Dunántúli Napló, 1977. április (34. évfolyam, 90-117. szám)

1977-04-05 / 93 szám

Labdarugó Nagy taktikai harcban Pécsi MSC győzelem Nagykanizsa, 8000 néző, v.: Lauber. PMSC: Katzirz — Ivá- nyi, Torna, Schulteisz, Kincses — Kiss, Lutz, Lőrincz — Nagy I., Dárdai P., Dobány (Dárdai L. a 80. percben). Edző: Kovács Imre. Nagykanizsa: Vlaszák — Kovácshegyi, Doszpoth, Simon (Söjtör a 70. percben), Müller — Készéi, Pávlicz, Savanyó — Bogáti, Nagy L. (Derdák az 56. percben), Füle dr. Edző: Lan­tos Mihály. Esőre hajló időben, jó ta­lajú pályán, csapkodó játékkal kezdődött a mérkőzés. A 11. percben váratlanul gólt iőtt a PMSC. Lutz a 16-os előterében egy csellel lerázott három vé­dőt, a jobbösszekötő helyén kiugrott és 8 méterről, éles szögből, iobbal a kapu bal ol­dalába bombázott (1:0). A gól után behúzódott kapuja elé a PMSC, ellentámadások helyett csak előrevagdosták a labdá­kat., A 24. percben Lőrincz be­adását Dobány 8 méterről fe­jelte, Vlaszák védett. A kani­zsaiak mezőnyfölényben voltak, de görcsösen, középen akarták áttörni a tömörülő pécsi védel­miét. Szünet után a 48. percben Lőrincz felszabadító rúgása Pávlicz lábáról visszapattant, a léc alá tartó labdát Katzirz há­rította. Még mindig a kani­zsaiak kezdeményeztek többet, de a pécsi ellentámadások szervezettebbek lettek. Az 56. percben Füle dr. 20 méteres szabadrúgását csípte el Katzirz. Az ellentámadásnál Dobány a 16-oson belül jó helyzetben ügyetlenkedett és szerelték. A 60. percben Kiss meredek szök- tetését Nagy az alapvonal előtt elérte, jobbról középre adott és a jó ütemben érkező Do­bány 3 méterről a bal sarokba talpalta a labdát (2:0). Válto­zatosabb lett a játék. Nagy szép szóló után könnyelműen PMSC-Nagykanizsa 2:1 (l:0) mellé lőtt. A 76. percben Lutz a félpályáról kirobbant a lesre játszó védők közül, csak Via­szokkal állt szemben, de 14 méterről az üres kapu fölé lőtt. A 79. percben Bogáti 20 méte­res nagy szabadrúgását védte Katzirz. A 85. percben szépített az Olajbányász. Müller bal­oldali beadását Katzirz elvé­tette, Bogáti a másik oldalról középre adott, Füle dr. 6 mé­teres fejese még kipattant az üres kapuban álló Schulteisz- ról, de a befutó Füle dr. a há­lóba lőtt (2:1). Magas színvonal helyett nagy taktikai harc jellemezte az ér­deklődéssel várt rangadót. A PMSC támadójátéka megsíny­lette a sérült Jónás és Kardos Ihiányát. Átadták a teret a Nagykanizsának, ellentámadá­sokkal próbálkoztak, ezek azon­ban csak a II. félidőben — amikor Kiss és Lőrincz is elő' rébb merészkedett és a kani­zsai védelem is fellazult — vol­tak igazán veszélyesek. A PMSC fegyelmezett védekezésének, a gólhelyzetek jó kihasználásá­nak köszönheti, hogy megsza­kította a Nagykanizsa veretlen­ségi sorozatát. Az Olajbányász mezőnyfölényével nem tudott mit kezdeni, mert játékosai rossz felfogásban, sok hibával játszottak. A PMSC kapuját Katzirz 85 percig biztosan védte, a gólnál hibázott. A szélsőhátvédek kö­zül Kincses volt a jobb. Torna és Schulteisz egy-két esetet kivéve hatásosan rombolt. Kiss és Lőrincz a védelmet segítette. A jó erőben, okosan játszó Lutz volt a csapat legjobbja. Do­bány ügyesen mozgott, Dár­dai Pál igyekezett tartani a labdát, Nagynak két jó meg­mozdulása volt, egyikből gól született. A nagykanizsai csa­patból Vlaszák a gólokról nem tehetett, a védelemből Simon és Müller a második gólig ját­szott elfogadhatóan. A közép­pályások sokat hibáztak, kö­zülük Készéi volt a legjobb, a csatársor nem sok veszélyt je­lentett kapura, Füle dr. időn­ként felvillant, de hamar fel­adta a küzdelmet. Belénessy Csaba TOTO 1. Komló—Debrecen 1:2 2 2. Fűzfő—Budafok 1:2 2 3. Várpalota—Vasas Izzó 0:0 x 4. Nagykanizsa—Pécs 1:2 2 5. Oroszlány—Kossuth KFSE 3:4 2 6. Szóin. MÁV—Szóin. MTE 1:1 x 7. Kiskunhalas—Lehel SC 2:1 1 8. Kecskeméti TE—Gyula 4:1 1 9. Szentes—Kecskeméti SC 0:0 x 10. Catanzaro—Perugia 1:1 x 11. Foggia—Fiorentina 2:3 2 12. Lazio—Internazionale 2:1 1 13. Milan—Róma 1:1 x •+• 1 14. Bakony—Dunakeszi 3:0 1 SAKK. MTK-VM—PMSC 9:5. OB I. mérkőzés, Budapest. Óriási meglepetésre, Karsa az első táblán legyőzte a világ­bajnokjelölt Portisch Lajost. A pécsiek közül döntetlent ért el: Kádár, Glatt, Palcsó, Hart­mann, Szilárd, Kocsis, Balázs, Illés. Pécsett győzött a Mohács Siklós—Pogány 2:0 (1:0). Sik­lós, 600 néző. V.: Budai. Köze­pes iramú mérkőzésen a kultú­ráltabban játszó siklósiak meg­érdemelten győzték le lelkesen küzdő ellenfelüket. Góllövők: Daka, Kiss. Jók: Barics, Petré- tei, Daka, illetve Radó, Koleszá- rics. Mágocs—Kesztyűgyár 2:2 (1:0). Mágocs, 150 néző. V.: Stumpf. Küzdelmes mérkőzésen helyzeteik alapján a mágocsiak közelebb álltak a győzelemhez. Góllövők: Wald, Taszári, illet­ve Horváth, Kincses. Jók: Wald, Korponai, Taszári, illetve Pauli, Balázs II., Garai. BVSC-Szekszárd 1:0 (0:0) Szőnyi út, 2000 néző. V.: Barna. BVSC: Pálinkás — An­tal, Varga, B. Nagy, Gara — Nagy L, Krommer, Aranyosi (Bazsánt a 67. percben), Tur- tóczki — Lucska, Kaszás. Edző: Mezey György. Szekszárdi Li- povszky — Levatyity, Korner, Vágó, Lubastyik — Varga, So- modi, Laki (Freppán dr. a szü­netben) — Szlovák, Orosz (Pö- löskei a 65. percben), Házi. Edző: Jerabek Jenő. Az 5. perc­ben egy hazai támadásnál a partjelző lest intett, a védők leálltak, Krommer zavartalanul helyezhetett a hálóba. Barna elő­ször megadta a gólt, majd né­mi huzavona és a partjelző megkérdezése után megváltoz­tatta ítéletét. A gól a 73. perc­ben született. Nagy I. 16 mé­teres fordulásból küldött bom­bája a felső lécről vágódott a hálába. (1:0) Az NB II. további eredményei Budafok—Fűzfő 2:1 (1:1). Fűzfő, 3000 néző, v.: Fehér. Góllövők: Esterházy, Zöldi, ill. Barát. ózdi Kohász—Ganz-MAVAG 1 :0 (0:0). Kőbányai út, 600 néző, v.: Bauer. Góllövő: Konyha. Kossuth KFSE—Oroszlány 4:3 (2:3). Oroszlány, 800 néző, v.: Farkas. Gól­lövők: Török, Deákvári, Horváth, Geiger ill. Dákai (2, egyet 11-es- ből), Babai. Székesfehérvári MÁV—Volán 0:0 Székesfehérvár, 3000 néző, v.: Petri. Szolnoki MÁV—Szolnoki MTE 1 :1 (0:0). Szolnok, 7000 néző, v.: Som­lai. Góilövők: Sudár ill. Budavári. Várpalota—Vasas Izzó 0:0. Várpa­lota, 1500 néző, v.: Tompa. MÁV DAC—Eger 2:2 (1:0). Győr, 1000 néző, v.: Ágoston. Góllövők: Hannich (11-esből), Gyömörei ill. Dudás, Tóth (öngól). AZ NB II. ALLASA Az elmúlt héten tiz pályázónk ért el telitalálatot. A sze­rencse ezúttal Antal Kornélia, 7775 Magyarbóly, Ady utca 16. szám alatti lakosnak kedvezett, aki nyereményét, a 100 forintos vásárlási utalványt szerkesztőségünk titkárságán (Pécs, Hunyadi út 11.) veheti át. Az e heti szelvények be­érkezési határideje szombat déli 12 óra. Főmérkőzés: PMSC—Oroszlány ................................................. P ótmérkőzés: Szekszárd—Székesfehérvári MÁV ................... P ályázó neve: ................................................................................ Pályázó címe: ................................................................................ Héttői sport 1. Pécs 27 16 3 4 63-22 40 2. Vasas Izzó 27 14 7 6 50-30 35 3. Székf. MÁV 27 13 8 6 46-37 34 4. Szolnoki MTE 27 13 5 9 53-43 31 5. Debr. VSC 27 12 7 8 36-29 31 6. Nagykanizsa 27 12 7 8 41-35 31 7. Budafok 27 11 8 8 60-46 30 8. Eger 27 12 6 9 50-48 30 9. Szekszárd 27 10 9 8 29-31 29 10. BVSC 27 9 10 8 42-43 28 11. Volán 27 9 9 9 37-31 27 12. MÁV DAC 27 11 5 11 41-43 27 13. Kossuth KFSE 27 10 4 13 42-44 24 14 G. MAVAG 27 7 10 10 38-48 24 15. Ózd 27 9 5 13 35-41 23 16. Komló 27 3 6 13 25-36 22 17. Fűzfő 27 7 8 12 29-42 22 18. Várpalota 27 5 9 13 27-39 19 19. Szóin. MÁV 27 5 7 15 22-41 17 20. Oroszlány 27 4 8 15 29-66 16 Nehezen nyert a PVSK PVSK-Enying 1:0 (0:0). PVSK-pálya, 500 néző: V.: Gozdán. PVSK: Kovács — Hü­ben Tallósi, Kaszás, Németh, Kenderesi, Grünwald, Kresz, Nagy, Jánosi, Stájer (Jokl), Ed­ző: Rónai István. Keserves győ­zelem. Végig a PVSK kezde­ményezett többet. A vasuta­sok egymás után teremtették a jobbnál jobb helyzeteket, de a góllövéssel ezúttal is hadi­lábon álltak. Az enyingiek szer­vezetten, keményen védekez­tek, Góllövő: Grünwald (11-es- ből.) Jók: Kaszás, Grünwald, Hüber, illetve Takács (a me­zőny legjobbja), Molnár, Sai­ga. Véménd-Lörinci Fonó 1:1 (1:1). Véménd, 700 néző. V.: Szinger. Véménd: Doszpod — Kajtár, Törjék, Ács, Barta, Bo- rovácz, Fiochsz, Takács, Gáli (Andrássy), Gruborovics, Ben- csik. Edző: Szám Frigyes, Ala­csony színvonalú mérkőzésen a gyenge véméndi csatársor nem bírt az önfeláldozóan vé­dekező vendégcsapattal. Kiál­lítva: Flórián a 81. percben. Góllövők: Bencsi'k, illetve Zsomboki. Jó: Barta, Bencsik, illetve Haseaauer (a mezőny legjobbja) Hankó és Kiss. Kiss J. SE-Szigetvár 2:2 (2:0). Kapoly, 600 néző, V.: Németh I. Szigetvár: Kiss — Béni, (Bocs- kor), Maurer, Tóth I., Tóth II., Kövesi, Tüske dr., Szöllősi, Te­lek, Csőre, Palotai. Edző: Ka- mondi Imre. Színvonalas, erős iramú mérkőzés, két ellentétes félidő, igazságos döntetlen. Góllövők: Gergelics (2), illetve Csőre, Palotai. Jó: Mód (a mezőny legjobbja), Csatári, Gergelics, illetve Kiss, Csőre, Palotai. Paks-Mázaszászvári Bányász 2:1 (2:0). Paks, 900 néző. V.: Bondár. Mázaszászvár: B-anász — Csábrák, Széles, Kovács, Ka­tona, Kólya, Varga, Horony, (Szép), Perényi, Pataki, Csor­dás (Molnár). Edző: Róth An­tal. Megérdemelten győzött a gólratörőbb együttes. Góllövő: Somodi, Kiss I., illetve Pataki. Jó: Kovács I., Kovács II., So­modi, illetve Perényi, Varga. Sióioki Bányász-Dunaújváro­si Építők 2:1 (2:0). Siófok, 1200 néző. V.: Endes. Siófok: Stájer elől ment az enyingi kapus. Málics — Tillinger, Szilágyi, Bőzsöny, Babán, Kékesi, Csé- pán, Soós, (Fiáth), Horváth J., Bihari, Bocsev. Edző: dr. Pus­kás Lajos, Nagyiramú változa­tos mérkőzésen, első félidőbeli játéka alapján megérdemelten győzött a hazai csapat. Góllö­vők: Soós, Bocsev, illetve Soós. Jó: Tillinger, Szilágyi, Bőzsöny, illetve Péter, Nagy E. Volán Szállitók-Barcsi SC 3:0 (2:0). Czabán Samu tér, 300 néző. V.: Tóth L. Barcs: Tóth — Kele, Orsós, Hunyadi, Kömpf, Gazda, Otártics, Bátho- ri, Karsai, Szilágyi (Szekeres), Petrinovics (Marton). Edző: Lendvai Miklós. A jó teljesít­ményt nyújtó fővárosi együttes győzelme egy pillanatig sem volt kétséges. Góllövő: Mezei (3). Jók: Mezei (a mezőny leg­jobbja), Oláh, Zombori, illet­ve Kömpf. 1. BKV Előre 27 21 3 3 65-16 45 2. PVSK 27 13 8 6 56-29 34 3. Véménd 27 12 10 5 49-32 34 4. Perbál 27 11 10 6 46-36 32 5. Pénzügyőr 27 12 7 8 55-39 31 6. Bp. Spart. 27 10 11 6 49-35 31 7. Siófok 27 11 9 7 40-30 31 8. Kiss J. SE 27 11 9 7 44-42 31 9. EMG SK 27 10 11 6 28-28 31 10. D. Építők 27 9 12 6 34-25 30 11. Enying 27 10 8 9 44-46 28 12. Volán Sz. 27 9 9 9 30-29 27 13. Bp. Építők 27 9 8 10 33-27 26 14. Paks 27 9 8 10 46-50 26 15. Szigetvár 27 9 8 10 32-39 26 16. Alba Regia 27 5 11 11 28-47 21 17. Mázaszászvár 27 4 11 12 37-49 19 18. Lőrinci Fonó 27 3 10 14 22-48 1 6 19. Sárisáp 27 3 8 16 27-63 14 20. Barcs 27 2 3 22 19-74 7 Egy-iksz-kettő A HDN totótippjei a következő hétre: 1. Kossuth KFSE—MÁV DAC. Sut­ba dobom eredeti elképzelésemet, inkább a katonákra teszek. Tipp: 1, i. 2. Szolnoki MTE—Ganz-MAVAG. Szolnokon állítólag nem mondtak le az NB l.-ről, akkor pedig itt az első tizünk. Tipp: 1. 3. Szekszárd—Székesfehérvári MÁV. Még a kadarka sem tagiózza le a vasutasokat. Tipp: x, 2. 4. Debrecen—BVSC. Nagyon sze­szélyes otthon a Debrecen, de mi­kor ne bizzunk benne, ha nem ezen a héten. Tipp: 1. 5. Budafok—Komló. A bányászvé­delem összeomló. Tipp: 1. 6. Záhony—Debreceni MTE. Jó napjuk lesz a debreceni szurkolók­nak, mert a helyi rivális, az MTE már dacból sem hagyja magát. Tipp: 2. Sellye—Zsolnay 5:0 (3:0). Sellye, 600 néző. V.: Kövesi. A végig nagy fölényben játszó lis­tavezető biztosan győzött. Gól­lövők: Szabó (2), Pandur (2), Goják. Jók: az egész sellyei csapat, illetve Könyves, Harasz- tia. Boly—Vasasi Bányász 3:3 (1:2). Boly, 300 néző. V.: Ta­tai. Jóiramú mérkőzésen igaz­ságos döntetlen eredmény szü­letett. Góllövők: Vigh, Sándor, Ulrich (11-esből), illetve Peres (2), Virág. Jók: Vigh, Kövi, Rei- ling, illetve Szabó, Peres. Mohács—P. Kinizsi 2:1 (1:1). Kovácstelep, 150 néző. Vezette: Szűcs. Jóiramú mérkőzésen mindkét csapat több gólhely­zetet dolgozott ki. A győzelmet némi szerencsével szerezte meg a Mohács. Góllövők: Pártényi (2), illetve Kádár. Jók: Pártényi, Hancz, Alsóvölgyi, illetve Bo­dor, Kecskés, Kádár. Pécsi BTC—Szalánta 3:1 (1:1). Szalánta, 100 néző. V.: dr. Rákóczi. Közepes színvona­lú mérkőzésen a BTC jobban kihasználta helyzeteit. Góllö­vők: Szabó, Fiegler, Hajós, il­letve Vincze. Jók: Fiegler (a mezőny legjobbja), Szabó, Ba­ra, illetve Bartal, Vincze. A MEGYEI I. OSZTÁLY ALLASA 19 16 19 14 19 12 19 11 19 10 19 9 Sellye Mohács Ü. PEAC Beremend Siklós PBTC Vasasi B. P. Kinizsi Kesztyűgyár Mágocs Boly Pogány Steinmetz SE Zsolnay Szalánta ## Gázmű Szalánta csapatától pont levonva. 19 19 19 19 19 19 19 19 19 19 1 51*18 34 2 50-14 31 4 41-20 27 5 34-18 25 5 30-22 24 6 34-16 22 5 31-22 22 7 22-21 21 8 21-24 19 6 19-26 18 2 10 30-42 16 5 10 16-25 13 2 13 16-25 10 4 12 12-38 10 5 13 11-41 5 3 15 11-57 5 két büntető­Arató László felvétele További eredmények: EMG SK—Pénzügyőr 1:1, BKV Előre— Bp. Építők 3:1, Sárisáp—Ika­rus Alba Regia 0:0, Bp. Spar- tacus-Perbál 2:2. AZ NB III. ALLASA 7. Rudabánya—Nagybátony. Rájár a rúd a vendégekre. Tipp: 1, x. 8. Borsodi Bányász—Gyöngyös. Gyöngyvirágtól ponthullásig. Tipp: x. 9. Salgótarjáni KSE—Kazincbarci­ka. Remélem, nem vagyok túl me­rész, de ennyivel jobb a Vegyész. Tipp: 2. 10. Fiorentina—Juventus. Kell . az iksz a Juvenak. Tipp: x. 11. Foggia—Lazio. A vendég leg­feljebb csak az egyik pontot fogja. Tipp: 1, x. 12. Genoa—Milan. Ha a Milánról van szó, szemrebennés nélkül tehe­tünk az ellenfélre. Tipp: 1. 13. Roma—Napoli. A maffiától ka­pott legfrissebb értesüléseink szerint ezt variálhatjuk, a többi az ö dol­guk. Tipp: 1, x. Pótmérkőzések: 14. Dunakeszi— Vác. Tipp: 1, 2. 15. Ajkai Bányász —Sabaria. Tipp: x. 16. Thury SE— Alumínium SK. Tipp: 1. H. L. Röviden VÍVÁS. Az Universitas-PEAC II. osztályú női tőrversenyén 30 tőrvívó lépett pástra. A győzel­met Regéczy (Universitas-PEAC) szerezte meg, 6 győzelemmel Berzsenyi (BVSC) és Ferenczi (Honvéd) előtt. TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS. Új­várfalván, leiszabadulási em­lékversenyen a nők mezőnyé­ben Faltiszné (Vörös Meteor) győzött, Balázs (OEÜ) máso­dik lett. A férfiaknál íjjász (PVSK) ugyancsak második lett. A férfi csapatversenyt a PVSK nyerte. A serdülők versenye nagy pécsi fölénnyel zárult. Eredmények. II. osztály: 1. Szie- bert, 2. Széles, 3. Séllei (mind­három PVSK). Csapat: 1. PVSK. III. osztály: 1. Nagy, 2. Gajdos, 3. Hornyák (mindhárom PVSK). Csapatban: 1. PVSK. TEKE. Borsodi Bányász—Pé­csi Gázmű 6:2. NB I. férfi mér­kőzés, Eger. A Gázműből Berta (890) és Gulyás (864) szerzett pontot. hétfői Dunántüli napló ___ A z MSZMP Baranya megyei Bizottságának lap)a Főszerkesztő: Mitzkl Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hadarna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762. 15-852. 15-245, 15-264 Telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel.: 13-177, 13-696. Tslex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom