Dunántúli Napló, 1977. augusztus (34. évfolyam, 210-239. szám)

1977-08-01 / 210. szám

A tartalomból: Konfekció­börze Öltönybe méretezett átlagember nincs ♦ Elkészült a csempész­mérleg Gyékényesen a vonat hulladéktartójában egy kiló aranyat találtak ♦ Siófoki rongyospiac Dodó és a nadrágok Négy évet kapott, pedig a „profoknak" is köszöngetett... ♦ Dörög a puska, folyik a vér „Ha ki akar nyírni, tegye meg maga”, — mondta a különös kegy után ♦ Ómega-akció, Stirlitz mintára A televízió ősszel bemu­tatja. ♦ 84:16 az élet javára Menekülünk az infarktus elől ♦ Annie Girardot forma-lány Menj fel hozzá, s keverj a poharába altatót! ♦ A PMSC kanadai ellenfele Gyárimunkás, fegyőr, egyetemista, ügyvéd, orvos, és tanár a Soccer Clubban Bezárt az amatőr- színjátszók tábora Több mint egy hónapig dol­gozott Pécsett közel száz ama­tőr, vagy éppenséggel már hi­vatásos színész, hogy átadják tapasztalataikat egymásnak, hogy a munka, az öröm, a barátság, s a pihenés egybe­fonódjon. Hisz sokan új arcok voltak egymásnak. Eljöttek töb­bek között a sárbogárdi, mis­kolci és legnicai (lengyelek) amatőr színpadok színjátszói, éppúgy, mint a Budapesti Pos­tás Művelődési Központ Szín­játszó Műhelyének tagjai. Ter­mészetesen részt vett az Ama­tőr Színpadok Nyári Színházi táborán a házigazda szerepét betöltő Pécsi Központi Amatőr Színpad is. Munkájukban se­gítették, s egyben kiegészítet­ték őket a Kaposvári Csiky Gergely-, és a Pécsi Nemzeti Színház társulatának tagjai. Sok éjszakát, nappalt kitöl­tő próba után az utolsó hé­ten két darabot mutattak be a Tettyei esték sorozat kere­tén belül. Háromszor került színre ArisztophanésZ: Nőura­lom című komédiája. S. Offen­bach—Kawan—P. Hacks zenés művét, a Szép Helénát, har­madszor éppen tegnap este, a tábor záróprogramjaként ad­ták elő. Világ proletárjai, egyesüljetek! héttőt Dunántúlt napló XXXIV. évfolyam, 210. szám 1977. augusztus 1., hétfő Ára: 1,50 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja a kezdődnek a munkaiatok Hohmann harcol a labdáért a Mitrovica elleni mérkőzésen Fotó: Arató Mitrovica —Komló 3:2 (0:1) Teljesen felújítják q Mártírok útját A Mártírok útja ma már Pécs legrosszabb közútjainak egyike, ahol a sorozatos közműfelújítá­sok után az útburkolat a vég­sőkig kiszolgált. A tovább már nem halogatható útkorszerűsítés ma kezdődik s várhatóan de­cemberben fejeződik be. A régesrégi Mártírok útját hajdan nem a korabeli közleke­dési viszonyokra tervezték, alat­ta ma is meglelhetők az egy­kori mocsaras terület maradvá­nyai. Az utóbbi évtizedekben megsokszorozódott a teherfor­galom, az út az egyik legfon­tosabb tömegközlekedési útvo­nallá lépett elő. A megnöveke­dett forgalom kezdte ki tehát a Mártírok útját, s a rohamos tönkremenést csak késleltetni tudta az évekkel ezelőtti asz­faltszőnyegezés (amelyet ma már nyomokban sem fedezhe­tünk fel). Kiemelt feladat Pécs idei útfelújítási prog­ramjának talán legfontosabb tétele a Mártírok útja. Csaknem 8 millió forintos előirányzattal két ütemben végzik el a ma kezdődő munkát. Teljes szerke­zetcserét hajtanak végre, tehát az aszfaltburkolaton kívül az alépítményt is eltávolítják és ha szükségesnek mutatkozik, a feltárás után még talajcserét is végeznek. A kapott információ szerint a Mártírok útja a felújí­tás során teherbíróbb szerkeze­tet kap mint az új 6 A út. A ma induló első ütem ún. A szakaszában a Rét utca és a Semmelweis utca között félszé­lességben zárják le az utat, mert a Pécsi Vízmű megkezdi az út északi oldalán a víz-ge- rincvezeték felújítását. Az au­gusztus 15-ig tartó szakaszban a Mártírok útján a belváros felé irányuló forgalom még változat­lan, az Üjmecsekalja felé irá­nyuló forgalmat viszont a Rét utcánál újonnan épített bekötő szakaszon át a Kolozsvár utcára és a Semmelweis utcára tere­lik. Augusztus 15-én indul az első.ütem B szakasza, amikor már belép az Aszfaltútépítő Vállalat is. Ekkor a Rét utca és a Semmelweis utca közötti szakaszt teljesen kiiktatják a forgalomból, s a terelő útvonal mindkét irányban a Kolozsvár utca és a Semmelweis utca lesz. Gép­kocsizók, figyelem! Előreláthatóan szeptember 1-én indul a második ütem, amikor a Mártírok útját a Rét utcától a Megyeri útig — bizo­nyos minimális célforgalom biz­tosításával — mindennemű for­galom elől lezárják. Ebben az ütemben Üjmecsekalja felé a Kolozsvár utcán, a Nagyvárad utcán (nyugat felé egyirányú- sítják) és a Megyeri úton át terelik a forgalmat. A belváros felé a Megyeri úton, a Kassa utcán (kelet felé egyirányúsít- ják), a Semmelweis utcán és a Kolozsvár utcán át halad a forgalom. További teendők A nagy útfelújításból kimarad a Rét utca és a Szabadság út közötti rövid szakasz, amely ideiglenesen új aszfaltburkola­tot kap csupán. A teljes felújí­tásra itt csak akkor kerül sor, ha a Gázmű és a Távfűtő Vál­lalat is elvégzi e szakaszon a rájuk tartozó közműépítést. Ezek a munkák valahogy kima­radtak a koordinációból, jólle­het a Mártírok útja felújítása több mint egy éve napirenden lévő téma. Pontosan ezért vé­gezte el egy esztendeje éppen a'Gázmű a Rét utca és a Me­gyeri út között a gázvezeték felújítását. H. I. Komló, 500 néző, vezette: Hámori. A jugoszláv NB III. 3. helyezett, a Mitrovica együt­tese vasárnap mutatkozott be Komlón. Hétközben két mér­kőzést játszottak, Nagymányo- kon 5:0-ra, Mázaszászváron 5.2-re nyert a jugoszláv csa­pat. A komlói találkozó vissza­vágó volt. Februárban Mitro- vicán a bányász csapat 1:0- ra győzött. A komlói szurkolók hiába ke­resték a játékosok között Ko- lesánszkyt. Sérülése miatt nem játszhatott. Kelemen és Ormai (Orsós) átigazolása sem ren­deződött. Az új fiúk közül Sza­bó és Gruborovics mutatkozott be. Komlói Bányász: Erdősi — Tresch, Kovács, Gallai, Gyu- rina — Szabó, Gruborovics, Róth — Hegyi, Farkas, Hoh­mann. Mitrovica: Linjacki — Popovic, Babic, Stojcevic, Trnic — Jovicic, Stanojevic, Vukelic — Ninkovic, Grujic, Kovace- vic. A nagy hőségben közepes iramban kezdtek a csapatok. A 6. percben Farkas lapos lö­vését a kapufa védte. A 11. percben Tresch szabadrúgását Hegyi fejelte, a labda alig kerülte el a jugoszláv csapat kapuját. A komlóiak irányítot­ták a játékot, a jugoszlávok a mezőnyben ügyesen adogat­tak, a kapura kevés veszélyt jelentettek. Az első 20 perc­ben csak két szögletre tellett erejükből. A komlóiak támadó­játéka is akadozott. Folyama­tos játék nem tudott kialakul­ni. A félidő egyetlen gólja a 30. percben esett. Gruborovics lövése a védőkről kipattant és a befutó Gallai 16 méterről a hálóba helyezte a labdát. 0:1. Szünet után mindkét csapat több cserét hajtott végre. A komlóiak kapujában Fülöp vé­dett, Tresch helyére Gál, He­gyi helyett Gulyás, Farkas he­lyett pedig Steib játszott. Az első negyedórában kevés ese­mény történt a pályán. A 65. percben egy szép háromszö­gelés után növelték előnyüket a komlóiak. Gallai és Szabó játszott össze a 16-osnál, majd a fiatal középpályás biztosan lőtt a bal alsó sarokba. 0:2. Továbbra is a hazaiak játszot­tak fölényben, kétszer is szög­let után támadt veszélyes helyzet a jugoszlávok kapuja előtt. A 73. percben Róth, majd közvetlen utána Steib szalasz­tott el gólszerzési alkalmat. Az utolsó negyedórára Gruboro­vics helyett a saját nevelésű ifjúsági Nagy állt be a kom­lóiaknál. Váratlan fordulatot hozott a hajrá. A vendégek egyre többet támadtak és a 77—78. percben Ninkovic és Gjorjevic révén egyenlítettek. A gólok felhozták a vendége­ket és hat perccel a befejezés előtt Stanojevic révén megsze­rezték a győzelmet jelentő gólt. 3:2. Csak 70 percig játszott el­fogadhatóan a Komlói Bá­nyász. A vendégek a hajrában jöttek fel és a könnyelműskö- dő és hibázó komlói védők megingásait kihasználva há­rom gólt lőttek. H. I.—G. G. TOTO 1. Borsodi B.—Papp J. SE 1:0 1 2. Síküveggyár—Gyöngyös 3:1 1 3. Pásztó—Lehel SC 2:3 2 4. Hatvan—Recsk 2:3 2 5. Gyula—Szegedi Dózsa 1:2 2 6. H.-vásárhely—Szabó L. SE 2:1 1 7. Auras SE—Erzsébeti SMTK 2:5 2 8. ÉPGÉP—Balassagyarmat 0:2 2 9. Bakony—Péti MTE 0:0 x 10. Soproni Textiles—Kőszeg 2:3 2 11. Táncsics—Bauxitbányász 1:0 1 12. Ceglédi VSE—Szóin. MÁV 2:2 x 13. Szegedi VSE—Pécsi VSK 3:0 1 14. Sülysáp—EMG Sashalom 1:1 x „Nagyüzem" Pécsett a „Boldogság Házában". (Tudósítás a 2. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom