Dunántúli Napló, 1977. július (34. évfolyam, 179-209. szám)
1977-07-03 / 181. szám
r ) \ t \ * 4 4 } \ ) 4 4 •XvTX Ü-Hv Egy — ! nemzetközi ; művészeti — !tanácskozás------------------------------------4 ; tapasztalatai F áklyák lobbantak fel a karélyos kőbánya bejáratánál, majd sorfalat alkotva világították meg az utat a múlt héten, Siklóson megrendezett Művészeti Szimpozionok és Alkotótelepek Nemzetközi Tanácskozásának résztvevői előtt, Késő este volt, és a fáklyás „szellemidézésre" a siklós—villányi művésztelepek megalapításának 10. évfordulója alkalmából került sor. A fáklyák aztán szétrebbentek, és egy-egy műalkotásnál állapodva meg, különös fénnyel árasztották el az egyébként is artisztikusan sejtelmes sziklakatlant. Akik ott voltak, azt mondták, nem felejtik el, miben volt részük, nem felejtik el ezeket a fényeket, magukkal viszik a tüzet, ami ott, akkor szemük láttára, a jelképesen innen, valóságosan is fellobbant. Célratörő értekezés A háromnapos tanácskozás minden mozzanatát, minden lényeget érintő hozzászólását természetesen lehetetlen egészen röviden ismertetni. Egyet azonban közben is, utólagosan is meg lehetett állapítani: ha egy tanácskozásról elmondható közhelyes értelmezés nélkül, hogy konstruktiv és célravezető volt, akkor a siklósiról feltétlenül. A megrendezés időpontját természetesen a siklósi szobrász alkotótelep megalakulásának 10 éves évfordulója szabta meg. E formális tény- nél azonban sokkal nyomosabb oka volt a tanácskozás megszervezésének. Ez az ok pedig az, hogy az időközben világszerte roppant méreteket öltő szimpozion-mozgalom ma már egyenesen megköveteli a vele nemzetközi szinten való foglalkozást, a széles körű egyeztetést. .Mint azt a rendező szervek megfogalmazták, időszerűvé vált, hogy £ különböző országok hasonló elvű művészeti szimpozionjai, alkotótelepei megismerjék egymás tapasztalatait, eredményeit, hogy segítséget nyújtsanak egymásnak célkitűzéseik megvalósításában. A rendezvény- sorozat, amelyet egy ilyen igények kielégítésére szánt kísérletnek tekintettek csupán, Csenkey Éva művészettörténész, az alkotótelepek irodájának vezetője rögtönzött értékelése szerint messzemenően túlteljesítette a hozzáfűzött reményeket. Hasonlóan vélekedtek hazai képzőművészeti életünk jelén lévő vezetői és a külföldi delegátusok, továbbá az UNESCO és az AJAP képviselői is. Továbbra is együttesen Bencsik István szobrászmű- \ vész a Magyar KépzőművéBocz Gyula térplasztikája a villányi szoborparkban bizottságának álláspontját ismertetve, átfogó képet adott a szimpoziön-mozgalom kialakulásáról, létrejöttéről, az eddigi tapasztalatokról, a fejlődés távlatáról. Tájékoztatója végén ajánlásokat tett a nemzetközi tanácskozással megkezdett közös munka folytatására. Az ajánlásokkal a jelenlévők egyetértettek. Mindenekelőtt rendszeres és részletes információcserére van szükség. Ez a további tevékenységhez, együttműködéshez nélkülözhetetlen ma már. Szóba került egy — a szocialista országokban működő művésztelepek adatait magábafogla- ló — nemzetközi adatbank kialakítása. Igen fontos ajánlásként hangzott el az is, hogy a Berlinben 1978-ban megrendezésre kerülő nemzetközi képzőművészeti szövetségi elnöki tanácskozás határozathozatali szinten tűzze napirendjére a szocialista országokban működő alkotótelepek munkájának koordinálását. Az előadó kérte a jelenlévő delegátusokat, hogy hazatérésük után részletesen tájékoztassák szövetségük vezetőségét az itt elhangzott javaslatokról. Hasonló álláspont fogalmazódott meg az UNESCO vonatkozásában is: jó volna, ha a világ- szervezet tágabb teret szentelne tevékenységében a művésztelepeknek. Bernics Ferenc, a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztályvezetője felajánlotta, hogy mindaddig, amíg az említett adatbank megvalósul, a siklósi alkotótelep szívesen vállalja az információk fogadását és a levél útján érkező kérdések megválaszolását. Csorba Géza, a Kulturális Minisztérium képzőművészeti osztályvezetője elmondta, hogy a Kulturális Minisztérium már az előkészítés szakaszában is fontosnak tekintette ezt a tanácskozást. A művésztelepi mozgalom nemcsak a művészeti tevékenység szempontjából lényeges — mondta —, legalább ilyen nagy jelentősége van a képzőművészeti kultúra terjesztésében és a köz- művelődésben. E tekintetben különösen fontos a monumentális művészet, amelyet szíve sen nevezünk közösségi művészetnek. Hasonló közművelő szerepet töltenek be a köztéri szobrok, az épületek képző- és iparművészeti díszítései. A szocialista országok művésztelepein való munkálkodás egyik speciális eszköze annak a nagy mozgalomnak, amit mi közművelődésnek nevezünk. A Kulturális Minisztérium osztály- vezetője végezetül kijelentette, hogy egyetért a megfogalmazódott ajánlásokkal. A jelen realitásai Kiss István, az MSZMP KB tagja a Magyar Képzőművészek Szövetsége elnöké zárszavában hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a konferencia eleget tett hivatásának. Jól ragadta meg a jelen realitásait, helyesen mérte föl a jövőt. A vulkánszerű folyamathoz hasonló szimpozion-mozgalom tényleges kérdései kerültek napirendre ezen a tanácskozáson, egy olyan körben, ahol a művészetet komolyan veszik, és hisznek abban, hogy a művészet valóban mindenkié. A négy évtizeddel ezelőtti magyar kultuszminiszter azt mondta: elég a parasztnak, ha le tudja írni a nevét, és el tud számolni ötvenig . . . Mert ha ennél többet tud, baj van vele .. . Ebben az országban — mondotta Kiss István — köz- művelődési törvényt hoztunk. És ez a törvény az igazi bázisa az említett vulkánszerű folyamatnak, a szimpozion-moz- galomnak. A mi művészeink és a közönség itt a szocialista országokban — Pap Gábor (a MŰVÉSZET főszerkesztő-helyettese) szavaival szólva „elementáris erővel keressük egymás kezét". A művészeti tanácskozás igazolta azt, amit Kiss István két évvel ezelőtt a nagyatádi művésztelepen a fafaragó szobrászok körében elmondott. „Ez az alkotótelep, akárcsak az itteni (nagyatádi) fák, magyar gyökerű, de a nemzetközi részvétel révén az itt dolgozók valamennyien egy-egy oltvánnyal, új ággal gazdagítják ezt a fát, ennek a fának a termését, gyümölcsét." Szembetűnő fejlődés Siklóson, ahol mindez megfogalmazódott, lehetetlen volt nem gondolnunk az MSZMP KB június 24-én megjelent közleményére, amelyben többek között ez a megállapítás olvasható: „A kulturális művészeti műhelyek közművelődési tevékenysége (az elmúlt években) szembetűnően fejlődött." Azt hiszem, nem túlozunk, ha ezt különösen érvényesnek tekintjük a baranyai művésztelepekre. Ezt húzta alá a háromnapos nemzetközi tanácskozás is, amelynek tulajdonképpeni főszereplője ily módon a közművelődés volt. A L. szék Szövetsége szimpozion- A szoborpark sziklafala Tóm László felvételei fáklyák szétrebbentek, bevilágították a műalkotásokat és a sziklakatlant. A fény azonban nem állt meg a hajdani bányakaréj peremén. Túllépett azon... Túl az országhatárokon, Bebesi Károly Bárdosi Németh János: Berzsenyi estéje Mikor beesteledett az őszi bogár zümmje még tovább szőtte dalát, de ő már fáradtan nézett a sötét éjbe. Zúgtak a gesztenyefák, az állatok az almon elültek szunnyadozva, a cselédség is pihent, sok volt a szántás-vetés. Horatiusra gondolt, versek aszu-izére, emlékei is így emelték szebb tájak ege alá, az ifjúság tájaira. De itt az őszi köd már, árnyak födiik a házat s a szív is árnyak alatt, hallgat a szent Poézis, hideg a hold Nikla egén. Galambosi László Föltámadás Vaskupa a számon. Nyereg paripámon. Szalagokat hajít felénk bíbicléptű ángyom. Megyünk a folyamhoz. Tajtékozva csapdos. A füzesben piros angyal, rigók közt cimbalmoz. Vezetlek új ághoz, csöngettyűs virághoz. Nagyszombaton szárnyat bontunk a föltámadáshoz. ITT J ; ! :J ! ! : 1 J I r* j Közösen játszani A napokban meglátogattam egyik barátomat. Lakótelepen laknak, a modern házak kis teret ölelnek körül, a téren autóparkoló és játszótér. Barátommal kiültünk az egyik pádra és beszélgettünk. Beszélgetés közben a következő jelenetre lettem figyelmes; Másfél-két éves gyerek totyog a „nagyok", a háromnégy évesek után. A totyogó mindent megfogna, ami színes, ami csillog, de a „nagyok" nem engedik.- Ezt nem szabad! Ez az enyém I- A lapátot nem szabad! Az enyém!- A labdát nem adom! Az enyém!- Ide nem jöhetsz! Ez a mi területünk! Egy kislány odafut a hintához (ő maga is aranyos csöppség), sorba meglöki mindeniket, és így kiált:- A hintához nem szabad! A mienk. Ha idejön ez a baba (!) - teszi hozzá — úgy fejbekólin- tom a hintával, hogy nyekken! Dermedten figyelem az eseményeket. Nálunk a téren, a homokozóban mindenki játszik a másik kis lapátjával, szitájával, vödröcskéjével. Hogyan is lehetne megtiltani, hogy egymáséhoz nyúljanak? Tíz-tizenöt apróság nyüzsög a homokozóban, a játékidő végén a szülők sokszor nem is válogatják szét a lapátkákat, vödröcské- ket, homoköntő-formákat, hiszen holnap úgyis idejönnek játszani. Itt más a helyzet. Egy kisfiú méregdrága teherautót tol, egyedül. De miért egyedül? Hiszen mindenütt úgy játszanak ezzel az autóval, hogy egy kissrác beleül, kettő meg tolja. Esetleg ketten-hárman homokot rakodnak bele, a negyedik meg a „sofőr”. Miért játszik ez a gyerek egyedül a „többszemé4 4 4 4 / t 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 lyes" játékkal? A magyarázat nem késik sokáig. A kisfiú unatkozik, otthagyná a méregdrága teherautót, hogy fölvegyen a földről egy gazdátlan — hatforintos — lapátot. De már rá is dörren az anyukája: — Azt nem szabad! Az a másé! Nem lehet hát csodálni, hogy amikor a kétéves poronty odatotyog a teherautóhoz, és megfogja á szélét, a hároméves tulajdonos rácsap a kezére: — Ezt nem szabad! Ez az enyém! Anyukája elégedetten nézi, hogy csemetéje megvédte tulajdonát és tovább kötöget. Ugyanígy a többi anyukák. Kö- tögetnek. horgolnak, őrzik a rendet. — Nálunk, sajnos, ez a divat — mondja szomorúan barátom. — A múltkor nem találtam parkolóhelyet a • saját házunk előtt, hát a szomszéd épület elé álltam. Reggelre mind a négy gumimat leeresztette valaki. Azt hittem, részeg huligánok tréfáltak meg, de kiderült: nemcsak én jártam így. Sok lakótársam kárán tanulta meg, hogy csak a saját házuk előtt szabad megállnia, különben a „parkolótulajok" éjszaka kilo- póznak a térre, és figyelmeztetésül leeresztik a gumikat. Mi, sajnos, jól tudjuk, mit jelent ez a három szó: egyém, tied, övé. Meglehetősen ijedten tértem haza: magam is csak a szomszéd ház előtt találtam parkolóhelyet. Hátha már hozzánk is elért ez a járvány! De nem: mind a négy kerék szilárdan állt. Egy csapat kisgyerek pedig szorgalmasan kenegette sárral a dísztárcsákat. Az „alkotáshoz" szükséges sarat egy kis teherautóval fuvarozták oda. Hogy melyikük tulajdona volt a játék: ki tudja. Közösen játszottak vele. Szunyogh Szabolcs
