Dunántúli Napló, 1977. október (34. évfolyam, 270-300. szám)

977-10-01 / 270. szám

Az orvosképzés új rendszerének jegyében Dr. Tigyi József akadémikus megnyitja az egyetemi napokat Erb János felvétele Orvosegyetemi napok Pécsett Aranydiploma az 192T- ben végzetteknek Kilencedik alkalommal ren­dezte meg a Pécsi Orvostudo­mányi Egyetem ünnepségsoro­zatát, az egyetemi napokat. Tegnap délelőtt nyilvános ta­nácsüléssel kezdődött a prog­ram az egyetem aulájában, ahol megjelent Bocz József, az MSZMP Baranya megyei Bi­zottságának titkára, Lukács Já­nos, az MSZMP Pécs városi Bizottságának első titkára. A vendégek sorában helyet fog­lalt dr. Szentágothai János, a Budapesti Orvostudományi Egyetem Anatómiai Intézeté­nek professzora, agykutató, a Magyar Tudományos Akadé­mia elnöke. ünnepi beszédében dr. Tigyi József akadémikus, egyetemi tanár, a POTE rektora öröm­mel állapította meg, hogy év­ről évre növekszik a mostani és a régebben végzett hallga­tók érdeklődése az egyetemi napok ünnepségsorozata iránt. Beszámolt az egyetem elmúlt ötéves fejlődéséről, az elméleti intézetek, klinikák, szociális in­tézmények számbeli és felsze­reltség terén elért gyarapodá­sáról. — Az oktató-nevelőmunka területén egyetemünk igen ki­emelkedő szerepel vállalt a magyar orvosképzés új rend­szerének kidolgozásában — mondotta többek között Tigyi József. — Melyek az új oktatási rendszer fő vonásai? A túlzott specializálás helyett jó alap­képzettséggel rendelkező és a társadalom igényeit ismerő, annak megfelelni képes álta­lános orvosokat kívánunk ké­pezni. Hallgatóink megisme­rik az orvos társadalmi jelle­gű feladatait, kellő jártassá­got szereznek a mindennapi orvosi munka ellátásához. 40- ről 60 százalékra emeltük a lehetőleg kis csoportokban végzett gyakorlati oktatási for­ma arányát a hagyományos „nagyelőadás" helyett. Az ön­álló tanulásra, önképzésre va­ló serkentés érdekében beve­zettük a diplomadolgozat el­készítésének kötelezettségét. Nem az orvosképzés reformját hajtottuk végre, hanem egy teljesen új rendszerét vezettük be az országban elsőnek, szá­mos tradicionális nézetet fel­számolva, számos új szempon­tot bevezetve. Dr. Tigyi József ezek után szólt az egyetem gyógyító és tudományos munkájáról, majd átadta a Pro Universitate em­lékérmeket dr. Kiss István, dr. Új János, dr. Nemes Józsetné, dr. Somogyi Jenő, dr. Tóth Im­re és dr. Molnár Istvánná ré­szére. Minden eddigit túlszárnyaló szép szómban jelentek meg az egyetem 1927-ben végzett aranydiplomásai, egy szakmai sikerekben igen gazdag évfo­lyam tagjai. Az aranydiplomák átadása után az egyetem rek­tora kiosztotta az aranykoszo­rús törzsgárdajelvényeket, meg­jutalmazta a kiemelkedő diák­köri pályamunkákat, ismertet­te a kiváló KlSZ-alapszerveze- teket és a tanulásban élen járó hallgatókat. Dr. Tigyi József ezután a Lég- rády Sándor festőművész, gra­fikus bélyegterveiből rende­zett kiállítást nyitotta meg a központi épület előcsarnoká­ban. Délután évfolyamtalálkozók­kal folytatódott a program, majd 17 órakor zajlott le az egyetem baráti körének köz­gyűlése, este pedig gólyaava- tóra került sor az egyetem au­lájában. Ma délelőtt tudomá­nyos üléseken folytatódik a IX, egyetemi napok programja. G. O. Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Tanács mó­dosította az 1963. évi 36. sz. törvényerejű rendeletnek az Ál­lami-díjra, és a Kossuth-díjra vonatkozó egyes rendelkezése­it. A módosítás értelmében mindkét díjnál megszűnik a fokozati rendszer és a jövőben — a nagy díj mellett — egysé­ges elnevezéssel Állami-díjat és Kossuth-díjat adnak ki. A díjakkal együttjáró összeget a Minisztertanács állapítja meg. Az Elnöki Tanács módosítot­ta a mezőgazdasági rendelte­tésű föláek védelméről szóló 1961. évi VI. törvényt. A tör- í vény alapelveit figyelembe vé­ve a módosító rendelkezések biztosítják a mezőgazdasági rendeltetésű földek hatékony védelmét a gyorsütemű iparo- í sodás és városiasodás viszo- j nyai között. Az új rendelkezé­sek a legértékesebb mezőgaz- I dasági földek más célra tör- j ténő felhasználását csak kivé- i telesen indokolt esetben teszik ; lehetővé, anyagilag érdekeltté teszik a beruházókat a földek takarékos felhasználásában, valamint továbbfejlesztik a művelődési kötelezettség elle­nőrzésének és a művelésből való kivonás engedélyezésének rendszerét. A törvényerejű ren­delet 1978. január 1-én lép hatályba és végrehajtásáról a Minisztertanács gondoskodik. Az Elnöki Tanács bírákat vá­lasztott meg és mentett fel, vé­gül egyéni kegyelmi ügyekben döntött. Enrico Beriinguer Budapestre érkezett Kádár Jánosnak, a Ma­gyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága első titkárának meghívásá­ra pénteken Budapestre érkezett Eririco Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára, Anselmo Gouthier, a párt titkársága tagjának kíséretében. Enrico Berlinguert a Fe­rihegyi repülőtéren Ká­dár János, valamint Né­meth Károly, a Politikai Bi­zottság tagja, a KB titká­ra, Gyenes András, a Köz­ponti Bizottság titkára, Katona István, a KB tagja, a KB osztályvezetője és Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője fo­gadta. Budapestre várják Edward Giereket és Pietr Jaroszewíczet A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának és a Magyar Népköztársaság kormá­nyának meghívására a kö­zeli napokban baráti lá­togatásra Budapestre ér­kezik Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkás­párt Központi Bizottságá­nak első titkára, és Piotr Jaroszewicz, a LEMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnö­ke. A Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa Elnöksé­gének meghívására Tor Halvorsen elnök vezetésé­vel pénteken hazánkba ér­kezett a Norvég Szakszer­vezeti Szövetség (LO) kül­döttsége. A norvég szak- szervezetek képviselőit Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára fogadta. Az orosz szakos pedagógusok egy csoportja. Az orosztanárok tovább­képzésének új formái A MAPRJAL az Orosz Nyelv- és Irodalomtanárok Nemzetkö­zi Szövetsége, melynek ma­gyarországi szervezete is mű­ködik Budapesten és hozzá­tartoznak a megyei csoportok. Hazánkban csaknem kétezer tagja van — Baranyában, So­mogybán, Tolnában majdnem 300 —, akik általános, közép­iskolai és főiskolai tanárok. Olyan peaagógusok, akik Ku­tatnak saját területükön, töb­bet, újat akarnak módszerta­nilag, szakmailag és így pél­daképei is a többi, orosz nyel­vet tanító tanárnak. A hazai szekciók épp tíz­évesek idén. Minden megyé­ben működik az országismere­ti, irodalmi, módszertani, for­dítói és a nyelvi versenyeket szervező szakbizottság. Évente két-három alkalommal talál­koznak, hogy kicseréljék ta­pasztalataikat, úttörőmunkássá­gukról számot adjanak és a publikáció lehetőségeit is megvizsgálják. Ebben az évben Szeged, Miskolc után Pécs, az itteni tanárképző főiskola adott otthont az egynapos regioná­lis találkozónak, melyen Bara­nya, Somogy és Tolna megye MAPRJAL-tagjai vesznek részt. ünnepi megnyitót dr. Ka­marás Istvánná Váróczi Zsuzsa főigazgató-helyettes mondott, és köszöntötte az egybegyűl­teket, köztük Bocz Józsefet, az MSZMP Baranya megyei Bi­A MÁV kiválóan felszerelt tanműhelyében vasúti jármű-, jármüvillamos- és Dieselmoz- dony-szerelőnek képezik ki a nyolc általánost végzett tanulókat. Képünkön a motorfőda­rabok szerelését gyakorolják. Gregorics felvétele zottságának titkárát — Pécs Ilonát, a MAPRJAL magyar- országi szekció titkárát, a Gor­kij nyelviskola igazgatóját, Rumpler Nyinát, a Pécsi Ta­nárképző Főiskola orosz nyelvi és irodalmi tanszékének veze­tőjét, valamint Calina Iszajev- na Makarovát, a Puskin Inté­zet magyarországi igazgató­ját. Pócs Ilona az elkövetkező évek terveit vázolta fel. Több, a szemléltetést is segítő, sok illusztrációt tartalmazó kiad­vány is készül, így az egyik országismereti tudnivalókat tar­talmaz, a másik olyan verse­ket, orosz és szovjet lírikusok alkotásait, melyek közel állnak a diákok életkori sajátosságai­hoz, valóban érdeklik a fiata­lokat. Ugyancsak rendezzük egy másik könyv anyagát is, ami egy russzisztikai bibliog­ráfia lesz, benne az összes, Magyarországon megjelent, az orosz nyelvvel, annak tanításá­val foglalkozó művek legfon­tosabb adatait megtalálhatja az érdeklődő. Fő kutatási te­rületünk: a magyarok, akik az oroszt beszélik, milyen hibákat vétenek, milyen nyelvi babo­nák, rossz szokások alakultak ki és ezek tapasztalatai alap­ján akarjuk megszerkeszteni a legújabb tankönyveket. Új to­vábbképzési formát vezetünk be a pédagógusoknak várha­tóan a jövő évtől, vagyis fél­éves továbbképzésen vehetnek részt Moszkvában. Jelenleg csak a hathetes és az egyhó­napos időtartamú képzési for­ma létezik, de a moszkvai Puskin Intézet új épületének elkészülte után nemcsak egy-, de két-, három- és több hó­napos képzésekre is sor ke­rülhet tanároknak és diákok­nak egyaránt a Szovjetunió­ban. Somogyi Sándorné Dencs- házáról érkezett, már tíz éve tanítja az oroszt. Ez alatt 800 gyereket tanított meg erre a nyelvre: — Ami nagyon be­vált, az az aktív levelezés, új­ságolvasás, dal- és játékta­nulás, de mindezek nem ér­nek célba, ha az aktív szó­kincs kialakítása elsikkad. Kell a szívós szótanulás is, ami el­engedhetetlen és ennek alap­ja az önfegyelem, az önneve­lés, az akarat. Nem mondhat­juk, hogy a technikai felké­szültségünk kiváló, mert kevés a magnószalag, ami van, azo­kon áthangzik több szöveg és az új tananyagot nem szem­léltethetem a legújabb dia- pozitívekkel és diafilmekkel. Pedig az eredeti, élő nyelvi hatásra nagy szükség van. — Csuti J. — Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXIV. évfolyam, 270. szám 1977. október 1., szombat Ara: 80 fillér

Next

/
Oldalképek
Tartalom