Dunántúli Napló, 1977. május (34. évfolyam, 118-148. szám)
1977-05-23 / 140. szám
Hagy küzdelemben nyert a Komié Izgalmas tömegjelenet a szolnoki kapu előtt. Fotó: Nemesi Árpád Komlói Bányász— A kiállítás anyagát más városokban is bemutatják Elég csak egy télórára beülni Budapesten a Fővárosi Tanács Tanácskörúti bemutató- termébe, hogy kedvet kapjon az ember a lakásépítéshez. Nemcsak a kiállított tablók ösztönöznek erre, hanem a nonstop diavetétés, s az azt kommentáló kellemes női hang. Hazánkban a felszabadulástól napjainkig egymillió családi ház épült, s ahogy a prognózis mondja, 1990-ig még várhatóan 550 ezerbe költöznek be boldog tulajdonosaik. Ez azt jelenti, hogy egy esztendő alatt 15 milliárd forintot ölünk be a saját otthonunkba, öt beremen- di cementmű árát. Türelmes emberek azt is kiszámolták, hogy a családi ház építési üteme évente negyvenezer, naponta több mint száz és óránként legalább négy. Ehhez a nagy építési kedvhez nyújt mankókat a budapesti bemutató, melyet az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium és a magánlakásépítés fejlesztése célprogram bizottság megbízásából az Építésügyi Tájékoztatási Központ kiállítási osztálya rendezett. Az ötlet dicsérni való, s örömmel hallottuk, hogy a bemutatott anyag rövidesen vándorútra megy, vidéki városokban kap otthont, s ha nem ülnek vonatra, akkor is megismerkedhetnek vele a zalai, baranyai, somogyi, tolnai építeni vágyók — hogy csak szűkebb pátriánkat említsem. Sok figyelmet szentel a bemutató a csoportházas beépítési módokra, hiszen kézenfekvő a következtetés: e módok a legkorszerűbbek, leggazdaságosabbak. Kis történelem: az első emeletes sorházakat hét évvel a mohácsi vész után Augsburgban építették munkásaiknak Európa nagy bankárai, a Fuggerek. A láncházak az utcaképet varázsolják változatosabbá, s az úgynevezett átriumház — igen javallott mód — a terület rendkívül okos kihasználását teszi lehetővé. Olyan építtetőknek ajánlják, akik nem akarnak háztáji gazdálkodást folytatni, disznót tartani, fóliasátrat állítani. Az átriumház elődjét a római kori villákban találhatjuk: zárt belső udvara intim hangulatot árasztott. A teraszház eredetét az afrikai falvakban kereshetjük, ott, ahol meredek domboldalra építettek, mégpedig úgy, hogy az egyik konyhó teteje, a fölötte lévő kunyhó előteréül szolgált. Végül a társasház: a helyhiány, teiekhiány szülte magánlakásépítési forma. Különben jellemző, hogy a társasháztulaj- dont hazánkban az 1924. évi XII. törvénycikkben szabályozták, s e törvény — több mint ötven év után — ma is érvényben van. A kiállításon a legszebb tervek, a régi, parasztházak hangulatát idéző formák modern feldolgozását adják. A sátortetős házak szinte minden bemutatott változata a múltban gyökerezik. Egyébként a bemutatott lakóépületek, házak terveit megkaphatja a látogató, s igen okos ötlet: a magánépítkezők részére hasznos szakkönyvek állnak rendelkezésre, melyeket bárki megvásárolhat. Kapható az Építési egyszeregy szinte valamennyi füzete. Egyébként a bemutató- terem naponta 11 órától nyit. K. F. Szolnoki MÁV 2:1 (1:0) Szeles, ám napfényes vasárnap volt tegnap, s mindezt így látták fotóriportereink — Szokolai István és Kopjár Géza. Horgásztak a bizakodók és vitorláztak a bátrak a Pécsi-tónál. A fodrásztanulókat némi lámpaláz melegítette. Megtelt bikinivel és fürdőzövel a pécsi Hullám. Elfoglalták az Égervölgyet a napimádók. S végül: a remeteréti majálison nem maradt el a léggömb-borotválás. Szóval, lesz mit kipihenni — ma. AZ NB II. ALLÁSA 1. Pécsi MSC 2. V. Iné 3. Szfv. MÁV. E. 4. Budafok 5. Szóin. MTE 6. BVSC 7. Nagykanizsa 8. DVSC 9. Volán 10. Eger 11. Szekszárd 12. MÁV DAC 13. Kossuth KFSE 14. Várpalota 15. Komló 16. Ózd 17. Fűzfő 18. G.-MAVAG 19. Szóin. MÁV 20. Oroszlány 34 20 10 4 77-25 50 34 1 7 8 9 61-37 42 34 17 8 9 56-49 42 34 16 9 9 77-56 41 34 18 5 11 68-51 41 34 13 12 9 56-49 3tf 34 14 1 0 10 52-50 38 34 13 11 10 43-35 37 34 13 10 11 50-35 36 34 15 6 13 57-59 36 34 11 11 12 40-48 33 34 13 5 16 47-57 31 34 13 5 16 48-50 31 34 9 11 14 40-47 29 34 11 7 16 36-48 29 34 11 6 17 44-51 28 34 8 11 15 37-55 27 34 7 12 15 42-57 26 34 7 8 19 27-52 22 34 6 9 19 43-90 21 A 46. percben egyenlítettek a vendégek. Ártatlannak látszó szolnoki támadás végén Molnár labdája átszállt Bányász felett, Steib nem avatkozott bele a játékba, Nász rácsapott a labdába és a tétovázó Er- dősi felett a hálóba emelte. 1:1. A 48. percben a játékvezető sportszerűtlen magatartása miatt Hohmannt kiállította. Az 50. percben Pál 20 méterről rúgott szabadot, jól helyezett labdája a sorfal mellett a hálóba vágódott. 2:1 a Komló javára. Az emberhátrányban játszó komlóiak rákapcsoltak, érdekesebb, jobb lett a játék. A szolnokiak nem adták fel a küzdelmet. A 70. percben Farkas, Linglhez játszott, aki egy csel után kapura lőtt, labdája azonban a védőkről lepattant és Csontos felszabadított. Bányász támadásokkal ért véget a mérkőzés. Ezen a találkozón a komlóiak számára volt csak tét, a szolnokiak nyugodtan játszhattak. A Bányász csapat nehezen lendült játékba, sokáig döcögött a csapat gépezete. A szolnokiak sem mutattak sokat. A komlóiak vezető gólja után úgy látszott biztosan nyerik a mérkőzést. A vendégeknek azonban sikerült egyenlíteniük és a Hohmann kiállítása miatt a 10 emberre csökkent komlóiaknak nagyon meg kellett küzdeniük a győzelemért, bár végig kezükben tartották a játék irányítását. A komlóiak kapujában Erdősi a gólnál hibázott, egyébként alig akadt dolga. A védőket nem tették próbára a szolnokiak, Steib játékán nem látszott meg a hosszú kihagyás. A'csapat legjobbja Pál volt, de Bányász is jól küzdött, jó labdákat adott társainak. Linglnek voltak ügyes megmozdulásai. A szolnokiak legjobbjai Csontos, Repka és Nász voltak. Hegyi István Komló, 1000 néző. V.: Bodrogi. Komlói Bányász: Erdősi — Lahó, Kovács, Steib, Kelemen, — Bányász, Pál, Lingl — Hohmann, Farkas, Róth. Edző: Csaba Gábor. Szolnoki MÁV: Farkas I. — Csontos, Árvái, Tóth Gy., Repka, — N. Szabó, Varga, Erdei (75. percben Holler) — Magyar, (63. percben Farkas P.) Molnár, Nász. Edző: Ziegler János. Tapogatózó mezőnyjátékkal kezdődött a mérkőzés. A 4. percben az előretörő Steib 25 méteres lövését Farkas, a szolnokiak kapusa másodszorra kaparintotta meg. Nem sokkai később a szolnoki Magyar a komlóiak 16-osáig cselezte magát, de nem jutott lövéshez, A szolnokiak a játék lelassítására törekedtek, tartották a labdát, a mezőnyben adogattak. A hazaiak próbálkozásai erőtlenek voltak. A 22. percben vezetéshez jutott a Komló. Hohmann a baloldalon cselezett, középre adott, Lingl a 11- es pont tájékáról magasan kiemelkedve a hálóba fejelte a labdát. 1:0 a Komló javára. A gól megnyugtatta a hazaiakat, nem nagyon erőlködtek, jobbára a mezőnyben folyt a játék, sokáig egyik kapu sem került veszélybe. A 43. percben Róth, Kelemen adogatás után Kelemen labdája kecsegtető helyzetben találta Farkast és Linglt, de mind a ketten elvétették a labdát. A TARTALOMBÓL in A KAMAZ Laser-si'gár az A-pavilon- ban. KISVÁROSOK ÜZENETE Belép a sorba Marcali is JÖVŐRE ELHALLGATNAK A RÁDIÓK Kvadrofóniai kísérletek ROZSATOLVAJOK „Kösznjük a kávét, az éjjeliőrt pedig rúgják ki.. TÁNCDALFESZTIVAL A NYÁRON Czigány György: „ígérjük, hogy a Metronom ’77 színvonalas program lesz.. TABLÓVERSENY Győzött a Dobó úti gimnázium IV. B. osztálya VIZET TANKOL A MOSZKVICS SZALLODATOZ BRÜSSZELBEN JÖNNEK A GÖRÖGÖK Mit vár a kapitány, mit a játékos? Labdarúgóink izgatottak, hisz a döntetlen kevés. Megnyitották a balatoni szezont Vasárnap Balatonfüreden — 110 éves hagyomány szerint - koszorút dobtak a Balatonba és a himnusz hangjaira ünnepélyesen felhúzták a hajók árbocaira a fehér vitorlákat. A hagyományos vitorlabontó ünnepséggel megkezdődött a balatoni nyári idény és a bitorlás évad. Több mint háromezer ember nézte végig a nyári idény nyitányának számító látványos ünnepséget. A Balaton-parton — a vasárnapi szezonnyitó ünnepséget megelőzően — már zömében megnyitották a szakszervezeti és a vállalati üdülőházakat, amelyekben több mint húszezren kezdték meg üdülésüket az első turnus vendégei. A nyári főszezon tíz turnusában több mint négyszázezer beutalt szervezett üdüléséről gondoskodnak a magyar tenger partján. Világ proletárjai, egyesüljetek! hétfői Dunántúli napló XXXIV. évfolyam, 140. szám 1977. május 23., hétfő Ara: 1,50 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Magánlakás-bemutató Budapesten Ajánlott építési mód, az átriumház Hasznos lanátsok építtetőknek