Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)
1977-08-10 / 219. szám
1977. augusztus 10., szerda Dunántúlt napló 3 Tanácskozik az anya nyelvi konferencia T ermészeti környezetünk védelme, értékeinkkel való ésszerű és optimális gazdálkodás követelménye — azaz a környezetvédel- mi törvény végrehajtása az állami és társadalmi szervezeteket, intézményeket profiljuknak megfelelő sajátos feladatok elé állítja. Ebben a munkamegosztásban vajon milyen feladat bárul egy felsőoktatási intézményre. Az Oktatási Minisztérium csaknem egy éve hozott rendeletet, melynek értelmében a felsőoktatási intézményekben a környezetvédelemmel kapcsolatos ismereteknek az eddiginél fokozottabb és szervezettebb oktatására kell törekedni. Hogyan valósul meg mindez a Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági Karán? Erről beszélgettünk dr. Szabó Gábor egyetemi docenssel, a közgazdaságtudományok kandidátusával, aki már tíz éve foglalkozik környezetvédelemmel, ezen belül a mezőgazdasági termőföldek védelmének kérdésével, s aki ezen kívül a köz- gazdasági kar tudományos bizottságának a titkára is. — A közgazdaságtudományi kar vállalatgazdaságiam tanszékén a hallgatók egy része már két év óta részesül környezetvédelmi oktatásban. Az ipari és a mezőgazdasági technológia című tantárgyak keretén belül technológiai és ökonómiai ismereteket ötvöző környezetvédelmi tárgyú előadásokat hallhatnak. Ezen kívül a negyedéves agrárszakos hallgatók alt^ryiatív tárgyként féléven keresetül, fveti két órában „A környezetvédelem ökonómiai problémái" címmel még bővebb ismereteket szerezhetnek e témakörben. Az új tantervi program szerint azonban A környezetvédelem ökonómiai és jogi kérdései című alternatív tárgyat már bárki felveheti. A jövőben tehát nemcsak az ökonómiai oldaláról világítjuk meg a környezet- védelem jelentőségét, de éppen a téma interdiszciplináris jellegére utalva, jogi aspektusait is vizsgáljuk. Nagyon valószínű, hogy így nemcsak a közgazdász, de a jogász hallgatók körében is nagy érdeklődést vált ki ez a témakör. —Az oktatásban egzakt ismeretek nyújtására avagy szemléletformálásra törekednek elsősorban? — A szemléletformálás az elsődleges cél. Vagyis, hogy a jövő közgazdásza számára bármely munkaterületen dolgozna is, természetes és magától ér- tedődő legyen, hogy a döntések meghozatalánál a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vegye. A szemlélet- formálás azonban nem lehet csupán egy vagy két tárgynak a feladata, hanem az oktatás egészében érvényesíteni kell. Az elméletet konkrét esettanulmányokkal, üzemlátogatásokkal tesszük plasztikussá. — Divatos téma manapság a környezetvédelem. Ez a hallgatók érdeklődésében is megnyilvánul? — Komoly érdeklődést tanúsítanak a téma iránt. Az elmúlt félévben már néhány diplomadolgozat is született, amelyek behatóan foglalkoztak ilyen kérdésekkel. Sok dolgozatban pedig a téma megközelítésén. feldolgozásán jól érződik az újszerű szemlélet- mód. — Megfelelő tudományos háttér, kutatás nélkül nem lehet színvonalas oktatómunkát végezni a felsőoktatás területén. Milyen kutatómunka folyik a környezetvédelemmel kapcsolatban a közgazdasági karon ? — Több oktató foglalkozik kifejezetten környezetvédelmi vagy ahhoz szorosan kapcsolódó témákkal. (Pl. a földterület, illetve az ásványvagyon optimális hasznosításának problémája, termálvíz hasznosítás; az iparszerű termelés környezetvédelmi problémái a mezőgazdaságban). A Pécsi Kutatások az egyelem közgazdasági karán Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karával még szorosabb együttműködést kívánunk megvalósítani a kutatómunkában. Éppen ezért felvetődött a gondolat, hogy a jövő év tavaszán a környezet- védelemmel kapcsolatos kutatómunka szintetizálása érdekében a két kar közös tudományos ülésszakot rendez. — Magányos kutatás vagy csoportmunka? Melyik szemlélet, munkamódszer a jellemző? — Abból kell kiindulni, hogy a környezetvédelmi kutatások interdiszciplináris jellegűek, azaz több tudományágra kiterjednek, több szakterületet közösen érintenek. Tehát ,a legkisebb részterület vizsgálata is gyakorlatilag a ,,team”-szerű munkavégzését kívánja meg, még pedig különböző szakképzettségű (mérnök, jogász, közgazdász) szakemberek összehangolt tevékenységét. S erre a teamszerű munkára különösen a közgazdászok és jogászok összehangolt tevékenységére a .Pécsi Tudományegyetemen adottak a lehetőségek. Varga Ágnes A budapesti Kaffka Margit Gimnáziumban a III. anyanyelvi konferencia kedden a magyar kultúra külországi megjelenésének sokféle formájával, szellemi életünk klasszikus értékeinek és mai produktumainak kisugárzásával foglalkozott. Délelőtt — a konferencia plénumán — hangzott el Ortutay Gyula akadémikusnak, a MTA néprajzi kutató csoportja igazgatójának a tanácskozás több száz külföldi és hazai résztvevője által egyaránt nagy érdeklődéssel várt és fogadott előadása „A népművészet magyarországi reneszánsza" címmel. Ezt követően Debreceni Tibor a magyar versek és színdarabok megjelenítésének művészi és műkedvelő formáiról, szépségeiről, Vass Lajos pedig arról tartott előadást, hogy rendkívül fontos szerepe van az anyanyelv megőrzésében az éneknek, a zenének. Délután megkezdődtek a konferencia szekcióülései. Egyetemisták nyáron Závada Pál Nagy Éva Bókay Endre Csak pénzkereset...? Ha egyebet talán nem is, de annyit bizonyára mindenki tud az egyetemistákról, hogy kevés a pénzük és sok a szabad idejük. Következésképpen folyton arra kényszerülnek, hogy e képtelen — de valljuk meg, számukra sokszor nem is olyan végzetes — szituáció ellentmondásait valamiféleképpen föloldják. Ennek legegyszerűbb módja, ha munkát vállalnak. Három olyan diákot mutatunk be, akik az idei nyáron ezt tették. Mérőléccel a kezében Bókay Endre történelemszakos főiskolással a Sallai utcai ásatáson találkozom. Éppen mérőléccel a kezében bolyong a kövek között, amikor főnökei morcos pillantása ellenére arra kérem, szakítsa félbe ebbéli foglalatoskodását. — A múzeum a főiskolán keresett ósató munkásokat; gondoltam, a balatoni nyaraláshoz itt megkereshetném a pénzt, hát jelentkeztem. A munka érdekes, nem is nehéz, a fizetés jó. Napi tíz órát dolgozunk; az elején lapátoltunk, most a köveket tisztogatjuk. Kötöttségek szerencsére nincsenek, mindenki akkor marad otthon, amikor akar, természetesen csak a ledolgozott napok után fizetnek. — Mint történelemszakosnak — szakmai szempontból — jelent valamit ez a munka? — Rengeteget. Amikor csak lehet, ott sündörgök a régész körül, aki, ha ideje engedi, szívesen magyaráz. Itt módunk van megismerkedni a levéltári kutatással és a források fel- használásával is. Azt hiszem, jövőre is ezt a munkát választom. A negyedéves joghallgató A reflektorok a Barbakán- kert zöld füvét pásztázzák, a színészek — „Bajza” és „Vörösmarty” — hajlongva köszönik meg a közönség tapsát, a színen pedig néhány parasztlány vonul át földig érő, durván szőtt pendelyféle- ségben. Egyikük, Nagy Éva eredeti foglalkozását tekintve negyedéves joghallgató. — Most csak vendégségben járok Pécsett — mondja — egyébként Gyulán statisztálok a Várjptékokon. A citerazene- karral együtt mi négyen vagyunk a „hangeffektus" Lász- lóffy Csaba Nappali virrasztás című darabjában. Ezzel szerepelünk most itt. Kissé fárasztó — Hogyan került Gyulára? — Tavaly már statisztáltam ott Illyés Gyula drámájában, amelyet mint ezt is, Sík Ferenc rendezett. Ö szólt, hogy ha van kedvem, menjek az idén is. Persze, hogy volt kedvem. Igaz, hogy én vagyok az egyetlen „civil" statiszta, hiszen a többiek mind a Nemzeti Színház Stúdiójának hallgatói, de azért jól kijövünk egymással. — No, és hogy zajlik a „ művészélet"? — Művészélet? Ez nem hangzik rosszul, de annál fárasztóbb! Reggel nyolctól próba délután egyig, majd öttől éjfélig, kettőig. A fizetés ugyan szép — egy hónapra háromezer forint — de a nagy részét megesszük. Ha rendes időben lefekszik az ember, nincs gondja az evésre reggelig, de ha éjjel kettőkor hagyja abba a próbát?!... — Milyen darabokban szerepel? — A Nappali virrasztáson kívül? Garai Gábor Orpheuszában előbb alvilági szűz. majd szüreti mulatozó vagyok; a Távollévők című Páskándi darabban pedig az egyszerű nép egyik tagja. A drámákon kívül szerepet kaptunk egy jelmez- és díszletbemutatón, valamint a gálaesten is. Munkáséletmód vizsgálata Závada Pál közgaszdászhall- gatót is a világot jelentő deszkák árnyékában találtam meg, de tudván egy másik nyári foglalatosságáról is, inkább erről kérdezgetem. — A Dunántúli Tudományos Intézet munkáséletmódvizsgálatában veszek részt, mint kérdezőbiztos. Munkás- családokhoz járunk párosával, én a családfőt, társam a feleséget „gyötri meg” egy körülbelül nyolcvanoldalas kérdőívvel. — Hogyan fogadják az emberek az effajta érdeklődést? — Eddig azt tapasztaltam, hogy ha ráérnek, nagyon barátságosan. A „prakszisom- ban" eddig csak két család tagadta meg a válaszadást, ötven közül. Ha sikerül a vizsgálat, tulajdonképpen az ő gondjaikon enyhítünk. A pénzkereset mellett azért is csinálom, mert így személyesen találkozom a legkülönbözőbb sorsú emberekkel, akikkel talán soha az életben nem kerülnék össze. ♦ Pénzkereset? Mint látható, sokkal több annál: az egyetem egyféle kapunyitása az élet, a valóság felé. Havasi János A népművelés hatékonysága H atásvizsgálat, felmérés, közvélemény-kutatás... Nemrég még' egy szak- tudomány kifejezései voltak csupán, ma közkeletű, szinte minden szakmában ismert és mindenki által használatos szavak. A polgári szociológia már évtizedekkel ezelőtt kidolgozta társadalmi rétegek, kisebb-nagyobb csoportok véleményének, politikai hangulatának tudományos megismerési módszereit — éppen azért, hogy ideológiai, politikai céljai érdekében jobban érvényesíthesse befolyását. Jó másfél évtizede hazánkban is egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy ismerjük, mégpedig lehetőleg minél objektívebb adatok alapján, egy-egy politikai, gazdasági, kulturális döntés előzményeit. Ezért részben a polgári tudomány eredményeinek felhasználásával, részben az e téren nálunk előbbre tartó szocialista országok tapasztalatai nyomán nálunk is kidolgozták a közvélemény-kutatás, a hatás- vizsgálatok rendszerét, módszereit. E bonyolult és sokirányú munkát sok területen végzik hivatásos kutatók és önkéntes segítőtársaik. Országosan a közművelődés területén is folytak ilyen vizsgálatok, ám a népművelés „munkahelyein”, a művelődési házakban, klubokban, könyvtárakban csak elvétve találkozunk ilyen tevékenységgel, pedig szükség lenne rá. A felszabadulás utáni években, a népművelés első hősi időszakában, amikor lelkes pártmunkások, pedagógusok, egyetemisták „vitték" a politika, a tudomány, a művészet új ismereteit azok közé, akik addig alig juthattak hozzá a kultúra kincseihez — ekkoriban nemigen merült fel a differenciálás gondolata: milyen foglalkozású, milyen korosztályú és milyen műveltségű közönségnek mit adjunk és milyen szinten. Minél nagyobb tömegek előtt megnyitni a kul- turálódás kapuit — ez volt a cél. És a lelkesedés, a történelmi tapasztalat hiánya elhitette velünk, hogy az eredmény a befektetett energiával egyenes arányban, ellentmondások nélkül és szinte azonnal látható lesz. Igaz, hogy rövid idő alatt akkora tömegek vették birtokukba a műveltséget, mint azelőtt sohasem, mégis viszonylag hamar megmutatkoztak ennek a differenciálni nem tudó népművelésnek a hátrányai. Nem véletlen: a hatvanas évek elején egyik legfontosabb feladat volt nemcsak tudni, hanem tudomásul is venni, hogy közönségünk egyáltalában nem homogén „népművelésre váró tömeg", hanem iskolai végzettség, műveltség, érdeklődési kör szerint nagyon is különböző rétegekből áll, és e rétegeket az életkor, a lakóhely, a foglalkozás további ízlésbeli csoportokra osztja. Világossá vált, hogy hatékony tudatformáló, ízlésnevelő munkát csak akkor végezhetünk, ha ezeknek a rétegeknek az érdeklődéséhez alkalmazkodva tervezzük meg a népművelést — mind tartalomban, mind módszerben. Ekkor következett a felmérések időszaka. Mindenki felmért az országban. Nemcsak a rádió és a televízió — amely több milliós hallgató- és nézőtáborának igényeit megismerni elsőként szervezte meg tudományosan a közvélemény-kutatást —, hanem a gyárak, az üzemek, a közlekedés, a kereskedelem, az iskolák, a színházak. Sok helyütt azonban nemcsak felmérték, hanem az eredményeket figyelembe is vették tervező, szervező muh- kájukban. És ennek haszna hamar megmutatkozott. Egyre több művelődési házban már jól bevált mechanizmus szerint folyik az immár köz- művelődésnek nevezett népművelés az egyes rétegek, csoportok, korosztályok számára. A munkásakadémián, az értelmiségi klubban, az óvodások mesedélutánján, a nyugdíjasok, a magányosok klubjában és a dolgozók iskolájában, a csillagászok, a bélyeggyűjtők, a képzőművészek szakkörében. A munka tehát folyik — tiszteletre méltó akarattal, tekintélyes anyagi ráfordítással. De milyen eredménnyel? Milyen hatásfokkal? Ezt gyakran nehéz megfogalmazni. A művelődési házak vezetői, előadói csupán az ismerős arcokra, a gyakori felszólalókra, a lelkes közreműködőkre hivatkoznak, vagy még inkább: a látogatók számára. Mindez fontos mutató, de önmagában kévés. A látogatók száma a szervezés, a propaganda hatékonyságát, az érdeklődés növekedését jelzi, de nem vagy csak kis ffcértékben segít belelátni az ^§yes emberbe, abba a társadalmi rétegbe, amelyből az illető érkezett. Pontosabban az egyén, a kisebb-nagyobb csoport tudatának változásába. Pedig számunkra most már ez is fontos: ' munkánk hatékonysága. Vagyis: a közölt ismeretekből mennyi ragadt meg a fejekben: a művészeti, politikai, közgazdasági előadások, viták, ankétok, drámák, filmek nyomán fejlődött-e a néző, olvasó ízlése, alakult-e gondolatvilága, változott-e magatartása. Ez nehezen mérhető. A tudat változása, a világkép módosulása nem rögzíthető olyan egyszerűen százalékokban, mint egy árucikk iránti kereslet növekedése. A szakemberek azonban már kidolgozták. azoknak a kérdéseknek a rendszerét, amelyek lehetővé teszik, hogy képet kapjunk az ízlés, a gondolkodás, a magatartás változásáról. Bonyolult vizsgálatok ezek, csak nagy tudományos apparátussal és jelentős anyagi befektetéssel végezhetők el. Mégis, egy- egy jelentősebb kulturális centrumnak érdemes lenne vállalnia ezt az áldozatot. Mérlegre tenni saját munkáját, de legfőképpen alapot teremteni a következő esztendők terveihez. E zek a vizsgálatok tehát megrendelhetők. De van más, olcsóbb megoldás is. A szociológiai felmérésekkel, a közvélemény-kutatással foglalkozó szakemberek — intézményeik hivatalos megkeresése után — szívesen adnak szakmai tanácsot az érdeklődő népművelőknek a kérdőívek összeállításához, az interjúk lebonyolításához. Ez a szakmai segítség mindenképpen szükséges a munkához. Amire kíváncsiak vagyunk, gyakran csak „kerülő úton”, egymást kölcsönösen ellenőrző kérdések és feleletek bonyolult, tudományosan megszerkesztett rendszerén át deríthetjük fel. Márpedig a népművelő nem szakember ebben. Enélkül pedig a felmérés esetleg többet árt, mint használ: hamis képet ad, félrevezet, megtéveszt, Jejárat, Nekünk ma hiteles képre van Szükségünk arról, amit elértünk és arról, miben maradtunk e! a céltól. Nem keveset értünk el, és újabb eredményeirik lehetősége már nem csupán az érdeklődők számának növekedésében vah/ hanem az ismeretek nagyságában és mélységében. Ezt tudni is jó lenne — tudományos egzaktsággal. Már csak önbizalmunk növelése céljából is megérné. De ami ennél fontosabb, további munkánk alapja, és ezért egyre kevésbé nélkülözhetjük. Gárdonyi Béla
