Dunántúli Napló, 1977. március (34. évfolyam, 59-89. szám)

1977-03-08 / 66. szám

1977. március 8., kedd Dunántúlt napló 3 Hasznos ötlet Szenilorincen Svéd jegyadó készülékek a távolsági buszokon Tervező- csoport a költség- vetési üzemben Gépesítik a Volánnál a jegyelővételt is A jegykiadás gépesítésének második lépcsőjére lép a na­pokban a Volán 12. vállalata. Az első: a pécsi helyi közle­kedés gépesítése, amelyben hosszabb ideje a várakozáson kívül más nem történt. A néhány járaton felszerelt szovjet jegy­adó automaták a jelek szerint beváltak. ígéret szerint április­tól kezdve szállítják az újabb készülékeket, amelyekkel folya­matosan felszerelik valamennyi pécsi autóbuszt. A második lépcső: a távolsági járatok gépesítése. A Volán Tröszt e célra svéd gépeket sze­rez be. Az Almex-ek sikeresen vizsgáztak a székesfehérvári (14-es) és a budapesti (20-as) Volán járatain. Pécs most ka­pott 25-öt a készülékekből, s még 10 darabnak_az érkezése várható. A kézi hajtású szorzó­gépekhez hasonló kis masina 40X46 mm nagyságú jegyet szolgáltat. A gép kinyomtatja rajta a jegy fajtáját (fél, gyer­mek stb.), az árát. a biztosítási díjat, a sorszámot, a megálló számát, ahol a jegyet kiadták, továbbá a napi dátumot és az ellenőrzés megkönnyítése végett a készülék „anyakönyvi számát”. Az Almex gyorsabbá teszi a jegykiadást és meggyorsítja a leszámolást, hiszen a terjedel­mes adminisztráció helyett ele­gendő a gépből kiemelni az el­lenőrző szalagot a végösszeggel és leszámolni a pénzt. Az első készülékekkel az utasok a gör- csönyi, a komlói és a kozármis- lenyi járatokon ismerkedhetnek meg. üzembehelyezésükre folya­matosan kerül sor a közeli na­pokban. A harmadik lépcső: a jegy- elővétel gépesítése. Aki már próbálkozott vele, tudhatja, hogy a Volán-pénztáraknál elég körülményesen megy a jegyek kiadása. A jegyírás fárasztó és hosszadalmas munkáját szovjet automatákkal váltják fel Pé­csett, Komlón, Mohácson, Szi­getvárait, Siklóson és Harkány­ban. Az új automaták érkezése a közeljövőben várható. H. I. ■ yiunkásnök egyforma cipőben Az új ötleteket örömmel fo­gadjuk, főleg, ha hasznuk elő­re bizonyítottnak látszik. Ilyen a szentlőrinci tanács költség- vetési üzemének ptlete is. Már csak a pecsét hiányzik az en­gedélyen, s a hasonló megyei üzemek sorában elsőként nyit­hatják meg tervezőirodájukat. Az emberben önkéntelenül is felmerül a kérdés: vajon nem túl nagy luxus egy költségve­tési üzem számára, hogy ter­vezőket tartson? Hiszen akad­nak bőven hivatásos tervezők, tervezőirodák és vállalatok. Akadnak, akadnak, de a szentlőrinci döntést a minden­napok égető igénye szülte. A tervező-csoport létreho­zását Árki Zoltán, a költség- vetési üzem vezetője szorgal­mazta, s a gondolat nem mai, már vagy három esztendős. Mint említette, megannyi apró- cseprő feladat akad a közsé­gekben, amely kiviteli és költ­ségvetési tervet is igényel. Ilyen a kultúrház-tatarozás, ki­sebb közműfeladat, iskola-fel­újítás, ravatalozó építése. E munkák terveivel azonban hiá­ba szaladnak a tanácselnökök a tervező vállalatokhoz, elkül­dik őket, mondván: nincs rá kapacitás, bagatell az ügy. S igaz is. A tervező-apparátus felállí­tása Szentlőrincen nem volt különösebb feladat. • Hiszen részben adva volt a létszám, a műszaki fejlesztési-termelési üzemegységen több szakembe­rük is dolgozott, egy vezető­mérnököt kellett szerezniük, aki a feladatokat koordinálja majd. Ez a részleg természete­sen továbbra is végzi a költ­ségvetési üzem saját műszaki fejlesztését, s munkájuk alig negyedét jelenti a tervezés. „Azt kell csinálnunk, amit eddig senki, s amire óriási az igény” — mondta Varga Imre tervezőmérnök. S ha ezekre a községi „apró-munkákra” a tervező vállalatok eddig nem­igen figyeltek — nem hoztak létre a községeket segítő ap­parátusokat —, akkor a köz­ségek maguk majd létrehoz­zák. S az külön dicsérendő, hogy éppen Szentlőrincen vet­ték észre az építés-tervezési jogosultságot szabályozó ÉVM 1975-ben a kisgazdák adták a vágóbaromfi 37 százalékát. Fontos tehát a háztáji és kise­gítő gazdaságok ellátása na­posbaromfival. A múlt év nyarán felmérés készült a várható megyei igényről. A befutott informá­ciókat a MÉSZÖV gyűjtötte össze. A kilátások kedvezőek, az igényeket várhatóan ki tud­ják elégíteni. A keltetőkben egész évben megy a keltetés. A háztáji gaz­daságok igénye viszont szezo­nális: majd mindenki március­ban szeretne naposcsibét vá­sárolni. így, bár az éves darab- szám elegendő, a harmadik hónapban jelentkező csúcs­igényt mégsem tudják kielégí­teni. rendelet egyik bekezdésének zárójelében a beszúrást: terve­ző feladatokra — C-kategóriá- ban —, a tanácsi költségve­tési üzemek is vállalkozhat­nak. — Ha mi nem vagyunk — jegyezte meg találóan Árki Zoltán —, akkor az iskola- igazgató bemegy a megyére, elpanaszolja, hogy rossz az aj­tó, nem zárnak az ablakok, be­ázik a tető, és kéri a pénzt. Azonnal visszakérdeznek: meny­nyit? Erre hasból bemond egy összeget, ami vagy elég, vagy nem, vagy több is annál, mint amennyi kéne. Hogy is akad­na tervező arra, hogy kimen­jen, s meqnézze jól azt az iskolát! Milliókat költenek megyénk községeiben javító munkára, s jószerével el-elcseppentik-csur- rantják a forintokat. De hogy minden esetben hasznosan, ezt már kétlem. A szakértelem hiányát sokszor duplán megfi­zetik. Az engedély bizonyára ha­mar befut. A költségvetési üzem a pécsi járás területén segíti a tanácsokat, s természetesen a szigetvári járás igényeinek is igyekeznek majd eleget ten­ni. A kisebb jellegű beruházá­sok — szolgálati lakások, köz­műfeladatok, felújítások, tata­rozások — hasznos és gondos gazdájaként. Ahol lehet, típusterveket fognak adaptál­ni, s ahol lehet, a legolcsóbb és legkönnyebben beszerezhe­tő anyagokkal dolgoznak — dolgoztatnak majd. Tervezőcsoportjuk vállalattá nem dagadhat, nem is akar­nak vállalattá nőni. Egy dolog azonban már most, a megala­kulás pillanatában megfonto­landó: néhány emberrel bővül­ve, a megye talán minden ilyen „apró-igényét” kielégít­hetnék. És segítségükkel többlet-épí­tőipari kapacitáshoz is jutha­tunk. Akkor, ha egyszerű, könnyen kivitelezhető terveket tesznek az asztalra. Hiszen nem baj az, ha a községek­ben hasonlítanak egymásra a buszvárók, a rendőr-lakások, az orvosi rendelők. Kozma Ferenc A legnagyobb szállító, a bogádmindszenti termelőszö­vetkezet 567 000 hampshire-t, 524 000 húshibridet biztosít 1977-ben, a siklós—beremen- di ÁFÉSZ pedig 452 000 hampshire-t. Hetekkel ezelőtt megkezdődött a kiszállítás, a háztáji és kisegítő gazdasá­gok az ÁFÉSZ felvásárlóhelye­ken vehetik át a naposcsibé­ket. . Keltetőbe tették már a ka­csa- és a libatojásokat is. Na­poskacsából a Bikali Állami Gazdaság 128 ezret, a siklós— beremendi ÁFÉSZ 53 500-at kínál eladásra. A sásdi Búza­kalász Termelőszövetkezet 19 ezer libát keltet a kisüzemek részére. Meg­becsülést a tudás, a munka adhat A szalag kérlelhetetlenül, megállós nélkül fut, műanyag kosarakban hordja a komrnis- siát. A szőke, barna, vörös, fe­kete hajkoronák imitt-amott ki­bújnak az egyforma babos kendők alól. A szalag végénél úgy érzem, mint amikor a szá­guldó autó alá rohanó szürke útszalag mellett jövő-menő em­berek arca elmosódik, s csak a fékezésnél marad meg em­lékezetemben egy-egy jelleg­zetes riadt szempár, sápadt, fáradt arc, görnyedő hát. A szigetvári cipőgyár mun­kásnői a gépek fölé hajolnak. A szalagra időnként rácsapó­dik a kardszerű terelő, a kosár engedelmesen lefordul a sza­lagról, újabb 6 pár cipőhöz hozta a kellékeket. A munkás­nő gombnyomással jelezte az előbb, hogy fogytán a mun­kája. A kikészített bőr kellemes szaga, a tűző-, vágó-, hasító­gépek zümmögése tölti be a szigetvári cipőgyár műhelyeit. Először úgy éreztem, hogy a szalag mellett sorakozó gépek, a figyelmesen dolgozó asszo­nyok látványa emlékeztet egy matematika óra félelmetes fe­gyelmére. Aztán rájöttem, hogy más: száznál is több nő dol­gozik itt, s csak Ibolya hangját hallom: — Ezerkétszáz nő dolgozik nálunk, de kétszázan éppen otthon vannak kicsinyeikkel. Hetvenhat érettségizett lány ül a szalagok mellett. Van köz­tük, aki négyezer forinton fe­lül keres, az átlag kétezerhat- száznál is több. Ilyen gyárban mint a miénk, nincs külön nő­politika, mert itt a bérezés, a munkakörülmények, a szociális ellátás, a tanulás, az előmene­tel tulajdonképpen minden nő­politika, Az elmúlt esztendő­ben százötven tanulónk közül csak egy fiú volt... Hazánkban a munkaképes korú nők 73 százaléka dolgo­zik, De az iparban dolgozó nők mindössze 12 százaléka rendelkezik szakképzettséggel, a mezőgazdaságban pedig csak három százalék. Nem hinném, hogy a régi társadalmi rend bűnének, a férfiak vaskalaposságának kel­lene tekinteni csupán, hogya nők igen nagy része az álta­lános iskola, vagy középiskola elvégzése után is a jövőt a férhezmenésben látja elsősor­ban biztosítottnak. Igaz, min­den harmadik diplomás — nő, de azért többségben mégis csak a munkásnők vannak, az előbb említett hiányos szakmai képzettséggel. Aztán érdemes arról is be­szélni, hogy a kereső nők na­ponta átlagosan 3,1 órát for­dítanak háztartási munkára. A férfiak jobban kivehetik ugyan részüket, a döntő azonban az lenne, ha olyan színvonalú szolgáltató ágazatot tudnánk létrehozni, amely legalább fe­lére csökkentené a főzőkanál, a vásárlás, a mosás körüli te­endőket. — önnek, mikor van ideje háztartási .munkát végezni? Ibolya — Antal Sándorné — itt tanulta a szakmát a gyár­ban, aztán a technikumot is elvégezte, a szakmunkások ok­tatója volt, KISZ-titkór,.., most pedig személyzeti vezető. — Akkoriban kevesebb funk­cióm volt, mint most. Az em­ber, ha belekóstol a mozgal­mi munkába, nem tudja ab­bahagyni, tucatnyi helyen akad tennivaló. (Az irodájában lát­tam egy kitüntetést: a város- fejlesztésben elért eredményes munkájáért kapta.) Aztán ta­nulni is kell, szakosítóra járok a pécsi marxizmus—leninizmus esti egyetemen. Fiam nyolc­éves, férjem két műszakban dolgozik itt a gyárban. Ennek ellenére azt mondom, mindent meg lehet oldani. Nagyon so­kan jönnek hozzám' fiatal asz- szonyok, hogy tanulnának, de a férjük nem engedi őket. Csak sírnak, pityeregnek, de igazá­ból nem is akarnak változtat­ni helyzetükön. Pedig lehet. Hatszáz nő tanul itt: általá­nos iskola, szakközép, szak­munkásképző . . , Még angol nyelvtanfolyam is van. Ibolyát majd minden gép­nél megállítják, valamennyi munkásnőt keresztnevén szólít­ja. Az ügyes gépeket figyelem, az emberi kéz minden mozdu­latát boszorkányos ügyességgel utánozzák. Közben félmonda­tokból családi tragédiákat, örömteli eseményeket sejtek meg. A szalag mellett halad­va, Ibolya magával hozza egyik válófélben levő asszony gondját, a katona fiú kérdé­sét, hogy Joliról nem hallani-e rosszat (?), s hogy végre to­vább épülhet a présház a zsi- bóti szőlőhegyen. Fazekas Sándorné gépe mel­lett állunk. Az asszony meg­engedheti magának, hogy né­hány pillanatra félbe hagyja a munkát. Huszonnyolc esz­tendeje cipőgyári munkás. Az elmúlt hónapban több mint 5 ezer forintot keresett. Igaz, volt túlórája is, az is igaz, hogy akkor pár percre sem állt le a gépe. — Olyan munka ez, amit gyerekének is ajánlana? — Olyan. Még a vömnek is — mondja nevetve, Pécsett jár­tak mindketten művészeti gim­náziumba, iparművészek akar­tak lenni. Idecsaltam őket. Én is most végeztem el a szak- munkástanfolyamot, bár többet nem kereshetek, azt hiszem, a szakmában sémi tanultam újat, mégis valahogy jobban esik, hogy a papírjaimon a betanított munkás bejegyzést szakmunkás­ra javították. A gyerekek meg, ha csak részfeladatokat is csi­nálhatnak, de valóságos re­mekművek ... Kékesi Hajnalka cipőmérnök a modellezőben megmutattaa szériagyártás előtti új minta- kollekciót. Nyersszínű, bordó, szürke csizmák — visszahajtott szárúak és sarkantyúsak — habkönnyűek. A cipők csak­úgy. Hétszázötven-ezer pár ke­rül ki évente Amerikába Szi­getvárról. A KETY márka szét­viszi a szigetvári munkásnők hírét a viláqba. Például Margitkáét is. Ver- ner Józsefné csak azóta dolgo­zik géppel, mióta az amerikai cipőket csinálják. — Féltem is a géptől, szep­tember óta dolgozom rajta, de méq most is elfáradok mellet­te. Annyira nagyon szeretem a cipőt, s hát ez az ismeretlen gép, féhem, hogy nem csinál­ja majd úgy, mint én kézzel. De azért tudom, hogy köny- nyebb lesz, meg aztán most már 1000 forinttal többet ke­resek. Margitka a Könnyűipar kivá­ló'dolgozója miniszteri kitün­tetést kétszer, a Szakma kivá­ló dolgozója kitüntetést ötször kapta meg. A kiváló dolgozó kitüntetéseket hirtelenében nem is tudja összeszámolni. Most végezte ő is a szakmunkós- tanfolyamot. Kiváló eredmény­nyel. — Úgy izgultunk! Igen, meg­mondom: bőgtünk is . . . — ön milyen cipőben jár? A szalag végéhez érünk. Itt dolgozik Csiri. Amerikai csiz­mákat készít. Gyermekgondo­zási segélyen volt, visszahívták, ezt a különlegesen igényes munkát legjobb munkásaival csináltatja a gyár. Mágerheim Zoltánné — méq az iskolában maradt rajta beceneve — az­előtt részfeladatokat csinált, most éppen egy diszítővarrá- sos, sárga csizma felsőrészén dolgozik. Belül steppelt selyem­bélés . ..- Hát olyan cipőt hordok, amit itt csináltunk. Ez is szi­getvári — mutatja cipőjét — lehet, hogy az én munkám is benne van. Szeretnék majd venni az amerikai cipőkből is, az itteni munkásnők majdnem mindannyian a gyári cipőket vásároljuk, jó lenne ezekből a gyönyörű holmikból is... Csiri régen mindig ugyanazt a részmunkát végezte, többet keresett, mint most. Ezt mégis szívesebben csinálja, jobban érzi, hogy alkotó munkát vé­gez. Most fejezte be a cipő­ipari szakközépiskolát, a tech­nikusi oklevelet is meg akarja szerezni.- Magasabb beosztásba sze­retne kerülni? Csiri, ön szerint mit jelent az, hogy a munka rangja, önnek mi adhat ran­got, különleges megbecsülést?- Én nem tudom milyen vá­laszt vár ezekre a kérdésekre. Annyit tudok, hogy nekem a beosztás nem számít, többet ér, ha azt mondják: Csiri, jól sikerült ez a csizma. Jó fele­ség, jó családanya szeretnék lenni. Volt itt egy idős munkás­asszony, olyan gyönyörűen sze­retnék majd dolgozni, mint ő. Saját szememben, talán máso­kéban is ezzel lehetne nekem rangom .. . A diszpécser szekrény villód- zó lámpáit nézem, Csiri szava­in gondolkodom. Ibolya, a sze­mélyzeti vezető is: — Szigetváron a nők sokan járnak egyforma cipőben. Ismét kigyúl egy piros lám­pa. Talán Fazekasné, talán Margitka kér új komissiót. Ko­vács Józsefné megállás nélkül teszi a szalagra a kosarakat, fejből tudja, ki mit csinál, mi­lyen cipőrészt kell küldenie. A szalag kérlelhetetlenül fut az asszonyok között, akár az O' másik, nagy komissiókkal ter­helt futószalag ... Lombosi Jenő Mindenki márciusban? Ki tudják elégíteni a naposcsibe-igényeket

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom