Olyan emberek laknak ebben a falu­ban, akik verekednek a mun­káért, nem kerülik, hanem meg­keresik. Hát ezért jó a téesz. Persze ez a falun is meglát­szik, meg az emberek más kedvén, hangulatán. Vége már a próbának, de a pávakör tag­jai együttmaradnak még, elbe­szélgetnek s kihallatszik utá­nuk az énekszó: — Sej-haj za­bot arat a lovának... Gállos Orsolya tásában a helyes arány megta­lálása volt. A társalgásra, a beszédkészség fejlesztésére jó­val több gondot kell fordítani, mint eddig. A felnőttek nyelv- tanulásánál figyelembe kell venni a motivációt — Sok új anyaggal megis­merkedtünk, például az NSZK- ban készült rádió-, illetve tv- kurzussal, ezek elsősorban a „távoktatás” célját szolgálják. Az új nyelvkönyvek, akárcsak az angol nyelvűek, már nem olvasmányokra, hanem szituá­ciókra, a mindennapi élet dia­lógusaira épülnek. A többség véleménye szerint a nyelvtanulást nem árt minél fiatalabb korban elkezdeni, ha lehet, már óvodás korban, mert a gyakorlat szükségessé teszi, hogy az emberek korábban el­érjék a „kétnyelvűséget”. Egyed Kálmán, a TIT nyelv­iskolai titkára három hétig Angliában tartózkodott az an­golt tanító idegen nyelvű taná­rok leedsi nyári egyetemén. — Úgy érzem, kevés gondot fordítunk a kiejtés megtanítá­sára. Nyelvtudásunk túl isko­lás, hiányoznak a kifejezések, az anglicizmusok, az alapvető társalgási bázisanyag. Vagy ha mindez nem hiányzik, sokan nem tudják, milyen szituáció­ban alkalmazzák ezeket. Ná­lunk elsősorban az úgynevezett középosztály nyelvét tanítják, s itt úgyszólván a tökéletest próbálják megvalósítani, így a mindennapi társalgási nyelv elsikkad. Darabosan, kidolgo­zotton beszélünk, s így beszé­dünk elveszti természetességét. Szükséges a legmodernebb ki­fejezések megtanítása is, mert ezek hiánya ma nagymérték­bén gátolhatja a megértést. — Mi lenne a modern nyelv­tanítás — a szituációkat teremt­ve tanítás — ideális formája? — Klubszerűén berendezett termekre lenne szükség, ahol egyszerre tíz embernél többen nem tanulnak, de ez a létszám egyelőre csak fikció. A másik fontos követelmény a jobb technikai felszereltség, ezekhez pedig több oktatási anyag szükséges. S ami még szintén utópiának tűnik, hogy heti 8— 10 órában tanítsunk nyelveket, mert 2-3 órával nem sok ered­ményt értünk el. Elmondta még, szakítani kel­lene azzal a hagyománnyal, hogy mindenáron a nyelvet akarjuk megtanítani, ahelyett inkább nyelvtanulási taktikát kell adnunk tanítványainknak. Ezt fölhasználva később magnó vagy olvasmányok segítségé­vel magasabb szinten mór ön­állóan is érhetnek el ered­ményt. Sok embernek az is problémát okoz, hogy ha töb- bé-kevésbé megtanult egy nyelvet, utána hogyan és mire használja föl, hogyan tartsa meg tudását. Erre a célra még több idegen nyelvű klub ala­kulhatna. Az angol nyelv tanításában is a legújabb törekvés a kom­munikáció szempontú, szituá­ciókra épülő nyelvoktatás. A tananyagok alapját már itt sem az olvasmányok, hanem a mindennapi élet szituációi al­kotják. — Dücső Csilla — Híres, szép Bukovinában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom