Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)
1977-08-15 / 224. szám
Se tanulni, se dolgozni — csak csavarogni Tízezer forintot két nap alatt elköltötte „Az apám szólt, hogy unokája, az én Jóska fiam ellopott tőle tizezer forintot.. Ezért jöttem most, feljelentést tenni a fiam ellen..." — Alkotmánynapi készülődés KB tagjoy a HMÉfci Népfront OrHétfőtől Hétfőig Tömény szesz kisüvegben munkahelyi fegyelem megszilárdításának egyik segítőjévé vált, hogy az üzemi büfékben, a gyárak közelében lévő italboltokban, munkakezdéskor, illetve munkaidőben szeszes italt nem szolgálnak ki. Voltak olyanok — elsősorban a „szeszbarátok“ — akik ezzel az intézkedéssel nem értettek egyet, de kénytelenek voltak tudomásul venni. Helyeselhető, hogy az ellenőrző szervek szigorúan megkövetelik a rendelkezés betartását, a vétkeseket felelősségre vonják, ha kell megbüntetik. Az alkoholizmus elleni küzdelmünkben ez csak egy lehetősége, melynek kedvező hatása elsősorban a munkahelyeken jelentkezik. Mégsem állíthatjuk, hogy ezzel megoldottnak tekinthetjük annak biztosítását, hogy munka előtt vagy közben senki ne fogyasszon szeszes italt. Az alkohol hatása nemcsak a munka minőségére van kedvezőtlen hatással, hanem, mint ahogyan azt számtalan példa igazolja, több súlyos üzemi baleset okozója között is szerepel. E lég nagy azoknak a száma, akik hamar felismerték, hogyan juthatnak az új körülmények között, munkakezdés előtt, sőt még közben is egy kis alkoholhoz. Mivel félliteres vagy ennél nagyobb űrtartalmú üvegekből nem tudják gyorsan elfogyasztani a tömény szeszt vagy azokat becsempészni a munkahelyekre, megnövekedett a kereslet a kisüvegek iránt. Gyorsan fogynak az üzletekben a féldecis, tömény szeszt tartalmazó üvegek. Nem kevés azoknak a száma, akik amint megvásárolják, azonnal az utcán elfogyasztják, még arra sem fordítanak gondot, hogy az üveget visszaváltsák. Egy-egy nagyobb ÁBC-áruház előtti szemét- tárolókban tucatjával láthatunk ilyen üvegeket. Mások zsebükben, táskájukban viszik munkahelyükre ezeket a szeszes üvegeket. Mi a megoldás? Semmi esetre sem az árusításuk megtagadása vagy a munkahelyeken a motozások bevezetése. Talán inkább a fokozatos csökkentésük a gyárak, üzemek közelében lévő üzletekben árusításuk megszüntetése. Üdülőkörzetekben, utazásoknál árusításuk nem oly veszélyes, ártalmas, mint a városokban, munkahelyek közelében. K eresni, kutatni kell azokat a lehetőségeket, melyek segítségével eredményesebben tudunk fellépni a töményszesz-fo- gyasztás állandó növekedése ellen, elejét venni szomorú következményeinek, mely egyének, családok katasztrófáihoz vezethetnek. Ezért érdemes lenne jobban odafigyelni arra is, hol árusítanak kis üvegekben tömény szeszt? Mitzki Ervin ma este TETTYEI ESTÉK: A tettyei romok között fél 9 órai kezdettel IXILON Stúdió animációt rövidfilmjeit vetítik. MOZIK: Park Kert: Volt egyszer egy vadnyugat. Park: Hét tonna dollár. Kossuth: de.: A hegyi barlang titka; du.: Szent Teréz és az ördögök. Este: Gyalog-galopp. Petőfi: Az utolsó szolgálat. Kertváros, Kert: Fekete gyémántok. Komarov, Kert: Zorró. □tiétföi ///_. Nagy József életerős, egészséges, 19 éves fiatalember. A vizsgálati adatok szerint 1977-ben mindössze egy hónapot dolgozott. A nyolc általános elvégzése után Szigetváron kőművesnek tanult, de csak egy évet volt képes az iskola padjaiban eltölteni. A Szigetvári Konzervgyárban segédmunkásként tevékenykedett, de két hónap után köszönés nélkül távozott. A nyomozati iratok szerint gúnyneve „Csöves” — a szüleinél él, idejét csavargással tölti. Két évvel ezelőtt tiltott határátlépési kísérlet miatt intézeti elhelyezésre javasolák - Aszódra. Ott töltött egy évet. . . ♦ A szigetvári rendőrkapitányságon megengedték, hogy beszélgessek vele. „Mindjárt fölhozatjuk a fogdából .. .” Tetoválások. A jobb alkarján egy női fej, a felkarján a felkelő nap - a bal alkarján „Ilike”, felette egy korona. — Minden srác tetováltatott valamit magára az aszódi intézetben . . . — Hogyan lopta a pénzt és mire költötte? — A nagyapámtól loptam, a ruhás szekrényéből ... Itt Szigetváron ebből a pénzből vettem magamnak farmernadrágot ezerkétszáz forintért, farmerkabátot ezerért, aztán egy magnót, meg vagy kétszáz forintért konzervet... Amikor bekísérték a szigetvári rendőrségre, mindössze 91 forint 80 fillér volt nála. Eny- nyi maradt két nap után a tízezerből. — Vettem még Pécsett a Konzumban egy pór cipőt.. . — De még Így is többnek kellett volna maradni! — Nem tudom, talán valahol kirántottam a pénzt a zsebemből, mert csak úgy zsebre- gyűrve volt nálam .. . Mint a középkori szatirikus mesékben: végső soron mindennek a konyhakőre lebetonozott pénzesláda volt az oka; a rablásnak, a gyilkossági kísérletnek. Persze, ha messzebbre megyünk, további „vádlottakat” fedezhetünk föl, az alkoholt, a nyereségvágyat, no és néhány ember is „sáros” lesz. Az ötvennyolc éves Hamvas Bélát régebben leszázalékolták, rokkantsági nyugdijat kap. Ivásra adta a fejét, felesége elköltözött a lakásból, később meg is halt. Már ez a lakás érdekes probléma: tulajdonosa Hamvas, Hamvasné és a fiúk. Telekkönyvileg viszont Hamvas nem szerepel. A leendő vádlott elkeseredésében öngyilkos akart lenni, felkötötte magát — a kötél azonban leszakadt. így aztán — amint mondja — vett inkább egy üveg sört. Szóval Hamvas vett egy sört, aztán elszegődött a 71 éves 0. Jánoshoz mindenesnek. Ellakhatott az istállóban, enni is kapott, esetenként még ötven—száz forint is jutott azért a sokféle munkáért, amit elvégzett. D. János, úgy tűnik gyanakvással viseltetett a bankók iránt: pénzét egy nagy vaskazettában tartotta, a kazettát lebetonozta a konyha kövére, a kulcsot a pénztárcájába dugta, a pénztárcát viszont mindig az épp viselt ruhájába rejtette. Mignem egy reggel Hamvas belépett a konyhába, észrevette a mosaKorábban is volt egy lopása. Édesapja motorkerékpárját „kötötte el", - azzal motorozott Szigetváron. Ittasan, - vezetői engedély nélkül. A rendőrök igazoltatták... — A lopás után hol fogták el? — Elmentem a nemeskei búcsúba, beszélgettem ott egy ismerősömmel. Két rendőr jött oda hozzám, igazoltattak, aztán azt mondták, hogy menjek velük .. . — Mire költötte keresetét, amikor két hónapig a konzervgyárban dolgozott? — Magamra. Haza nem kellett adnom semmit, volt otthon lakásom, kosztom... Eljöttem a konzervgyárból, mert... — Nem tetszett a munka? A vállát vonogatja. — Mindig maceráitok, mert nem tetszett, ahogy dolgoztam .. . — Másik munkahelyet nem keresett? — De igen. Felvettek a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalathoz. Itt két napig dolgoztam . . Keveseltem az órabért . . — Aztán jelentkezett az Ércbányászati Vállalatnál? ... — Igen. Itt is felvettek . .. ♦ Munkára azonban már nem jelentkezett. Mint mondja, napjait csavargással töltötte. — Tanulni nem szeretett, a munkát kerülte. A csavargáson kívül mit csinált? — Olvastam kalandos regényeket .. . — A korábbi disszidálási előkészület? Legyint. — Az csak olyan fiatalkori hülyeség volt. .. Nem gondoltam akkor komolyan ... — Miért? Most már komolyan gondolkodik? Érdekli valami? Mit tud erről az országról? Mennyi lakosa van? kodó öregembert, s állítólag egy pillanat alatt megfogalmazódott benne a terv: felragadott egy franciakulcsot és ütött. D. János az első ütés után felkiáltott: csak nem az a gazember fiam! A második után annyit nyögött: elfolyik a vérem! A harmadik után már ennyit sem. Hamvas kiszedte a kulcsot, majd a pénzt, aztán rendben mindent visszapakolt. Közben az idős ember magához tért, és felháborodottan újságolta a tettesnek, hogy valaki bejött és fejbeverte. Hamvas felháborodottan sajnálkozott. Idővel D. János orvost kért, többször is, Hamvas mindany- nyiszor elment, de nem orvosért, hanem a kocsmába. Közben D. János látogatóba érkező lányát is elküldte a háztól mondván, hogy ne zavarjon, mert az öregnek fáj a foga. így a bűncselekményt csak másnap reggel fedezték föl, s akkor állapították meg azt is, hogy a 71 éves ember fején három repesztett seb van, az agyvíz egyenletesen véres, a nyakszirttájon számos mo- zaikszerűen elhelyezkedő törésvonal található — egyszóval csoda, hogy él. Hamvas addigra már messze járt, de a nyomozóhatóságok gyors munkájának köszönhetően lefülelték, s hamarosan a Pécsi Megyei Bíróság előtt felel tettéért, a nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérletéért. Szántó Péter Kis szünet után: — Kétmillió. A rendőrtiszt kérdezi tőle: — Hogyan képzeli el a jövőjét? — Gépkocsivezető szeretnék lenni — válaszolja nem valami nagy meggyőződéssel. — Az egész eddigi életét, meg a jövőjét is jobban meg kell gondolnia, Jóska. — Megkezdtem már a fogdában ... Eőbb nem lehetett volna?! (Garay) sorszámok Trabant Limousine (Bp.) 10 334 Trabant Limousine (Győr) 4 087 Trabant Lim. Speciál (Bp.) 14 844 Trabant Lim. Speciál (Győr) 6 665 Trabant Lim. Hycomat 5 920 Trabant Combi (Bp.) 1 961 Trabant Combi (Győr) 522 Wartburg Limousine 5 427 Wartburg de Luxe 7 384 Wartburg de Luxe tolótetős 2 191 Wartburg Lim. tolótetős 1 677 Wartburg Tourist 1 883 Skoda 100 82 993 Skoda 100 L (Bp.) 8 953 Skoda 100 L (Győr) 3 468 Skoda 110 L (Bp.) 5 973 Skoda 110 L (Győr) 1 722 Polski FIAT 1500 12 507 Polski FIAT 126 4 447 Zaporozsec 25 318 Zsiguli (Bp.) 89 501 Zsiguli (Debrecen) 41 101 Zsiguli Combi 10 356 Zsiguli 1500 . 8 691 Zsiguli 21011 (Bp.) 7 946 Zsiguli 21011 (Debrecen) 3 732 Dácia 9 564 Moszkvics 2140 604 — Elkészült a Pontház presz- szó. Zalaegerszegen felújították az egyik legnépszerűbb szórakozóhelyet, a Pontház presz- szót. A 100 000 forintos munka elkészültével a hét elejétől fogad ismét vendégeket. — Mintaboltok. A Május 1. Ruhagyár Kaposváron és Marcaliban mintaboltokat létesít. Marcaliban egy elkészült ház üzletsorában, míg Kaposváron egy régi üzlethelyiségben kap helyet a mintabolt. — Nagykanizsát is bekapcsolják az országos távhívórendszerbe. Év végétől a 93-as körzetszámon lehet majd hivni a város telefonjait. — A jégesöelháritás és a radarmeteorológia kérdéseiről közös vándorgyűlést tart a magyar és a szlovák meteorológiai társaság augusztus 17— 19-én a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. — Lovasiskola Behiákon. A Nagykanizsai Állami Gazdaság vasárnap délután nyitotta meg ünnepélyesen a Zalakaros melletti, behiáki lovasiskoláját. A műsorban a baki MEDOSZ, a rádiházi és a keszthelyi lovasszakosztály lovasai tartottak látványos bemutatót. — Bútorraktár Nagyatádon. A piaccsarnok mellett korszerű bútorraktárat épít a Nagyatádi TÖVÁLL 3,2 millió forintért. A Nagyatádi ÁFÉSZ új raktárát szeptemberben adják át rendeltetésének. A pécsi mozik (Park, Petőfi) csütörtökön mutatják be a Kan Keasy híres regényéből készült Száll a kakukk fészkére című nagysikerű filmet, amelyről mostanság számos szakmai vitát is hallhattunk. Pénteken este a Hotel Minaret udvarán a pécsi Muzsikáló udvar sorozat keretében Beke Árpád (Nagykanizsa) dzsessz-disco műsora hangik el' este 8 órakor. Szombaton. augusztus 20-án a megyében számos helyen tartanak ünnepi műsoros előadásokat. Délelőtt fél 11-kor Siklóson, a vár udvarában a siklósi Művelődési Ház fúvószenekara ad térzenét. Harkányban délután öt órakor a Nasicei HKUD ..Lisinki” folklór együttes és a „Gratska Glazba” fúvószenekar ad műsort. Alkotmányunk idei ünnepén szerte az országban, s így Baranyában, Somogybán és Tolnában is az ünnepi megemlékezéseken társadalmi munkások ezreinek adják át első alkalommal a Kiváló és Érdemes Társadalmi Munkás kitüntetéseket. > BARANYÁBAN: az ünnep előtti napon dr. Romány Pál mezőgazdasá. gi és élelmezésügyi miniszter jelenlétében indítják be a termelést a pécsi Baromfifeldolgozóban. Az augusztus 20-i ünnepi nagygyűlés Szent- lőrincen lesz, beszédet dr. Romány Pál mond. Megyeszerte munkás-paraszt találkozók lesznek. Siklóson megnyitják a kőparkot a várkertben, Magyarbólyban pedig a község szülöttének, Kerti Károly Munkácsy-dijas festőművésznek a kiállítására kerül sor. Pécsett a Balokány-tóban felszerelt szökőkutat az ünnep alkalmából indítják be. SOMOGYBÁN: a legfiatalabb városban, Marcaliban rendeznek ünnepi nagygyűlést, melynek szónoka dr. Szentistványi Gyuláné, az MSZMP — Vágánycsere. Pincehely és Keszőhidegkút-Gyönk között megkezdődött a 4,5 kilométer hosszú vágány cseréje. A 30 millió forintos munkát még augusztus végén befejezik. — „Póniló” a játékom. Pécsett, a Kispostavölgyben az egyik ott lakó gazda fekete pánit vásárolt, hogy unokáit és a környék gyerekeit azon tanítsa lovagolni. Naponta több tucat gyerek keresi fel a póni tulajdonosát, hogy mehessenek néhány métert a „kislóval", — Buzsáki búcsú. A hét végén rendezték a népművészetéről hires somogyi faluban a hagyományos búcsút. Ezúttal is népes vendégsereg vett részt a templomi hangversenyen, és hatalmas tömeg tekintette meg a népi együttesek menettáncát. A búcsú bállal ért véget. — Roletti ostyarudacskák. A Zala megyei Sütő- és Édesipari Vállalat nagykanizsai gyárában a tölcsérek mellett Roletti ka- ramelizált ostyarudacskát is gyártanak a nyári hónapokban. Eddig 40 mázsát készítettek a népszerű csemegéből idén. — Görögdinnye külföldre. A dunaföldvári Alkotmány Tsz-ből külföldre is szállítanak görögdinnyét. Az elmúlt hét végén Csehszlovákiába, pénteken és szombaton az NDK-ba indult egy-egy vagon dunaföldvári dinnyeszállítmány. A rakodást ma folytatják. Augusztus 21-én délelőtt nagy érdeklődésre tarthat számot a Janus Pannonius Múzeum „Pécs évszázadai a műemlékek tükrében” című múzeumi és műemléki séták sorozatában, a „Séta a pécsi Tabánban” című műemlékbemutatás. Találkozás délelőtt 10 órakor az Ágoston téren. Vezető: B. Horváth Csilla múzeológus. Ugyanezen a napon délelőtt 10 órakor a Siklósi várban, este 6 órakor a harkányi szabadtéri színpadon a Mohácsi Délszláv Együttes ad műsort. Augusztus 21-én vasárnap délelőtt 10 órakor a Siklósi vár kongresszusi termében nyílik meg ünnepélyesen a „Pannónia ’77” szövetkezeti szakemberek Vili. találkozója. szágas tanácsának titkára lesz. A munkás-paraszt találkozók sorából kiemelkedik az a kétnapos találkozó, melynek első napján a Nagyatádi Konzervgyár látja vendégül a babó- csai tsz dolgozóit, második napján pedig a babócsaiak fogadják a konzervgyáriakat. Somogysárdon megrendezik a hagyományos lovasbemutatót. Szulokon pedig nemzetiségi találkozó lesz. Ekkor nyitják meg Kaposvárott a fogyasztási szövetkezet új áruházát, átadnak három műtermet és a Nyomdaipari Vállalatnál felavatják a 19-es mártírokat — Lo- tinca Sándort, Tóth Lajost és Szalma Istvánt — ábrázoló domborművet. TOLNÁBAN: is színes programmal, kulturális és sportrendezvényekkel ünnepük meg augusztus 20-át. Dombóváron az Alkotmány Tsz dolgozói ünnepi gyűlés keretében adják át az új kenyeret a városi tanácsnak. — Seregély- és rigóinvázió. Pécsett, az erdőszegélyezte szőlőskertekben, főleg az abali- geti út mentén elszaporodtak a seregélyek és rigók. Fekete lepelként csapódnak a tőkékre és pusztítják a fürtöket. Az egyik gazda a Halásztanya vendéglő közelében kék szúnyoghálóval fedte be a telkét, a madárveszély ellen. — Őszt éreznek. Tolna megyében az idén hamarabb megkezdődött a vándormadarak készülődése nagy útjukra, a fecskék egy része pedig már felcseperedett fiókáikkal gyakoroltatják a repülést. — Két személy megsérült, és több mint 120 ezer forintos az anyagi kár. Szombaton délelőtt a 7-es fő- közlekedési úton Zalakomár térségében a 189-es kilométerkőnél műszaki hiba miatt ott veszteglő négy személygépkocsi kikerülésébe fogott figyelmetlenül Posavec Ludo jugoszláv fiatalember személyautójávbl. Összeütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő autóbusszal, majd jobbra csapódva nekivágódott egy parkírozó autónak és azzal együtt egy négyméteres árokban kötött ki. Posavec Lado súlyos, de nem életveszélyes, míg az árokba döntött másik autóban tartózkodó Horváth Zsigmondné könnyű sérülést szenvedett, a busz utasai közül nem sérült meg senki. Az autóbuszban 20, míg a két személyautóban összesen 100 ezer forintos anyagi kár keletkezett. iV — Ittasan és vezetői engedély nélkül motorozott szombaton a késő esti órákban Szalántán Darvas József 20 éves szalántai lakos, és a Mórica étterem előtt egv oszlopnak ütközött és könnyű sérülést szenvedett. Az ügyben a rendőrségi eljárás megindult. * — Fának rohant egy Skoda tegnap Nagymányok és Majos között. Bálint Ibolya mágocsi lakos átment a baloldalra, utána visszatérve a menetirány szerinti jobb oldalra, fának rohant. A kocsiban tartózkodó négy személy közül ketten súlyos, de nem életveszélyes, ketten köny- nyü sérülést szenvedtek, a mentők a bonyhádi kórházba szállították őket. Az anyagi kór meghaladja a 40 ezer forintot. * — Vasárnap délben Balatonszárszón ittas állapotban egy stégről a vízbe ugrott Kéri Jenő 28 éves soproni autószerelő. Az elmerült fiatalembert gyorsan kimentették, két órán keresztül élesztgették, de mór nem tudtak rajta segíteni. Az áldozat a tettesnek panoszkodik A lebetonozott pénzeskazetta Mi lesz a Heten? ári . •* * & «:*v Függőkért a régi pécsi Hőerőműnél---------------------------«----------