Dunántúli Napló, 1977. szeptember (34. évfolyam, 240-269. szám)

1977-09-11 / 250. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXIV. évfolyam, 250. szám 1977. szeptember 11., vasárnap Ara: 1,20 Ft Az MSZMP Baranya megye] Bizottságának lapja II zsarnokság nem törheti le a chilei népet Szolidaritási gyűlés Komlón Impozáns látványt nyújt esténként a város minden részéröl lát­ható, szépen kivilágított, 248 lakásos toronyház. 3 Maletics László Felmentették a hadügyminisztert Átszervezés az etiópiai kormányban Mariam ezredes a vezérkari fonok Amnesztia politikai foglyoknak Negyvenötösök Nem a „hányas vagy?” kér­désére válaszol a megjelölés: negyvenötösök. Akad közöttük, aki még a századforduló ide­jén született, s olyan is, aki a második évtized vége felé pil­lantotta meg a napvilágot. Más köti össze, fogja egység­be őket: párttagságuk kelte. Az a tény, hogy közvetlenül a felszabadulás után, 1945-ben lettek tagjai pártunknak, azóta is rendíthetetlen harcosai a szocializmus ügyének. Az évek telnek, s lassan megváltozik a negyvenötös kommunisták helyzete. Mind többen érik el közülük a nyug­díjkorhatárt, sokasodnak körü­löttük, akiknek már történelem az az idő, amikor ők meg­kezdték politikai, közéleti te­vékenységüket. A fiataloknak lassan már ők is veteránok, a nagy idők részesei. Igaz, más helyzetben kap­csolódtak be a párt harcaiba, mint azok, akik még a felsza­badulás előtt találták meg az utat a forradalmi munkásmoz­galomhoz. Amazoknak a halál­lal kellett szembenézniük, bör­tön, koncentrációs tábor ásta alá egészségüket. Nagyon is indokolt és méltányos az a fokozott gondoskodás, amely- lyel a megvalósuló szocializ­mus társadalma őket körülve­szi. A negyvenötösök esetében az efféle különleges gondos­kodás indokolatlan lenne. Ám annál szükségesebb az odafi­gyelés a szavukra, tapasztala­taik hasznosítása, a megfelelő feltételek biztosítása ahhoz, hogy érdemi részesei lehesse­nek a pártmunkának, a köz­életnek. Tetteikkel teremtettek alapot ehhez az erkölcsi megbecsülés­hez. Hiszen elsősorban a kom­munista párt tagjainak, a bal­oldali szociáldemokratáknak köszönhető, hogy a magyar munkásosztály a felszabadulást követően élni tudott a szovjet hadsereg győzelme nyomán létrejött lehetőségekkel, s a szocializmus útjára tudta ve­zetni hazánkdt. Csatáztak a reakcióval, agitáltak, szervezték a tömegmegmozdulásokat, dön­tésig vitték a politikai küzdel­meket. Alapvető részük volt abban, hogy a munkásosztály és szövetségesei javára dőlt el a „ki kit győz le?' történelmi kérdése. S ezt követően is ré­szesei maradtak a küzdelem­nek — sokan közülük fontos és nehéz posztokon —, együtt az újonnan felnövő-csatlakozó generációikkal. Sok tapasztalatot szereztek ezekben az évtizedekben. A politikai tömegmunkában ma is hasznosíthatunk ezekből a tapasztalatokból, ma is szük­ség van az akkor kifejlődött politizáló érzéke. • Mindezt azért szükséges hangsúlyozni, mert a párttag­sági könyvek cseréjét kísérő eszmecserék feltárták, hogy eb­ben a tekintetben nincs ná­lunk minden rendben. Néhol elhalványult a negyvenötös párttagok tetteinek emléke, csökkent a figyelem helyzetük, problémáik iránt, nem vonták be őket eléggé a pártszerve­zetek tevékenységébe, a társa­dalmi életbe. A Központi Bi­zottságnak a tagkönyvcserét lezáró határozata ezért hívja fel külön a figyelmet a népi demokratikus rendszer megte­remtésében részt vett, nagy tapasztalatokkal rendelkező párttagok erkölcsi megbecsülé- lésére, s fokozottabb bevoná­sára a párt- és társadalmi munkába. A Magyar Szolidaritási Bizottság nyilatkozata A Magyar Szolidaritási Bi­zottság szombaton a követke­ző nyilatkozatot tette közzé: • Negyvennyolc hónapja an­nak, hogy a világ haladó köz­véleménye megdöbbenve érte­sült dr. Salvador Allendének, Chile törvényes elnökének meg­gyilkolásáról. A véres puccs óta Pinochet a legkegyetle­nebb terrorrendszert teremtette meg: a népi hatalom tisztség- viselőinek, kommunistáknak, szocialistáknak, párton kívüli ak­tivistáknak és egyszerű szim­patizánsoknak ezreit ölték meg vagy a legkegyetlenebb körül­mények között kínozzák a kon­centrációs táborokban és a junta börtöneiben. Az eltűn­tek száma meghaladja a 2500- at. A katonai junta törvényen kívül helyezett minden politi­kai pártot, meghosszabbította a rendkívüli állapotot, amivel nyilvánvalóvá tette azt a tö­rekvését, hogy folytassa tör­vénytelenségeit és újabb bűn­tetteket kövessen el. De ezek az intézkedések nem erejét, hanem gyengeségét bizonyít­ják. A zsarnokság nem tudja letörni a chilei nép kitartó el­lenállását, amely ezer és ezer formában valósul meg. Népünk a világ haladó em­bereivel együtt minden rendel­kezésre álló eszközt és erőt felhasznál arra, hogy támogas­sa Chile népének szabadság- harcát, Victor Diaz, Mario Za- morano, Haine Donato, Exe- quil Ponce, Jorge Munoz, Jo­se Weibel, Carlos Lorca és a több ezer chilei hazafi életé­nek megmentését, akikkel a katonai diktatúra le akar szá­molni és ezért eltűnteknek nyilvánítja őket. Támogatjuk a chilei nép tö­retlen harcát a diktatúra meg­döntéséért, a népi egység, a kereszténydemokrácia és vala­mennyi antifasiszta erő össze­fogásáért, egy új, demokrati­kus rendszer létrehozásáért. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a chilei nép elszántsága és a nemzetközi szolidaritás ereje győzedelmeskedni fog a chilei nép hóhérai fölött. Chilei szolidaritási napot rendezett tegnap Komlón a dávidföldi dr. Salvador Allen- de iskolában a KISZ Baranya megyei, a Hazafias Népfront és a KISZ Komló városi Bi­zottsága. Az iskola előcsarnokában fényképtabló a névadóról: Allende választási körúton — a tömeghez beszél — felesé­gével a választási győzelem után. Az ünnepség — melyen töb­bek között részt vett Elias Montaya, a Chilei Kommunis­ta Párt tagja, Szőke Attiláné, a KISZ Baranya megyei Bizott­ságának titkára, Steinhöfer Károly, a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottságának munkatársa, Feiner Istvánné, a HNF Komló városi Bizottsá­gának titkára és Páva Zoltán, a KISZ Komló városi Bizottsá­gának titkára — koszorúzás­sal kezdődött: a béketanács, a Hazafias Népfront, a KISZ, az Allende iskola, a vöröske­reszt, a villamosüzem és a Carbon Vállalat Allende bri­gádja helyezte el a kegyelet virágait, a néhai elnök mell­szobránál. A bányász-színpad műsorát követően P. Kovács Tibor, az Országos Béketanács elnökségének tagja mondott beszédet, hangsúlyozva, hogy a magyar nép szolidáris a chilei néppel, melyet az 1973 szeptemberében hatalomra ju­tott fasiszta katonai junta ke­gyetlen terrorral elnyom, és új­ra kiszolgáltatja- az országot az amerikai monopóliumoknak. A tablón a lángokban álló Moneda, az utolsó kép a még élő és harcoló elnökről, és a halott Allendérői. Az iskola udvarán már Elias Montaya, a Chilei Kommunista Párttag­ja beszélt Allende Chiléjéről, és a Pinochet-rezsimről. A tablón képek: Pinochet katonái, géppisztollyal kezük­ben, feltartott kezű, rémült ar­cú férfiak, asszonyok és végül egy színes lemezborító, elő­térben az elnök, mögötte chi­lei férfiarcok. A felirat: ,,A hangjukat nem ölhették meg". A világ haladó nézetű száz­ezreinek szolidaritása segíti, hogy a harcoló chileiek hang­ja ne halkuljon — egyre erő­södjön. Ezt a gondolatot fo­galmazták meg a komlói ün­nepség résztvevői abban a táviratban, melyet az Orszá­gos Béketanácshoz küldtek. A szolidaritási nap a komlói spirituálé és az 5-LET együt­tes műsorával ért véget. Átszervezéseket hajtottak végre Etiópia kormányában, hadseregének élén és közigaz­gatási szerveinél — jelenti az Addisz Abeba-i rádió. Felmen­tették Ajalev Mandefro had­ügyminisztert — akit nagykö­vetté neveztek ki — és Gizav Belajneh-et, a hadsereg vezér­kari főnökét. Az utóbbi a kor­mány katonai tanácsadója lett. A rádió péntek esti közle­ménye szerint az új hadügy­miniszter Taje Telahun tábor­nok, a légierők volt parancs­noka lett. A hadsereg vezér­kari főnökévé Hailé-Giorgisz Hailé Mariam ezredest nevez­ték ki. Az iparügyi, valamint kultu­rális miniszteri tisztségekre szintén új vezetőket neveztek ki. Új vezetők kerültek számos tartományi közigazgatási kör­zet, valamint Etiópia 16 külföl­di képviseletének élére is. Hivatalos közlés szerint pén­teken, az etiópiai forradalom harmadik évfordulója alkalmá­ból a kormány 894 politikai foglyot amnesztiában részesí­tett. A forradalomellenes tevé­kenység gyanújával korábban letartóztatott és most szaba­don bocsátott foglyokat felszá­ntották arra, hogy tanúsítsa­nak lojális magatartást az etiópiai forradalom iránt. Etiópiába utazott Korom Mihály Dr. Korom Mihály igazság­ügy-miniszter és Várkonyi Jó­zsef, hazánk Addisz Abeba-i nagykövete kormányunk kép­viseletében részt vesz az etióp forradalom 3. évfordulójának ünnepségein. Dr. Korom Mi­hály szombaton elutazott Etió­piába. Egyiptom és Líbia visszavonja csapatait a határkörzetből Jasszer Arafat jószolgálati missziójának eredményeként Li­bia és Egyiptom megkezdte csapatai visszavonását a határ­körzetből. A líbiai csapatok a határtól 122 kilométernyire fek­vő Tobruk felé, az egyiptomi egységek pedig a határtól 18 kilométernyire lévő Sidi Dorro- me irányában vonulnak. A Palesztinái Felszabadítósi Szervezet végrehajtó bizottsá­gának elnöke pénteken este tért vissza közvetítő útjáról Bei- rutba. Megérkezésekor adott nyilatkozatában — az időpont és a hely megjelölése nélkül — közölte, hogy hamarosan sor kerül egyiptomi és líbiai politikai és katonai vezetők ta­lálkozójára. Visszatérése előtt Arafat rö­vid időre megállt Damaszkusz- ban, ahol Abdel Halim Khad- dam szíriai miniszterelnök-he­lyettessel és külügyminiszterrel találkozott. Védett pork a helesfai szociális otthon kertje. Képünkön a park egyik érdekessége, a szelídgesztenyefa, elterülő koronával. — Szokolai felv. _

Next

/
Oldalképek
Tartalom