Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)

1977-08-03 / 212. szám

1977. augusztus 3., szerda Dunántúli napló 3 Véget ért a Safte« utcai feltárás Hogyan működött a •• •• I | rr % egy torok fürdő? Kultúránk forintjai Többször foglalkoztunk már lapunk hasábjain a Sallai utcai ásatással, melynek legizgalma­sabb részéről, a török fürdőről ezúttal dr. Gerő Győzőtől, a török hódoltság emlékeinek ha­zai szakértőjétől- kértünk rész­letes felvilágosítást. — Amikor Kárpáti Gábor megkezdte a Sallai utca végén leletmentő ásatását majd fel­táró munkáját, tudtuk, hogy itt kell előbukkannia Merni pasa fürdőjének. A múlt század de­rekán egy része még állt a ferencesek kertjében, sőt mi­kor lebontották, egy Te ki nevű kőművesre rá is omlott. — Mit tudunk a fürdő műkö­déséről? — Evlia Cselebi egyik leírása tesz említést róla és a mellet­te álló, a ferencesek templo­mából átalakított dzsámiról. Nem maradt meg az építés dátumával az emléktábla, ami általában biztos eligazítással szolgálhat, de valószínű, hogy nem sokkal 1543, azaz Pécs elfoglalása után épülhetett. Le­bontották a ferences templom szentélyét, és alapjaitól újon­nan megépítették a fürdőt, mégpedig gőzfürdőnek, ho­nomnak, mint a másik két pé­csi török fürdőt, Gázi Khászim és Ferhád pasákét. — A tisztálkodáson túl bizo­nyára egyéb szerepe is volt a fürdőknek . .. — A víz különös jelentőség­gel bír a keleti ember szemé­ben. A török fürdőkultúra a nagymúltú római fürdőhagyo­mányokból származik. Közvetí­tőszerepet azok a bizánci ere­detű kisázsiai fürdők játszottak közöttük, melyek a török ura­lom alatt is rendeltetésüknek megfelelően működtek. A ró­mai és a török fürdőkben is egyaránt megtaláljuk az elő­csarnokot, a langyos összekötő helyiséget és a tulajdonképpe­ni nagy gőzfürdőt. Az előcsar­nok — melynek kőlapokkal bo­rított padlója, csorgója, öltöző­fülkéje Pécsett is előkerült — a társasélet színhelye: ülőpa­dokon elhelyezkedve kávéznak, pipáznak, beszélgetnek a für- dőzők. A következő két vizes helyiséget a rómaiaktól tanult padlófűtéssel temperálják. A föld alá süllyesztett és így szi­getelt kazánból sugarasan szét­áradó fűtőcsatornák jól szem- lélhetők a pécsi feltáráson is. A vizet emelőkkel viszik a für­dők víztárolóiba, ahonnan fa­likútokon keresztül kőmeden­cékbe, illetve a padlóra öm­lik. A törökök kizárólag ebben a folyóvízben fürödtek, nem pedig medencében, mert ilyes­mi nem is volt a gőzfürdőben. A falakat belül hullámos pán­céllal vonta be az évtizedek alatt rárakódó vízkő, világítást a magasban elhelyezett abla­kokból és a tetőablakokból kaptak a helyiségek. A gőzfür­dő közepén, az úgynevezett köldökkőn folyt a masszírozás. Kecskeszőrből készült mosdó­kesztyűvel dögönyözték a für- dőzőket, akik egy—két kilót könnyűszerrel leadtak ilyen al­kalmakkor. — Mi a Sallai utcában ta­lált török fürdő tudományos jelentősége? — A hódoltság vége után ezek a fürdők pusztulásnak indultak, ma már alig van hír­mondó belőlük. Ennek az az oka, hogy a VII. század végi, XVIII. századi ember előtt is­meretlen volt a padló alatti fűtés, a fürdő kezeléséről vagy javításáról és karbantartásáról nem tudtak gondoskodni. Csak ■a termálfürdők maradtak meg, mint például Budán a Rudas, mivel azt nem kellett kezelni. A termálvíz rendelkezésre állt, legföljebb facsövekkel pótolták az eltört vízvezetékcsöveket. Ez­zel a pécsi ásatással első al­kalommal sikerült egy olyan magyarországi török fürdőt fel­tárni, melynek minden jelleg­zetes részlete megvan. Tudo­mányos szempontból és bemu­tatás céljára is nagyszerűen re­konstruálható. Technikatörténe­ti szempontból is igen érdekes: sajátos megoldású fűtőrendsze­rével jelentőségében túlnő ha­tárainkon. Gyakorlatukat töltő mediku­sokat kerestem a POTE négy­százágyas klinikáján. Nem volt könnyű, itt ugyanis mindenki fehér köpenyt visel, így ember legyen a talpán, akinek pusz­tán külső ismertetőjelek alapján sikerül valakit megtalálni. Fiatal orvos siet a segítsé­gemre a sebészeten. Egyene­sen a műtőből hívja ki Dalos Veronika és Csongor Elemér harmadéves orvostanhallgató­kat. — Remélem, nem maradnak le miattam valami érdekes­ről ... — Nem, nem, most már nincs szükség ránk, éppen zárnak. — Zárnak? — A beteg sebét varrják ösz- sze, ezt nevezik zárásnak — ma­gyarázza Vera, miközben vala­mi ülőalkalmatosságot keresünk a folyosón. — Nincs nagyon meleg ilyen­kor a műtőben? Mintegy válaszképpen nyílik az ajtó, és egy sápadt, magas lány lép ki rajta. Nem kell két­szer hellyel kínálni. — Jaj, gyerekek, már alig vártam, hogy kijöhessek — zök­ken le a székre Farkas Erzsi. - Iszonyú hőség van bent, az ember beöltözve csak fullado­zik. — Többek között erre is jó a gyakorlat — veszi át a szót ismét Vera, hogy Erzsi kifújhas­sa magát. — Hozzászokunk a munkakörülményekhez, megta­nuljuk azokat a szakmai fogá­sokat, amelyeket pusztán a könyvből olvasva talán meg sem jegyeznénk. Itt olyan „nüanszokkal” is törődni kell, mint a bemosakodás módja, a sterilitás megtartása. Másod­asszisztensként állunk az asztal mellett, ennek is külön „ko­reográfiája" van. — A betegek sejtik, hogy nem mindig orvos vizsgálja őket? — Igen, azt hiszem a leg­többjük gyanítja, hogy még­A régészeti, várostörténeti és egyéb szempontból is érdekes Sallai utcai feltárás befejező­dött. A következő lépés a mű­emléki helyreállítás lesz, amely először a török fürdőt fogja érinteni. Az ásatás többi részét kitevő középkori épületmarad­ványokat ugyanis a ferences templom és kolostor (mai Ho­tel Tourist) tervezett rekonst­rukciója alkalmával fogják helyreállítani. Ekkor válik le­hetővé a ferences-rend itteni objektumainak kutatása, amit a működő szálloda eddig nem tett lehetővé. Az ásatásnak ezt csak medikusok vagyunk — mondja Elemér. — Ha másból nem, hát abból, hogy a velünk lévő orvos feltűnően sokat ma­gyaráz. Általában megértik, hogy a szakmát valamikor ne­künk is meg kell tanulni, s ezt legkönnyebb a gyakorlatban. Nagyon jólesik, ha még báto­rítanak is, hiszen ez azt jelenti, hogy bíznak bennünk. Egyszer egy idősebb bácsinak adtam injekciót. Sztoikus nyugalommal tűrte, sőt, még ő nyugtatgatott: bökdössön csak nyugodtan, fiam, kibírom! Egyébként min­dent felügyelettel csinálunk, úgyhogy nem kell tőlünk félni... Beszélgetésünk epilógusa­ként az előbbi műtét értékelé­sére indulnak. Ahogy jöttek, úgy tűnnek el a folyosó fehér­köpenyes forgatagában. A klinika főnővéréhez, Fábián Dénesnéhez kopogtatok be. — Igaz, hogy „építőtábort” rendeztek a klinikán? — Igen, méghozzá nem is az első alkalommal. Évek óta hir­detünk a KISZ-szel közösen egy úgynevezett szakmai építőtá­bort, ahová az orvostanhallga­tók ugyanolyan feltételekkel je­lentkezhetnek, mint mondjuk, mezőgazdasági munkára. A kü­lönbség csupán annyi, hogy itt ápolónői, beteghordozói mun­kát végeznek. Azt javaslom, hogy Zámbó Piroskával beszél­jen, mert a másodévesek szá­mára kötelező ápolónői gyakor­lat után ő építőtáborba is je­lentkezett. Mosolygós, szőke lány ül le az ügyeletesi szobában. — Gondolkoztam, hogy el- menjek-e Sátorhelyre kukoricát X a részét addig is a leginkább bevált állagmegóvás módszer­rel visszatemetik. címerezni, de végül úgy döntöt­tem, hogy maradok. Igaz, nem fogok lebarnulni, de tisztább környezetben dolgozom. Meg aztán, az akut ambulancián mindenkit ismerek: az érettségi után itt dolgoztam tíz hónapig, mint ápolónő.- Valóban létezik olyan kli­nika Pécsett, ahol az egyete­misták segítsége nélkül nem lehetne megoldani a betegápo­lást?- Több is van ilyen. Nyáron különösen nagy szükség van a segítségre, az egyetemi felvé­telik és a szabadságolások miatt. Mosdatjuk, kötözzük, ápoljuk a beérkező betegeket, s közben megismerjük a jöven­dő beosztottjainknak munkáját. Higgye el, nem egy utolsó szem­pont ez. Hogyan követeljek én valakitől, ha nem tudom, hogy mit követelek? Biztos, hogy aki dolgozott már nővérként, sokkal türelmesebb lesz velük szem­ben. — Itt nap mint nap csúnya eseteket láthat. Hogyan viseli el? — Amikor behoznak valakit a mentők, nincs sok idő a lát­ványon tűnődni. Az ember fi­gyelmét leköti az, hogy mindent gyorsan és pontosan csináljon. Egész másként látok ilyenkor mindent, és nem meditálok azon, hogy a sérültnek mond­juk, kicsavarodott a lába. Az első időkben valóban nehéz volt, de mint mindent, ezt is meg lehet szokni.' Havasi János E ““^ vekkel ezelőtt gyak­ran (sorozatban is) ■ szóvá tettük a válla­lati és termelőszövetkezeti kul­turális alapok kialakításának és főképp rendeltetésszerű föl- használásának gondjait, visz- szásságait. Ezzel a témánkkal hosszabb ideig nem jelent­keztünk, mivel a „kapuk”, amiket döngettünk, részben megnyíltak, részben pedig az 1974. évi, a közművelődésről szóló párthatározat, majd a közművelődési törvény kedve­ző hatására olyan országos intézkedések születtek, ame­lyek egységesen szabályozzák és körvonalazzák a kulturális alapok létrehozását. Mindez persze még mindig nem je­lenti azt, hogy a gyakorlat­ban is minden rendben ... Vannak követésre érdemes szép eredmények. Baranyában is. Ugyanakkor a sok irány­ból, „szektorból" érkező kul­túrára szánt forintok ma is csak a megye kb. egyötöd részében kerülnek valóban együvé: tervszerű és össze­hangolt felhasználásra. De nézzük, milyen változások tör­téntek az elmúlt öt évben? Mindenekelőtt: 1975-ben megjelent két fontos alapren­delet, amely üzemeknél, vál­lalatoknál és minden önálló vállalati gazdálkodást folytató szövetkezeti társulásnál _ te­h át a tsz-eknél is — egysé­gesen 750 forintban állapítja meg azt az összeget, amelyet évenként és fejenként jóléti: szociális, kulturális és sport­célokra kell kialakítani. Ezen a nagyobb summán belül a vállalat vezetői határozzák meg azt a hányadot, amit ki­fejezetten kulturális célra for­dítanak, és ami általában be­lekerül (bele kellene kerül­jön) a kollektív szerződésbe is. Ennek hányadairól megkö­zelítő képünk sincs Pécsett, 'Baranyában. Egyetlen helyen, a komlói Carbon Vállalatnál végzett fölméréseket a megyei művelődésügyi osztály. Itt a jóléti alap 35 százalékát for­dították kulturális célra. Ez az arány elfogadhatónak tű­nik. Persze viszonylagosan. Ahhoz képest, hol álltunk ez­előtt öt évvel ebben a tekin­tetben. Mind a viszonylagos fejlődés érzékeltetésére, mind a sokszektorú közművelődés változatlan gondjainak jelzé­sére érdemes némi visszapil­lantást tennünk. 1972-ben a Megyei Tanács művelődésügyi osztálya széles­körű felmérést készített a több­szektorú közművelődés anyagi bázisainak helyzetéről: meny- nyiségéről és felhasználásá­ról. S itt egy-két szót a „több- szektorúság” és az ebből adó­dó ellentmondások lényegéről. A többszektorúság abból adódik, hogy közművelődéssel nemcsak állami szervek, ha­nem a legkülönbözőbb társa­dalmi szervezetek, intézmé­nyek, politikai és szövetkezeti mozgalmak, termelő közössé­gek is foglalkoznak. Akkor is rendelkeztek, ma is — már rendelet alapján — rendel­keznek kisebb-nagyobb össze­gű kulturális alapokkal, amik együttesen jelentékeny sum­mát alkotnak. (1970-ben 60 millió, 1971-ben 69 millió fo­rint volt ez a summa az álla­mi költségvetéssel együtt.) Ám éppen a többszektorúságból adódóan felhasználásukban tovább aprózódnak és — mint ezt annak idején többször je­leztük — nem is mindig ren­deltetésüknek megfelelően. El­képzelhető viszont, hogy ösz- szehangolt, célszerű felhaszná­lásuk — legalább egy lakó­területen, egy községben — mennyire sokat jelentene a korszerű művelődés feltételei­nek, eszközeinek, módszerei­nek alkalmazásában. Különö­sen amikor Baranya mostoha föltételek közt működő intéz­ményeinek — a közművelődési intézmények több mint a fele ilyen! — állami költségveté­séből sokszor az intézmények fenntartására is nehezen fut­ja. Ezért nagyon fontos lenne, hogy a sokféle összeget éven­te helyileg összehangolják és ennek megfelelően — a kö­zösség valóságos, valóban közművelődési érdekeinek megfelelően — használják fel. Ennek a leghatásosabb és legfejlettebb módja a műve­lődési ház, klubkönyvtár stb. kollektív működtetése, azaz közös fenntartása, öt évvel ezelőtt mindössze 9 ilyen in­tézményt sikerült számba ven­ni és mindössze 45 intézmény részesült rendszeres társadal­mi támogatásban évi 6—8000 Ft-nak megfelelő összegekben. Ehhez képest javult a helyzet ha figyelembe vesszük, hogy az utóbbi három évben a szi­getvári, majd a mohácsi járás valamennyi közművelődési in­tézménye a tsz, ÁG stb., va­lamint a helyi tanács közös fenntartásában működik. Az ő példájuk is igazolja, hogy az elaprózódás egyetlen hatásos ellenszere a különbö­ző „cégeknél" levő kulturális forintok összehangolt felhasz­nálása. Erről különben azóta egy másik rendelet, az Orszá­gos Tervhivatal és a pénz­ügyminiszter közös rendelete is intézkedik: lehetővé teszi, hogy a jóléti és kulturális alap terhére elszámolható le­gyen a művelődési intézmény közös fenntartása. Ebből a szempontból már nem olyan kedvező a jelen­legi kép, mint amilyen lehet­ne. A megye másik három nagy járásában, a siklósi, a sásdi és a pécsi járásban is­mereteink szerint még kísérle­tek sem történtek a több­szektorú közművelődés anyagi bázisainak ilyen rendszerű összehangolására. Pedig el­képzelhető, hogy ezek a szer­teszét levő kulturális összegek — ha évente a fenti adat szerint csak 9 millió forintos gyarapodást föltételezünk — az állami költségvetéssel és az országos közművelődési alap Baranyára eső összegei­vel (évente 2—3 millió forint) együtt igencsak meghaladják a 100 millió forintot is! En­nek a hatalmas összegnek a hatása, azaz jelenléte ma még nem mutatkozik meg az összeg nagyságához mérten. S zázmillió forint éven­te — óriási összeg, ebből a szükséges, megfelelő koordinációval né­hány év alatt meg lehetne ol­dani Pécs—Baranya közműve­lődési intézményhálózatának és működtetésének legége­tőbb gondjait. (Persze a be­ruházások nélkül!) A hozzá­vezető út az intézmények to­vábbi közös fenntartásba vé­tele. És hogy lássuk is, hol tartunk, pénzügyi szakemberek bevonásával egy újabb föl­mérés is szükséges volna. Tisztázandó mindenekelőtt: hová lesz az a rengeteg pénz, ami az állami támogatáso­kon, költségvetéseken és kö­zös fenntartási szerződéseken kívül esik? Hová csörgedez­nek el a kultúrára szánt ki­sebb-nagyobb pénzalapok for­rásai? W. E. Gállos Orsolya Egyetemisták nyáron Zámbó Piroska, Csongor Elemér és Farkas Erzsé bet, Dalos Veronika „Építőtábor a klinikán

Next

/
Oldalképek
Tartalom