Dunántúli Napló, 1977. április (34. évfolyam, 90-117. szám)

1977-04-10 / 98 szám

Költészet napja 1977 Pákolitz István: SZOLGÁLTATÁS Burjánzó rokokó-diszítményekkel cifrázza a feketerigó s mennél verébszürkébbre kopik nemrég ébenfeketén csillogó tolla annál ékesebb a dal különösen így alkonyat felé a látástól-vakulásig-munka után leli örömét az ének áradó gyönyörűségében s mindig valahol fönn a legfelső emelet párkányán olykor a kéményen vagy a villámhárító csücskén gyönyörködteti a lenti világot bolondos kedvű önkívületben Berták László: FOROG TOVÁBB Hát negyven Oldalról is Belülről is Szemüvegen is Valami fennsík Igen ha térben Vagy inkább cső Csőben süvítés De mégsem lehet beragasztani Kifelé az erdőből Igen Az emberélet útjának leién túl kifelé Ennyi a különbség az onnan és innen között Ideje mondják ideje készülődni valami széniori mert egyszeresek és felnőttek már sohasem Ideje mondják ideje megfogni amit még lehet mert fiaink a nagyapáikkal és történelmi töltelék Ideje mondják ideje fülek mohára csavarodni besüvíteni akkor is hogy a fa mögött itt az erdő hogy a szelet sosem a nagy fák és negyven éve suhogunk Ideje mondják ideje zsokék zeuszok útonállók mögött között előtt vállalni a játékot mintha Krisztust követő nemzedék... Szétosztom a negyven halat Csodát ne várjatok A tenger végtelen égben folytatódik A nagy hal Lámpát hozzatok Megint ködöt jelentenek Megkarcol majd mert szárnya lesz percmutatójával az utókor És letörli És forog tovább választott emlékeivel. Bárdosi Németh János: Egyetlen, igaz élet Bebútoroztad a világot, szememre szivárványt húztál, hogy ne fekete foltot lássak, ég-föld káprázatában a valóság fénye tündököl, az örömet úgy szívom magamba ahogy a szarvas issza a forrás tiszta vizét, szívemben madarak énekelnek, mint aratáskor a fürjek, hogy áldott az élet kenyere és áldott a csók, a munka, a méz mellett a keserű és tudom: javamra szolgál a szenvedés, a sós könnyek vízesése és a halál ellen ez az egyetlen, igaz élet Galambos! László: Mesedal Jajong a jég, Jajong a sás. A füstösmancsú robbanás új űrt hasít, új sírokat. Dereng a szétlőtt Hold-fogat. Zuhan az ember mindenütt Földet se lát, csak keselyűt Eljön, ki végig fosztogat pötty házakat, tört tornyokat. Csak nőj, csak nőj szép égi fa. Teremjen oltalmas csoda, A megtiport várt most csodát érintsd meg zúzott homlokát Érintsd meg zúzott homlokát Vágja a fagyból ki magát Hattyú világol gallyadon. Lebegsz hetvenhét csillagon. Eljön, ki sosem fosztogat. Bársonnyal bélel tornyokat. Kristálysüvegben jár le-föl. Kezében jogar tündököl. A Pécsi Műhely fotói a Mecsek/ Fotóklub galériájában utolsó sor ismétléses szerkeze­tében), hiszen ez válik alapjá­vá a kötet Őriznek című másik ciklusának is: „gyarapszik a csapat / s ha kiállók s mindent viszek / rólam se szokhat a vi­lág le / maradnak akik kény­szerítik / . .. őriznek hogy meg ne haljak" — olvashatjuk a cimadóban. Új leleményekkel gazdagod­va uralkodik a kötetben, több ciklust is besugározva a kert­éi gazda-motívum. Az előbbi évtizedek óta jelen van Csorba Győző költészetében s talán már több száz vers tartozik kö­rébe. Az utóbbi ebből sarjadt ki az elmúlt évtized végefelé s máig legtömörebb együttes megfogalmazásuk a Perjefü- ben olvasható: ,,A kert gazdá­ját a rémlátomások / a világ gazdájává nevelik". A mostani kötet Rom és rét ciklusában ezt a motívumkört bővíti a csodá­latos szépségű Világ körüli uta­zás, A Iák példája, A kert ősze és A tavaszi kert és gazdája. A kert, a fák, a gazda leg­gyakrabban a múlandósággal viaskodó ember és a természet viszonyának problémakörét hor­dozzák Csorba Győző költésze­tében. A kert „száz és ezer ta­pasztalat”, „bogos és kibogoz­hatatlan", kimeríthetetlen pél­da-tára az elmúlásnak és újjá­születésnek a kertben: „Van ami marad van ami örökre el­megy / van ami csak a télre van ami a földbe / ami magá­ba ami más határba / ami cse­lekszik amivel csak történik egy s más ...” i Változatok a múlandóságra jellemeztük a kötet egészét, s még a puszta felsorolásnak is csak az elején tartunk. Pedig a csapat, a kert és a gazda motívumvilága mellett külön ciklusba sorakoznak a Kardos Tibor, Várkonyi Nándor és Si­mon István halálára írt siratok s külön a művészet válaszai a múlandóságra, a Szövegek. A kötet végén pedig a címadó ciklus, az észrevételek húsz-egy- nehány verse, új élménykörök­kel, most születő motívumokkal, száz és száz megfigyeléssel. A megfigyelés, az észrevétel, az ember és a természet ezer­nyi titkának feltárása roppant jelentőségűvé növekszik a köl­tőnél. Csorba Győző elapadha- fatlanul kiváncsi — gyakori szó is ez verseiben, — s egyszerre figyel kifelé, a világba, és be­felé, a lélek mélységeibe. Köl­teményei rendkívül kemények, tömörek, fegyelmezettek, és többnyire komor, sötét tónusú- ak. Kevés a dal, a ritmus a gondolat alá simul. A versek belülről izzanak, s a szenvedély vagy kiváltképp az elragadta­tás csak nagyon ritkán tör fel felőlük. Idézzünk befejezésül egy ilyen ritka pillanatot. A Körbe-körbe egyik részletében mintha Faust húsvéti haragjait hallanánk: „tavaszodik megmozdult a világ s ezerféle új-régi esemény jelenség torlódik zuhog kereng villog fán földön emberarcon állat­testen égen s ő meg négy fal között — Fölugrik hát hamarján és kilódul kilódul nézni nézni nézni nézni hallgatni Ízlelni tapintani szagolni füvet madarat virágot —" Csorba Győző nagyon szereti az életet. Ezért ír annyi változa­tot az elmúlásra. Szederkényi Ervin Pinczehelyi Sándor: Kép a képben Nélkülözhetetlen közlésmód a mai valóságról A képzőművészet és a fotó­zás kapcsolata régóta kedvelt területe a leg- újabbkori vizuális kultúra ku­tatóinak. Ma már ténykérdés­ként kell tudomásul venni, hogy a fényképezésen alapuló infor­mációszerzés és átadás leg­alább olyan mértékben alakít­ja a látáskonvenciókat, mint az exkluzív-kivételes mivoltával gyakran kérkedő képzőművé­szet. A környezetről, a tágabb értelemben vett világról szer­zett benyomások legalább olyan mértékben származnak a színes vagy fekete-fehér ké­pekkel telenyomott lapokból, mint a közvetlen észleletből. Ha van érzéki adatunk a dol­gokról, a fotó akkor is haté­konyan szembeszáll a rozsdá­sodó emlékekkel, újra begyújt­ja a fantáziát, pontosságával, esetleg drasztikus hűségével, semmihez nem hasonlítható, dokumentatív funkciókat tölt­het be. Kétséget kizáróan nagyhatású alakítója a fény­képezés a mindennapokról al­kotott elképzeléseknek. Külö­nösen azután, hogy akár egy tizenéves gyerek egy jobb- rosszabb fényképezőgéppel a valóság elsajátításának, birtok­ba vételének eszközéhez juthat. A fényképezésben megszűnik az eszköz szerint „profilírozott’1 alkotás. A fényképezőgép szenvtelen segítője az ember­nek önnön valóságát megfor­málni, és igen lényeges: úgy, ahogyan az van. Sejthető, hogy a fotó-nyelv, ez a mindenütt jelenlévő, nél­külözhetetlen közlésmód, a va­lóságról alkotott elképzelések­nek ez a tiszta hangú „szó­csöve" a valóság látható rej­telmeiben halászgató képző­művészet számára számos le­hetőséget tartogat. A Pécsi Műhely tagjai azokat a fotó­kísérleteket mutatják be a ki­állításon, melyek a fotót nem kizárólag esztétikai jellegű céltárgyként fogják fel. A „ha­gyományos" fotós-látás számá­ra valószínűleg új serkentés­ként tárulnak fel a folyamat­dokumentációk. A művészi ala­kító tevékenység bizonyos kö­rülmények között időbeli-tér­beli folyamat, és ez épp any- nyira lényeges ismeretekhez, látványokhoz vezet, mint az eredmény, az elkészült mű. A művészet mai, legújabb ered­ményeiben az alkotó cselekvés megragadhatósága, a megcsi- nálás hogyanja-mikéntje épp­úgy része a „műnek", mint a keret, vagy a kiállítóterem. Tel­jesebb programot jelentenek ezek a törekvések, és a fotó jó eszköz ezt a programot kö­vetni. Halász Károly TV-modu- lációja szintén cselekvés mi­voltában izgalmas igazán. Az eredmény: a mértanias formák és a képernyő filmszerűen ter­mészetes alakzatai összegaba­lyodnak, ironikus, vagy szám­talan más hatással élhetnek. Ficzek Ferenc egy színpadszerű helyen vetítéssel, valódi tár­gyak árnyékával és valódi tár­gyakkal a realitásnak és illú­ziónak kölcsönös feltételezett- ségéről szól. Pinczehelyi Sán­dor szigorúan szerkesztett tér­időbeli alakulásokat állított ki. Ezek az alakulások rendszerint valamilyen mesterségesen elő­idézett cselekvéssorok. Lehet ez szürrealisztikus poén, mint amilyen a „Parasztemlékmű”, de lehet ez egy tojás meghá- mozása is. Igen érdekes idő- eltolódásokról beszél az a fo­tója is, melyre saját képének egy részletét nagyította. Kis- mányoky Károly fotóin az ugyanazon időben érvényesü­lő többféle hatás-alakítás do­kumentációját fedezhetjük fel. M indegyik fotóról meg kell jegyezni, hogy feltéte­leznek egy előre kidol­gozott „haditervet". Az ábrá­zolás a művészi cselekvés so­rán létrehozott valóságos tár­gyi összefüggések és változá- sok-változtatások dokumentá­ciójaként jön létre. Ezeknek a fotóknak a lényege az elvont művészi program mindenki szá­mára érthető megfogalmazá­sa. Aknai T. Halász Károly: Befolyásolt TV

Next

/
Oldalképek
Tartalom