Dunántúli Napló, 1977. június (34. évfolyam, 149-178. szám)
1977-06-16 / 164. szám
6 Dunántúli napló 1977. június 16., csütörtök Hetven éve történt (111.) A sláger át üveges tette veit Oriáscsarnokok, színházi előadások • Latabár Árpád a kiállítási színkör állandó tagja volt • A gépeket üzem közben A csarnokból kilépve és jobbra fordulva találjuk báró Biedermann Rezső földbirtokos Szentegát uradalmainak gyűjteményes kiállítását. Ezzel szemben helyezték el Frigyes főherceg ő császári és királyi fensége magyaróvári, véghlesi és bellyei uradalmának gyűjteményes kiállítását. Az állomás felé eső oldalon építették fel az 1200 főt befogadó kiállítási színházat, mely az öt hónap minden estéjén szórakoztatta a látogatókat. Műsoron volt Ö és a felesége című vidám darab - mely először itt került magyar nyelven előadásra —, majd a Milliárdos kisasszony című operett. A Víg özvegy huszonötször került színre. Bemutatták a Varázshegedűt, a Gül Babát és még számos színdarabbal szórakoztatták a nézőket. Érdekességként említem, hogy Latabár Árpád állandó tagja volt a kiállítási színkörnek. A színház mellett volt található az Erdélyi Vendéglő Kávéház, cukrászda, postahivatal és távirda, dohánytőzsde és ruhatár. A szemközti oldalon pálmaligetben épült fel a Littke-féle pezsgős pavilon. A Zene pavilon a főbejárattal szemben a nagy tér közepén nyert elhelyezést és naponta 18 órától szórakoztatta a korzó vendégeit. A székesfehérvári m. kir. V. honvéd kerületi zenekar 58 tagból állt, Fricsay Richárd karmesterrel az élén. A korabeli újságírók inspirálták a város vezetőit, hogy a kiállítás zárása után vegyék meg a zenepavilont, melyet a Tettyén lenne legcélszerűbb felállítani. mutatták be • Film készült a napjáról A zenepavilontól széles út vezet az Indoház utcával párhuzamosan északi irányba. Az út két oldalán a két óriási, ötezer négyzetméter alapterületű gépcsarnokokat találjuk. Itt mutatják be a látogatóknak a vas- és acélöntést, a harangöntést, malomipari gépeket, különféle mezőgazdasági gépeket, gőzekéket és benzin- lokomobilokat, hűtőberendezéseket, sajtoló, zúzógépeket, szivattyúkat. A gépcsarnok egyik érdekessége, hogy a gépeket nagyobb részt üzembe helyezve mutatták meg a látogatóknak. Az ünnepélyek csarnokában rendezik az időleges kiállításokat, így például a tíz napig látható halászati kiállítást, majd három kertészeti kiállítást, segédek, tanoncok munkakiállítását stb. Itt tartották a hangversenyeket, mint orgona, cimbalom, a kongresz- szusokat és tanácskozásokat. Minden pavilon egy kis park közepén állt, de a legszebb környezetben az ünnepélyek csarnoka. Itt ugyanis állandó kertészeti kiállítás volt. Ennek a csarnoknak két oldaláról kapu vezet a sporttelepre, memegnyitás lyet még a Ráth utca felől is meg lehet közelíteni (mai József Attila utca). A kiállítási intézőség előrelátását dicséri a mindmegannyi népművészeti régiség, ugyanis a hajdúk és ispánok feladata volt, hogy faluról falura összegyűjtsék, csekély díj fizetése mellett a sok-sok kiállítási tárgyakat. De a magángyűjtemények, a városi múzeum értékei is kiállításra kerültek. Ugyanitt látható a kiállítás „skanzen"-je, ormánsági ház, magyar parasztház, egy sokác ház és közepén egy száz év előtti ormánsági talpasház, ugyanazon időből eredő bútorokkal, felszerelésekkel. Itt került elhelyezésre a néprajzi kiállítás is. Az ötvenes jelzésű pavilon a „művészetek csarnoka". Előtte a bútorcsarnok kapott teret. Említést kell tenni Várady Ferenc pécsi főlevéltáros japán felépítésű madárházáról. Itt láthatók voltak a hazai és a világ minden tájáról származó madarak, Afrikából, Ázsiából, Dél-Amerikából származó majmok. Nagy szenzációnak örvendett az Európa-híres Bioshop mozgóképcsarnoka, ahol napnap után új filmeket mutattak be a közönségnek. A megnyitás napjáról is filmanyag készült, melyet bemutattak a látogatóknak is. (Számos archív filmanyagot őriz a Baranya megyei Levéltár, azonban nincs hozzá vetítőgépe, örömünkre szolgálna, ha korabeli fotók és leírások alapján vállalkozó szocialista brigádok rekonstruálnának egyet.) A Bányászok csarnoka is közönségsiker volt, hisz kevesen ismerték ezt az iparágat közelebbről. A bejárat mellett kapott helyet a kiállítási iroda, a tűzoltóság és a rendőrség. A kiállítás időtartamára hat titkosrendőrrel és ötven főnyi csendőrséggel erősítették meg a kiállítás védelmét. Számos kisebb pavilon, bazár, áruda épült fel, ahol a látogatók gyönyörködhettek a magángyűjteményekben, csillapíthatták éhségüket és olthatták szomjúságukat. A Pécsi Bőrgyár felvesz: 16. évet betöltött diákokat nyári szünidei munkára, valamint férfi-női termelőüzemi segédmunkásokat, — 1 kádárt vagy kádár szakmunkához értő asztalost, — ügyeleti munkára villanyszerelőt, höközpont- szerelőt, — nappali üzemviteli munkára felvonószerelőt, — energiaüzemi segédmunkást. Jelentkezés: a Pécsi Bőrgyár munkaügyi osztályán. A KISZOV táncosai Franciaországban Menettáncot csak a magyarok mutattak be „Embervásár” avagy szállás magánházaknál Átfutottak az Eiffel-torony alatt „Csizi" fölkapta a gitárt és a fiúk-lányok énekeltek egy szép francia népdalt, amelyet Quim- perle-ben tanultak meg a „XXXV. Toulfoeni Ünnepi Játékokon. A franciákon kívül holland, nyugatnémet, belga, spanyol-baszk csoportok léptek fel, Magyarországot a pécsi KJ- SZOV néptáncegyüttes képviselte. A közelmúltban érkeztek haza, és egy este összejöttek a KISZOV székházának emeleti helyiségében, hogy az élmé- nyekről-emlékekről még néhány szót váltsanak és — ha rövid időre is — egymástól elbúcsúzzanak, hiszen az elkövetkezendő két-három nyári hónapban még fellépnek Pécsett, Mohácson, Mezőkövesden, hazai és külföldi együttesekkel. — Mondjatok valamit az ünnepi játékok színhelyéről . . . — A városka hegyes-dombos vidéken fekszik, körülbelül húszezer lakója van, de bele kell számítani a nagy területen szétszóródott tanyák népét is. Nagy kiterjedésű legelők és folyók, erdőfoltok tarkítják a környéket, ezért az itt élő parasztok inkább állattenyésztéssel foglalkoznak. A városra — többek között — az jellemző, hogy a házak falait fehérre vakolják, a tetőzetet pedig szinte kivétel nélkül fekete pala borítja. Nagyon szép és érdekes látvány. — Hogyan fogadtak benneteket? — Szólás-mondás, hogy a franciák nem nagyon szeretik a külföldieket és eléggé zárkózottak. Mindenesetre mi ezt nem tapasztaltuk. Annyi igaz viszont, hogy az első három napon elképesztően rossz szállásunk volt. Egy öreg iskolában laktunk, emeletes ágyakon, nemzetiségre való tekintet nélkül, lányok-fiúk egy fedél alatt, eléggé zsúfoltan. Naponta felléptünk, fürdési lehetőség pedig egyszerűen nem volt, leszámítva az iskola néhány mosdóját, több száz vendég részére. De három nap múltán megváltozott minden, később a szervezetlenség okozta kellemetlenségeket igyekeztek feledtetni velünk. — Elvittek bennünket az Atlanti-óceán partjára, ha jól emlékszem vagy száz kilométerre szálláshelyünktől. A víz nem volt több tizenkétfokos- nál, de azért ledobtuk a cipőnket és beleálltunk. Ez már azért is kellemes volt, mert három napig alig-alig tudtunk tisztálkodni. Egyébként gyönyörű és egyben félelmetes az óceán. Én hoztam egy szép, lapos kavicsot is a vízpartról, emléknek. A szél itt örökké fúj, nem volt valami nagy meleg, a helybeliek mondják, tavaly mérték a legforróbb napot, egyetlen egy alkalommal 30 fokot, de ilyenre emberemlékezet óta nem volt példa. A gabonanemű lassan fejlődik, gyümölcsök közül is csak az alma és a körte él meg ezen a vidéken. — Milyen műsorral szerepeltetek? — A sort az üvegestánc nyitotta meg, majd egy baranyai tánc következett, utánuk jött a zenekar és végül egy székely tánc. De ezt úgy kell érteni, hogy háromkilométeres távon menetközben mutattuk be az említett táncokat, és az összes csoport közül ezt kizárólag csak mi magyarok csináltuk. Az utcán kétoldalt végig állt a tömeg és az tetszett nekik legjobban, hogy lányaink a borral teli üveget a fejükön tartották tánc közben. — Egyik sem ejtette le? — Az utolsó ötven méteren egyetlen üveg pottyant le, de ez is azért történt, mert egyik filmoperatőr véletlenül meglökte a kislányt. A művészeti vezetőnk, Gerner Pisti azonnal ott termett és átnyújtott egy újabb üveget. Amikor az ünnepi játékok színhelyére értünk, a francia férfiak elkérték az üvegeket, gondosan megvizsgálták, nem akarták elhinni, hogy borral telt, egyszerű üvegekről van szó. Egy kopasz, idősebb francia saját fejére tette, fényképeztette magát, de az üveg lecsúszott. .. — Valóban, hogyan tudják a lányok ilyen ügyesen a fejükön tartani? — Bevizezik a hajukat, szinte lucskosra és akkor jobban tapad az üveg. És persze... hallatlanul sok gyakorlat kell ehhez és az is biztos, hogy rendkívül fárasztó menettáncon — kilométereken át — ezt a produkciót bemutatni. Az együttes több szép francia városban járt, — például Quimperlén kívül még St. Martinban, Montfortban, Redon- ban, Rennben —, de szerencsére már sokkal jobb elszállásolási körülmények között. — A Toulfoeni ünnepi Játékokat hagyományképpen évtizedek óta megtartják, minden év májusában. Leszámítva első három napunkat, a gyakorlat általában az, hogy magánházaknál szállásolják el az együttesek több száz tagját. És ez hasonlít egy „embervá- sárhoz”. Műsor után álltunk a színpadon, elhangzott egy magyar név, utána a közönség köréből mindig jelentkezett egy francia. A fiúk és a lányok, nevük szólítósa után leugrottak a színpadról, vitték a kis csomagjukat, bemutatkoztak a francia szállásadónak, azok megölelték őket, aztán be a kocsiba és vitték haza a vendéget. Általában egy-egy napról volt szó! — Én és a barátom egy fiatal francia parasztgazdához kerültünk. Vacsora után hajnal négyig beszélgettünk, utána mondta a gazda, hatkor kelnie kell, mi csak pihenjünk nyugodtan. Csodálkozott, amikor hatkor mi is készülődtünk, fölültünk a traktorának a fülkéjébe és kimentünk vele kaszálni, gyűjteni, sőt, amikor hazaértünk, a zöldtakarmányt bevilláztuk neki a pajtába. A barátom ért a traktorhoz, az a szakmája, én pedig falun nevelkedtem, nem volt idegen ez a munka. A francia gazda egészen meghatódott. — Az én szállásadóm szintén egy gazda volt, körülbelül ezer sertéssel foglalkozott. Két lánya közül egyik középiskolába jár, a másik — és természetesen a felesége — a gazdasággal foglalkozik. Igaz, gépesítve van minden, de hallatlanul sokat dolgoznak. Az együttes vezetői mesélik: — Minket a helybéli paphoz szállásoltak el. Képzelheti: reggelig vitatkoztunk. — Miről? — Egyáltalán nem világnézeti vagy politikai dolgokról, hanem arról, hogy* a népi hagyományokat kik ápolják jobban, ők, vagy mi. Aztán arról, hogy a francia vagy a magyar dallamosabb nyelv-e? Szóval, volt téma elég. Néhány „apróbb” emlék. A legálisan kivihető forintot nem nagyon „ismerték” a bankok. De az együttest szállító korzikai születésű buszsofőr azért talált egy kisebb pénzváltó helyet, ahol — katalógus alapján — a forintot elfogadták... Aztán: hazafelé csak nagyon rövid időre álltak meg Párizsban, ott is az Eiffel-toronynál és csak addig, hogy megérintsék a torony acél-vázát. Emlékül. Aztán: az együttes kelléktára - vagy 350 ezer forint értékben — ládákba csomagolva, még mindig nem ért haza az Orly-repülőtérről. Úgy látszik, szervezni nemcsak mi tudunk ... Éppen csak megérintették az Eiffel-torony acélvázát (Folytatjuk.) Rab Ferenc
