Dunántúli Napló, 1977. április (34. évfolyam, 90-117. szám)
1977-04-15 / 102. szám
1977. április 15., péntek DummtQlt napló 3 Mi lett a javaslatok sorsa? A Szigetvár városi pártszervezetek küldöttei 1975. február 8-án tartották meg pártértekezletüket. A vitában több hozzászólaló méltatta az eredményeket, javaslatokat tettek, szorgalmazták a gondok enyhítését. Több mint két év telt el azóta. Dr. Kása Ferenccel, a városi pártbizottság első titkárával és Kovács Tiborral, a városi pártbizottság titkárával lapozgatjuk a pártértekezlet jegyzőkönyvét. Kovács Józsefné, a cipőgyár küldöttének felszólalásából: „Ma már mind többen látják, hogy a gyermekintézmények bővítése nem csupán nőkérdés, hanem közös ügy. Sok még a tennivaló annak érdekében, hogy minden gyermek bekerüljön bölcsődébe, óvodába, napközibe." Felszólalásának további részében a gyermekorvosi ellátás fejlesztését szorgalmazta. Enyhülő gondok A pártbizottság két vezetője eredményekről beszél. A bölcsődei hálózat azóta bővült: 1976 augusztusában átadták a Lenin lakótelepi 60 személyes bölcsődét. Ez jelentősen enyhített a gondokon, mindössze mintegy húsz bölcsődei igény maradt kielégítetlen. Bővült az óvodai hálózat is: a Konzervgyár újabb helyiséget bocsátott rendelkezésre, így 30-cal nőtt az óvodába elhelyezhetők száma. Az óvodáskorúak 73 százalékát tudják óvodában elhelyezni a korábbi 68 százalékkal szemben. Bővítés alatt van a Ra- dován téri óvoda, ahol 50-nel nő az elhelyezhető gyermekek száma. A napközi-otthoni ellátottságban is enyhültek a gondok — egy korábbi csoportot szerveztek — de még így is nagy a zsúfoltság és az elutasítottak száma. Ez év szeptemberében az új általános iskola és a hozzá kapcsolódó napközi otthon beindulásával változás várható. Az iskolaorvosi ellátás javult, a középiskolákban napi egy óra, az általános iskolákban napi két óra az orvosi rendelés. Április 1-től egy gyermekgyógyász főorvos mellett két körzeti gyermekgyógyász működik, feladatukhoz a körzethez tartozó egy-egy általános iskola iskolaorvosi ellátása is tartozik. Dr. Kovács Csaba, a kórházi pártszervezet küldötte egységes szervezeti keretet javasolt az egészségügyi ellátás javítása érdekében. A kórház, a rendelőintézet, a körzeti orvosi ellátás, az üzemegészségügyi szolgálat, a gondozóintézetek szervezeti egyesítése 1976. július 1-vel megvalósult. A felszólaló szorgalmazta a központi ügyelet megszervezését is. Eredmény: 1976. már- ciut 1-től körzeti központi ügyelet van a városban. Javasolta a belgyógyászati ellátás javítására egy újabb csoportvezetői főorvosi állás szervezését. — A második belgyógyász csoportvezetői főorvosi állást 1975 novemberétől megszervezték. Új autóbuszok Francsics József, a MÁV szigetvári állomás pártszervezetének küldötte a MÁV és a 12-es Volán szigetvári főnöksége nevében említette: az utasforgalom közútra tereléséBővült a bölcsődei és óvodai hálózat Szeptemberben megnyitja kapuit az új, I2 tantermes iskola vei nőtt az utasok száma, azonban ezzel párhuzamosan nem nőtt az autóbuszpark, sőt a meglévő buszok is elhasználódtak, 12 autóbusz selejtezésre vár. Nincs kilátás az utazás kulturáltságának javítására. Szóvá tette a szigetvári buszpályaudvar építésének szükségességét is. Az elmúlt évben a szigetvári Volán főnökség 8 új panorámás buszt kapott. Nem sikerült viszont az új autóbuszpályaudvar ügyében előrehaladást elérni. Bár a területet kijelölték, a városi tanács kész tervvel rendelkezik, hiányzik azonban az anyagi fedezet. Nincs remény arra, hogy ebben az ötéves tervben a pályaudvar elkészüljön. Tinusz János, a városi tanács pártszervezetének küldötte felszólalásában elmondta: Szigetvár középfokú ellátási központként működik, közel 40 ezer ember sok irányú igényét kell kielégíteni: egészségügy, oktatás, kereskedelem, szolgáltatás területén. Mint a városi pártbizottság két vezetője mondja: város- fejlesztés vonatkozásában előreléptek. A város két legnagyobb üzemében, a cipőgyárban és a konzervgyárban önálló üzemorvos működik. A Lenin lakótelepen 12 tantermes általános iskola ez év szeptemberében nyitja kapuit, ugyanitt épül a középiskolai diákotthon. „Akut probléma” azonban a városi művelődési ház helyzete, az épület életveszélyes. Sajnos nincs kilátás arra, hogy ebben az ötéves tervben a helyzet megváltozzék. Javuló ellátás Bővült a kereskedelmi hálózat: a tanács, a termelőszövetkezet, az ÁFÉSZ és a konzervgyár közösen zöldségboltot létesített. Az ÁFÉSZ új gyermekruházati boltot nyitott, GELKA-szerviz is épült. Gond azonban a Patyolat átvevőhelye, — korszerűtlen, kicsi. A Lenin lakótelepen épülő szolgáltató ház — többek között fodrászatnak, Patyolatnak, háztartási gépek javításához nyújt helyiséget. Megoldódott — újabb kutak üzembe állításával — a város vízellátása. Nagyon jelentős eredmény! Utakat korszerűsítettek, javították a közvilágítást. Józsa Gyula, a MEZŐGÉP pártszervezetének küldötte a pártcsoportok tevékenységének fontosságát hangsúlyozta, színvonaluk további emelését szorgalmazta. Még a pártértekezlet évében a városi párt VB megtárgyalta a pártcsoportok munkájáról szóló jelentést és meghatározta a tennivalókat. Csak tallózásszerűen vizsgáltunk meg néhány felszólaEladó használt, üzemképes állapotban # 1 db ROBUR LO 2500 tip. személyszállító autóbusz, # 1 db ZIL 130 G tehergépkocsi. PÉCSI VASAS IPARI SZÖVETKEZET, PÉCS, ZSOLNAY VILMOS U. 15., TELEFON: 11-858. lást — folyamatos, eredményes munkáról lehet számot adni. A feladatok megoldása továbbra is napirenden van. Garay Ferenc újdonságok A napokban jelenik meg Hofer Tamás és Fél Edit Magyar népművészet című könyvének második kiadása. A Corvina Kiadó reprezentatív albuma a tavalyi év egyik legsikerültebb kötete volt, s néhány nap alatt hiánycikké vált. Ugyancsak második kiadásban lát napvilágot Voit Pál: Szentendre című kötete. Már nyomdában van a Magyar Nemzeti Múzeum kincsei sorozat újabb kötete. Április 16—17.: Hol és hogyan élünk? Egészségügyi felmérés Dél-Baranyában Lassan másfél évtizede, hogy a volt sellyei járás 49 községét „megszállták" az orvostanhallgatók és lepedőnyi kérdőívekkel kopogtattak, be 6 ezer lakóházba, ahol közel 26 ezer lakost kérdeztek ki: hogyan él? Minden érdekelte őket, ami az emberek egészségével, életmódjával, tehát az egészségüggyel kapcsolatos: a lakóház. Alkotó Ifjúság Szakmaszeretet és hobby Az Alkotó Ifjúság pályázat nemes célt tűzött maga elé. Akit hajt a szakmaszeretet, a többet tenni akarása, vagy a szakmán kívül a mást, hasznosat tenni vágya, annak lehetőséget ad, hogy munkáival bemutatkozzon a közönségnek. Megye utcai székhazában megnyílt kiállításon ötvenhárom termékkel és alkotással mutatkoztak be a harminc éven aluli fiatalok. Négy első helyezettel beszélgettünk. Milder Éva fotografikái és portréi méltán nyerték el a zsűri tetszését. I. díjat kapott a pécsi FÉNYSZÖV fotósa. Nemrég múlt húszéves. A Komarovban érettségizett, utána az 500-asban tanulta a fotós szakmát. — Érdekelt a fotózás, apám is amatőr, így én is így kezdtem. Két év amatőrködés és két év szakmatanulás után lettem „hivatásos” fotós. 1975-ben végeztem és a FBNYSZÖV-höz kerültem. Helyettesít a műtermekben és laborál, ahogy a munkája megköveteli. — Milyen képeket kedvel? — A színes fotózáshoz még nem értek. Az árnyalatos képekhez retusálási készség és jó labortechnika kell, ezeket ezért szeretem. Magam végzem az összes munkafázist, a megtervezéstől, tehát a témakiválasztástól a végső kidolgozásig. A fotógrafikákhoz pedig fantázia és ügyesség kell. Bernadett című fotografikája meggyőzi a nézőt, hogy mindkettővel rendelkezik. Kiállításokon szerépeit már, nyert I., II., és IV., illetve zsűri különdíjat. Munkáin meglátszik, hogy szabad idejében is sokat fotózik, mert a műtermi és a „riport" képei egyaránt jók, egyéniek és kifejezők. Még nincs harmincéves Deák János, a Pécsi Faipari Szövetkezet műbútorasztalosa. XV. Lajos korabeli barokk italszekrénye középdió színben és korhűen antikolva — mellesleg többet ér tízezer forintnál — a kiállítás egyik legszebb darabja. Látszik rajta alkotójának fantáziája és értő, gondos ke- zemunkája. — Mi vonzotta a fához, hogy lett asztalos? — A fa örökké élő anyag, jó fantáziával és ügyes kézzel mindent elő lehet varázsolni belőle, de az elkészítésnél be kell kalkulálni az időjárási és klíma viszonyokat is. Szülőfalumban — Ádándon — kisiparosnál és Siófokon tanultam a szakmát. A pécsi szövetkezet híre vonzott ide tizenegy éve, nagyon érdekelt az antik és a műbútor. Nős, hatéves kislánya van. Kilenc évig minden technológiai műveletet végig járt és alaposan belejött a szakmába, közben érettségizett a Janus- ban. Három éve elkerült a szalagtermelésből, rendészeti vezető és párttitkár lett. Azóta a maga kedvtelésére és a szövetkezet választékbővítésére gondolva alkot. Elkészült már a barokk ülőgarnitúra, tervezi a barokk vitrint és a tálalót is. Rendszeresen olvassa a szak- irodalmat, idén szeretne felvételizni a soproni faipari egyetem üzemmérnöki karára. Viszt Ágnes a Pécsi Minőségi Ruházati Szövetkezet kertvárosi női divatszalonjában varrónő. A nyolc általános után, 1976-ban szerzett szakmát a pécsi 500-asban. Először vett részt kiállításon és I. díjat kapott. — Milyen munkát állított ki? — Egy T ujjú, kámzsagalléros, egyenes vonalú, jersey midiruhát, kék alapon fekete-fehér csíkos és bordűrös. Munkahelyén elégedettek vele, kényesebb munkákat is rá mernek bízni — jól elvégzi. Ha valami nehezen megy. nem szégyelli az idősebbek segítségét kérni. Idén továbbtanul, szeretne érettségizni. Friedl István, a VILLGÉP Dió- si úti autójavító üzemegységének karosszéria lakatosa is idén indulhatott utoljára az AI pályázaton, idén betölti a 30. életévét. Most viszont fa- és kőszobraival tarolt: elnyerte az I. és a II. díjat is. 1965-ben szabadult a pécsi 500-asban. A Rigóder tetőn lakik családjával, a szüleinél. A katonaság alatt kezdett el farigcsálni gyökerekből, majd komoly faragásra adta fejét fából és kőből. Saját erejéből jutott el idáig, tanulni csak mások kiállításán tud. Szenvedélye a faragás és mellékesen még az autóversenyzés. — Mindkettő szakmai ártalom. Egy idős szaki mondta egyszer: formaérzékkel a jó karosszérialakatos — fél szobrász. — Tehát szakma és hobby egyszerre, de más-más anyaggal? — A szakmámat nagyon szeretem, lemezből alakítom ki a megadott végső formát. A szobrászatban viszont az anyagból indulok ki, a fa vagy a kő már adja az ötleteket, megmutatja, hogy mi jön ki belőle. — Bármennyire is szeretem a szakmámat, hosszú távon a szobrászat a célom. Jelenleg kis szobrokat alkotok — kicsi a garázs és az udvar —, de minden vágyam, hogy egyszer egy igazi, nagy szobrot is csinálhassak. Murányi László m I "sr Milder Éva Deák János Viszt Agnes Frield István a lakás, a háztáji környezet higiénés viszonya, a demográfiai és szociológiai helyzetük. Az akkori felmérések és az utána tartó „megfigyelések" negyed évig tartottak. Az adatok felvétele és feldolgozása óta sokat változott a világ, fejlődött az egészség- ügyi ellátás és javult a lakosság egészségi állapota, egyszóval jó hasznát vették az egészségügy szervezői az akkori adathalmaznak. Megtudták hol, miben kell változtatni és meg is tették. Azóta sok idő eltelt. Az Egészségügyi Minisztérium irányításával most nagy felmérésre készül a POTE Egészség- ügyi Szervezéstani Intézete Dél- Baranyában április 16—17-én. Kemse, Csányoszró, Vajszló, Bo- gádmindszent, Okorág, Kákics, Luzsok, Markóc és Monosokor 1200 lakóházának és 4000 lakójának higiénés és demográfiai adatait veszi fel 130 orvostanhallgató orvosok és tudományos munkatársak irányításával. (Aki nem tartózkodik otthon, azt 23-án, szombaton ismét felkeresik.) A reprezentatív felmérés elkészítése lakásonként megközelítőleg 1 órát vesz igénybe, hisz mindkét kérdőív kismillió adatot tartalmaz. A felmérést végző orvostanhallgatók türelmet, megértést és segítőkészséget kérnek, hogy a munkájukat mielőbb befejezhessék. Miért kell ez az újabb felmérés? Először: összehasonlítási alapot ad a korábbiakhoz, mi változott azóta? Másodszor: a közép- és hosszútávú tervezéshez is szükséges olyan nagyobb lakosság, csoport átfogó, általános megbetegedési vizsgálatának elvégzése, amelyből országosam és tudományos kritériumoknak is megfelelően lehet következtetni az egész lakosság, csoportátfogó, általá- Harmadszor: ez év őszétől a most „felmért” lakosok egészségi állapotát eqy éven át figyelemmel kísérik. Ez az aminek konkrét hasznát is veszik a ,;kikérdezettek”, bármilyen egészségügyi intézményben fordulnak is meg, adatlapot ve- ze'nek róluk, melyen szerepel a nyilvántartott megbetegedésük. Az építőipar anyaggazdálkodási szakembereinek tanácskozása Pécsett Az országos építő- és építőanyagipari anyaggazdálkodás területén dolgozó vezető szakemberek részére kétnapos tanácskozást tartott a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Baranya megyei szervezete tegnap és ma Pécsett az Ifjúsáq Házában. Lukács János, az MSZMP Pécs városi Bizottságának első titkára, a szervezet elnöke köszöntötte megnyitó beszédében a megjelent százhúsz fős hallgatóságot, és az elnökségben helyet foglaló vendégeket, majd a kétnapos konferencia feladatáról és jelentőségéről szólt részletesen. Dr. Koblencz József, az Építési és Városfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője az építő- és építőanyagipar időszerű iparpolitikai kérdéseiről adott tájékoztatást. A megnyitó előadás után vállalati és kereskedelmi szekció üléseken folytatódott a tanácskozás.