Dunántúli Napló, 1977. május (34. évfolyam, 118-148. szám)
1977-05-01 / 118. szám
Az a címe ennek a kis sze- bényi népdal-kiadványnak, hogy „Csele vize elfolyik a Dunába .. Az előszóban pedig ezt írja a véméndi tanácselnök, Gruber Ferenc: „Szebény kicsi falu Baranya megye keleti csücskében, a Sárköz tő- szomszédságában. A régészeti ásatások és a történelmi kutatások szerint határában éppúgy otthonra talált a kő-, a bronzkori ember, mint a honfoglaló magyar. Egyik nemzedéket a másik váltotta fel, átvészelve a tatárok, majd a törökök embert s javakat nem kímélő pusztítását. A Csele- parti hatalmas erdőségek oltalmat nyújtottak a hol kevesebb, hol nagyobb lélekszámú falu lakossága megmaradásához, ősi hagyományai megőrzéséhez . . .” Körülbelül hétszázan lakják ezt a települést, amely déli irányban nyitott, másutt pedig sűrű erdőség övezi. Napközben eléggé mozdulatlan falu, a bolt is csak kora reggel és délután tart nyitva. A templom toronyórája megállt. Ha autó, vagy árut szállító teherkocsi érkezik, idős parasztasszonyok néznek ki a kapu fölött, az iskola udvara az egyedüli hely, ahol a gyerekek megbontják ezt a nyugalmas csendet. Labdáznak, ugrálnak és a védetté nyilvánított — állítólag 200 esztendős — terebélyes koro- nájú tiszafára köveket dobálnak fel és liszt-finomságú vi- rágpor-özön hullik alá. Szebény társközsége Vé- méndnek, a kereső-lakosság zöme is a 10 ezer holdas véméndi téeszbe jár munkára, de sokan beutaznak a mohácsi üzemekbe is, vagy Erdős- mecskére, az erdészethez. A tanácsi szervek elég sokat áldoznak Szebény községre, több mint félmilliót költöttek a villanyhálózat fejlesztésére, az utakra negyedmilliót, a családi házaknak fele a törpevízműtől kapja a vizet, két nagyon szép parkjuk, s egy játszóterük van, a szebényiek most várják, hogy Szűr felé elkészüljön a két kilométeres út és akkor a Pécsre bejárók nem öt-hat, hanen* csupán másfél órát töltenek el oda-vissza utazással. És van még valami, aminek kevés kisközség örvendezhet: az új művelődési ház. Erre rá is szolgált a falu lakossága, méghozzá a hagyományokból táplálkozó, nagyszerű népi együttesével. A vezetője Horváth István — mellesleg a Véméndi Körzeti Művelődési Ház vezetője is — tőle kaptam egy rövidített krónikáját az együttesnek: felléptek Mohácson, Pécsett, Szek- szárdon, Budapesten, (a Madách Színházban), Debrecenben, Kalocsán, Zágrábban, hogy csak néhány helységet említsek. Az együttes 34 táncosból, a 15 tagú menyecskekórusból és az 5 tagú zenekarból áll. Jó húsz esztendeje alakult az együttes — illetve, hogy pontos legyek — tulajdonképpen újjáélesztették Szebény korábbi, már-már hagyományos folklór-világát. Hoczman Márta nyugdíjas igazgató-tanító — többek között — szintén alapítója volt az együttesnek: — Egy színjátszó csoportunk volt már az ötvenes évek közepén, emlékszem, „A kőszívű ember fiai” című Jókai darabot is játszottuk. A csoportnak nagyon sok tagja volt és akkor elhatároztuk, hogy végeredményben a „lélekszámból" jutna egy tánc-, vagy ének- együttesre is. Annál is inkább, mert Szebényben az akkori öregek számtalan helyi népdalt és táncot ismertek, tehát az élő átörökítésre minden lehetőség megvolt. Tóthné, Kovács Anna ma is vagy ezer dalt tud és a fent idézett kiadványban is szerepelnek dalai és persze Csizmo- diáné, Jakab Éva, Dobokai Mátyás, Vargáné, Fazekas Katalin, Benácsné, Fazekas Éva és másoké is, — Maácz László, Olsvai Imre, Várnai Ferenc, és Wanke Edit gyűjtésében. Az énekesek vezetője ma Fazekas István tanár. Horváth István három lányt — Angyal, Jolán, Szeréna — és három fiút — Etele, Géza, István — nevelt fel, vagyis az egész család tagja, illetve tagja volt a táncegyüttesnek. — Angyal nevű lányom Szombathelyen él, de ha nagyobb műsorra készülünk, hazajön és táncol. Géza fiam Komárom megyében dolgozik, ő már ritkábban tud részt venni az együttes munkájában. Etele (érdekes, szép neve van) autóvillamossági műszerész : — Azt hiszem, hatesztendős koromban kezdtem táncolni, de az együttes valamennyi tagja korán kezdett... Amikor az együttes alakult, csak a felnőttek, vagy inkább az idősebb korosztály járt el heti két-három alkalommal a „kultúrba” próbára. A fiatalok csak kívülről szemlélték az „öregeket”, őket többnyire az akkor divatos társasági tánc, a „bugi-vugi” vonzotta, de aztán rövid néhány év múlva „átpártoltak" a népi együttesbe és az utánpótlás azóta is annyira folyamatos, hogy például Horváth Etele már az úttörő-korabeli gyerekeket tanítja, felkészíti a nagy együttesbe való szereplésre. Jakab Györgyné — azaz Horváth Erzsiké, adminisztrátor a téesz- ben — az együttesből házasodott: — Férjem is táncolt, aztán végül házasság lett a vége. — Milyen volt a lakodalom? — Gyönyörű. Akkor már gyakran felléptünk szebényi lakodalmas táncunkkal és az esküvőnk során akkor már valóságban is bemutattuk ezt a szép táncjátékot. Az együttes tagjai először a vőlegényem házához vonultak, majd vele együtt jöttek hozzánk, eredeti módon történt a kikérés is, majd végül a menyecsketánc. • A Luca-napi népszokások is élnek még Szebényben. A fiúk eljárnak a lányos házakhoz kukoricamorzsolásra, s néhány marék kukoricát szétszórnak az udvaron, ilyen jókívánságok közepette: ..Egy disznó legyen, egy csirke legyen, egy hordó bor legyen, szükséget a ház népe ne szenvedjen . . .” Karácsony táján kilenc lány nyolc angyal és egy Mária mutatja be a „kriszkingyés” játékot, ami a betlehemi játékokhoz hasonló. e — Április végén — mondja Horváth István — ma is divat a májusfaállítás a lányos házaknál és „ápolják" a fiatalok azt a tréfás szokást is, hogy a feldíszített fa felállítása után köszöntik a ház népét, de ezalatt néhányon leemelik a kaput és fölteszik a háztetőre... Fazekas Istvánné pedagógus meséli: — A szüreti bál korábban úgy zajlott le, hogy g megválasztott bíró és bíróné vendégül látta a jónépet. Az eléggé költséges dolog volt, mert egy-két kisebb hordó bort és rengeteg süteményt, kalácsot a bíró, illetve a bíróné állta. Búcsúkor, szüreti mulatságkor rendszerint hazajöttek a faluba az együttesnek azok a volt tagjai is, akik közben elszármaztak más vidékekre. Itthon előkerültek a szebényi népviseletes ruhák, beöltöztek és úgy mentek mór délután a szövetkezeti vendéglőbe, ahol tánccal, nótával fejezték be a napot. — Ma is őrzik ezeket a ruhákat? — Hát persze. Mondom, fel is öltik. Arra emlékszem, hogy huszonvalahány évvel ezelőtt még ezer forintból kijött egy öltözet népviseletes ruha, rendszerint kasmiranyagból gyönyörűen kihímezve. Ma már belekerül vagy hatezer forintba, hiszen nemcsak az anyag drága, hanem a kézi hímzést is meg kell fizetni. Egyébként majdnem valamennyi táncosunk és énekesünk saját népviselettel rendelkezik — mondja Horváth István. Csizmadiáné — a kedves Jakab Éva néni is — ezt a dalt hagyta a szebényi táncosokra: „Slingölt, bodrolt a szoknyám — Szegre van akasztva — Gyere Kedves Galambom — Kösd a derekamra — Kösd a derekamra — ott annak a helye — Még estére de estére, — Táncot járok ben ne .. .” Rab Ferenc Fotó: Szokolai István Benjámin László Tavaszi köszöntés Hosszú ólma után ruhátlanul még, langyos sugarak zuhanyában nyújtózkodik a jegenyeakác. Tavaszi ünnep máglyái lobognak, száll az avar füstje magasra, pattog a száraz gally a tűzben. Gereblyét, ásót, fűrészt fog a kertész, a színek, illatok, ízek mestere, újra kezdi az ősi munkát, az életadót; segédei a föld, a nap, a felhők. Körülötte szelíd csibék a feketerigók, a harkály is éppen csak tovarebben előle a szomszéd fa törzsére, azon kutat tovább. Ha szólni tudnának, talán a fák is testvérként üdvözölnék. Köszöntelek, emberiség-bátyám, öreg melós. Elnézem agyagos-maszatos ujjaidat: hogyan terelik emberi cél felé a nagy növényi készülődést. Ezek a munkában piszkolódott kezek tűznek a lányok hajába virágot, ök adnak kényesen-fehér asztalukra zsenge salátát, csipös fiatal hagymát, vérbélű körtét, arany húsú duránci szilvát. Ezek a kezek Írják a verset, rakják fel vászonra a színt meg a formát, ök termelik a lelket — E kezek által van örömünk is belőle, hogy emberré szerveződtünk a vak és süket anyagból. Szemtől-szemben a munkával, a munkással, most is, akármikor, elfog a szégyen: Kiáltozásom a népről, az emberiségről, fogadkozásaim és pátoszaim milyen nevetségesek és esendők! Mintha fa mondaná a földnek: — Mindent megteszek érted! Levél a fának mondaná: — Fölnevellek! Pitypang pelyhe a szélnek: — Segítelek helyedet megtalálni! Szívem szerint földig hajolnék meg előtte, mégis csak jónapottal köszöntőm a kertészt. Köszönésemre kurtán biccent — nincs rám ideje. Jár-kél, teszi dolgát serényen, gondtalanul, könnyű dalocskát fütyörészve. Proksza László rajza Az egykori divat szerint az együttes tagjai színes kasmirkendöt viselnek a fejükön. A szebényi asszonyok a szines népviselet díszítéseit saját maguk készítik, hímzéssel és horgolással. V Szebény
