Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)

1977-08-04 / 213. szám

6 Dunántúlt napló 1977. augusztus 4., csütörtök EÜtíiiit pécs—baranyai irodaion) A Veress család Történelmi értékű kiadatlan kéziratok Pécsett SZÁZHÚSZ évvel ezelőtt, 1857. augusztus 7-én Isztam­bulból Esscsid Mehemmed Emir Ali a következő levelet irta Hasszán pasának, Várna parancsnokának: „A magyar eredetű, de az amerikai kö­vetség oltalma alatt álló Ve­ress Sándor és Dercsényi Ist­ván nevű társa, akik a török állam alattvalóivá lenni kí­vántak, és ilyenekül elfogad­tattak, Várna vidékére tele­pítendők és földműveléssel loglalkoztatandók . . . stb. Kelt Moharrem 3-án 1273-ban, ke­resztény számítás szerint 1857. augusztus 7-én." Ki ez a Veress Sándor, aki Várna vidékén földműveléssel kíván foglalkozni a szabad­ságharc bukása után 8 év­vel? Előzményként tudnunk kell, hogy Veress Sándor annak a Veress Ferencnek a fia, aki a szabadságharc alatt a ma­gyar királyi koronát a felség- jelvényekkel együtt egy éjsza­kán át ágyában a szalmazsák alatt rejtegette. (A korabeli hattyúnyakas ágy jelenleg a Veress család pécsi, Perczel utcai szobájában van.) A sza­badságharc kitörésekor Ve­ress Ferenc sarkadi reformá­tus lelkész mindkét fiát föl­vitte Pestre, és jelentkezett ve­lük Kossuthnál, majd haza­térve 250 főnyi nemzetőrséget magyar sereg első zászlóaljá­nál Századosnak kinevezte." Veress Sándor fölkeresi Ihász Dánielt, Kossuth bizalmasát, akitől mint leendő segédtisztje távozik. Miután azonban vilá­gossá vált, hogy III. Napóleon a magyar légiót csak ütőkár­tyának szánta Ausztria ijeszté- sére, Veress Sándor „a csa­lódott remények, szétfújt kár­tyavárak s a nagyszerű kiáb­rándulások" (Teleki Sándor sorai Türr Istvánhoz) után oda­hagyja Itáliát. Tudásszomja Párizsba, majd Londonba hajt­ja, ahol mérnöki oklevelet sze­rez. S mivel a Habsburgokkal nem tud megbékélni, Buka­restbe megy, ahol Románia első vasútépítője, később a román király főmérnöke lesz. Sokat küzd a bukaresti ma­gyarság sorsának jobbításáért. 1884-ben, 56 esztendős korá­ban Bukarestben halt meg. Még kéziratban van, de minden bizonnyal rövidesen megjelenik a Veress Sándor szabadságharcos naplója cí­mű könyv, amely nemcsak a szabadságharc bukása utáni idők egyik értékes dokumen­tuma, hanem színes leírásai­val, élményanyagával rendkí­vül olvasmányos alkotás lesz. Kiadatlan még az a csaknem félezer levél is, amelyet Ve­ress Sándorhoz írtak az Euró­pában szétszóródott bujdosók. szervezett sarkadi legényekből, akik becsülettel végigküzdöt- ték a szabadságharcot. A vi­lágosi fegyverletétel híre ágy­ba döntötte, és még 1849-ben meg is halt. Ez a férfi volt az ismert pé­csi történész, Veress Endre nagyapja. Apja, Veress Sán­dor, akiről a fentebb idézett török levél szól, s akiről most a bukaresti Testamentum-soro­zatban rendkívül értékes ada­tokkal teli életrajzot írt Beke György kolozsvári történész: Veress Sándor tolla és körző­je címmel. Veress Sándor nemcsak nagy időknek nagy tanúja, hanem részese is, aki amidőn felcsapott katonának, még nem tudta, milyen viszontag­ságos sors vár reá: egy éven át kemény csaták füzében él; a világosi fegyverletétel után ő is török földre kénytelen menekülni. Itt látja, érzi, mi­ként fojtogatja sorstársait az emigráns életforma. Legtöbb­jük semmihez sem ért, nincs kereső szakma a kezükben. Egy részük áttér az iszlám hi­tére (Bem apóból Murad Tev- fik pasa lesz), mert azt re­mélik, hogy a török oldalán tovább küzdhetnek a cár el- tipró rendszere ellen. Veress Sándor nem ezt az utat kö­veti. Mint Kossuth rendíthe­tetlen híve, hírét veszi, hogy olasz honban magyar sereg alakul, s Klapka tábornok 1859. június 16-án Genuában kelt okiratában közli vele, hogy „a Piemonti k. hadügy- ministerium folyó hó 14-kén az Olaszhonban alakulandó E leveleket kettős csizma­talpból szekérderékig a legkü­lönfélébb módokon juttatták el Bukarestbe, hogy azután Veress Sándor legidősebb gyermeke, dr. Veress Endre, a kiváló pécsi történetíró megmentse az utókornak. Az olvasó meghatottan ve­szi kezébe Kossuth és Klapka leveleit, s olvassa Ihász Dá­niel és Hámory ezredesek megindító hangvételű sorait. Az utóbbi például ezeket írja többek között Veress Sándor­nak: „...Hát mi, barátom, hol és miképpen végzük bé éltünk rongy pályáját? Árván — roncsolt, erőtlen testtel — megtört lélekkel?" (1860. jú­lius 21-i levél.) Veress Sándornak, a sza­badságharc hős kapitányának hét gyermeke volt. Az első­szülött az özvegy édesanyjá­val Magyarországra átköltö­zött dr. Veress Endre. Az éle­tének utolsó hét esztendejét Pécsett töltő nagy történész fia és menye állandóan kül­denek életrajzi anyagot a Bu­karestben dolgozó magyar tör­ténésznek, Árvay Árpádnak az életrajz megírásához. Báthori István életének és korának legkiválóbb kutatója, dr. Veress Endre halálának 25. évfordulóját, atyjának, a szabadságharc sokat szenve­dett hősének születése 150. évfordulóját akkor ünnepelhet­nénk 1978-ban legszebben, ha a kiadatlan kéziratok feldol­gozása nyomán olyan művek születnének, amelyek hűsége­sen tükröznék vissza munkás­életük tudományos eredmé­nyeit. Dr. Tóth István VERESS SÁNDOR Megnyílt a 12. Georg ikon Nyári Egyetem Keszthelyen, az Agrártudományi Egyetem dísztermében szerdán ünne­pélyesen megnyitották a 12. Georgi- kon Nyári Egyetemet. A megnyitó ünnepségen ott voltak a hazai tu­dományos élet képviselői, Veszprém megye és Keszthely város vezetői. Dr. Varga János egyetemi tanár, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem rektora megnyitó beszédében méltat­ta a több mint 10 éves hagyomá­nyokkal rendelkező szabadegyetem jelentőségét. Hangoztatta, hogy ez- ideig közel kétezer külföldi szak­ember ismerkedett meg a keszthelyi egyetem, valamint az ottani kutató- intézetek munkájával. Elmondotta, hogy a kéthetes prog­ram alatt lehetőség nyílik a szarvas­marhatenyésztés, tejtermelés és hiz­lalás mezőgazdasági problémáinak tanulmányozására és nemzetközi ta­pasztalatcserére is. Olvastuk, hallottuk Baranyáról Régi téma a baranyai kis­községek helyzete, jövője. Most a Magyarország c. folyóirat foglalkozik ezekkel a kistele­pülésekkel. Várkonyi Endre töb­bek között megállapítja, hogy Baranya 316 községében van­nak olyan falvak, melyek lakos­sága 70 főnél is kevesebb. A megszűnő falvak nem a lakos­ság elöregedése miatt halnak ki, hanem azért, mert a mun­kaképes emberek jobban meg­találják számításukat a város­ban, az iparban, vagy a szol­gáltatások különböző ágaiban. Miért éppen most szűnnek meg ezek a települések? „A konyhában is mindennek gyorsan kell történnie” Ormánság ízeinek mestere A bujtatott máj magyar nyelven — A jó étlapolvasó nem a jobboldalt böngészi, a számo­kat, hanem a baloldalt, s mé­lyen elmerülve a problémák­ban, gondolatban végigízlel mindent. Ez az én emberem. Ez az én szakértőm. Ez az ember az életet művészi fokon éli, mert aki szereti az asz­tal örömét, az tud élni, tudja élvezni az életet Hajjaj, keve­sen tudják, hogy például Ka­rinthy Frigyes szakácskönyvet is írt. A költő Berda Józsefet viszont már sokan csak arról ismerik, hogy úgy tudta meg­verselni a birkapörköltet, a szép kacsát, a tinorúgombát, a liba- májrizottót — („libamáj apróra vágva, törött borssal, párolt ri­zsával s gyenge zöldborsóval, rókagombával elegyítve") — meg Krúdyt is, hogy úgy tud­ta megírni a húsvéti sódar tit­kait, a ráklevest, a gábli törté­netét, hogy az olvasó szájá­ban összefut a nyál, hogy meg­indulnak azok a bizonyos pav­lovi reflexek, s rögtön marcin- golni kezdi az ember gyomrát az éhség ... — De szeretem a régi sza­kácskönyvek cinkosan súgdosó kedveskedéseit is, ahogy mond­ják: vedd a tikmony sárgáját, végy ezt, hányjál bele azt, ves­sél bele ezt... És mennyi hal­étel volt valamikor! A sem- lyeng, galócza, kophal, orsó­fark, koncz, dever, ón, ballyn, (ezt balindnak is mondták), aztán a paduc, plataiz, habar- nica, retke, kilencszemű hal, hogy tovább ne folytassam, s mindegyiknek megvolt a sajá­tos elkészítési módja is. És kü­lönös, hogy a halakat főként káposztával, különböző módon elkészített káposztával fogyasz­tották, de éltek más változat­tal is, például nagyon finom lehetett a lepényhal „havasi módon”, nyársra tűzve, fenyő­gallyban sütve... S a gom­báknak is micsoda hada sze­repelt! A pisztric, szömörcsök (kucsmagomba), fehér- és kék­hátú herec, gémlábú, őzkeserű, vereskeserű, csollyánalja, ko- csord, tinovar, kenyér, tövisalja, úr, bábasegqű . . . Persze nem voltak szabályozva a folyók, több volt a belvíz, az erdő .. . — Hát igen, régen, ahogy például az erdélyi Apor Péter 1736-ban megjelent Metamor- phosisában is láthatjuk, sokat adtak a konyhára, megadták a módját, értettek a konyha- művészethez, A mi korunkban azonban már...?! A mi „föl­gyorsult időnkben" a konyhá­ban is mindennek gyorsan kell történnie. Pedig bizony egyál­talán nem mindegy, hogy meny­nyi ideig pihentetünk vagy lassú, vagy hirtelen tűzön ké­szítünk valamit. A háziasszo­nyok szempontjából persze ma a gyorsaság elve érthető is, csakhogy ezáltal némely művé­szet, például a gyógyfüvekkel, fűszerekkel való ízesítés ment­hetetlenül feledésbe merül. Az ételek, mint remekművek, kez­denek kimenni a divatból, csak néhány étterem igényesebb konyhafőnöke ad a régi rang­ra, ápolja a hagyományokat, bár itt meg már bizonyos egy­formaság kezd uralkodóvá vál­ni, az utóbbi negyedszázadban ugyanis mintha csak egy Túrós Emil és egy Venesz József lé­tezne hazánkban, minduntalan az ő szakácskönyveik jelennek meg. Pedig más is van. A jó szakács ugyanis örökké kísér­letezik, így aztán természetesen itt is van fejlődés. Meg aztán a magyar embert nem is elé­gíti ki csupán az, hogy meg­legyen az „eiőírt" kalóriaszük­séglet, hiszen az idegenek is bizonyára éppen ezért a „több­letért” szeretik a magyar kony­hát. De az is igaz, hogy Ma­gyarországon sokan tudnak főzni, de kevés, és egyre keve­sebb a szakács... S az is ér­dekes, hogy aki van, az csak­nem mind férfi. Akad ugyan néhány kivétel, de híres nőt éppen egyet sem ismerek. Ta­lán az ennek az oka, hogy a férfiak sohasem szeszélyesen, hangulat vagy változó szájíz szerint főznek. Az eredményt nem bízzák a véletlenre. A szakácsnak ugyanis nincsenek „jól sikerült" rétesei, mártásai, levesei. Azok mindig jók. És ez roppant lényeges! Különö­sen a levesnél, mert a leves a legfontosabbak közt is a leg­első. Ha rossz a leves, akkor már vége is mindennek. Ezt a nagy igazságot Berényi Imre mesterszakácstól tanultam, akit már csak ezért is a legnagyobb tisztelettel említhetek. — Persze, mint az énekhez a zenei kíséret, a fűszerezés is nagyon fontos, a salvia, prezze- molo, fenyőmag, bazsalikom, rozmaring, kakukkfű, szerecsen­dió, borsika, sáfrány, koriander, tárkány, hogy már rímbe ne beszéljek, de ezek adják az ételek zeneiségét. Saját pénze­men szereztem be őket, mert nincs szívem, hogy ezt, azt ne használjam, amikor tudom, hogy ezek adják az ételek iga­zi ízét, zamatát. Aztán termé­szetesen a tálalás sem mind­egy! Mert a szemet is jó kell lakatni!- A jó szakács soha nem lehet elégedett. Magam is ál­landóan kísérletezek. Keresem a korszerű táplálkozáshoz a sajátos ormánsági ízeket. Ku­tatom azokat az új, kellemes szomjúságot keltő módozatokat, amelyektől az íny a bor hűvös izét kívánja. Számtalan vendé­gem csak azért jön a harká­nyi Napsugárba, mert megsze­rette például azt az ételkülön­legességemet, aminek a „búj­tatott máj" nevet adtam, de sok jugó is már csak ezt kéri, méghozzá magyar nyelven . . . Ha a szakács szakmáról van szó, csak Hirdi Bélához kell fordulni, még kérdésre sincs szükség. Én is mindent meg­tudtam — és még annál is töb­bet! — Hirdi Bélától, az ormán­sági ízek mesterétől. Harcos Ottó Az aprófalvak túlnyomó több­sége domboldalakra, vagy szűk folyóvölgyekbe települt még ak­kor, amikor a nagybirtokosok érdeke kívánta meg egy-egy te­lepülés létrehozását. Később, amikor a volt jobbógyföldek (vagy azok egy része) a közsé­gek lakóié lettek, a természeti adottságok nem változtak: többnyire gyengén termő kis parcellák jutottak ilyen helye­ken egy-egy családnak. Ezek­ben a falvakban volt leggya­koribb az „egyke vagy egyse”, mert a sovány föld nem tudott volna szaporodó lakosságot el­tartani. A régiek nem, vagyaiig igényeltek változást, kielégítet­te őket az ősi, falusi életforma, a fiatalabbak viszont részesülni akarnak a korszerű vívmányok­ból. Ezekben a kis községekben hasznos volna bővíteni a bol­tokat. Életrevaló terv: a korsze­rűsített boltokban lesz a kis falu nyilvános telefonja vagy URH hívója is, s ugyancsak itt állnak meg a szolgáltató vállalat autói, amelyek átveszik és visz- szahozzák a javításra szoruló tv-ket, rádiókat, háztartási gé­peket stb. Ehhez kapcsolódik a vendéglátás fejlesztésének el­képzelése. Elsősorban az alsó­fokú központokban nyílnának új helyiségek, a jelenleginél magasabb kulturális fokon ösz- szekapcsolva a helyi művelődé­si intézményekkel. Augusztusi majális címmel (Szőke Attiláné, a KISZ Baranya megyei Bizottságának titkára így nyilatkozik a Magyar Ifjú­ságban: „Megyénket tizennyolcán képviselik majd a leningrádi fesztiválon, másik csoportunk pedig Lvovba látogat. Augusz­tus 22-én a Beremendi Cement­művekben ifjúsági nagygyűlést rendezünk. Hasonló seregszem­le lesz ugyanakkor a pécsi If­júsági Házban és Balatonfeny- vesen is. A fesztivál alatt kü­lönben rendhagyó ifjúsági meg­mozdulásunk is lesz. Bárban a megye KISZ alapszervezetei­nek küldöttei szovjet—magyar barátsági táborra készülnek". A közösen rendezett „mini” fesztivál programjában szere­pel a székelyszabari erdőbe való kirándulás is, amit ma­jálissá szeretnének varázsolni — augusztusban. A Népszabadság három ha­sábos cikkben foglalkozik a Mecseki Szénbányákkal. Ebben olvashatjuk, hogy a családta­gokkal is számolva 60 ezer em­bernek adnak kenyeret, a me­gyei ipar minden negyedik dol­gozóját itt foglalkoztatják, s a vállalatnál termelődik meg a megye iparának minden har­madik forintja. Természetesen sok gonddal jár a tizenötezer bányász munkafeltételeinek biztosítása. A bányásznak le kell telepednie munkahelye kö­zelében, lakásra, pihenésre, kertészkedésre, kirándulásra al­kalmas környezetre van szüksé­ge azon felül, hogy számít a társadalom megbecsülésére is. Van itt évi átlagban 500 milliós műszaki fejlesztés, de fontosnak tartják, hogy az emberek egy­szerű igazságainak egyengeté- sével oldják meg gondjaikat. Magyar László azt írja a Népszavában, hogy a Mecseki Ércbányák Zalka Máté bri­gádja az egy emberre jutó tel­jesítményben világrekordot ért el. Május 13. és június 12. kö­zött 133,5 métert haladt lefelé. A segítő szovjet szakemberek véleménye szerint ez a brigád hírt ad még magáról, amikor eléri a 150 métert is. Lipóczki József

Next

/
Oldalképek
Tartalom