Dunántúli Napló, 1977. július (34. évfolyam, 179-209. szám)

1977-07-02 / 180. szám

© Dunántúli napló 1977. július 2., szombat agyarázza egy hajdani szabolcsi, menjek csak el a „népbolt” mellett — itt még most is így mondják — szóval balra forduljak, a tele­pülésnek ezt a részét „béka­városnak” hívták, mert itt fo­lyik el most is a bányából ér­kező sárgavíz, amelynek kör­nyékét ezernyi béka énekli kö­rül úgy alkonyat táján vagy éppen eső jövetelét jelezve, s a kövesút, a Szabadságharcos utca a hatvanhárom alatt meg­találom Pataki Mihályt, biztosan otthon lesz, utóbbi időkben be­tegeskedett, nem nagyon moz­dul ki a „kolóniáról”. A kö­vesút és a sárgavíz közötti sá­von öreg szilvafák állanak, ami­kor beérik, hűvös — harmatos reggeleken mézédes és hideg a szilva, szedheti bárki, talán gaz­dája sincs. A vizen túl meré­szen emelkedik a hegyoldal sűrű erdővel bontottan, az út­tól balra pedig bordóra vakolt bányászházak bújnak meg a kertek alján, ahová valamikor még a vadnyulak is beszemte- lenkedtek. Pataki Mihály mond­ta, köveket hajigáit közéjük, hogy le ne zabálják a kerti káposztát és zöldséget. Most egy fekete tacskó szalad elém, a Médi és a kölyke, Csibi, ék­telen dühhel, de ezt senki sem veszi komolyan. Hetvenhárom esztendős, ma­gas, szikár férfi. Hosszú évek óta nem láttam, mozgása le­lassult, egy év alatt három komoly műtéten esett ót, hát nem is csoda, hogy még a kert vastag és puha pázsitján is gondosan ügyel lépéseire. — Múltkor Kovács Pistával emlegettük... Felpillant az asztalnál: —' Mi van vele? Jól van? Ö volt akkoriban a párttitkár a bányánál. Azért szerettem, mert mérlegelés vagy kritika nélkül sohasem fogadott el semmit. Előfordult, hogy nem értettünk egyet valamiben, de ezt mindjárt közölte is velem. A kutyák nyafogva-vinnyogva hajtják egymást az asztal kö­rül, míg ki nem parancsolja őket a verandára. Ott megfor­dulnak és sértődött képpel bá­mulnak ránk. — Mikor épült ez a ház itt a kolónián? — Hát száz éve nincs ugyan, de nem sok hiányzik. Én min­denesetre itt születtem, s csak addig nem hagytam el, míg vagy nyolc-tíz évet távol vol­tam Pécstől. A bányaács Pataki Mihályt Pestre hívták a MESZHART-hoz (később MAHART a neve), he­lyettes, majd vezérigazgatója a hajózási vállalatnak, aztán vissza Pécsre, itt is igazgatója a trösztnek, illetve — Komló —Pécs bányaegyesülése után a Mecseki Szénbányáknak. — Miért ragaszkodik Pécs- szabolcshoz? Gondolom anya­gilag megengedhette volna ma­gának, hogy egy modern la­kásba vagy családi házba köl­tözzék ... — Módomban állt volna. — Kettévágja a cigarettát, szip­kába erőlteti, néhányat szív rajta, az orvos ugyan még eny­Pataki Mihály nyit sem ajánlott. — Mondjam azt, hogy a kapu előtti fákat én ültettem és a gyökerek en­gem is idekötnek? Hogy a fákkal együtt öregszem vagy hogy ismerem a környék min­den zugát, neszét, illatát? Ez csak romantika, még ha igaz is. Ide valamikor - mellesleg ma is — mindenkinek szabad bejárása volt. A negyvenes évek végén üzemi bizottsági tag voltam, hajnalban már itt álltak a bányászasszonyok az udvaron gondjaikkal, bajaik­kal, se élelem, se semmi, intéz­országban jártam. Közel-keleti országokban, Afrikában, Euró­pában.- Gondolom, tengerjáró ha­jón is .. . Elneveti magát: — Azon nem. Vonaton és re­pülőgépen. Pedig akkor már volt három tengerjárónk, ma azt hiszem, éppen hússzal van több, de mondom, valahogy a tengeri útra soha sem volt időm. Meg értelme sem lett volna, hiszen némelyik hajónk két évig is távol volt. kedjünk, ha azt akarjuk, hogy férjeik helytálljanak a fejtés­ben. Nyolc évig voltam Pesten, visszajöttünk a feleségemmel, újra csak benépesült időnként az udvar. Én ezt meg is értem. Országgyűlési képviselőnek vá­lasztottak, pontosan megtartot­tam a fogadóórákat, ezenkívül minden hét csütörtökjén mint szénbánya-igazgató, szintén fo­gadónapokon hallgattam meg az irodában a bányászok vé­leményét, kívánságát. De ez mind kevésnek bizonyult, ami­kor késő délután hazatértem a munkából, mindig akadt láto­gató. Hát látja, emiatt marad­tam én a kolónián. Egyszer ná­lam járt a miniszter Czottner Sándor. „... Te itt laksz?" — kérdezte, de mindjárt hozzá is fűzte: „Igazad van, jól tetted". Én tudom, hogy Czottner maga is szerényen élt. Kiszól a feleségének, aki ká­vét főz: — Anya! Hozd be a szódát is. kombináltszekrény üveg- gél fedett polcain em­léktárgyak, porcelánfigurák, ha­lak, lepkék, kutyák, szarvasok, mokkáskészlet, apróságok, kö­zöttük néhány külföldi eredetű. — Sokat utazott? — Sokat. Mint a MAHART ve­zetője, kereskedelmi tárgyalá­sokat folytattam külföldi part­nerekkel. Körülbelül tizennyolc A Pécsi Bőrgyár felvesz: 16. évet betöltött diákokat nyári szünidei munkára, valamint férfi-női termelőüzemi segédmunkásokat, — 1 kádárt vagy kádár szakmunkához értő asztalost, — ügyeleti munkára villanyszerelőt, hőközpont- kezelőt, — vizsgával rendelkező női vagy férfi villamoste- lep-kezelőt többműszakos beosztásba, — lánghegesztő vizsgával rendelkező fűtésszerelőt, — nappali üzemviteli munkára felvonószerelőt, — energicüzemi segédmunkást. Jelentkezés: a Pécsi Bőrgyár munkaügyi osztályán. — A bányászvilágot már is­merte, hiszen beleszületett. Mi­lyen volt a hajósok sorsa-élete? — Ott más emberi gondok voltak. Rendszerint családi vo- natkozásúak. Amikor egy férfi elszakad a feleségétől hóna­pokra, esetleg évekre . . . hát elképzelhető, hogy ennek néha milyen következménye volt. És sajnos, mi ebben nem sokat se­gíthettünk. — Milyen idegen nyelven be­szél? — Németül kezdetben is tud­tam már valamit, de mert a MESZHART közös szovjet—ma­gyar vállalkozás volt, feltétle­nül meg kellett tanulnom oro­szul. A vállalat szovjet vezetői- egyébként családostól egy házban laktunk — eayszerűen felfogadtak mellém egy orosz nyelvtanárt, majd amikor már jól ment a tanulás, elvették és szinte rákényszerítettek, hogy most már önállóan fejlesszem nyelvismeretemet. A szovjet szakértőkkel rendkívül jó kap­csolatom volt, mondom, együtt laktunk, tehát még szabad idő­ben is találkoztunk. — Voltak-e nehéz pillanatai az igazgatói asztal mögött? — A vezetés ma sem könnyű, de akkoriban talán nehezebb volt. Képzelje csak el, hatvan­háromban történt a „házas­ság”, vagyis a komlói, pécsi tröszt egyesülése. Piegl Jani — jó barátom — volt a komlói tröszt vezetője, minisztériumi utasításra leültünk megtárgyal­ni az egyesülést. Kaptam egy papírt „fentről”, hogy vezes­sem le a tárgyalást. Ez any- nyit jelentett, — ha ki nem mondva is — hogy a továbbiak­ban is én töltöm be az igaz­gatói tisztséget. Tárgyalgatunk, vitatkozunk ... — Min kellett vitatkozni? Az egyesülés el volt döntve . .. — Persze. De bármennyire is jóhiszeműen fogtunk az ügy­höz, mégis csak el kellett dön­teni, hogy a két igazgató, két főmérnök, két főkönyvelő közül és egyáltalán a megduplázó­dott vezetői garnitúrából me­lyik marad? Ne higyje, hogy akár én, akár Piegl Jani ebből presztízs-kérdést csinált. De a tények tények voltak és én ma is azt mondom, hogy a személyi döntést magasabb szinten kellett volna meghozni, illetve nem úgy, ahogy akkor történt. Ugyanis tárgyalás köz­ben Gallusz Jóska mondja: „Piegl elvtárs, vedd elő a pa­pírt, mert különben nem ju­tunk előre . . ." Elővette. Ugyan olyan tartalmú megbízólevelet mutatott fel, mint amit én elő­szedtem a fiókomból. Szóval a minisztérium részéről ez nem volt éppen egyenes húzás . . . — Végül is lezajlott. — Igen. De belefáradtam. Hatvanötben már egy évvel túlléptem a nyugdíjhatárt, és nem is bírtam tovább. Nagyon kimerültem. Egy reggelen be­hívtam a titkárnőt, Dombainét, diktálom neki a nyugdíjazási kérelmemet, elsírta magát, ott­hagyott, csak délután volt haj­landó befejezni a levelet. De még így is fél év telt el, míg a beleegyezést megkaptam. Elcsendesedik, kinnt feltá­mad a szél, megrázza a fákat, a kertből virágillatot hoz be a légmozgás. — ... ha most belegondo­lok . . ., hogy valamikor Árpád- tetőnél csúsztam át a demar­kációs vonalon Komlóra a vö­röskatonákhoz fia'al fojjel, mentem a sógoraim után .. . aztán harmincegyben apám ful- ladásos halála, ma szilikózisnak mondják . . . aztán negyvenöt után botokkal álltunk ki a Tu­lipán csárda elé és sorra „le­szereltük" a Pécsre utazó, áru­val megrakodott feketézők ban­dáit, .aztán a pesti évek, fele­ségem örökös bánata, hogy csak jöjjünk haza Pécsszabolcs- ra, mert ő élni másutt nem ké­pes . . . Szóval, nehéz évek vol­tak. egmutatja a veranda fa­lára aggatott szarvas­bika és őzbak trófeákat, volt több is, de elajándékozta őket, felrakhatta volna a szobába is a legszebbeket, de ezeknek a kolóniás lakásoknak eléggé alacsony a mennyezete . . . Azt is mondja, kár, hogy korábban nem vett egy autót, most még eldöcöghetne vele vadászatra, bár igaz, a jó vadásztársak: Ambrus Jenő például — min­dig jön érte, „Gyere Miska bá­csi, kinézünk az erdőre ...", hát ez is jó, hogy nem feled­keznek meg róla az igazi jó barátok. — Lányaim itt laknak szintén a környéken, öt unokám, hat dédunokám van, időnként ösz- szeszedem őket, elballagok ve­lük a szabolcsi presszóba, ösz- szetolunk két asztalt, aztán mondom nekik, rendeljetek . .., vendégeim vagytok. Ez az örö­möm, a család, meg a kert. Rab Ferenc A magyar iparművészet remeke Az első hazai orgonaépítők Pécsi siker az 1907-es ipari kiállításon Az 1907-ben megtartott pé­csi országos kiállítással kap­csolatban megtartott rendez­vények között kiemelkedő he­lyet foglalt el a július 5-6—7- én megtartott II. Országos Ze­nekongresszus, mely három szekcióban tartotta gyűléseit, úgy mint: ének-, zenetanárok, és a hangszerkészítők egyesü­lete. A szervezés széleskörűségét, alaposságát mutatja, hogy a Budapesten megjelenő „Zene­lap” januári számában Ságh József főszerkesztő, a zenei szakosztály főtitkárának nyilat­kozata olvasható: „...E kong­resszus fölvet minden művésze­ti kérdést. Jóeleve fölhívom már a figyelmet arra, hogy a hangszeripar ügyét, baját, cjöndját ki ne hagyjuk belőle. . . . Oly mesterség ez, melyet eléggé becsülnünk nem lehet. Oly mesterség, mely nélkül ze­neművészet nem létezik.” E felhívás nem maradt ha­tástalan, 2500 részvevője volt a kongresszusnak, és a leg­több híradás a hangszerkészí­tők szakosztályának gyűlései­vel kapcsolatos. A július 5-i közgyűlésről így tudósítanak: „A magyar hangszerkészítőkés gyárosok ..., akik ma tartották első közgyűlésüket Pécsett, ne­héz küzdelmet folytatnak a be­hozatal ellen. 14 millió korona megy ki évenként az országból hangszerekért. Ezen behozatal csökkentése és idővel meg­szüntetése nemzeti, közgaz­dasági feladat.” Megoldására pedig a követ­kező határozatot hozták: „ . . . hogy ne kelljen ezentúl anyagot és kisebb kész alkat­részeket külföldről hozatni, ... az alkatrészek készüljenek idehaza kisipari szinten, ...mert amíg a magyar hangszeripar teljesen nem függetleníti ma­gát, . . . addig nem erősödhet meg, és nem veheti fel a ver­senyt a külföldivel szemben." A Pécsett működött Angster- féle orgonagyárra ez nem volt jellemző. Korát megelőzve — több mint harminc évvel — Bécsből szerződtetett Angster József ón- és ólomöntő mestert: Rumpel Mártont, az orgonák fémsípjainak készítésére. Rum­pel Márton első mester volt hazánkban, hisz megjelenéséig Angster József is Bécsből, Pá­rizsból hozatta a fémsípokat. (Angster József naplója alap­ján, kézirat.) Más újításokat is alkalmazott hazánkban először, erről ír a Zenelap 1907 októ­ber 1-i száma, beszámolva az ipari kiállításon bemutatott or­gonáról : .......a szóban lévő orgona — a z Angster cég orgonája — * nemcsak a modern orgonaépí­tés minden vívmányát egyesíti magában, hanem minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a ma­gyar iparművészetnek egy va­lóságos remekművével állunk szemben ... Külön meg kell jegyezni, hogy az elektropneu- matika teljesen új rendszerű, s így Angsterék az első magyar orgonaépítők hazánkban, kik az elektropneumatikát appli­kálták. ... Őszintén kívánjuk, hogy a magyar Walkerek (eu­rópai hírű német orgonaépítő cég) eme csodaszép orgonája nyissa meg azok szemeit is, kik mindenáron a külföldön ké­szült és magyar iparterméknek hirdetett tuczat orgonákért lel­kesednek.” A kiállításon bemutatott két orgonát — a Rieger és az Ang­ster cég alkotását — díjazás előtt hangversenyen szólaltatta Meiszner Imre orgonaművész, a hangszerkészítők szakosztá­lyának főtitkára, a II. Zene­kongresszus titkára. A Pécsi Napló 1907 július 7-én így ír a hallottakról:........ezen hang­ve rsenynek clouja ismét Meisz­ner Imre előkelő orgonajátéka volt. Ezúttal Angsterék orgo­náján játszott, mely jóval ki­sebb a szembenálló Rieger or­gonánál. Nincs olyan nagy hangja, nem csinál oly nagy zajt mint emez, de amit az or­gonagyártás terén finomat, elő­kelőt produkálni lehet, azt itt egyesítve találjuk: a karakte­risztikus regisztereket, a gyö­nyörű intonálást, mely megkap­ja a hallgatót. ... A pécsi mű­vészi ipar ezen produktumára büszke lehet. Az orgonistának jutott lelkes elismerésből kive­heti részét a gyáros is, aki jog­gal áll a magyar orgonagyá­rosok között az első helyen, és ezen helyét meg is tartja.” A kiállított orgona a helyi hangszeriparnak dicsőségét ho­zott: állami aranyéremmel tün­tették ki. F. Zs. cKdNlO/yTa/iflrN ‘'RdvAt Elmélkedés farmernadrág ürügyén Minden megoldatlan ügy aggaszt. Itt van a farmernadrág kérdése. Az állam is kénytelen beleavatkozni már. A kereskedelem, meg az ipar elmondta a magáét, Hogy annyi farmer lesz, mint a nyű, sőt, ami több, van is. En még emlékszem gyerekkoromra, amikor falunkban a Kardos bácsi boltja előtt elsétált az egyik legda- liásabb fickó, és a boltos meg utá­nakiabált: — Jöjjön be Pista, olyan ceignad- rágok érkeztek, hogy egész életé­ben nem tudja elkoptatni I Pista bement, és attól kezdve az elnyűhetetlen farmerben pompázott. A lányok, meg menyecskék elkáp­ráztatva sóhajtottak, valahogy így: — Láttátok azt a nácit? I Ez igenl Lehet, hogy nem a nadrágra gon­doltak. Ki tudja ... Arra is élénken emlékszem, hogy a hőskorban, az egyik peremvidéki kultúrotthonba egy keszeg, akarom mondani, karcsú ifjú cowboy állított be, derekán széles bőrövvel. A lehelet is megfagyott I Az ellen­ség keze betette a lábát I — hördült föl a vezetőség, nekirontottak ifjú barátunknak, és a háta közepétől lej­jebb úgy megbillentették, hogy az utcai vilanyoszlopba kapaszkodva állt meg. Most meg már én is úgy látom, hogy a farmer konzervatív ruhada­rab, sőt divat, akár magam is nyu­godtan fölvehetném, ha lenne. De milyet? Az igazi farmer az — úgy látom, — ahol a térdén meg a fenekén bőrfoltok ékeskednek, mint annakidején a lovaglónadrágokon, de máshelyen. Akkor a ló szorításá hoz kellett, a térd belső oldalán ma a közepén, mintha az illető ál landóan térdelne vagy kertészkedne Azonkívül ma kell a cilámpa is, Az az igazi farmer, ami emlékeztet a rojtos gatyára, tehát a széle cak- kos. Bementem egy boltba és előad­tam kérésemet: — Olyan farmernadrágot szeretnék, amelyiken bőrfoltok vannak, és a szára slingeltl Kedvesek voltak, nem rúgtak ki, de kinevettek — Olyan nincs, azt Önnek kell csinálnia I Kiderült, hogy a kész farmer még nem kész. Albérletbe kell adni kop­tatni vagy drótkefével nekirontani, és a bőrfoltokat is a megfelelő helyre applikálni. — Na jól Majd strapálom magam, de milyen van? — Magyar. — mondták, de a vá­laszból éreztem, hogy nem ez az iga­zi. Az majd csak lesz, ha a tévére adni lehet. — Miért, milyen van még? Fölsorolták. Az egyik legelőkelőbb a LEE. Legalább ilyen előkelő az US TOP. Ez jugó, és aki ott jár, az ilyet csempész. De mindez nem az igazi I Az a LEWI-STRAUSSI Az a menő fej, akin ilyen vanl A csajok leomlanak egy LEWI-STRAUSS nadrág előtt. — Ehhez hogy lehet hozzájutni? — kérdeztem, mert azért engem is ér­dekel egy ilyen ellenállhatatlan ru­hadarab.-- Csomagban szokták kapni, meg nekünk is volt néhány, de pillanatok alatt elfogyott. Kapunk még. — És miben különbözik ez a ma­gyartól? — Hajjaj I — legyintettek. — Más a gombja, meg a jelvény isi Gyakorlati észjárásom lévén, rög­tön egy épkézláb gondolat villant föl bennem: — És mi lenne akkor, ha az em­ber azt a más gombot varrja föl, és a jelvényt is rászerkeszti? — Az csalási - zúgtak fölhábo­rodva. — Na, és akkor mi van?! Ettől a kis csalástól csak nem dűl össze a világ? I — De más a fazonja, és az anya­ga is vastagabb. — Meg persze, az ára is? — kér­deztem. Kiderült, hogy az is. A magyar 200-400 között, a LEE, az US TOP 500, a LEWI-STRAUSS minimum 1000. Jó, ennyit megtudtam, de ez nem elégi Ha már beleavatkoztam, ja­vaslatot is kell tennem a megoldás­ra. Vanl Kössön a külkereskedelmünk szerződést a LEWI-STRAUSS céggel, ők szállítsanak farmert, mi meg citromot I Hogy miért citromot? Ez a legol­csóbb magyar gyümölcs I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom