Dunántúli Napló, 1977. szeptember (34. évfolyam, 240-269. szám)
1977-09-10 / 249. szám
e Dunántúli napló 1977. szeptember 10., szombat K itárja az erkély ajtaját, aztán kerülgeti a földre helyezett és az állványon álló zöld szobanövényeket: — Ma öntözési nap van . . . Aztán mégsem öntözi a virágokat, kimegy a konyhába, reklámszatyrából szedi elő a vacsorának valót, reggel beadja a Csemegébe a cédulát, estére elkészítik az árut, csak a pénztárnál kell sorba állnia. Délután fél ötkor mentem fel érte irodájába a Kossuth utca elejére, Rózsikát találtam ott, a Konzum igazgatónőjét, átszaladt egy fél órára, köszönteni a 60 esztendős dr. Sebők Imrét. Szóval a Csemegéből indultunk haza a Budai Nagy Antal utca egyik emeleti panellakásába. A szekrénysor elfoglal egy falrészt, másikat az erkély, de a többi falfelületet festmények borítják be: Szász Endre, Solcz Erik, Hermann Li- pót képei, aztán Szőnyi hagyatékából rézkarcok, Fabók Gyulának egy tűzzománca. — Gyűjtőd a képeket? — Nem a „gyűjtés" kedvéért, hanem mert szeretem őket, azért veszek néha egyet-egyet, főként, ha van rá pénzem. — Délután a hivatalban láttam egy rokkát a sarokban, asztaloddal szemben pedig mozsarat, öreg vasalót, falusi lámpát. Mit jelentenek ezek a tárgyak neked? — Semmi egyebet, mint hogy nyugalmat árasztanak, de azt aztán nagyon. Mintha a külvilág zaját is megszűrnék és visszarepítenek egy időtlen közegbe. S ha jól belegondolok, akkor a gyerekkoromba. Talán. — Milyen volt? — Rossz. Legalábbis nem sok kellemes emlékem maradt azokból az évekből. D r. Sebők Imre, a Pécsi Centrum Aruház igazgatója. Kezdetben-végezte a Köz- gazdasági Technikumot, aztán a Pécsi Jogtudományi Egyetemet kiváló eredménnyel, amiért megkapta a Felsőoktatási Tanulmányi Érdemérmet. Elvégezte a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem szakosítóját. Tulajdonképpen már 1949 óta marxista ideológiát tanít, különböző szinten, jelenleg mint adjunktus, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Marxista Tanszékén. A megbecsülést jelző sok kitüntetés tulajdonosa: a Szocialista Hazáért Érdemrendnek és a Munka Érdemrend arany fokozatának is. — Hol nevelkedtél? Térjünk vissza rá.- A pesti aszfalton. Apám vasúti felvigyázó volt, tíz testvérem közül négyen “Pesten születtünk, a többiek az ország különböző vidékén, attól függően, hogy a család a MÁV jóvoltából merre vándorolt. Apám elveszítette a fél szeme- világál, és elhunyt elég korán, attól kezdve már nagyon rosz- szul éltünk. Anyám kénytelen volt kéf testvéremet az árva- házba adni, de még így is sokan voltunk a napi kenyérre. A Teleki tér környékén a felnőttek világát nekem akkoriban a koldusok, lumpenek, kitartottak, utcalányok jelentették. Egyetlen út volt számunkra, hogy kilépjünk ebből a zavaros masszából, éspedig az, hogy valamiképpen bejussunk az iparba, a munkások közé, különben menthetetlenül elveszünk. Elhelyezkedtem a nemesfémiparban, attól kezdve érezhető változás következett sorsomban. Mint ifjúmunkás, elég hamar feltaláltam magamat a mozgalomban. A Nemesfémipari Munkások Szak- szervezetének akkoriban már kommunista vezetése volt. Emlékszem rá, 1932-ben már mint műszerésztanuló, a többi ifjúmunkással részt vettem egy angyalföldi tüntetésen. Egy ideig Kulich Gyulával egy sejtben dolgoztam, és sok más olyan idősebb munkással, akik később a mozgalom mártírjai lettem. Elmondhatom, hogy a munkások, később a párt neveltje lettem. Ne vedd frázisnak, de így van: emberséget és másokkal való törődést tanultam egész életre szólóan. C sengetnek, asszonylánya érkezik a férjével és bevi- harzik egy kisfiú is, az unoka - körbeszaladja a lakást — megpillant, megtorpan, illedelmesen bemutatkozik, ötliteres dunsztos üveg uborkát hoztak, a nyolc—tíz üreset pedig lehordják a kocsihoz, ezekbe is idei savanyúság kerül. Nem sokat időznek, búcsúzkodnak, ismét magunkra maradunk. Esteledik, még nem gyújtunk villanyt, a szalagház előtti grundon gyerekek üvöl- tenek, autók lassítanak, motorok bőgnek fel és halkulnak el. Szokásos fülledt, nyáresti lakótelepi miliő. Bogiári rizlinget iszogatunk, egy tálkába apró és sós kis akármiket önt a zacskóból, rágcsáljuk s közben Sebők Imre életének későbbi szakasza mondatfoszlányokban jelenik meg a félsötét szobában: „...ezervalamennyi kilométer kegyetlen futás a Dontól hazáig, a határig, aztán . . . szökés... elfogják . . . német- országi koncentrációs tábor... végre haza Pestre, aztán Pécsre .. . aztán igazgatója az Állami Áruháznak, amely ma Centrum Áruház néven ismert. — Mi a legnagyobb gondod, mint igazgatónak? — Az, hogy kicsi az áruház. — Más nincs? — Az, hogy felépüljön végre az új, a nagy, a korszerű, amilyenre vágyunk valamennyien. — Lesz ebből valami? — Igen. 1981-ben kezdődik az építése kint az Irányi Dániel téren. Még néhány év, addig nem szeretnék nyugdíjba menni. Még részt akarok venni az előkészítő munkában; olyan szakembergárdát kinevelni és összehozni, amely okosan, nagy szakértelemmel viszi tovább az ügyeket. Reményeimnek meg is van minden alapja. Évekkel ezelőtt gyakran írtam rövidke tudósításokat a városi tanács végrehajtó bizottságának üléseiről. Választott testület ez — tagja vagy 15 esztendeje dr. Sebők Imre is — amely alaposan, gondosan tárgyalja, vitatja, mérlegeli a város jelenét, jövőjét. A tudósítások szigorúan a tényeket közlik a néppel. De megint más ott ülni a vb-tagok között egy-egy ülésen, amelynek hangulata nemegyszer túlfűtött, a gondolatok, vélemények tüzé- ben. — „Az utca embere" — nem jut más jelző eszembe — ha jóhiszeműen is, de gyakran félreért vagy félremagyaráz egy- egy tanácsi intézkedést. És ezzel a jelenséggel a legnehezebb megbirkózni. Mondhatok egy példát: a gyakori útburkolat felbontások szinte feldühítik a közvéleményt. Nem mintha ez a probléma nem bántaná a vb valamennyi tagját. De csak most jutottunk el odáig - a feltételek megteremtése után — hogy egy tanácsi rendelkezés megszülessen a közeljövőben, amely a különböző közüzemi vállalatok munkájának koordinálását írja elő. Az is igaz, hogy vannak kisebb horderejű, de egy bizonyos lakókörzet számára mégis égetően komoly gondok, kívánságok. Ha most kinéznék az erkélyről, látod, itt a két utca közötti térségen van egy óvoda, bölcsőde, emitt egy tervezőirodai épület. Világos, hogy ezt parkosítani kellene, sok zölddel, fával, ülőalkalmatosságokkal, s nem arra számítani, hogy ide autóparkoló kerüljön. Van egy másik: szint- különbség van a házsor előtti aszfaltozott útszakaszon. Ahol összeér, néhány méternyi szakaszon nincs aszfalt. A gyerekkocsis asszonyok reggelente itt bukdácsolnak mo't már hónapok óta, de a vita még mindig tart a szakigazgatási szervek és a lakók, illetve az építési szervek között. — Te mint lakó vagy mint a város vezető testületének tagja, ha kinézel, látod, hogy... Legyint: — Hadd ne mondjam, hogy mit látok. Néhány másodpercig csendben ülünk, feláll, bekapcsolja a tévét. — Tulajdonképpen hogyan osztod be az idődet? Munkahely, egyetem, tanácsi szervek .. . Magánéleted van-e? — Korán kelek. Minden reggel tornászom, ezt ebben a korban jóllehet még jobban gyakorolni kell. Aztán ezt-azt elkészítek a konyhában, rendbehozzuk a lakást a lányommal, tudod, feleségem öt éve elhunyt.. . Nyolc körül bemegyek az áruházba vagy gyakran előbb is. A napi feladatok szinte naponta változnak, de az időbeosztás nagyon szigorú rendre kényszerít. Barátaim? Vannak. Azt hiszem elég sokan. Esti óráimat mégis többnyire a szakirodalom köti le. Enélkül képtelen lennék lélegzetvételre is. Tulajdonképpen az pihentet, amikor a tanszéken órát tartok. M ézi az órát, én is készülő- döm. Marasztal: — Nézzük meg együtt a Sztrogoff Mihályt.. . Megnézzük együtt. Oldalvást pillantok, látom, figyeli a képernyőt, de gondolatban másutt jár. Azt hiszi, hogy szabad idejét be tudja osztani. Pedig nem tudja. S azért nem, mert nincs is. Rab Ferenc Fotó: Seres Éva Szombati beszélgetés Dr. Sebők Imre ^KdMO/yTa/tfN °RdwAt Két kép ELVONÓKÚRA — Megláttam a bokáját! — esett pánikba a századforduló táján az ifjú vagy kevésbé ifjú szerelmes, és éjszakája álmatlan volt. A dolog néhány évvel ezelőtt jelentősen javult: — Mindenét láttam! — mondta jóval kevesebb extázissal az elmúlt évek fiatalja, mikor a mini akkora volt már, hogy csak a jobb szeműek fedezhették még föl a szoknyát. Egyszerre eltűnt a nők térde, a szoknya a térd alá hanyatlott, és az embernek meg kellett elégednie a túlzott, a ruhába gyömöszölt formák szemlélgetésével. Ez volt az elvonókúra korszaka. Én attól tartottam már, hogy a mai fiatalok is úgy járnak, mint őseink, legfeljebb némi módosított szókinccsel, ami így hangzana: — Hű! Állati volt! Láttam egy csaj térdét! Szerencsére maguk a nők is sokallották ezt már, és egy érdekes jelenséget sikerült újabban fölfedeznem: a szoknya ugyan változatlanul hosz- szabb, de a nők hosszú hasításokat alkalmaznak, ami ugyanannyit mutat, mint a bikini. És még ez is olyan értelmesen van megoldva, hogy a hasíték ott van, ahol az emberben legmélyebb a kétség. — Jó combja lehet ennek a nőnek? - merül el az ember a kételyben. Villan a hasiték, máris látszik, hogy jó. — De szépen gömbölyödik az a kis alma! Nem lehetne többet látni belőle? Lehet! Ott a hasíték, épp a megfelelő helyen! Szerencsére nőink rájöttek, hogy nem szabad az ocsmány divat rabszolgájának lenniök. Ami jó, azt mutogassák vagy legalábbis is sejtessék! A sejtés pedig izgalmasabb, mint a bizonyosság! KORMI A szembeni utcasarkon lakik, és gyakran sündörög az utcán. Kormi csodálatosan szép. Nevéhez híven koromfekete, de négy hófehér cipője van, és az orra is hófehér folttal tarkított. Megy egyszer mellettem. Odaszólok: — Ejnye, Macska, de szép vagy! — Nyau! - mondja, és oda- dörgölődik. — Aha! — mondom. — Lehet veled valamit kezdeményezni! Gyere föl! Följött. Megivott két find- zsa tejet, helyet foglalt a legkényelmesebb fotelban, közben játékból megindította a villanyvarrógépet. Azóta följár. Ha az utcán megy, szólok neki, fölvágtat, eszik, pihen és hosszan, elmélyedten szemléli az akváriumot. Minap ismét találkoztunk: — Gyere, Macska! Jött, majd a lépcsőházban mórikálta magát. Megmérgesedtem, a hónom alá kaptam. A konyhában adtam neki tejet, és lementem a boltba. Mikor jövök vissza, a lépcsőn találkoztam egy idősebb hölggyel, meg egy angyalarcú kiskölyökkel. A kis srác megszólal: — Ez az a bácsi, aki elcsórta a cicánkat! A hölgy majd elsüllyed, és magyarázkodik: — Nem mondhatsz ilyet a bácsiról! A kis fickó következetes: — De! Elcsórta! — Visszakapod! — mentema helyzetet. - Tejet eszik a konyhán, utána kidobom. — Látod! — mondja a nagymama. — Nem vitte el a bácsi ! — De, elcsórta! — hajthatatlan a srác. Őszintén szólva, igaza volt. Mindenesetre, a gyerekre vi- gyázniók kell majd, hogy milyen pályára adják annakidején, mert ez a tulajdonsága nem mindig hasznos. Szöllősy Kálmán 100 éves jubileum A szigetvári kórusmozgalom Valamikor néhány dalkedvelő jóbarát — három csizmadia és egy lakatosmester — az Almás-patak partján a maga gyönyörűségére énekelgetett. Mígnem egy szép napon Papp János nevezetű kántor fölfigyelt a „dalosokra". Biztatására mindig többször gyűltek össze, s hogy- hogynem a következő húsvét napján már nyilvánosan is bemutatkozott az éneknégyes a plébánia-nagytemplomban. Sikerük óriási volt. A templomi szereplés után az Olvasóegyletben „léptek föl". Az ő lelkes dalolósuk vetette meg a szigetvári dalosmozgalom alapjait. Somogy megyében — Szigetvár 1950-ig Somogyhoz tartozott — 1878-ban a Hivatalos Statisztikai Közlemények tájékoztatása szerint mindössze két, hivatalosan is nyilvántartott dalárda működött, s ebből az egyik a szigetvári volt. A Somogy című megyei hetilap 1878. január 8-i számában ezt olvashatjuk: „Sylvester est Szigetvárott. Tagadhatatlan, hogy Szigetvár társadalmilag halad és e haladásnak a múlt év utolsó estéjén oly szép tanúságát adá, melyet vétek volna elhallgatnunk s fel nem jegyeznünk. A szigetvári dalárda, melynek megalakulása az 1877. évet e városra nézve nevezetessé tette Sylvester estéjén .dalárda estélyt’ rendezett. .. Már maga a mű sorozat e haladásnak elvitathatatlan bizonyítékát képezi, eltekintve attól, hogy úgy a dalárda — alig egy éves fennállása dacára — valamint az egyes közreműködők, előadásaik és játékaik által a közönség várakozásának és igényeinek tökéletesen megfeleltek." Alig egy év múlva már húsz tagot számlál a daloskor. Az Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal 1880-ban kiadott Hivatalos Statisztikai Közleményekben, mely Magyarország egyleteit és társulatait regisztrálja, a 226. oldalon ezt olvashatjuk: „Az egylet székhelye Szigetvár, neve: Dalárda, alakulási éve 1877, célja az ének művelése és társas szórakozás. így indult útjára Szigetvár rótt az a kórusmozgalom, amely napjainkban 100 éves múltra tekinthet vissza, s amely minden mélypont, megtorpanás fölött továbblépett, tovább élt. A jelenlegi Tinódi-vegyeskart 1964 óta Hergenrőder József karnagy vezényli. Várnai Zoltán a Tinódi-ve- gyeskar alapító tagja, szervező titkára, egyben a város egyik legrégebbi kórustagja — több mint 20 éve énekel a szigetvári dalárdában — 1972-ben könyvet írt a szigetvári kórusmozgalom történetéről. Öt kerestük meg azzal a kérdéssel, mit jelent a kórus életében a századik évforduló? — Mindenekelőtt feszítettebb munkaritmust •— mondta. — Mostanában gyakrabban, s hosszabb időre jövünk össze. Komoly, nehéz műveket adunk elő, megtanulásuk nagy erőfeszítést, sok fáradozást igényel. — Repertoárjukban a klasszikus szerzőktől kezdve a mai modernebb hangvételű művekig nagyon széles a skála. Igényes, magas színvonalú műsorválasztásukban milyen újdonság szerepel? — Bárdos Lajos régi pat- rónusunk, a kórus századik születésnapjára új művet írt: a Sík Sándor versére komponált Zrínyi harmadik énekét. Ennek az ősbemutatója lesz a jubileumi hangversenyén Szigetváron. A neves zeneszerző nemcsak az ősbemutatón vesz részt, hogy személyes jelenlétével fokozza hangversenyünk rangját, hanem utolsó próbáinkon is itt lesz, hogy segítse munkánkat, a mű sikerét. — Húsz év alatt bizonyára sok szép élményben volt része az éneklés során. — Számomra máig is megható, feledhetetlen élmény volt, amikor Jambolban, az Arany Diana kórusfesztivál hangversenytermében, amely legalább háromszorosa a pécsi Liszt-teremnek, zsúfolt nézőtér előtt a szófiai egyetemi könyvtár kórusa a mi tiszteletünkre elénekelte Kodály Esti dalát, magyarul. Gulyás Gabriella a legfiatalabb kórustagok egyike. Idén érettségizett, szeptembertől a Pécsi Tanárképző Főiskola növendéke. — Mit jelent a 100. évforduló nektek, 18 éves fiataloknak? — Nagyon tetszik nekünk, hogy a jubileum során, a kórus nagyon jelentős évfordulója mellett, más jeles évfordulókra is figyelünk. Nemrég tanultuk például Kodály Akik mindig elkésnek című Ady-versre komponált művét a költő születésének 100. ünnepére. Nagy élmény nekünk, fiataloknak, ennek a műnek az éneklése. A Tinódi-vegyeskar 1964- ben bronz-, 1966-ban ezüst-, 1970-ben aranykoszorús minősítést szerzett; 1974-ben pedig elérte a fesztiválkórus minősítést, amit az 1976-os minősítésen is megvédett. A 100. évforduló tisztele-- téré rendezett ünnepi hangversenyre szeptember 10-én, a hagyományos Zrínyi-ünnepségek előestéjén kerül sor. Hegedűs Magdolna TÉLI TAROLÁSRA burgonyaés vöröshagymavásárlási akció Holland desirae 4,70 Ft/kg Vöröshagyma 6,— Ft/kg RENDELÉSFELVÉTEL: boltjaiban a város minden részén o TÉRÍTÉSMENTES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS!
