Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)
1977-08-20 / 229. szám
Idehaza — itthon Négyszázötvennel több óvodás Ma délelőtt 10 órakor Politikai nagygyűlés Szentlőrincen Alkotmányunk ünnepének kiemelkedő eseménye a ma délelőtti politikai nagygyűlés Szentlőrincen. Beszédet dr. Romany Pál, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter mond. Siklóson 9 órai kezdettel a várkertben ünnepi nagygyűlésen adják át az Érdemes társadalmi munkás kitüntető jelvényeket. Bikaion az Állami Gazdaság parkjában, Beremen- den a községi tanács dísztermében, Szigetváron a Konzervgyárban méltatják a nap jelentőségét. Mindhárom helyen 10 órakor kezdődik az ünnepség. Munkás-paraszt találkozókat is tartanak az új kenyér ünnepén. Mohácson az Új Barázda és a Dunavöigye tsz gazdái a farostlemezgyári és az öntödei vállalat munkásaival találkoznak. Kékesden a nagykozári termelőszövetkezet dolgozói és az AGROKER munkásai, Rózsafán a nagypeterdi termelőszövetkezet és a Szigetvári Cipőgyár kollektívája tart közös ünnepséget. A II. szovjet—magyar ifjúsági barátság fesztivál Baranya megyei nyitóját ma este 18.00 órakor Bárban rendezik. A politikai gyűlések után gazdag kulturális és sport- programok, népi együttesek bemutatója, arató, ifjúsági és utcabál zárja az augusztus 20-i ünnepséget. Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXIV. évfolyam, 229. szám 1977. augusztus 20., szombat Ara: 1,20 Ft ugusztus 20-a régi, bensőséges érzéseket ébresztő nemzeti ünnepünk. Éltető eszményei változtak a korral, de a ragaszkodás, amely e vigságos népünnephez köt bennünket, változatlan. Nem véletlen, hogy régóta esküvők százát-ezrét tűzik ki e napra, amely ma is vonzó dátum a házasság megpecsételésére. És ez beszédes szokás. Tény, hogy István királynak, alkotmányunknak, kenyerünknek és nem utolsósorban gyümölcsérlelő nyarunknak ez a nevezetes napja a hazára, társadalmunkra és benne magunkra, családunkra fordítja a tekintetet, s alkalmasint újra és újra gondolkodóba ejt bennünket: Eszembe jut például, hogy többet járunk-kelünk idehaza, és külhonban is, mint eleink bármikor, s mehetnékünk minden bizonnyal csak fokozódni fog. Az augusztus pedig mind határozottabban a tömeges szabadságolás, az utazás, divatos szóval: a turizmus hava, amelyben a 20-a afféle határnap, amikorra vagy befejezzük a vakációt, vagy legalábbis már kászálódunk hazafelé. Akárhogyan is, ki ezért, ki azért, ha csak teheti, rákap az utazásra, mert ahogy a televízió csak átmenetileg tartotta- tartja rabul az embereket a szoba négy fala közt, a kert, a kisház és a szabad idő eltöltésének immár tömeges egyéb formái, lehetőségei sem fojtják el huzamosan az emberek vágyát, hogy más tájakat és városokat, más népeket és szokásokat ismerjenek meg. Augusztus 20-ról gondolkozván a mostanában sokat emlegetett és többé-kevésbé szervezett formát is öltött országjárási s vele kapcsolatos honismereti mozgalom, tevékenység és a hazai, belső turistásko- dás e jegyekben fogant népszerűsítése, ösztönzése jut eszembe. Ami az utóbbit illeti, tehát a propagandát: szükség van rá, bizonyára még többre és főleg jobbra is. Csak egytől óvom a haza szépségét okkal és joggal zengök tisztes táborát: a sorrend már-már etikai értékrendet sugalmazó ismételgetésétől. Nevezetesen, hogy előbb ismerd meg hazádat, aztán utazz csak külföldre! Póriasabban: mit lófrál az a világban, aki még nem járt Sárospatakon és Pannonhalmán. Kőszegen és Sopronban, az Őrségben, avagy a hajdúvárosokban?! E „bezzeg"-pél- dák felsorolását szerencsére hosszan folytathatnám, annyi ismerni-szeretni való vidéke, nevezetessége van hazánknak, ám érzékenykedésre sem az említettek, sem más helyek lakóinak, rajongóinak nincs okuk. Nincs bizony. Igazi elsőbbségük ugyanis hazánkfiai számára nem az iskolamesteri figyelmeztetésben rejlik. Több okból sem. Mert ki mondja meg, hogy az embernek történetesen nem éppen a Garda-tó partján vagy netán Capri hegyfokán nyilall úgy a szivébe a Balaton számunkra érvényes egye- dülvalósága, mint Tihany magaslatán vagy Szigliget királynői szoknyáján időzve tán soha. Emlékezzünk csak: ősi városokban, Prágában, Veronában, Nürnbergben, messzi Flandriában vagy Stockholm óvárosában motozván Irányunkban ébredt föl valami furcsa, meleg, szinte lázas emlékező vágyakozás — Fehérvár, Szentendre, Pécs, Sopron vagy éppen a budai Várnegyed után. A felfedezés lelkűnkben leledző útjai kiszámíthatatlanok és nem mindig követik szolgaian lépteink nyomát. Azután, mert nem csupán levegőváltozásra van szükségünk, hanem szellemünk épülésére, tudásunk pallérozására, különösen nemzeti múltunk fel- térképezésére, ami érthetően nem szorítkozhat kizárólag a hazai falak, kövek, ereklyék megismerésére. Bécsnek büszke várában is gyarapodhat a magyar, Krakkóban is, a szlovákiai, meg az erdélyi városokban kivált, hiszen a múlt, bármilyen légyen is, oszthatatlan, a jelen és a jövő pedig, bizunk benne, még jobban összeköt szomszédainkkal, s ez okból is még sűrűbbé és természetesebbé teszi a kölcsönös vendégjárást. Végezetül nem különösebben érdemes az említett módon „sorolni” azért sem, mert a „szomszéd kertje” még akkor is úgy látjuk, jobban zöldell, ha a miénket felettébb nagy odaadással és hozzáértéssel ápol- ' juk. Márpedig erről nem lehetünk meggyőződve. Magya- j rán: országjárásunk feltételei : számos helyen és sok-sok vonatkozásban nem olyanok, ahogy — mai tényleges anya- j gi és más lehetőségeink ismeretében — elvárhatnánk, nem ritkán éppen a nálunk gondosabb és — tegyük hozzá — pedánsabb vendégfogadó népek gyakorlatán, szokásain okulva. Lám, ezért is kár berzenkedni a kifelé igyekvés ellen; előbb-utóbb majd csak átplántáljuk a jót, a követni érdemeset saját viszonyaink közé — csiszolódó igényeinkkel. Úgy is mondhatnám, ha népszerűbbé kívánjuk tenni a hazai turizmust, ha úgy tetszik, a haza megismerését, 1 amire természetesen elsőren- j dűen szükségünk van, akkor országszerte többet is kell ten- n i érette. Éppenséggel nem vet jó fényt ránk, hogy ebbeli igye- ; kezetünket jószerével csak a külföldi vendég igényeivel tá- : masztjuk alá. És persze a hely- I zetet is befolyásolja; innen j származik a kettős elbánás, ami a hazai vendéget bősz- j szántja, sérti, és végső soron ; a külföldinek sem jó. Nem bi- I zony, mert igazában nincs is, nem lehetséges efféle kettősség. Ha lebecsüljük a magunkfajtát, rajtaveszt az idegen is. Következésképpen: ha megbecsülik és jól ellátják testi és szellemi táplálékkal, tiszta szobával és tiszta szándékkal a magyar utast, ha hajlandók lesznek mindenütt versengeni is érte, akkor jól érzi magát a külföldi is. ugusztus 20-a van, lassacskán búcsúzik a nyár. Ez a nap féligmeddig már évadzáró. Ilyenkor nemcsak a vendéglátók, — mi, vendégek is összegezzük a tapasztalatokat. És elhihetik nekünk: őszintén hálásak vagyunk a szépért, jóért. És csalódottak, ha csalatkoztunk egyben-másban. Elraktározunk magunkban mindent, amit láttunk, megéltünk. Tudva vagy tudat alatt, ebből táplálkozik a közérzet: mennyire vagyunk idehaza — itthon. És emigy — emigy is — épül bennünk a haza. uj iskolákban A nyár a diákoknak vakáció, a régi iskolák tatarozóinak, az új iskolák építőinek a legnagyobb hajrá időszaka. A tanévnyitás időpontja minden szerződésnél jobban meghatározza a munka befejezésének határidejét: legkésőbb augusztus 31. Pécsett Kertvárosban szeptemberig elkészül a 3. számú, 16 tantermes általános iskola legfontosabb egysége, az oktatási helyiségek épülettömbje. A tornaterem, konyha, étterem építése december végére fejeződik be. A beruházás összköltsége 30 millió forint. Augusztus 15-én már az utolsó simításokat végezték az új iskola épületében a Baranya megyei Építőipari Vállalat munkásai: festettek, mázoltak, de leginkább már csak takarítottak. A következő nap mór elkezdődött a költözködés. Szeptemberre 8 új tanteremmel gyarapodik a Szigeti városrészben a Tanárképző Főiskola gyakorló általános iskolája. A hónap közepén itt is leginkább már a takarítással foglalatoskodtak az építőipari vállalat dolgozói. A 7 millió forintos költséggel elkészült épülettömb mintha csak ikertestvére lenne a régebbi épületnek: stílusuk, sőt homlokzati díszítésük is azonos. Új iskolába járhatnak a gyerekek szeptembertől Szentlőrincen és Szigetvárott is. Az előbbi 8, az utóbbi 12 tantermes. Mindkettő napközis iskola, 400 adagos konyhával és étteremmel. Mohácson az idei tanév kezdete előtt fejeződött be a kisegítő iskola és nevelőintézet építésének második, befejező üteme, 9 osztályterem és 100 intézeti férőhely várja a tanulókat. Pécs az ország egyik legnagyobb diákvárosa. Eddig bizony nemigen dicsekedhetett kollégiumi befogadóképességével. A legnagyobb gond talán a középiskolás vidéki diákok elhelyezésével volt. Idén őszre elkészül a Kodály Zoltán utcában a 400 diák elhelyezését biztosító modern, kényelmes kollégium. A hozzá tartozó konyha és étterem december végére épül fel. Talán ez az egyetlen „szépséghibája” ennek a 42 millió forint költséggel létesített diákszállónak. De nemcsak az iskolások kezdhetik jobb körülmények között a tanévet, több óvodásnak is tudnak helyet biztosítani az ősszel, mint tavaly. Pécsett Kertvárosban 50 férőhellyel, modern konyhával, öltözőkkel és két nagy terasszal bővült a Bimbó utcai óvoda. Szeptemberben nyitja meg kapuját fent a Ledinán a Baromfifeldolgozó Vállalat 150 férőhelyes óvodája. A most szeptemberre létesült 475 új baranyai óvodai férőhely nagyobb része azonban vidéken található. Az elkövetkező hetekben Komlón 75, Szigetváron 50, Szentlőrincen 100 és Kétújfaluban 50 férőhelyes óvodát avatnak. Mindent egybevetve: igazán nem indul rosszul az idei ősz.
