Dunántúli Napló, 1977. július (34. évfolyam, 179-209. szám)

1977-07-10 / 188. szám

Parádék helyett tömegsportot! Beszélgetés Tibor Tamással, a KISZ KB honvédelmi és sportosztályának vezetőjével Élete a testnevelés, a sport. Ha teheti, reggelente fut, gim- nasztikázik vagy úszik. Ha erre nincs módja, akkor délután sportol, futballozik, asztaliteni­szezik. Munkaidejében, ami a legritkább esetben nyolc óra, az ifjúság testnevelésének és sportolásának kérdéseivel fog­lalkozik. Szabad idejében, ha van ilyen, akkor a Magyar Lab­darúgó Szövetségbe megy, ahol az intéző bizottság tagja. Társadalmi munkásként ugyanis itt tevékenykedik Tibor Tamás, a KISZ Központi Bizottsága honvédelmi- és sportosztályá­nak vezetője. Vele beszélgetünk az „Edzett ifjúságért" tömeg­sport mozgalomról. — Mi a célja ennek a kezde­ményezésnek? — kérdeztük. — Előre bocsátom, hogy nem „kirakatot" és ünnepi „pará­dékat” akarunk, hanem min­dennapos tömegsportot, amely az esztendő 365 napján moz­gásra ösztönzi ifjúságunkat. A hangsúly a rendszerességen és a folyamatosságon van! Egyet­len példát említek. Nem azt szeretnénk, hogy valaki egy vá­rosi sportünnepélyen minden előkészület, edzés nélkül lefus­son ezer métert, azután három napig izomláza legyen és a legközelebbi hasonló alkalomig pályára se lépjen, hanem a hétköznapi lehetőségek kihasz­nálását. Mindenütt, főleg vidé­ken van szabad tér, ahol vi­dám, szórakoztató versenyeket rendezhetnek a fiatalok, kis ka­puk között rúghatják a labdát, esetleg kötélhúzó versenyt rög­tönözhetnek. Mi azt szeretnénk, ha minden lány és fiú legalább heti két alkalommal kiadóson mozogna, mert csak ennek van gyakorlati haszna. — Milyen receptet tud aján­lani? — Örülök ennek a kérdésnek, vannak ugyanis olyan fiatalok, akik azt gondolják, hogy az „Edzett ifjúságért" mozgalom valamilyen séma. Erről szó sincs! Ez ugyanis rugalmas for­ma, elsősorban csak keretet ad, tartalommal a helyi adott­ságok, az egyéni hajlam ki­használása révén lehet megtöl­teni. Úgy vélem, hogy a vá­lasztékot kell bővíteni. — És ahol nincs elegendő pálya, uszoda vagy sportfelsze­relés? önmagában nem elegendő, hogy kinyitjuk a kapukat, oda be is kell szoktatni a fiatalokat. Sok helyen a nap legtöbb sza­kában, ha csak éppen nem edz a helybeli futball- vagy kézi­labdacsapat, általában üres a pálya. Ugyanez érvényes az is­kolai tornatermekre, amelyek nyáron az iskolai szünetben várják az ifjúságot. Javítani kell a tájékoztatást is, az első fel­tétele az „Edzett ifjúság" tö­megnevelési mozgalom sikeré­nek, hogy a fiatalok tudják hol és milyen lehetőségeket talál­nak. Ami a létesítményeket ille­ti, ezek száma állandóan nö­vekszik, de mindenesetre érde­ATLÉTIKA. Országos vasutasbajnok- ság pécsi versenyzők részvételével. Debrecen, 9. KAJAK-KENU. Vidékbajnokság pé­csi versenyzők részvételével, Tata, 8. KERÉKPÁR. Dunántúl időfutam baj­noksága. Rajt pécs—villányi országút 1-es kilométerkő, 9. ÚSZÁS. Országos serdülő lány-, és gyermek fiú-bajnokság. Pécsi ver­senyzők részvételével, Budapest, 10. LABDARÚGÁS. Vasutas kupamér­kőzés, Cegléd—PVSK, Cegléd 17. EJTÖERNYÖ-SPORT: területi baj­nokság, pogányi repülőtér, 9.00. VÍZILABDA: PMSC-Cegléd OB II. B bajnoki mérkőzés, Hullám-fürdő, 12.00. mes lenne a meglevőket az ed­diginél jobban kihasználni! Nem lehet kifogást keresni, hogy „nálunk nincs mód a sportra"! Ahol nincs uszoda, ott van a közelben kedvező te­rep, ahol kirándulni, túrázni, tollaslabdázni lehet, annyi sza­bad hely például mindenütt van, ahol fekvőtámaszokat le­het csinálni. Sokat járom az országot, nem egy helyen lát­tam elgazosodott futball-pályát, ahol düledezik a kapufa. Ilyen helyeken az ifjúság öntevéke­nyen javítson a körülményeken, nem szabad a sült galambot várni. Kezdeményezni kell, ér­demes megrendezni az utcák, a különféle települések labdarú­gó-, kézilabda- vagy fejelő­bajnokságát. Nem árt feleleve­níteni egykori népi játékokat is, az öregek tudnak beszélni erről, adhatnak tanácsot.- Mit tehetnek a KlSZ-szer- vezetek? — A KISZ-szervezet lehet az „élesztő" a tömegsportban. A mozgalmi munka elválasztha­tatlan része legyen a különféle versenyek, események szervezé­se és rendezése. Minderre köte­lez bennünket a KISZ IX. kong­resszusának a határozata, amely kimondja, hogy „Szemé­lyes érdekünk, nemzeti ügyünk a testnevelés, a sport, a turisz­tika fellenditése". így például egy KISZ-alapszervezet a tag­gyűlést, a politikai képzést egy kirándulás, egy túra keretén belül is megtarthatja. Ezzel egyébként ápolhatjuk a ma­gyar munkásmozgalom szép hagyományait is. Fontos az, hogy ne csak beszéljünk a test­nevelés és a sport fontosságá­ról, hanem teremtsünk lehetősé­get'a fiatalok számára: fussa­nak, futballozzanak, ússzanak, tornásszanak. Aki egyszer bele­kóstol a sportba, elragadja a játék heve, hangulata és utána érzi az egészséges, kellemes fáradtságot, az máskor is igényli majd. Ezért ér többet, ha egy 12 éves fiúnak, ahelyett, hogy rábeszélnénk őt a sporto­lásra, kivisszük a pályára és beállítjuk őt hasonló korú tár­sai közé a csapatba. Az alapszervezeteinkben kö­zösséget kovácsolunk, ebben a sport jó eszköz, mert közelebb hozza egymáshoz a fiatalokat és jellemformáló ereje is van. Még valami. A KISZ-nek érdek- védelmi feladatai is vannak. Ahol esetleg nem teremtenék meg az ifjúság testnevelésének és sportolásának a lehetőségeit, ott a KISZ helyi vezetői lépje­nek közbe és hívják fel az ille­tékesek figyelmét az ügy fon­tosságára.- 800 ezer fiatal szerzett jel­vényt az elmúlt két esztendőben az „Edzett ifjúságért" jelvény­szerző akció keretében. Milyen eredményeket vár a továbbiak­ban? — Nem szabad a számok bű­völetében élni, hiba lenne min­den áron arra törekedni, hogy minél több .jelvényes legyen. Nem a statisztika a fontos, ha­nem az, hogy mindenkinek, az * üzemekben, az intézményekben és iskolákban, ahol a tömeg­sportmozgalom sorsa eldől, szívügye legyen az ifjúság test­nevelése, sportolása. Első ta­pasztalataink egyébként kedve­zőek: a nagy és kis települé­seken egyaránt, az első hívó szóra sokan részt vettek az „Edzett ifjúságért" mozgalom első eseményein. Ez bíztató, jelzi azt is, hogy a'szemlélet megváltozott, egyre többen is­merték fel, felnőttek és fiatalok egyaránt, hogy az egészséges életmód és a jó közérzet el­képzelhetetlen rendszeres moz­gás nélkül. Várjuk, hogy az „Edzett ifjú­ság” jelvényszerző mozgalom a pályára, az uszodákba, a sza­bad természetbe csalogasson valamennyi, hat és huszonhat év közötti fiatalt. Molnár Károly XVIII. nemzetközi országúti kerékpáros­verseny Rangos vendégeket várnak Ebben az évben 18. alka­lommal szállnak nyeregbe Pé­csett a kerékpárosok, hogy megküzdjenek a Mecsek Ku­páért. Az elmúlt két évtizedben egyetlen egy pécsi sportese­mény sem tudott olyan rangot és elismerést kivívni magának, mint a Mecsek Kupa nemzet­közi országúti kerékpáros ver­seny. 17 éve áll augusztus vé­gén, szeptember elején az ér­deklődés előterében a viadal. Baranyában és Pécs városá­ban a sportkedvelők szívükbe zárták a kerékpárosokat, és évről évre várakozással tekinte­nek a háromnapos versenyso­rozat elé. Ebben az évben augusztus 26-án, 27-én és 28-án rendezik meg a nemcsak nálunk, de külföldön is elismert, rangos versenyt. A verseny rendezője, a Mecsek Kupa szervező bizott­sága már kiküldte a verseny kiírását. A külföldi és magyar kerékpárosoknak augusztus 1-ig kell jelezniük indulási szándé­kukat. Az elmúlt évben hét kül­földi nemzet csapata indult, az idén eggyel több, nyolc kül­földi nemzet 11 csapatát hív­ták meg és várják a Mecsek Kupára. Az előjelek szerint ott lesz a viadalon az elmúlt évi győz­tes, a szovjet Bielerusz csapa­ta, és Ivovi kerékpárosok is részt vesznek a viadalon. A ki­tűnő NDK-beli kerékpárosokat a Berlini Dinamo és Karl-Marx- Stadt versenyzői képviselik. A nyugatnémet Stuttgart kerék­párosai részére is elment a meghívó, és a szervezők szá­mítanak az olasz SC Padovani kerékpárosainak részvételére. Az olasz kerékpárosok jelentős szerepet vállaltak az elmúlt évi versenyeken, 1966-ban és 1972- ben véglegesen elnyerték a Mecsek Kupát, az egyéni ver­senyben pedig 1964-ben és 1965-ben olasz kerékpáros győ­zött. Csehszlovák, román, len­gyel kerékpárosok mellett két osztrák együttest is meghívtak a szervezők. Az egyéni verseny győztesei között nagy neveket találunk. Rajnai György, a pécsi leg­jobb kerékpáros 1968-ban biz­tosította magának a Mecsek Kupát. Az idei verseny érdekessége lesz, hogy a pénteki és szom­bat délutáni pécsi befutás is­mét a Széchenyi téren lesz, ezáltal az érdeklődők részére lehetőség nyílik közvetlen kö­zelről szemlélni az eseménye­ket, megismerkedni a verseny­zőkkel. A verseny programja a ha­gyományoknak megfelelően alakul. Pénteken, a verseny első napján délelőtt az 56 km-es hármas csapatversenyt bonyo­lítják le három percenkénti in­dítással a Pécs-Pécsvárad- Szekszárd útszakaszon. Délután kerül sorra a 92 km-es tömeg­rajtos egyéni csapatversenyre, útvonal Szekszárd—Bonyhód— Mecseknádasd-Hird-Zobák- Komló—Sikonda—Pécs. Kun Béla SE—Steinmetz SE 14:8. Pécsújhegy, 300 néző. Eredmények (elöl a Kun B. SE versenyzői, papírsúlytól felfelé): Timár p. gy. Kálmán ellen, Var­ga (Kun B.) ellenfél n. gy., Si­mon ellen Előd az 1. m.-ben d. f., Zahorecz az 1. m.-ben f. a. Jerzsabek ellen, Csűri p. v. sz. Bústól, Inkei p. gy. Pandu- rics ellen, Döme p. v. sz. Far­kas Gy.-tól, Pintér p. gy. Osváth ellen, Hidegh a 2. m.-ben k. o. A verseny második napján, szombaton délelőtt az 5,6 km-es egyenkénti indításos ál- lórajtos, egyéni csapatversenyt tartják a Hunyadi út—Péter ut­ca sarok—Dömörkapu útvona­lon. A verseny második napján, szombaton délután lesz a 160 km-es tömegrajtos egyéni csa­patverseny. Útvonal: Pécs—Mo- hács-Szekszárd—Bonyhád-Kom- ló-Pécs. A verseny harmadik, befeje­ző napján 25 körös, 72 km-es kritérium versenyt bonyolítanak le a mecseki körpályán. A győztes csapat egy esz­tendőig őrzője lesz a Mecsek Kupának, az egyéni összetett versenyben legjobban szerepelt versenyzők értékes tiszteletdíjat kapnak, de külön tiszteletdíjban részesülnek a hegyi hajrák helyezettjei, és tisz- •teletdíjat kap a három hegyi hajrá alapján a legtöbb pon­tot elért három versenyző is. A részhajrákban nyújtott leg­jobb teljesítményeket is tisz­teletdíjjal jutalmazzák. Cziffra ellen, Flórián a 3. m.- ben k. o. Kazi ellen, Buknicz d. f. miatt a 2. menetben Lévait leléptették. A Kun Béla SE a várakozás­nak megfelelően nyert a jól helytálló Steinmetz SE ellen. Az est legjobb mérkőzése a hazai győzelmet hozó Farkas Gy.—Döme összecsapás volt. Portisch győzött Az AFP jelentése szerint a Genfben folyó Portisch—Szpassz- kij sakkvilágbajnoki elődöntő harmadik játszmájának folyta­tásában a magyar nagymester érvényesítette előnyét és győ­zött. A találkozó jelenlegi ál­lása: 2:1 Portisch javára. Újabb hírügynökségi jelen­tések szerint a genfi sakkvi­lágbajnoki elődöntőben fehér­rel játszó Szpasszkij több dön­tetlen esélyes lépést elszalasz­tott, utána viszont már bágyad­tan reagált Portisch bonyolult kombinációira. Bástya végjá­tékban Portisch 67. lépésénél Szpasszkij feladta a küzdelmet. A játszma 8 és fél órát tartott, Szpasszkij 4 óra 29 percet, Por­tisch 4 óra 01 percet használt fel. Karpov, Karpovról Miközben Genfben és Evian- ban a sakkvilágbajnok-jelöltek elődöntőjének résztvevői, Portisch és Szpasszkij illetve Korcsnoj és Polugajevszkij csatáznak, ki lesz a világbajnok ellenfele, a Szov­jetunió című képeslap melléklete az Irodalom, Sport, Művészet szerkesztősége azzal a kérdés­sel fordult Karpovhoz, a világ­bajnokhoz, válaszoljon néhány kérdésre. íme a kérdések és a válaszok. — On, amikor világbajnok lett, azt mondta: sokat akar játszani, mert a csúcsra jutva a sakkozó életének csak egyik sza­kasza zárul le. Nem fél-e titkon attól, hogy a kitüntető cim meg­zavarja és a babérkoszorú teher­ként nehezedik önre? — Én már az említett alka­lommal is kijelentettem, hogy mindenekelőtt sakkozó maradok, s csak másodsorban leszek a világbajnoki cim viselője. Eddig minden ennek megfelelően tör­tént. Megnyertem néhány erős versenyt, sőt a Szovjetunió baj­noka is lettem, ami a sakk­trónra kerülő elődeimnek régóta nem sikerült. — A világbajnoknak valószínű­leg könnyebb a dolga, hiszen ellenfelei félnek tőle . . . — A sakk nem a gyenge ideg- zetűek játéka. Ha valaki egy ki­csit is fél, annál elszántadban küzd. A tábla mellett a lehető leggondosabban számolja ki a változatokat, ellenőrzi saját ma­gát és — engem. A világbajnok ezért nem hogy könnyebb, ha­nem nehezebb helyzetben van. Sokan már előre fenik a fogu­kat, hogy egy döntetlent csípje­nek le tőle. Márpedig ahhoz, hogy első legyen a versenyen, mindig nyernie kell. A világbaj­noknak tehát egyszerre két fel­adattal kell megbirkóznia; elő­ször: küzdelemre kell kényszerí­tenie az ellenfelét, másodszor: túl kell játszania őt. Különösen nehéz ez sötét színnel. Logikai törvényem, ha úgy tetszik, ver­senytaktikám: sötéttel először ki kell egyenlíteni az állást, majd előnyt kell szerezni. De világos­sal sem könnyű parancsra nyer­ni. Ügy tűnik fel, mintha a vi­lágbajnok állandóan sötéttel játszana ... Én minden verse­nyemen első akartam lenni, mert másképp ostobaság lenne, hogy az ember egész életét a sakk* nak szentelje. — A sakk nemcsak sport . . . — És nincs is senki, aki cá­I folni akarná azt az alapigazsá­got, hogy a sakk olyan játék, melyben szerencsésen ötvöződ­nek a művészet, a tudomány és a sport elemei. De ez a játék mind kegyetlenebbé válik, mind erősebb lesz benne a lélektani jelleg. Vagyis úgy gondolom, hogy a távolabbi jövőben a sakk sportbeli oldala előtérbe kerül az alkotói oldallal szem­ben. Bizonyítja ezt, hogy ma már minden magasabb minősí­tésű sakkozónak egy sajátos név­jegye van: az úgynevezett Élő­pont. (Vagyis az a szám, melyet az Élő Árpád magyar származású amerikai professzor által kidolgo­zott, az eredményeket pontosan tükröző rangsorolási rendszer értelmében kapnak a sakkozók. — A szerk.) Bár mindannyian azt akarjuk, hogy ez a névjegy „minél szebb legyen", a nagy­mester alkotói egyénisége mégis legalább ennyire fontos. Azaz nemcsak erős, hanem érdekes arcélü játékosokra van szükség. Csak így fejlődhet tovább ősrégi játékunk. — Terhére van-e a népszerű­ség? — A versenyek alatt elvből kerülöm a szurkolókat, mert za­varnak az összpontosításban. Ez­zel magyarázható, hogy sokak meglepetésére oly gyakran meg­tagadom az autogramadást. A verseny után azonban nem fu­karkodom. A legutóbbi szovjet bajnokság befejeztével például majdnem egy teljes órán át osz­togattam az aláírásokat. Azt hi­szem, valamennyi autogramkérő­nek jutott. Szívesen teszem meg. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallania Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pccsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007 A kesztyűgyár korszerű 2. sz. gyára Pécs, Vadász u. 85. felvesz; ♦ 14 éves kortól gépi varrás betanulására női dolgozókat, műszerész szakmunkást, takarítónőket Felvétel és szállás ügyben érdeklődni lehet; Pécs, Vadász u. 85., munkaügy. Hegyi István Ökölifíuo csb Kerékpárosok a Széchenyi téren. A Mecsek Kupa ünnepélyes megnyitója

Next

/
Oldalképek
Tartalom