Dunántúli Napló, 1977. július (34. évfolyam, 179-209. szám)
1977-07-29 / 207. szám
u Dunántúli napló 1977. július 29., péntek 1977. JÚLIUS CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MÁRTA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.18 — nyugszik 19.22 órakor. A Hold kél 18.20 — nyugszik 3.08 órakor. Az élet kapujában Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskola, Szentlörinc. A növénytermesztő és állattenyésztő tagozaton 34-en vizsgáztak, sikeres érettségit tett 29 fő, szakmunkásvizsgával egybekötött érettségi vizsgát tett összesen 18 fő, öt tanuló megbukott. Az élelmiszeripari tagozat tejipari szakágazatán összesen 28 fő vizsgázott. Hárman megbuktak, a 25 fő egyúttal sikeres szakmunkás- vizsgát is tett a tejtermékgyártó szakmából. Sütőipari szakon 15-en tettek szakmunkásvizsgát, közülük Háló Péter kitűnő eredménnyel. A levelező tagozaton 24-en érettségiztek, ebből sikeresen 20-an, négyen megbuktak. A szakmunkások kihelyezett szakr középiskolájában 51-en vizsgáztak, közülük ketten megbuktak. A növénytermesztő és állat- tenyésztő tagozaton a szakmának megfelelően 11-en jelentkeztek továbbtanulásra, főleq Szarvasra, az öntözéses növénytermesztő főiskolára, valamint Kaposvárra és Hódmezővásárhelyre az állattenyésztési főiskolákra. Az élelmiszeripari tagozat tejipari szakágazatán végzettek közül 10-en jelentkeztek továbbtanulásra az állattenyésztési, valamint a növényvédelmi főiskolákra legtöbben. ♦ — Idén 22 vagonnal több zöldséget vásároltak fel a baranyai ÁFÉSZ-ek, mint a tavalyi év első felében. A zöldség zöme a kiskertekből került ki. Ma este MOZI Park: Gyilkosság az Orient expresszen (3, fó, 8) Park-kert: A négy testőr (f9) Petőfi: Varázssapka (2) Gyilkosság az Orient expresszen (hn4, n7, hn9) Kossuth: Egyetlenem (10, 12, f7, f9) Makszimka (f3, f5) Kamorav-kert: Düh (f9) Kertváros-kert üdülők (f9) Fekete Gyémánt: A békesség kora (6) Jószerencsét: A stadion őrültjei (5, 7) Rákóczi: Visszatérés Óz földjére (10, 2) Megálló három órára (5, 7) Május 1.: A iégsziget foglyai (f5) Boly: Fekete gyémántok (8) Harkány: A vadon kiáltása (5), A királylány zsámolya (7, 9) Komló, Május 1.: Rendet csinálok Amerikában és visszatérek (f5, f7) Komló, Zrínyi : Hotel Pacific (4, 6) A bűn története (8) Mohács: Szabálytalan szabályos (6, 8) Pécsvárad: Egy lány Chicagóban (f8) Sásd: Fekete farkasok üvöltése (f8) Sellye: Szeress engem, Lily! (8) Siklós: Neveletlenek (8) Szigetvár: Felragyog tiszta, szép fényű csillag (6) Várható időjárás péntek estig: időnként erősen megnövekvő felhőzet, főleg a Dunántúlon elszórtan esővel, záporral, néhány helyen esetleg zivatarral. Napközben megélénkCIő déli, délnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 11—16, legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 22—25, keleten 24—27 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: eleinte időnként megnövekszik a felhőzet, többfelé zápor, zivatar. Később változóan felhős idő, szórványosan kisebb eső. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 11—16 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 21—26, később 25 fok körül. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék valószínűsége 30 százalék. Az első félévben: Kétmillió külföldi turista Az első félévben 3,5 millió külföldi érkezett Jiazónkba, hétszázezerrel több, mint az előző év első hat hónapjában. Az Országos Idegenforgalmi Tanács most elkészült gyorsmérlege szerint közülük kétmillióan turistaként lépték át a határt, vagyis legalább egy éjszakát Magyarországon töltöttek. Legtöbben az üdülési előszezonban, májusban és júniusban utaztak be az országba. A turisták számának — „Történészkedő” gólyák. Döbröközön a vasút mellett áll, ma már csak romjaiban, a falu középkori téglatemploma. Egyik csonka falán nemrég egy gólyacsalád telepedett le. Láthatóan jól érzik magukat a „történelmet árasztó" falakon. — Védett lesz az ország legnagyobb cédrusa. Baranyában, Helesfa kastélyparkjában áll az ország legmagasabb cédrusa, amely 21 méter magas, törzsének kerülete közel 3 méter, lombkoronája szabályos kupolát képez. A Baranya megyei Természetvédelmi Bizottság ikezdeményezésé- re a Megyei Tanács V. B. hamarosan védetté nyilvánítja a kastélyparkot és benne az értékes fát. — A vadkacsa-vadászat augusztus elején indul. A baranyai tavak környékén ejtik el a szárnyasokat, melyek nagy számban tanyáznak a sumo- nyi, pellérdi, palkonyai és a bikali tavaknál. Évente 3000 vadkacsát lőnek a baranyai vadászok. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermek- klinika, páros napokon Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, traumatológia: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül- Orr-Gége Klinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. növekedése a tavalyi első félévhez viszonyítva 33 százalék, ez 494 ezerrel több vendéget jelent. Nagy többségük a szocialista országokból érkezett. Külföldre is több magyar utazott az első félévben mint tavaly, 13 százalékkal nőtt a számuk, ez 178 ezer személlyel jelent többet. 1977. január elseje és június vége között több mint másfél millió magyar állompolgár utazott határainkon túlra. Buszmegállóáthelyezés A Volán 12. sz. Vállalat értesiti az utazóközönséget, hogy 1977. július 30-án üzemkezdettől a 10-es járat Szalai András u. MHSZ-székház előtti megállóját áthelyezi a Szalai András u. Sopiana Gépgyár előtti megállóba. ♦ — Megjelentek a nagy kócsagok a Sumonyj halastavakon. A szürkegém nagyságú, vakító fehér tollazatú madarak szép látványt nyújtanak, amint lesik az apróhalakat vagy a nyárfákon üldögélnek a verőfényben. Honnan jöttek és hová tartanak; — ebben a kérdésben az ornitológusok is tanácstalanok. — Tájékoztató tábla az építkezéseken. A Pécsi Építő- és Tatarozó Vállalat legtöbb építkezésénél egy táblát függeszt ki, melyen feltüntetik a kivitelezőt, az építésvezetőt, az építtetetőt és az építkezés határidejét. Így bárki a helyszínen megtudhatja az építkezés adatait, valamint azt, hogy észrevételeivel kihez fordulhat. — Hamarosan befejezik a pécsi Lánc utca pincéinek tömedékelését. Az itt lévő házakat az elkövetkezendő öt évben szanálják, és helyükön modern lakásokat építenek. Az új lakótelep alapozását készítik elő most a pincék helyrehozatalával. Az Aknamélyítő Vállalat dolgozói augusztus végére befejezik az öt pince helyrehozatalát, ötmillió forintot költenek erre. NÉPMŰVÉSZETI „HÁZIMÚZEUM". Laki Károly ÁFOR- tisztviselönek több ezer darabos népművészeti gyűjteménye van. Mátyásföldi lakásának ajtaja az érdeklődők előtt mindig nyitva áll. A képen: Részlet a gyűjteményből. Közlemény Értesítjük kedves olvasóinkat, hogy a Pécsi Városi Könyvtár Mozgókönyvtárának kölcsönzése augusztus 1—18-ig szabadság miatt szünetel. Az első kölcsönzési nap augusztus 22. Pécsi Városi Könyvtár ♦ — Nemzeti napok a si- kondai úttörőtáborban. A sikondai nemzetközi úttörőtáborban a napokban a bolgár, jugoszláv és szovjet úttörők nemzeti napokat tartottak. Kiállításokon mutatták be országuk életét, eredményeiket; — kulturális műsorukat játékos vetélkedők és dalok egészítették ki. — Útkorszerűsítés Vasason. Tisztítják az árkokat a pécs—vasasi ösz- szekötőúton, korszerűsítik a községi átkelési szakaszt. A munka nemrég kezdődött, amelyet a Pécs városi Tanács Útfelügye- lete végez. — Szolgáltatóház. A Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalat és az AGROBER közös beruházásában Gelka-szolgál- tatóház és irodaház épül Pécsett, a Budai Nagy Antal utcában. A kivitelező a Pécsváradi Tö- VÁLL. A szakipari szerelvényezési munkák vannak még hátra, és a tervezett befejezés szeptember. Az építkezés várható költsége 25 millió forint. — Szüretelik a korian- dert. A. ernyős, fehér virágú, a Földközi-tenger mellékéről származó fűszernövényt Baranyában egyedül a Sellyei Termelőszövetkezet termeszti nagyobb, kétszáz hektáros területen, de például Baranyahidvégen is nevelnek kísérletképpen. A gyógyteák értékes alapanyagából hektáronként 10—12 mázsa termésre számítanak. — Megmarad a kisvasút. Az Almamellék— Sasrét között húzódó keskeny vágányú erdei vasút továbbra is üzemel. A személyszállítás a jövőben is a kisvasút feladata lesz, míg az áru- szállítást januárban ezen a vonalon is megszüntették. A helyi utazóközönségen kívül a turisták is gyakran igénybe veszik a nyolc kilométer hosszúságú, naponta kétszer közlekedő kisvonatot. 04-05-07 Súlyos koponyasérülés. Pis- kur György 72 éves pécsi, Bolgár Néphadsereg út 20. szám alatti lakos Pécsett július 28-án, a déli órákban szabályosan közlekedett kerékpárjával és a Teveli Lajos 34 éves pécsi lakos által vezetett tehergépkocsi elütötte. A baleset következtében a kerékpáros súlyos koponyasérülést szenvedett és a mentők a POTE idegsebészetére szállították. Szigorúbb ellenőrzés A tavalyinál jóval kedvezőbb zöldség-gyümölcsellátás és az alacsonyabb árak ellenére az árhatóságok változatlanul folytatják az ellenőrzéseket. A zöldség-gyümölcs magánkereskedőknél az ellenőrzés új módszerét is bevezették, alaposabban vizsgálva az árak gyürűzését a termelőtől egészen az eladóig. Sok ugyanis a panasz a magánkereskedőknél vásárolt zöldség-gyümölcs árára. Ha az ellenőrök az árat a minőséghez képest túlzottnak találják, akkor az értékesítés egész láncolatában megvizsgálják, hogy a magas árat nem az indokatlanul megemelt haszon idézte-e elő. Ha valahol tisztességtelen haszon nyomára bukkannak, javaslótól tesznek a felelősségre vonásra. ♦ — Szántóverseny. A Bábolnai Iparszerű Kuko- riáatermelő Rendszer Baranya—Somogy—Tolna megyei körzete augusztus 9-én szántóversenyt rendez. A szabályos „pályán", a harkányi országút melletti Reménypusztánál 12 traktoros méri össze erejét. A legjobb versenyző szeptemberben indul az országos döntőn. — „Békéért". Az Országos Béketanács Elnöksége a Katolikus Papi Békebizottság tevékenységében kifejtett több éves aktív munkásságáért a „Békéért” elismerő jelvényt adományozta Arató József sásdi esperesplébánosnak. A kitüntetést tegnap adták át Sásdon. Esküvő NEVRIVI GABRIELLA és KOVÁCS BÉLA szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1977. július 30-án 18.30 órakor házasságot kötünk a III. kerületi tanácson. JÓNÁS JULIANNA és MARKUS JÓZSEF szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1977. július 30-án 18.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). LITTER ERZSÉBET és SZŰCS BÉLA ezúton értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1977. július 30-án 15.30 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz). ■■■■BHHBaBBani 4. És vért láttak sokfelé, a folyosókon, az ajtókon, de a rendőrök ezzel most keveset törődtek. DeRosa a szomszédtól tudta, hogy a vendégházban egy fiatalember lakik. Először azt keresték. Óvatosan, lopakodva közelítették meg az épületet. Valami kezdettől fogva azt súgta nekik, hogy ott találják a tettest, vagy a tetteseket. A nagy csendet, amely a Los Angeles előkelő villanegyedét jellemzi, kutayugatás törte meg, s aztán egy férfihang csendre intette az ebet. A három rendőr — valameny- nyien fegyverrel a kezükben — valósággal bekerítették a házat. Ismét csak DeRosa bizonyult a leggyorsabbnak. Ö pillantotta meg először azt a mintegy 18 éves férfit, aki a lakószobában, egy kereveten feküdt. Nem láttak sem nála, sem a kezeügyében fegyvert, ennek ellenére elővigyázatosak maradtak. — Ne mozduljon, mert lövünk!... — rúgta be DeRosa az ajtót. A fiatalember rémülten nézett fel, három fegyver csöve meredt rá. Christopher, Alrobelli vadászkutyája Whisenhuntra ugrott, de Garretson, a gondozója visz- szahívta. A rendőrök a kutya támadásában annak bizonyítékát látták, hogy veszedelmes gyilkosra találtak. William Gar- retsont leütötték, kezét-lábát megbilincselték, s úgy vonszolták a füvön keresztül a rendőrautóhoz. A fiatalember közben magához tért, ártatlanságát hangoztatta, erre újból leütötték. Ekkor történt, hogy nagy sietségében, az ,,elfogott tettessel" a rendőrségre igyekezve DeRosa megsemmisítette a kapugombon az igazi tettesek valamelyikének ujjlenyomatát. Whisehunt a vendégházban maradt, ott fegyverek és véres ruhadarabok után kutatott, de semmi ilyesmit nem talált. Közben pedig megkezdték Garretson kihallgatását. Arra a kérdésre, hogy mit csinált éjszaka, a fiatalember azt válaszolta, hogy egész éjjel fent volt, levelet írt és lemezeket hallgatott. Semmi gyanúsat nem tapasztalt, nem hallott. Vallomását a rendőrök hazugságnak minősítették: hogyan lehetséges az, hogy nem egészen 30 méternyire tőle megölnek öl embert, s ő semmit sem vesz észre? A gyanút erősítette, hogy a jóval távolabb lakó szomszédok már emlékeztek arra, hogy az éjszaka zajokat, kiáltásokat hallottak, amelyeknek akkor semmi jelentőséget nem tulaj- donítottpk. A szomszédos házban például Soymour Kott és felesége, röviddel azután, hogy lefeküdtek, dörrenéseket hallott, mintha három vagy négy pisztolylövé' lett volna. Mrs. és Mr. Kott füleltek egy darabig, de mert azután semmit nem hallottok, elaludtak. Mintegy 1200 méternyire a tetthelytől, egy kempingben Susan Atkins — a foglárnő és a védőügyvéd között Tom Ireland, egy kiránduló leányiskola egyik kísérője körülbelül éjfél után negyven perccel férfihangokat hallott. Mintha a férfi azt kiáltotta volna: „Istenem, nem, könyörgöm, nem! Istenem, nem, ne, ne ne!" Tíz vagy tizenöt másodpercig tarthatott a kiáltás, aztán elhallgatott. Ireland azonnal körbejárta a tábort, de megnyugodva pihenni tért, mert a gondjaira bízott kislányok rendben, nyugodtan aludtak. (Folytatjuk) A Magyar Partizán Szövetség küldöttsége Fehér Lajos elnök vezetésével csütörtökön hazaérkezett Ulánbátorból, ahol a mongol forradalmi harcosok veteránjainak szövetsége meghívására tartózkodott és tárgyalásokat folytatott a két testvérszervezetet érintő kérdésekről. * Dunaújváros Castrum városrészének két lakóépületén csütörtökön társadalmi munkás emléktáblát avattak. A városi tanács a Martinovics utca 28—30. és a 32—34. számú ház falán elhelyezett, magyar és orosznyelvű bronztáblán a szovjet testvérváros, Kom- munarszk műszaki főiskolásainak állított emléket, akik 1975 nyarán dolgoztak a két lakóház alapozásán. Az ukrajnai műszaki főiskola hallgatóinak egy csoportja már öt éve minden nyáron Dunaújvárosban tölti termelési gyakorlatát. * A gemenci erdő tájvédelmi körzetté nyilvánításának előkészítéséről tanácskoztak csütörtökön az Országos Természet- védelmi Hivatal, a Tolna megyei Tanács és más illetékes hatóságok, intézmények képviselői Szek- szárdon. A tájékoztató szerint a turistacsoportoknak továbbra is lehetőséget adnak majd — a Tolna megyei Idegenforgalmi Hivatal közvetítésével — a híres vadászati rezervátum megtekintésére hajóval és kisvonaton. * Magyar—kubai barátsági napot tartottak csütörtökön a Szolnok megyei Tiszakürtön. Az ez alkalomból rendezett barátsági gyűlésen részt vett Elbidio Alvares Vi- chot, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövetségének másodtitkára. Lapzárta Lázár György, a Minisztertanács elnöke üdvözlő táviratot küldött Richanrd Dzsajevardene-nek, a Sri Lanka Köztársaság miniszterelnökévé történt megválasztása alkalmából. Csütörtökön az V. kerületi Széchenyi rakparton, a parlamentnél Orbán József 23 éves gépkocsivezető, budapesti lakos, az Orosházi Építőipari Kútfúró és Kazán- épito Vállalat Nysa típusú gépkocsijával a Dunába hajtott. Kimentése után a helyszínen meghalt. A burgaszi repülőtér körzetében csütörtökön hat személy halálát okozó légiszerencsétlenség történt, a nyugatnémet Alfaflug cég egyik V— 20-as típusú szállítógépe nem sokkal a felszállás után lezuhant, s a fedélzetén tartózkodó négy utas és a két főből álló személyzet életét vesztette. A Bolgár Szállítási Minisztérium bizottságot nevezett ki a repülőszerencsétlenség okának felderítésére. Mohácsi TE—Guelph OAKS Soccer Club Kanada 3:1 (0:0). Mohács, 600 néző, vezette: Pa- zaurek. Első félidőben kiegyenlített volt a játék, mezőnyben a kanadaiak tetszetősen játszottak. Második félidőben az utazási fáradtság kiütközött a vendégcsapatnál és Így a mohácsiak biztosan győztek.