Dunántúli Napló, 1977. május (34. évfolyam, 118-148. szám)

1977-05-05 / 122. szám

e Dunántúli napló 1977. május 5., csütörtök :£|| KUltytí Robotos Imre: Az igazi Csinszka Az idén novemberben ünne­peljük Ady Endre születésének századik évfordulóját. Az év­fordulóhoz kopcsolódva könyv­kiadásunk egyre több olyan művet jelentet meg, mely a költő életét, munkásságát tár­gyalja. Legutóbb Robotos Im­re könyve, Az igazi Csinszka jutott el újabb kiadásban az olvasókhoz. A_ könyv ismételt megjelentetését azonban nem­csak az évforduló indokolja, hanem elsősorban az, hogy Robotos izgalmasan, sőt mond­hatjuk, merészen új képet raj­zol Ady utolsó éveiről, minde­nek előtt pedig a Boncza Bertával kötött házasságáról. Robotos Imre ugyanis az ed­dig kialakult irodalomtörténe­ti képpel ellentétben homlok- egyenest más beállításban lát­tatja a költő és Csinszka, alias Bonczá Berta kapcsola­tát. Ady az egész lényét átható, nagy Léda-szerelem elmúlása és a Dénes Zsófiával való so­kat ígérő, ám keserű csaló­dással végződő közjáték után kérte meg a kis csúcsai úri­lány kezét. A boldogító igen 1915 márciusában hangzottéi, ami azonban inkább a bol­dogtalanságot jelentette a köl­tő számára. Robotos Imre könyve végig­kíséri Ady és Csinszka kap­csolatának alakulását az első levélváltástól egészen a költő haláláig. Sőt, itt sem zárul le a mű, hiszen az igazi Csinsz­ka megismeréséhez hozzátar­tozik az is, ami Ady halála után történt, az életmű körüli jogi huzavona, .Csinszka visz- szaemlékezései és vallomásai. Milyen volt hát az igazi Csinszka, kérdezünk rá a könyv címére? Ady először 1911-ben kapott levelet az ak­kor tizenhat éves lánytól, aki eqy svájci intézetben tanult. Már ez a levél sokat sejtetett rajongó, különös egyéniségé­ről, talán éppen ezért nem hagyta a költő válaszolatlanul. Boncza Berta akkor még ter­mészetesen csak hírből ismerte Adyt, a tisztelettel vegyes kí­váncsiság adhatott tollat a ke­zébe. A levélváltás azonban mind gyakoribbá iáit, mind köz­vetlenebb hangúváj Hogy végül rászánta magát a házasságra, abban bizonyá­ra, sok minden szerepet játszott. Csinszka rajongó odaadása, az apjával szembeni dac — Bon­cza Miklós ugyanis nem adta belegyezését, a házasságot csak árvaszéki engedéllyel köt­hették meg — a háború kitöré­se, a személye és költészete el­leni nacionalista támadások szaporodása. Abban igazat kell adnunk az irodalomtörténészek­nek, hogy a költő ebben a há­zasságban menedéket keresett, csak — mint a tények bizonyít­ják — ezt a menedéket soha­sem találta meg benne. A házasság után hamarosan kiderült, hogy Csinszka az ün­nepelt költőbe szeretett bele, a hétköznapi embert kevésbé vagy talán egyáltalán nem is ismerte. Mint feleség, jobbára csak a dicsőségen kívánt osz­tozni a költővel. Kétségtelen, hogy Ady nehezen kezelhető ember volt, betegsége is egy­re súlyosbodott, ami erősen be­folyásolta Csinszkához fűződő "kapcsolatában. Aki azonban lényét képes volt belülről meg­ismerni, ahhoz ragaszkodott, érzelmileg kötődött. Csinszka tragédiája éppen az, hogy er­re képtelen volt. Ady számára a házasság — bizonyítja Robo­tos — rövid időn belül nyűg, rabság lett állandósuló vesze­kedésekkel, torzsalkodásokkal. Csinszka sohasem tudott igazi társává válni a költőnek. Ez a szokatlanul reális kép egyesek szemében kegyeletsér­tésnek tűnhet éppen az évfor­duló alkalmából, ennek elle­nére nem vádolhatjuk a szer­zőt, hiszen csak az igazságot akarta elmondani Ady életének utolsó asszonyáról. Kovács Sándor így ismerték művészek és művészetpártolók: Mári. így is szignálta képeit, amikor egy- egy táblájának elkészülte után a jobb alsó sarokba kanyarí- totta ezt a négy betűt... Mári volt ő Tornyai János­nak is, aki maga mellé vette a századfordulón, s Móriként gyászolják most mindazok, akik tudják, hogy több volt ő, mint egy nagy festő árnyékában kí­sérletező őstehetség. Művész, megörökítő, ábrázoló művész volt Mári a maga néhány osz­tályával, s azzal a festeni tu­dással, amit a gazdájától nemcsak megtanult, de meg is érlelt; kiteljesített, ahogy mon­dani szokás. Mári kilencvennégy éve, 1883-ban Hódmezővásárhelyen született sokgyermekes pa­rasztcsaládban. A kis Kovács Mária — hiszen ez volt a hi­vatalos neve — korán elhagy­ta a szülői házat: libát őrzött, cselédeskedett a vásárhelyi ha­tárban. Éppen négy gazdát szolgált ki, amikor nagylány­ként Tornyaihoz került. Tornyai János, a magyar fesztészetnek ez az indulatos nagy alakja akkor már elismert volt, s egy kisebb művészcsoport szervező­dött köré. E művészcsoport tagjai egyet akartak: képeik­kel, munkásságukkal megtörni a nagy alföldi csöndet; kikény­szeríteni, elősegíteni a meg­merevedett társadalom válto­zását. A viták Tornyai lakásán zaj­lottak, s Mári — akinek tiszte a vendégek ellátása, kínálga- tása volt — e találkozók részt­vevőjeként értette meg gazdá­jának, s gazdája barátainak szándékait. Festeni ugyan véletlenül kez­dett, ám amikor ecsetet fogott a kezébe, az ő munkáiban is ott sistergett a Tornyai-képek- re oly jellemző erő, az alföldi táj izzó színekben kifejezett szeretete. Az, hogy Mári mégsem lett Tornyai-epigon, mestere böl­csességének köszönhető. Gaz­dája ugyanis — látva Mári gyorsan kibontakozó tehetségét — nem a maga művészetének ismételgetésére, hanem éppen festői világának kibontakozta­tására biztatta alkalmazottját, vagyis egy idő után tanítvá­nyává lett élettársát. Biztatása így hangzott: úgy fess, aho­gyan érzel! Mári úgy festett. Előbb Hód­mezővásárhelyen, majd a Holt-Tisza egyik kanyarulatá­nál megbúvó Mártélyon. Itt, e művésztelepéről manapság már országosan ismert kis faluban bontakozott ki tehetsége. Ja­varészt itt készültek azok a képei is, amelyeket aztán Hód­mezővásárhelyen és Budapes­ten is bemutattak. Mári kiállításait ugyancsak vegyes kritika fogadta. Volt, aki epigonnak nevezte, volt, aki iskolázatlan őstehetséget látott benne, ám olyan mű­kritikus is akadt, aki megérez­te, hogy Mári több is, más is. Ady barátja, Révész Béla mű­kritikus írt róla igen meleg hangú méltatást, amelyben úgy szólt Móriról, mint a magyar táj-, illetve életképfestés új felfedezettjéről, karakteres alakjáról. Sok képe talált gazdára eb­ben az időben, igazán még­sem válhatott festővé Mári. Fő­képp azután, hogy gazdája, mestere, élettársa 1936-ban meghalt; a kenyérkeresetnek sokkal hétköznapibb módjait kellett választania. A festést mégsem hagyta abba. Leginkább öregkorában fogta gyakran kézbe az ecse­tet, s festette azt, amit éppen látott; kis lakókamrájának aj­taját, az előtte virágzó alma­fát. E képeinek java rendre ott függött a Vásárhelyi Őszi Tár­latokon, ahova — immár bot­jára támaszkodva, jobbról-bal- ról gyámolítva — maga is min­dig eljárt. Ő volt a díszvendé­ge ezeknek a tárlatnyitóknak! Könyv még nem íródott ró­la, de pályakezdésének éveit már jól összefoglalja az a ta­nulmány, amelyet az Élet és Tudomány idei második szá­ma adott közre. Mári még ke­zébe vehette a lapnak ezt a példányát; meggyöngült sze­me talán még ráismerhetett önmagára a színes címlapon, — aztán néhány nap múlva meghalt. Festészetünknek egy nem mindennapi sorsú, kellő­képpen majd csak ezután mél­tánylandó, eredeti tehetsége búcsúzott el vele. Akácz László Csendélet — Kovács Móri festménye Ki volt Kossuth Zsuzsanna? A Vöröskereszt magyar előfutára Minap Csornáról, ahol a kór­házban mint ápolónő dolgo­zom, vonaton Fertőszentmiklós- ra, haza utaztam. A mellettem lévő helyet egy idős férfi foglal­ta el. Orvosnak néztem. Be­szélgetni kezdtünk. Elmondtam, hogy a győri egészségügyi szakiskolában tanultam és az idő alatt a „Kossuth Zsuzsan­na” diákotthonban laktam. — Megkérdezte, hogy miért Kos­suth Zsuzsanna nevével jelölik azt a kollégiumot? - Nem tud­tam. És Kossuth Zsuzsannáról csak annyit, hogy az 1848— 1849-es magyar szabadságharc­ban hősies magatartásával ki­tűnt. A kollégiumban is, az ápolónőképzőben is csak any- nyit mondtak róla, hogy létezett és tanácsolták, hogy olvassuk el a történetét. Hogy hol ta­láljuk meg — nem mondták. Azóta több embertől megkér­deztem, hogy hol találom meg leírva Kossuth Zsuzsanna törté­netét, egyik sem tudta. Márpe­dig érdekel, hogy miért éppen Kossuth Zsuzsannát választot­ták a kollégium névadójának. Véletlen szomszédom, már nyugalomban lévő orvos mesél­te el Kossuth Zsuzsanna élet- történetét. Azután mutatott egy cikket, amely a Vöröskereszt Családi Lap 1959. májusi szá­mában jelent meg: „A vöröske­reszt magyar előfutára, Kossuth Zsuzsanna.” Az ismeretlen magyar szerző­nek ezt a cikkét nagyon szép­nek és tanulságosnak találtam. Útitársam elmondta, hogy or­vostörténeti kutatással ő miket állapított meg Kossuth Zsu­zsannáról és kidomborította Kossuth Zsuzsannának azokat az érdemeit, amelyek őt páratlan­ná, egészségügyi téren világel­sővé teszik. Ismeretlen útitár­samnak hálásan köszönöm, hogy megtudtam: miért Kossuth Zsuzsanna nevét adták annak a kollégiumnak, amelyben én is laktam. Mit is cselekedett Kossuth Zsuzsanna? 1. Kossuth Zsuzsanna a vilá­gon az első nő, aki hivatalos államfői megbízás alapján, mint „az összes tábori kórhá­zak főápolónője" a harctéri se­besültek ápolását, ellátását or­szágosan megszervezte. Előtte sohasem végzett nő ilyen mun­kát — írja Várady főorvos. Het­Eltűnt pécs—baranyai irodalom Volt-e Pécsett Mátyás korában közkönyvtár? Válasz Fehér Klárának V Városunk kulturális hagyo­mányainak megtámadása mi­att ragadok tollat. Az történt ugyanis, hogy Fehér Klára író­nak a Világjárók sorozatban nagysikerű könyve jelent meg Vakáció Magyarországon cím­mel, A szerző közismert lebi­lincselő stílusában sorra veszi Magyarország nevezetessége­it, s Péccsel kapcsolatosan — sok értékes adat közlése után — a következőket írja: „1440-ben Hampo György háromszáz kötetes könyvtárát megnyitotta az érdeklődők szá­mára, Ez Volt Magyarország első nyilvános könyvtára. Ezt a meglepő adatot Kolta János Pécs c. ismertető könyvében ol­vastam. Azóta lexikonokban és kézikönyvekben megpróbáltam kikutatni, ki lehetett ez a Hampo György. És honnan szerzett háromszáz könyvet? 1440-ben? Miféle könyveket? Kézzel másolt kódexeket? Hi­szen Gutenberg csak tíz évvel később, 1455-ben nyomtatta ki első művét, a latin nyelvű bib­liát. De hát hogy lenne szí­vem elvitatni Péestől a dicső­séget???” Pár sorral lejjebb újabb kétkedés: „Kulturális hagyomá­nyaihoz nemcsak az első egye­tem és a — ha igaz — első kölcsönkönyvtár tartozik .. .” (447. lapon) A könyv olvasóiban méltán merülhet föl a kérdés: valóban volt-e Pécsett már a XV. szá­zadban közkönyvtár? Volt. Vitéz János egyik vé­dence, Handó György (nevét néha Hanthó-nak is írják) lé­tesítette Pécsett az ország első nyilvános közkönyvtárát. Életé­ről is vannak adataink, mert kortórsa, a kiváló firenzei tör­ténetíró és könyvkereskedő, Vespasiano da Bisticci (1421 — 1498) róla is írt Vite di uomini illustri del secolo XV. (A XV. század kiváló férfiainak élete) címmel. Amíg Mátyás király Budán nem állította fel másoló és könyvfestö műhelyét, a Biblio­theca Corvina (Corvin-könyv- tár) köteteit firenzei díszítő­mesterek készítették. A király példájára a humanista főoa- pok közül többen, így Vitéz János, Janus Pannonius, Ba- kócz Tamás és mások díszes könyvtárt igyekeztek összegyűj­teni. A könyvvásárlók vagy rendelők fő beszerzési helye Bisticci firenzei műhelye volt, ahol mintegy hatvan másoló dolgozott Itália és a szomszé­dos országok könyvtárainak el­látásán. Hoqy Handó György is Bis- ticcitől szerezte be műveinek többségét, az életrajzi adatok is igazolják. íqy ír róla Bistic­ci: (Handó György) „Firenzé­be ment, ahol 3000 forintnál is nagyobb értékű könyveket vásárolt, hogy Pécsett, pré- postsága helyén, könyvtárt szervezzen. Elnyervéq. a király­tól a kancellári méltóságot, és mert minden eszköz rendelke­zésére állott, olyan dolgokat vitt végbe, aminőket kevesen a hozzá hasonló rangúak kö­zül... remek könyvtárt alapí­tott, és ebben minden tudo­mányszakhoz tartozó könyveket helyezett el,... Több, mint300 munkát gyűjtött össze itt, és maga állapította meg a köny­vek elhelyezését. A könyvtár élére jó fizetéssel egy papot állított, akinek feladata volta könyveket gondozni, a könyv­tárt naponként kinyitni és be­zárni ..,” Az idézett életrajzi részből ki kell emelnünk a könyvtár mindennapos nyitvatartását és a könyvek szakterületek sze­rinti csoportosítását, Handó, aki Padovában megszerezte a „művészeteknek "ér—a-..jognak doktora" címet, jól érthetett a könyvek szakcsoportosításához. Bisticci fontos adata az is, hogy Handó az egyházi célo­kat szolgáló könyvek beszerzé­séről külön is gondoskodott. Pécsett már Janus Pannoni- usnak is volt könyvtára. Ez azonban nem volt nyilvános jellegű, és. a költő halála után Mátyás a Corvin-könyv- tárban helyezte el. Hol lehetett az első pécsi nyilvános könyvtár? Elhelyezé­sére Petrovich Edének az a véleménye, hogy a Káptalan utca 2. számú, préposti hiva­talnak minősített házban volt. A 300 kötet akár egy terem­ben is elférhetett. A Handó-könyvtár későbbi sorsáról nincsenek adataink. Handó 1465-től 1478-ig volt pécsi prépost, majd kalocsai érsek és főkancellár lett. 1480- ban halt meg. Valószínű, hogy kalocsai érsekké történt kine­vezésekor Handó magával vit­te könyveit, de lehetséges az is, hogy Szathmáry György pé­csi püspökre hagyományozta. Ennyit a pécsi közkönyvtárról! Fehér Klára a „Kedves Ol­vasóim!" című záró sorokban ezeket írja: „Akármit írok, mindenki jobban tudja, min­denki többet tud róla, min­denki szakértő, csak én nem. Pedig én tisztességgel elmen­tem azokra a helyekre, ame­lyekről írtam, megnéztem a múzeumokat, elolvastam a tör­ténelemkönyveket . . .” Mindeh­hez nem fér kétség. Fehér Klá­ra e munkájához saját él­ményanyagán kívül tiszteletre méltó irodalmat is áttanulmá­nyozott. A Pécs c. ismertető könyvet is átnézte, sőt, mi több, adatait ellenőrizte. így támadt benne a kétség: igazak-e Kol­ta János adatai? Igazak, csak némi sajtóhibával: a humanis­ta közkönyvtár tulajdonosa nem Hampo, hanem Handó György volt. E sajtóhiba bennmaradt a könyvben, s így aztán nem csoda, ha Fehér Klára hiába kereste a Hampo nevet a le­xikonokban. Pedig Handó György néven mind a régi. mind az új magyar irodalmi lexikonban is szerepel. A he­lyes név még bekerülhet az újabb kiadásokba. Dr. Tóth István venkét hadikórházat létesített és ellenőrzött — írja az Ameri­kai Egyesült Államokban, Bos­tonban 1856-ban megjelent an­golnyelvű könyvében egy isme­retlen amerikai szerző. 2. Kossuth Zsuzsanna a vilá­gon az első, aki harctéri sebe­sültek ápolásának a munkájá­ba szervezetten nőket állított — írta 1974. június 6-án a kecske­méti Petőfi Népe című napilap 4. oldalán Várady Károly főor­vos. Kossuth Zsuzsanna révén a magyar honvédsereg, amely ak­kor alakult, a világon az első hadsereg, amelyikben a sebe­sülteket nők ápolták. Azelőtt ugyanis — írja a komárom me­gyei Dolgozók Lapja 1976. má­jus 30. számában Asbóth Lász­ló tanító — „ebben a munka­körben csak férfiak működtek”. 3. Kossuth Zsuzsanna a vilá­gon az első — Várady főorvos megállapítása szerint - „aki­nek a szívében és fejében szü­letett meg az az elv, hogy min­den háborús sérültet, válogatás nélkül, egyformán segítségben, ápolásban kell részesíteni. A saját, magyar sebesültjeinken kívül az ellenség — az akkori osztrák és orosz csapatok - se­besültjeit is fel kell venni a hadikórházakba és őket is a legjobb tudásunk szerint kell ellátni" — hangoztatta. Ez az elv, amelyet Kossuth Zsuzsanna már akkor megva­lósított, a gyakorlatban is al­kalmazott, lett később (15 év múlva) a svájci Henry Dunant révén a Nemzetközi Vöröske­reszt Egyesületnek az elve és célja. Mindezeket érdemes volna megismertetni, elsősorban azok­kal, akik Kossuth Zsuzsanna ne­vét viselő kollégiumban, isko­lában, úttörőcsapatban, SZTK orvosi rendelőintézetben, műve­lődési' otthonban stb. laknak, vagy működnek, vagy annak életében részt vesznek. Bujtás Erzsébet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom