Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)
1977-08-04 / 213. szám
/ Az Egyesült Izzó Pécsi Sopiana Gyárában teg nap hajnalban az éjszakai műszak végén köszöntötték a gyár ezredik dolgozóját. Czakó János igazgató és Fellegi János párttitkár emléklapot és ajándékcsomagot nyújtott át Imrék Gyula esztergályos szakmunkásnak. A dolog érdekessége, hogy Imrék Gyula a gyár tanulója volt és jeles eredménnyel végezte tanulmányait. Erb János felvétele utolsó épületét Ösztönzés forinttal és forint nélkül olt egy időszak, nem is olyan régen, amikor sokat lehetett hallani, olvasni az úgynevezett fluktuációs vizsgálatok egyik alapvető tévedéséről. Gyakran és mindenáron azt próbálták ezekkel a vizsgálatokkal bizonyítani, hogy az emberek sok mindenért cserélgetik a munkahelyeiket, de a pénz, a magasabb bér csak afféle tizedrangú szempontként vehető számításba a fluktuáció okainak elemzésekor. Ma sem tudni pontosan, hogy voltaképpen miért ragaszkodtak egyesek ehhez a meglehetősen képtelen — vagy azt is mondhatom: képmutató — állásponthoz, a lényeg, hogy túl vagyunk rajta, egy tévhittel szegényebbek lettünk, Mindenkinek, akit illet, be kellett látnia, hogy az emberek valóben sok mindenért cserélnek munkahelyet, de akik sorozatosan cserélgetik a munkahelyüket — s itt a gyakorító képzőt szíveskedjenek hangsúlyozni — azok elsősorban és mindenekelőtt a több pénzért, az ötven fillérrel vagy egy forinttal magasabb órabérért teszik. Mellesleg: az is megérne némi töprengést vagy akár nagyobb szabású vizsgálódást — akár így utólag is —, hogy vajon a magasabb bérért való munkahelycserék mögött minden esetben a spekuláció, a megátalkodott „vándormadarak" ügyeskedése húzódott-e meg? Vagy esetleg - ez csak feltételezés! — a jelenség, a gyakorlati munkaerő-gazdálkodás, sőt az egész ösztönzési rendszer egyfajta kritikája volt? Hadd jegyezzem meg, amikor „ösztönzési rendszert" említek, nem kizárólag és nem feltétlenül az anyagiakra gondolok. Mert az már nem sorolható a feltételezések kategóriájába, hogy nálunk a munkára való ösztönzés elsősorban és egyre inkább „pénzcentrikus"; szembetűnő jellegzetessége az anyagi érdekeltség mindenek feletti és mindent helyettesítő szerepének feltételezése. S még nagyobb gond, hogy az ösztönzés kérdésében azok sem tudnak közös nevezőre jutni, akiknek döntéseitől a későbbiekben az egész ösztönzési rendszer működése függ. Néhány jellemző és nagyon zavaró jelenség, amivel gyakrabban találkozhatunk: Azt mondja a tervező: ha jó az érdekeltségi — ösztönzési rendszer, akkor tudok csak megfelelően tervezni; a jelenlegi rendszer összezavarja az áttekintésemet. Vagyis: ha lesz jó ösztönzési rendszer, akkor lesz jó terv is. S válaszol az ösztönzés problémáival foglalkozó szakember: ha jó tervet csináltok, akkor tökéletesítjük az ösztönzési rendszert is. Közbeszól a munkaügyi szakember: ha jobban ki lehetne választani a megfelelő embert a megfelelő helyre (többek között a pszichológiai módszereinek alkalmazásával), akkor az ösztönző hatások is jobban érvényesülnének, vagyis nem lehet hatékonyan ösztönözni azt, akinél hiányoznak a szükséges képességek és kézségek. Az ilyen és ehhez hasonló dilemmákból, bizonytalanságokból pedig mi következik? Például az, hogy nagyon kevés helyen vizsgálják, elemzik a különböző ösztönzők hatását, azt, hogy miként reagálnak a dolgozók egy-egy ilyen intézkedésre vagy éppenséggel azt, hogy vajon miért nem érvényesül egy helyesnek látszó elv. Az üzemi demokratizmus adta lehetőségeket, ezek emberformáló szerepét — minden ezzel kapcsolatos elhatározás ellenére — sem sikerült kellően kihasználni, sőt: még e lehetőségek kibontakoztatásával is alapvető gondjaink vannak. Nincsenek kidolgozva, következésképpen nincsenek kiaknázva a nem anyagi hatóerőkben rejlő lehetőségek. Az egyidejűleg működésbe léptetett ösztönző hatások gyakran nemhogy erősitenék, hanem éppen semlegesítik egymást. Egyszóval: hogy nem tudjuk egységes erőként működtetni az anyagi és az erkölcsi tényezőket. S mert az ösztönzés ügye ennyire bonyolult és szövevényes, sokan a legegyszerűbb megoldást választják: egy-egy, az átlagosnál nagyobb teljesítményt, egy-egy különösen jól sikerült munkát, egy-egy többé kevésbé tisztességes összegű jutalommal honorálnak (ha éppen van erre keret). Az erkölcsi elismerés különböző formáinak, lehetőségeinek pedig egyre kevesebb a becsülete. Nemcsak az esetleges kitüntetésekről van szó (jóllehet ezek odaítélésénél is lassan már fontosabb szerepet játszanak a mellékes szempontok, mintáz, hogy az illető egyáltalán megérdem- li-e a kitüntetést. ..). Nem is csak a sokat emlegetett „jó szóról", a teljesítményt elismerő dicséretről van szó; jóllehet az ilyesfajta magatartás lényegében nem más, mint ambíciót adó, önbizalmat erősítő ösztönz ösztönzés eszköztárába kell sorolni mindazt, amivel az ember munkakedve megőrizhető és állandóan fokozható. Az ember természetes és ösztönös vágyai közé tartozik, hogy legalább figyeljenek arra amit csinál, hogy minősítsék a munkáját és törekvéseit, hogy tudja „hányadán is áll” a munkahelyén. Semmivel sem lehet jobban elpusztítani a munka- és szakmaszeretetet, a hivatástudatot, a munkahelyhez való tartozás érzését, ha közönyösen és lélektelenül veszik tudomásul mindazt, amit valaki ott végez. Ha valaki azt veszi észre, hogy nem túl fontos a munkahelye számára, akkor ennek természetes reakciója, hogy a munkahely sem lesz fontos az ő számára. S ez- esetben kezdődhetnek a vizsgálódások arról, hogy miért is nő a fluktuáció, miért is cserélgetnek az emberek munkahelyet. V. Cs. Egyiptomi hivatalos álláspont Közel-Kelet rendezéséről Vance Beirutból Szíriába érkezett Cyrus Vance amerikai külügyminiszter, aki a genfi konferencia összehívásával kapcsolatos nézetek egyeztetésére hétfőn érkezett több mint tíznapos közel-keleti látogató körútra, szerdán Egyiptomból útja második állomására, Beirut- ba utazott. Néhány órával az után, hogy Cyrus Vance szerdán reggel elutazott Alexandriábái, Egyiptomban nyilvánosságra hozták annak a jegyzéknek a szövegét, amelyet Szadat elnök adott át az amerikai külügyminiszternek, s amely a közel-keleti rendezésre vonatkozó egyiptomi hivatalos álláspontot tartalmazza. A dokumentum szerint: — Izraelnek ki kell vonulnia az 1967 óta megszállva tartott összes arab területekről; — meg kell valósulniok a palesztin nép elidegeníthetetlen nemzeti jogainak, beleértve az önrendelkezésre és a saját állam létrehozására való jogot is; — a térség minden államának joga van arra, hogy megállapodáson alapuló elrendezés és „szükséges nemzeti garanciák” révén biztos és elismert határok között éljen; — a térség minden államának tiszteletben kell tartania az ENSZ alapokmányát, különös tekintettel a vitás kérdések békés eszközökkel történő megoldására. Az egyiptomi álláspont szerint, ha valamennyi állam betartja ezeket az elveket, akkor Kairó kész — más érintett arab államokkal egyidejűleg — békeszerződést aláírni Izraellel. A dokumentum hangsúlyozza, hogy Egyiptom nem hajlandó külön békeszerződés aláírására . * Cyrus Vance amerikai külügyminiszter szerdán délután közel-keleti kőrútjának harmadik állomására, Damaszkuszba érkezett. Úton a Szíriái főváros felé, Vance rövid időre megállt Bei- rutban, s megbeszélést folytatott Eliasz Szárkisz libanoni köz- társasági elnökkel és Fuad Butrosz külügyminiszterrel. Amerikai forrásokból származó értesülések szerint Vance a tárgyalások során 100 millió dollár összegű amerikai katonai segélyt ajánlott fel a libanoni hadsereg fejlesztésére. Libanoni forrásból a hírt nem erősítették meg. A kubai felkelés évfordulóján Nagygyűlés New-Yorkban A New York-i Lincoln kulturális központ egyik termében nagygyűlésen emlékeztek meg a kubai nemzeti felkelés 24. évfordulójáról. A szolidaritási rendezvényen több mint 2700-an vettek részt: társadalmi szervezetek, szak- szervezetek, ifjúsági és diákszervezetek képviselői, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának küldöttei, valamint az ENSZ mellett akkreditált számos diplomáciai képviselet tagjai. A felszólalók hangsúlyozták, hogy a Moncada- laktanya elleni hősies támadás a kubai forradalom történetének fontos mérföldköve volt. Lvov-Kertváros utolsó épületének cölöpözését végzik a Diana téren Kopjár Géza felvétele Alapozzák Lvov-Kertváros Kialakul a Diana tér végleges arculata Reng alattam a padozat. Egy idő után magamban számolok, s minden hatvanadikra másodpercnyi pontosan a „hátamon” érzem a huppanást, amit fémes csattanás követ. Dick János építésvezető, a Diana tér végleges arculatáról beszél, terveket terít elém, de figyelmemet elvonja az épület tövében dohogó cölöpverő. Jurkovics János, a Budapesti Közmű és Mélyépítő Vállalat nehézgép-kezelője leállítja gépét, lekászálódik a fülkéből. Egy esztendeje, hogy Pécsett dolgozik: most éppen Lvov- Kertvárosban. Az új városrész utolsó tízemeletes épületének alapozását készíti elő. — Nyíracsádi vagyok, Debre-. cen melletti. Általában kéthetenként járok haza. Egyhuzamban ötszáz kilométert vonato- zok, ötödik éve élem ezt a vándoréletet. Pénteken indulok és kedd délre kell visszaérnem. Nyolcvanhárom betoncölöp kerül az épület alá: eléggé kötött talaj, de általában három óra alatt végzünk eggyel. Lvov-Kertváros építése több mint hét esztendeje kezdődött. E hét eleje tulajdonképpen csendes jubileum. Megkezdték az utolsó épülettömb alapozását. Az új városrészben 3727 lakás épül fel, s ebben benne foglaltatik az a két tízszintes is, amely az építők barakkjainak tőszomszédságában, a Diana téren magasodik majd. — Ezek lesznek az utolsók — mondja az építésvezető. - A két új típusú „tízesben" 168 lakást alakítunk ki: másfél és kétszobásokat. Dick János a táskájából veszi elő az ütemtervet — most volt a kooperációs tárgyalás — melyből megtudom, hogy az 54/b jelű épületen karácsonyra végeznek a panelszereléssel. Az utolsó középmagas házról pedig jövő év április közepén vonulnak át az építők a Siklósi városrészbe. Az átadásról természetesen nem nyilatkozhat teljes biztonsággal az építésvezető, mert a kiviteli szerződést még nem kötötték meg. De az eddigi gyakorlatot figyelembevéve bízhatunk abban, hogy a panelszerelés befejezését követő negyedik hónapban Lvov-Kertváros utolsó lakói is elfoglalhatják új otthonukat. Addigra a Diana térről eltűnnek a felvonulási épületek. Az ideiglenes élelmiszerbolt bontását tegnap kezdték el. Hamarosan szétszedik a tér keleti részén lévő raktárakat és az építésvezetőség is átköltözik a Siklósi városrészbe. A tér nyugati részén már birtokba vették a zöldségárusok a piac betonasztalait. S. Gy. Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli nanlö XXXIV. évfolyam, 213. szám 1977. augusztus 4., csütörtök Ára: 80 fillér