Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)
1977-08-08 / 217. szám
Utazás a Ponty nevű hajón Halványzöld a víz, a túlpart nem látszik, azt mondják, hogy akkor jó idő lesz. Gyuszi és Géza a hajó tatjában ülnek, ölhetett kézzel. A többiek esznek — előkerülnek a kenyerek, szalonnák, hozzá uborka, ’paradicsom. Kell az a nehéz testi munkához. A halászat márpedig az. Reggel hatkor pöfögött ki a Ponty nevű hajó a siófoki kikötőből, mago után húzta a dereglye kettőt, vagyis a bárkát, a kilométer hosszú hálóval. A kikötő vize csendes, a „bikákhoz" kötött, kajütös ha- jórengeteg lakói még nem keltek fel. Csak a horgászok serénykedtek: az ő műszakjuk reggel négykor kezdődik, s o meleg beálltával ér véget... — Ök is halat szeretnének fogni — mutatok rájuk, de Gyuszi csak megvetően legyint egyet. Horgászok . . . Nem komoly dolog az. Hoby. Közben meg-meg billen a hajó — magunk mögött hagytuk o kikötőt, kint vagyunk a nagy- vizen. A szél itt már erősebb, messze, bent, apró fehér tajtékok vonalkázzák meg a víz zöld tömbjét. Lustán fordul o hajó Aliga irányába, a bárka nagy freccsenésekkel billen orrával a vízbe. — Merre megyünk? — kérdeztem Kónyi Lajos halászmestertől, aki komoran kinézett a kapitányi fülkéből és csak annyit mondott válaszul: — Keletre. Később, amikor a csörlő már húzta a hálót befelé, óvatosan megkérdeztem tőle, miből gondolta, hogy errefelé vannak a halak? — Ez szimat — mondta. A szimat jónak bizonyult. Vagy én hoztam szerencsét — tizenhárom fűzkosár keszeg esett áldozatul a húzásnak, és akadt egy kosárra való „jó hal" is. A jó hal a fogas, a harcsa, a nemeshal. Még a balin is az, amin rettentően csodálkoztam, hiszen a legszálkásabb halfajta, ami létezik. Nyolc óra tájban elérkeztünk Akarattya elé, a másik hajó is orral a part felé megállt, a bárka kintmaradt a nyílt vízen. A bárkáról bevetették a hálót, s lassan behúztuk a két hajó közé. A hajók keresztezték egymás útját, a csörlők pedig besegítettek a háló húzásába. Akkor már mindenki a fedélzeten — már a bárka fedélzetén — volt, a két hajó személyzete, valamennyi halász, a mester pedig a csónakban állva kiment a háló közepéhez. Felpergett a tevékenység, búgtak a csörlők, hórukkoltak az emberek. Feltámadt közben a szél is — én a bárkához kötött csónakból figyeltem a húzást, kétszer kis híján orra estem,' akkora hullámok ütötték a bárka falához a csónakomat. Először egy-két garda jelent meg, aztán néhány dévér. Iparkodtam figyelni, azt a pillanatot azonban nem sikerült elkapnom, amikor az egész zsákmány egy nagy bugyorba, hatalmas szákba került. Hat mázsa hal szorongott a hálóban, amelynek végét Lajos bácsi, a halászmester fogta a kezében. Adagonként emelték a bárkára a halat, a merőszákkal úgy lapátolták a kosarakba, mint a sódert szokták a szívlapátHalászok a nagy tavon Omegáék és Beethoven H nagy kísérlet... Féltizenkettőkor kosarakban van a hal r A telepvezető veszi át a halat, mérlegelik, húzzák, vonják a kosarakat a csarnokban. Sok a néző, odavalósiak, idegenek, hozzátartozók — akár régen. Megjöttek a halászok. — Fogasra ne várjon senki — hirdeti ki az igét a telepvezető — ez a néhány darab kell a vendéglátónak . .. Kampis Péter Ti-ti-ti-taaaam! Ti-ti-titaaaam! A Sorsszimfónia hangjai kopognak végig a nagy víz partján, amikor elcsendesül a nép az Ómega- hangversenyeken. Egynémely barnára sült öregúr szentség- törésről kiált. Méghogy a Sorsszimfónia ilyen üvöltő hangos izékkel I Acsarkodó mondataikkal a fülemben eszembe jut Jacques Loussier, a vakmerő párizsi dzsesszzenész, aki nem Beethovennek, hanem magának a fenséges Bachnak a muzsikáját írta át kicsit ritmikusra, kicsit dzsesszesre, ám a bachi muzsika orgonás fensége valótól. Gyuszi méq kifelé jövet nem volt derűlátó. — Az is lehet ám —mondta, hogy csak egy vödörnyi halat fogunk. — Akkor ez olyan, mint a horqászat? Nevetett. — Pontosan. A halastóban mór a halászat, dehát. Tudom, hogy mit akar mondani. Elhallgat, de magamban folytatom: az nem az igazi. Az már nem is halászat, hanem halgyártás. Ez, a balatoni szélben, a kudarc lehetőségével együtt, a napfényes égszínkék vagy éppen koromfekete, haragvó égbolt alatt, kánikulában, vagy metsző novemberi hidegben, ez igazi halászat. A végszónál ketten mesterkednek — Lajos bácsi vigyázó szeme fiqyel minden mozdulatot, Csiki Jani pedig, g helyettese serényen tolja a csónakot ide-oda, aszerint, mint kell. Féltizenkettőkor kosarakban van a hal, rendbe van szedve a háló, lehet horgonyt szedni. Indulunk. Én is vezetek egy kicsit, Vörös Pista bácsi, a kapitány megengedi, más dolga akadt. Készít egy szép, új zászlót a tatra, elégedetten figyeli, aztán ugratja a Pisti gyereket, tűzze ki. Indulunk már erős szélben hazafelé, elégedetten, hiszen szép a keszeg is. Azért jó hal is lehetett volna több. A bugyorból a második eresztésre került ki Gedeon, a nagybajuszé harcsa. Széles, retikülnyi pofája értetlenül tátog: hogyan keveredhettem ide? Hat-nyolc kilósra becsülöm. De nem sokáig gyönyörködhetek a látványában, egyre másra repülnek rá a ki- sebb-nagyobb süllők, pontyok, balinok .. . „Hyakkendös repülő” Magasban a vízirendészet szeme A vízirendészet „szeme" a betonkifutón áll, oldala lenyitva, valami csavart kellett meghúzni. Kékes színű a kabin üvege, az egész masina impozáns, fehér és kék, mint a „nyakkendős autók”, de az repülőgép. Fentről is csodaszép tud lenni a Balaton, végtelen nagy a kadmiumzöld víztükör, apró, fehér tájékok vonalazzák be az egészet. A térképrajzoló viszont fekete vonalakkal koc- kázta be a Balatont — minden kockának megvan az azonosítási száma, ha a száztizenegyes kockában bajbajutott egy vitorláshajó vagy himbálózik egy gazdátlan evezős csónak, netán gumimatrac, rádión azonnal a megadott térségbe tudják küldeni a vízi- rendészet hajóit. Ezért hívják az Országos Légirendészeti Parancsnokság siófoki bázisának repülőit a vízirendőrök szemének. A szolgálat tevékenysége sokrétű. Főképpen a hétvégén erős a munka, olyankor — már péntek déltől — a közlekedésrendészetnek segítenek. Jönnek, hömpölyögnek az autók az autópályán, autóúton, az északi oldal országútján, itt- ott torlódásokat, dugókat okoznak. Van, amikor elterelik a forgalmat bizonyos helyekről, hogy a dugók kialakulását megelőzzék. S ezt is a repülőgépek, a folyamatos rádióösz- szeköttetés segítségével oldják meg. Minden napra jut esemény — igen, sokszor szomorú események ezek. Csónakba ült a família — két felnőtt férfiú, egy tizenkét esztendős kislány, egy fiatal asszonyka csecsemő gyerekével. Beeveztek a jó időben, s fürödtek is. A két férfi bizonytalan úszó volt, a kislány váltig hangoztatta, hogy kitűnően úszik, a vége az lett, hogy beugrott a vízbe, s szülei, rokonai szemeláttára fulladt meg. Nem érzik át az emberek a dolgok súlyát, nyaralnak, felelőtlenebbek mint rendesen. És, bár a szolgálatban lévő pilóta szerint a szomorú végű balesetek nem gyakoribbak, mint a korábbi években, még mindig évente több mint harmincon vesznek a Balatonba. Ezek szerint csúnya is tud az a víz lenni. A szolgálat nem könnyű, örökös készenlét, naponta többszöri „razziázás" a víz felett. Három óra kell, amíg az egész Balatont végigjárja a gép. Ez viszonylag rövid idő, ezalatt a hajók rég odaértek a megadott helyekre, ahová kell. Persze, nemcsak a rendőrök hajói — A MAHART-hajók is segítenek. Tudják ám, hogy ha többször alacsonyan rárepülök a hajóra, billegek, utána pedig célrarepülök, hogy valami baj van. Nemrégen így mentettek ki hot személyt, vitorláshajójuk felborult a viharban, Együttműködnek velünk, segítenek, jó a kapcsolat. Végül is — emberéleteket mente •,1 Kampis Péter A repülő jelentése nyomán. miképp mégiscsak megmaradtöt nagylemezes Bach-albuma világsiker! Persze, 1952-ben Jack Nicholson Schuman-szin- fóniákból írt dzsesszművet Vadlovak dübörgése címmel, s teljes művészi és közönség előtti bukás lett a vége. Dehát a zene nem matematika, minden szabályosságában ott a művészetek örök szabálytalansága, s az idők végezetéig lehet rólo vitatkozni. Minden esetre OME- GÁ-ék idei Balaton körműsorából, miként az az ORI-nál szokás, lecsípnek kis időt, s eljönnek mifelénk is. Ma Pécsett játszanak, de csütörtökön már újra Füreden kopog a tizenéves hallgatóság idegein Beethoven a Sors-szimfóniája: Ti-ti-ti- Taaaam ... Benkő László, az OMEGA- főnök az Időrabló c. nagylemezről : — Eddig is népszerűek voltunk, de ekkora eladott meny- nyiség?! öt hét alatt 81 ezer fogyott el belőle! A hazai kiadás előtt pedig már háromnegyed évvel megjelent az angol nyelvű külföldi változat is. Timerobber címmel. A Frankfurt am Main-i Bellaphon cég Nyugatnémetország, Ausztria és Svájc, a Decca pedig a többi nyugat-európai ország és Japán, Ausztrália boltjaiba küldte el. Olyan sikere lett, hogy több országban gyakran voltunk a nagylemez sikerlisták élén. Svájcban például hónapokig. — Mit hoztatok vele „kemény valutában" az országnak? , « — Év végén lesz a pénzügyi összesítés, de forintra átszámítva már 7 jegyű számokat írnak, milliós tételek^). — Ez tehát az öröm. Az izgalom oka meg nyilván a Beethoven-ügy. A balatoni körműsor elején, közepén, meg o végén van ilyen kísérlet. Tehát próbálkoztok!? — Igen. Figyeljük a hatást. Bár ez a koncert az Időrabló című nagylemez anyagából szerkesztett előadás. De az elején, közepén és végén felhangzó, átdolgozott Beethoven- dallamok már az új nagylemez anyagából valók. Próbálgatunk. Aki belehallgatott a mostani balatoni—pécsi OMEGA-műsor- ba, érezhette, hogy zeneileg — gondolatilag egységes szerkezetű, s az Időrabló elgondolkodtató sorsszerűségéből tehát egyenesen következhet egy még jobban megkomolyodó, mélyebb gondolatokat árasztó OMEGA-program. Pedig csak nyár van és süt a nap a nagy víz felett. Földessy Dénes Kápolnatárlatok, 1977 Múzeum a bogiári dombon Tajtékzik a víz, vihar van. Fönt, a balatonboglári dombon csak a szél rángatja a temetőbokrokat. ’„Itt nyugszik Kovacsics József, meghalt 1895-ben. Béke poraira..." olvasható az egyik törött sír- kövön. A sírok között gondozott tujafasor. Félhomályos lomb folyosója kanyarulatából különös, mészfehér figurák, Nemes Attila térplasztikái villannak elő. A kék kápolna fölött szinte fekete az ég. A bejárat közelében a befalazott kriptaszáj már régóta nem „művészbejáró", mint a hajdani felirat fölfestésének idején. A rosszemlékű „művésztelep” — hála a Balatonboglári Tanácsnak, a kápolnák mai gazdájának — rég a múlté. A domb kettős élményt kínál mindazoknak, akik nem sajnálják a fáradtságot, hogy megmásszák vagy az egyébként kitűnő autóúton kis kitérőt tegyenek gépkocsijukkal. Az első maga a környezet, a táj, a ragyogó kilátás. A másik, amit pedig a művészet kedvelőinek ajánlhatunk nyomatékkai: a kék és a vörös kápolnában látható, ízléssel megrendezett, különös atmosz- férájú kamaratárlatok, A kék kápolnában Morva y Zsuzsa iparművész kerámiakiállítása, a kék kápolnában pedig Ste- lániay Edit iparművész tűzzománcai tekinthetők meg, Ottjártunkkor a tárlatvezetéssel megbízott Daku-házaspár elmondta, hogy augusztus 14- én Kondor Béla grafikai kiállításának megnyitására kerül sor. Figyelmet érdemel még a vörös kápolna előtti mini szabadtéri színpad, ahol a közelmúltban — többek között — a Sebö-együttes, a Collégium Musicum, a Baktart Consort és oz Ars Renata adott műsort. Ma este pedig Bántfy György nyelvét bízták rád a századok lép a szabadtéri pódiumára — című műsorával. Pécsett is jól ismert — Anyád — B. K. — Morvay Zsuzsa kerámiája •
