Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)
1977-08-02 / 211. szám
Dunántúli Xlaplo 1977. augusztus 2., kedd 1977. AUGUSZTUS KEDD Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából LEHEL nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.23 — nyugszik 19.17 órakor. A Hold kél 20.36 — nyugszik 7.55 órakor. Rik Wouters 1/ ilencvenöt évvel ez' ' előtt, 1882. augusztus 2-án született Rik Wouters belga szobrász és festőművész. Szenvedélyes formálásé szobraira elsősorban Rodin volt nagy hatással. Mint festőművész, az impresszionizmusból indult ki. Később Ensor és Cézanne hatásának ötvözésével kísérletezett, hogy végül is a belga fauviz- mus fő képviselőjévé váljék. Képeit, szobrait elsősorban belga múzeumok, képtárak őrzik. * Háromszázötven évvel ezelőtt, 1627. augusztus 2-án született Samuel van Hoogstraten holland festőművész, aki élete során elsősorban Dordrechtben működött. Jóllehet Rembrandt tanítványa volt, képeinek sima technikája, hideg színezése és túlzott vonaltávlata inkább . P. de Hooch késői korszakához kapcsolja művészetét. Bensőséges hangulatú társasági és családi jeleneteket lestett. Rajzai közei állnak nagy mesteréhez; egyik alkotását (Mária halála) például sokáig Rembrandtnak tulajdonították. Ma este MOZI Park: Gyorsított eljárás (4, 6. 8) Park-kert: Gyilkosság az Orient expresszen (f9) Petőfi: A piros pöttyös labda (f2) Gyilkosság az Orient expresszen (hn3, nő, hn8) Kossuth: Gyilkosság az Orient expresszen (f 10. 12) A négy testőr (f3. f5) Fivérek (f7, f9) Komarov-kert: A négy testőr (f9) Kertváros-kert: Lucky Lady (19) Fekete Gyémánt: A Sakál napja (6) Jószerencsét: Felragyog tiszta, szép fényű csillag (5) Rákóczi: Robinson Crusoe (10, 2) A békesség kora (5, 7) Május 1.: Szeress engem. Lilyl (fó) Boly: Fekete farkasok üvöltése (8). Harkány: Én és a nagymama (5) A jégsziget foglyai (7) Komló, Május 1.: Talpuk alatt fütyül a szél (f5, Í7) Komló, Zrínyi: Szabálytalan szabályos (4, 6. 8) Mohács: Púpos lovacska (6) Hotel Pacific (8) Mohács-kert, A stadion őrültjei (f9) Pécsvárad: Áfonya, a vagány (f8) Sásd: Egy lány Chicagóban (f8) Sellye: Csempészek nyomában (8). Siklós: A fekete farmer (8). Szigetvár: Neveletlenek (6), A bűn története (8) Várható időjárás kedd estig : jobbára erősen felhős idő, újabb esőkkel, zivatarokkal. Élénk, többfelé erős, elsősorban a Dunántúlon viharos lökésekkel kísért észak- nyugati, északi szél. Hűvös idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13—18 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül. Távolabbi kilátások péntek reggelig: túlnyomóan felhős idő, megismétlődő esőkkel. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12—17 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. Jelentős mennyiségű, legalább 5 mm csapadék az ország területének 80 százalékán várható. Kádárlános megkezdte szabadságát Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára megkezdte rendes évi szabadságát. ♦ — Ünnepélyes zászló- levonással befejeződött tegnap a sikondai nemzetközi úttörőtábor. A bolgár, szovjet, jugoszláv és magyar pajtások a délutáni órákban hazautaztak. — Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium és az Országos Tervhivatal , .Paneles építési rendszerrel épülő lakóépületek" című tervpályázatának beküldési határidejét szeptember 12- ről október 10-re módosították. — Svájc nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Kurt Fugler- nek, a Svájci Államszövetség elnökének. — Kinevezés. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke augusztus 1-i hatállyal dr. Kocsis Mihály vegyészmérnököt a Magyar Szabványügyi Hivatal elnökhelyettesévé kinevezte — Szalai Sándor akadémikust, a nemzetközi összehasonlító társadalomkutatás terén szerzett tudományos eredményei elismeréséül tagjává választotta a New York-i székhelyű Művészeti es Tudományos Világakadémia. — Az ÉPFU trélereiről építkeznek Baranyában. A szállítóeszközről való szerelés előnye, hogy o toronydarut folyamatosan és biztonságosabban látják el panellal, és így lényegesen kisebb a törésveszély. Megnövekedett a fordulók száma is ezzel a módszerrel, melyet a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalói alkalmaz elsőként az országban. — A PÉCSBANYATELEPI nyugdíjas alapsiervezet folyó hó 6-án, du. 4 órakor tartja hagyományos Öregek napjával egybekötött évi taggyűlését, melyre szeretettel várja a tagságot a vezetőség. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város ét járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermékfülé- szeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermek- klinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház. Sebészet, traumatológia : Honvéd Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr- gégészet: POTE Fül-Orr-Gége Klinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től regggel 7 óráig. ZIL-EK A SZALAGON: A híres moszkvai Lihacsov autógyár készíti a nagy teherbírású ZIL-tehergépkocsikat. A gyár dől gozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére munkaversenyt indítottak. Képünkön: szerelik az új hattonnás ZIL—130-as teherautókat. Új forgalmi rend Harkányban Mától, azaz augusztus 2-ától új forgalmi rend lép életbe Harkányban; a Zsigmondi sétány északi oldala a kórház irányából egyirányúsitva lesz. A sétány déli oldalát, melyet virágágyások választanak el a közúti forgalomtól, a gyalogosok, sétálók számára alakították ki. A mai naptól kezdve a Zsigmondi sétányon a kialakított parkolókon kívül tilos a parkolás. A leállóöblöket is csak az áruszállító gépkocsik használhatják. ♦ — Bezárt az Olimpia. Pécs népszerű szórakozóhelye, az Olimpia-étterem augusztus elsejével bezárt és elkezdték az átalakítást. A Baranya megyei Vendéglátó Vállalat korszerű önkiszolgáló bisztrót hoz létre. ♦ Olvasóinkhoz! Közöljük kedves olvasóinkkal, hogy a Gyilkosság — a szeretet jegyében c. folytatásos írásunk ahyagtorlódás miatt maradt ki. ♦ — Ünnepi külsőségek között avatták fel Sopronban, a Május 1. téren a Magyar Néphadsereg új tiszthelyetteseit. Az avatóünnepségen mégjelent Kovács Pál vezérőrnagy, miniszterhelyettes. Ott voltak Győr-Sopron megye és Sopron város párt, állami és társadalmi szerveinek vezetői, a néphadsereg parancsnoki karának tagjai, a társfegyveres testületek képviselői. ♦ Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiúnk, testvérünk és rokonunk, BÍRÓ JANOS 20 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 3-án, szerdán fél 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. — Már a kupola szépül. Befejezéshez közeledik a bükkösdi barokk stílusú kastély felújítása, hiszen a pécsváradi ktsz dolgozói már a kupolát borítják be rézlemezkékkel. A munkálatok előreláthatólag augusztus végére befejeződnek. „Dörgölűznek” a szarvasok Az erdők csendjében most augusztus elején a szarvasok elkezdték „levetni" agancsukról a száraz „bőrruhájukat". Az ivarérett állatok eldugott helyeken, fiatal fenyő, gyertyán, hárs és tölgyfák törzseihez csapkodják, dörzsölik „fejdíszüket”, hogy a finom, száradó börréteg lehulljon és szabaddá váljék a sima szaru. E műveletet főleg késő este és hajnalban „végzik", amikor fejüket lehajtva nyugodtan ,,dör- gölőzködhetnek". A bör- hullatás eltart a hónap közepéig, majd néhány hideg este után megkezdődik az előbőgés, vagyis a besorolás. A szarvasok szerelmi harci előkészületeit a hegyháti erdőben észlelték idén először Baranya megyében. — A fotóklubok 13. szegedi szalonját vasárnap nyitották meg a Bartók Béla Művelődési Központban. Az ország 35 fotóklubjának és körének tagjai neveztek a szabadtéri játékok idején immár hagyományosan megrendezésre kerülő tárlatra, amelyen az idén 255 alkotás látható. A rendezőszervek tiszteletdíjait a debreceni fotóklubnak, a bajai „Duna" fotóklubnak, a kaposvári „Somogyi" fotó- és filmklubnak, a Magyar Néphadsereg Központi Klubja budapesti fotókörének és a váci „Dunakanyar” fotóklubnak ítélték oda. Ezenkívül kilenc egyéni szerző kapott díjat. — Petőfi Sándor szülőföldjén, az ereklyéit őrző kiskunsági településeken, mint minden évben július 31-én, most is megemlékeztek az 1848—1849-es forradalom és szabadság- harc segesvári nagy halottjáról. Koszorúkat, virágokat vittek szobraihoz, emléktábláihoz. Szülővárosában, Kiskőrösön a Petőfi Sándor Társaság rendezett emlékünnepséget. Gépkocsik előjegyzési sorszámai A múlt héten 4080 gépkocsit adott át a Merkur új tulajdonosaiknak. Ebből legtöbbet, 1875-öt Zsiguli típusból adtak ki. A népkocsik előjegyzési sorszámai a következők: Trabant Limousine (Budapest) 10 334, Trabant Limousine (Győr) 3989, Trabant Limousine Speciál (Budapest) 14 307, Trabant Limousine Speciál (Győr) 6449, Trabant Limousine Hycomat 5916, Trabant Combi (Budapest) 1851, Trabant Combi (Győr) 460, Wartburg Limousine 5150, Wartburg de Luxe 6690, Wartburg de Luxe tolótetős 2191, Wartburg Limousine tolótetős 1677, Wartburg Tourist 1815, Skoda 100 82 993, Skoda 100 L (Budapest) 8953, Skoda 100 L (Győr) 3468, Skoda 110 L (Budapest) 5793, Skoda 110 L (Győr) 1722, Polski FIAT 1500 12 507, Polski FIAT 126 4238, Zaporozsec 25 318, Zsiguli (Budapest) 88 400, Zsiguli (Debrecen) 40 553, Zsiguli Combi 10 356, Zsiguli 1500 8691, Zsiguli 21011 (Budapest) 7815, Zsiguli 21011 (Debrecen) 3732, Dácia 9514, Moszkvics 2140 604. 04-05-07 Felrobbant a gyutacs. Súlyos baleset érte.And- rás-aknán Patkó Lajos pécsi általános iskolai tanulót. Robbanógyutacsot talált, amely játszás közben felrobbant és két ujján roncsolásos sérülést okozott. A Gyermekklinikára szállított gyermek állapota kielégítő. — A Minisztertanács Diósy Antal Munkácsy- díjas festőművésznek életművéért, különösen az akvarell-festészetben elért eredményeiért a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészete kitüntető címet adományozta. ♦ Talált tárgyak Az alábbi talált tárgyak átvehetők: Pécs, m. város Tanácsa II. kér. hivatal igazgatási osztályán, karóra, készpénz, kerékpár, segédmotorkerékpár, karlánc, pénztárca, cselló, Pécs m. város Tanácsa III. kér. hivatal igazgatási osztályán kerékpár, gyűrű, pénztárca, táska. Új hobby Perzsaszönyeg- szövés házilag Perzsaszőnyeget hozománynak. Érdekes és drága hobby vált divatossá az utóbbi időben Pécsett. Az „eladó" leányok saját készítésű perzsaszőnyeget visznek a házasságba kelengye gyanánt. A házilag barkácsolt szövőgépeken szövik a kisebb nagyobb keleti mintájú szőnyegeket. A szövés technikáját könyvekből és egymástól tanulják, de vannak akik „tanulmányutakra" is vállalkoznak, a szőnyegek „szülőhazájában" lesik el a fogásokat. A szép, de elég költséges szőnyegek 6—12 hónap alatt készülnek el, de akad olyan is, melyet évekig szőnek. Néhány családnál 4—5-öt is „gyártanak" egyszerre. . ♦ — Háromlábú kacsa. A szederkényi Karasica Gyöngye Termelőszövetkezet monyoródi kacsatelepén háromlábú kacsa született néhány napja. Nem sokkal később a gondozók legnagyobb megdöbbenésére egy négylábú kiskacsa is kibújt a tojásból. A két „furcsa" baromfi azóta szépen fejlődik. — „Ősrégi leletek". A napokban fejeződött be a szilágyi templom felújítása, amit a helyi egyházközösség az OMF felügyeletével végzett. A rekonstrukció során kívülről leverték a vastag vakolatréteget, így a déli homlokzaton egy ép, gótikus ajtókeretet és két román ablakot fedeztek fel. A vastag falban pedig gótikus keresztkútra bukkantak. A templom valószínűleg „ősrégi időkből” származik, a mostani leletek a templom középkori, 13—14. századi eredetét bizonyítják. — A balassagyarmati városi-járási önálló munkásőr egység felvette Farkas Pálnak, a Balassagyarmat nemrég elhunyt kommunista veteránjának, a munkásőrség alapító tagjának nevét. A vasárnap megtartott névadó ünnepségen részt vett Gáti József, a Munkásőrség országos parancsnokának helyettese, valamint Farkas Pál özvegye is. — 60 000 000 forintos költséggel tovább bővítik a zalaegerszegi megyei kórházat. Az elkezdett bővítés 2 gyógyosz- ttá ly elhelyezését teszi majd lehetővé. Az építési és berendezési munkák 1979-ben fejeződnek be. ♦ Esküvő MATULA IRÉN VÁRBÍRÓ JENŐ szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1977. aug. 6-án 13.00 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). HARTAY CSILLA és SÁFRÁNY JANOS szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1977. augusztus 6-án 16.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). az 1977. augusztus 1-én megtartott lottó jutalomsorsolásról, melyen a 26. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a Zsiguli személygépkocsira utalvány, b Trabant személygépkocsira utalvány, c 50 000 Ft-os ötletutalvány, d 15 000 Ft-os otthon lakberendezési utalv., e 10 000 Ft- os vásárlási utalvány, f 9000 Ft-os ,,ki mit választ" utalvány, g 7000 Ft-os „tetőtőltalpig” utalvány, h 5000 Ft-os vásárlási utalvány, i 4000 Ft-os „konyhafelsz.” utalvány, j 3000 Ft-os „textil" utalvány, k színes tv, I 20 000 Ft-os zenesarok utalvány, m 10 000 Ft értékhatárig televízió vásárolható, n 9100 Ft értékhatárig televízió vásárolható, o 6000 Ft értékhatárig hűtőgép vásárolható, p 5000 Ft értékhatárig háztartási felszerelés vásárolható, r 4000 Ft értékhatárig háztartási felszerelés vásárolható, s 2500 Ft értékhatárig táskarádió vásárolható. Az alábbiakban közöljük a baranyai körzetben vásárolt nyertes számokat. 6 200 232 c 6 325 739 i 6 201 780 n 6 325 760 e 6 203 876 h 6 344 287 h 6 215 090 c 6 363 524 g 6 225 960 g 6 422 279 g 6 230 368 j 6 430 725 i 6 239 276 i 6 448 847 d 6 242 659 m 6 449 098 i i 6 252 146 e 6 451 891 6 256 561 o 6 452 577 e 6 259 789 9 6 486 214 e 6 273 468 g 6 488 303 e 6 278 601 s 6 495 526 h 6 282 850 i 6 501 342 h 6 304 507 m 6 504 004 9 6 509 989 j 6 719 091 j 6 511 503 f 6 733 671 n 6 514 462 e 6 748 209 e 6 524 911 h 6 760 151 h 6 555 872 e 6 767 455 e 6 560 994 g 6 809 635 o 6 580 148 h 6 812 387 e 6 584 276 e 6 819 162 o 6 593 820 f 6 819 975 s 6 615 372 e 6 837 859 e 6 615 488 e 6 842 844 h 6 617 823 n 6 857 911 f 6 619 148 c 6 862 759 e 6 620 048 j 6 871 223 d 6 640 222 j 6 876 301 e 6 649 922 d 6 883 732 c 6 655 777 g 6 900 403 r 6 682 941 g 6 901 971 f 6 684 221 f 6 912 388 o 6 684 337 e 6 913 573 g 6 694 631 e 6 942 312 g 6 697 496 f 6 953 335 i 6 705 625 r 6 953 450 i 6 953 539 i 44 655 255 o 6 967 098 e 44 665 125 r 6 968 311 g j 44 665 504 e 6 985 198 44 674 936 o 6 986 342 e 44 681 765 d 6 988 416 s 55 650 704 ] 6 992 382 k 55 664 359 o 6 993 883 i 55 665 537 e 44 398 394 m 55 677 304 e 44 413 788 m 55 682 394 P A nyertes szelvényeket 1977. augusztus 20-ig kell a totólottó kirendeltségek, az OTP fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság (1875 Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. Dr. René Stoudmann, Svájc budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából hétfőn fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson részt vett dr. Bakos Zsig- mond könnyűipari államtitkár, Madarasi Attila pénzügyi államtitkár. Szarka Károly külügyminiszter-helyettes. * Hétfőn Makón megnyílt a Maros menti művésztelep. A városi tanács meghívására augusztus 20-ig Budapesten, Szentendrén, Pécsett, Szolnokon, Pomá- zon, Makón élő alkotók és a jugoszláviai Vajdaságban lakó öt művész dolgozik majd azokon a Maros menti tájakon, ahol az 1920-as évek végén Rudnai Gyula és növendékei is több éven át vendégeskedtek. A kelenföldi pályaudvaron egy mozgó vonatra akart felugrani Horváth János 31 éves rakodó, dunaszentgyörgyi lakos. Az ugrást elvétette és a kerekek halálra gázolták. A baleset körülményeinek tisztázására vizsgálat indult. Megjelent hétfőn az új miskolci telefonkönyv. A narancssárga színű, kemény fedelű könyvecske már 18 000 előfizető nevét és adatait tartalmazza. Az új telefonkönyv megjelenésével egyidőben a posta négyszáz előfizető kapcsolási számát változtatja meg. Ez a munka előreláthatóan nyolc napot vesz majd igénybe. Lapzárta Mu Hui-min, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségének' katonai és légügyi attaséja hétfőn este a nagy- követségen fogadást adott a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg alapításának 50. évfordulója alkalmából. A fogadáson megjelent Tóth Tibor vezérőrnagy, vezérkari főnökhelyettes, a Magyar Néphadsereg több tábornoka és tisztje, a Külügyminisztérium képviselői. Ott volt a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja, katonai és légügyi attasék. * Az UNESCO keretén belül működő nemzetközi Fair-Play Bizottság Párizsban úgy döntött, hogy ebben az esztendőben a sportszerűségért járó Pierre Oe Coubertin trófeát dr. Kamuti Jenőnek adományozza. A döntés indoklásában az áll, hogy a magyar tőrvívó, aki jelenleg orvos, és húsz éven át szerepelt a világ élvonalában, mindig példamutatóan viselkedett, többször segítette sporttársait, magatartásával sok jó szolgálatot tett a sport ügyének. * A KGST mezőgazdasági állandó bizottsága 46. ülését 1977. július 26—28. között tartotta Moszkvában. Az ülésen részt vett Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió küldöttsége. Az ülésen részt vettek Jugoszlávia, megfigyelőként pedig a Vietnami Szocialista Köztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság képviselői.