Dunántúli Napló, 1977. március (34. évfolyam, 59-89. szám)
1977-03-31 / 89. szám
e Dunantűli llaplo 1977. március 31., csütörtök Felszabadulásunk történelmi jelentősége Utcai harcokban a szovjet katonák Budapesten Magyarország az egykori szövetségesek közül utolsóként szakított a fasiszta Németországgal és utolsóként írta alá (1945. január 20-án) a fegyverszüneti egyezményt az antifasiszta nagyhatalmak képviselői előtt. Abban, hogy az ország nem volt képes önerejéből és időben a szovjetellenes háborúból kilépni, szakítani és szembefordulni Hitlerrel, számos tényező játszott ^közre. A bomló „történelmi vezetőréteg" A magyar uralkodó osztályok a döntő történelmi pillanatokban határozatlanok és cselekvőképtelenek voltak, s nem tudták kiragadni az országot a pusztulással fenyegető háborúból és átállni a szövetségesek oldalára. Elsősorban azért nem, mert a több mint két évtizedes reakciós és népellenes kül- és belpolitika logikus következményeként, jóllehet ismerték a német fasizmus természetét és céljait, mégis a német fasizmusnál is nagyobb veszélynek tekintették a maguk számára a szocializmus térhódítását, a néptömegek forradalmasodását, a Vörös Hadsereg esetleges megjelenését a Kárpát-medencében. Szerették volna nagyobb átalakítások nélkül átmenteni az ellenforradalmi rendszer társadalmi-politikai kereteit, és el akarták kerülni, hogy a Szovjetunió előtt kelljen letenniök a fegyvert. Szinte eszelősen ragaszkodtak ahhoz a vágyálmukhoz, hogy Magyarországot majd az angolszász csapatok szállják meg és elengedték a fülük mellett a cáfoló figyelmeztetéseket. Horthy csak az utolsó pillanatban fordul a szovjet kormányhoz és indította útnak Moszkvába a magyar fegyverszüneti delegációt, azután, hogy Románia, Finnország és Bulgária kiléptek a háborúból, s a II. Ukrán Front csapatai elérték a magyar határt. Mindemellett ez a tehetetlenség az uralkodó körök egyre mélyülő belső ellentéteivel, válságával is összefüggött. A németeket feltétlenül kiszolgáló jobb- és szélsőjobboldal a háború végére jelentősen beépült a gazdasági és az állami életbe, valamint az erőszakszervezetekbe, főként a hadseregbe, s mögöttük olyan társadalmi erők sorakoztak fel, mint a pénzvilág hatalmasai, a német származású nagytőkések és nagybirtokosok, s az ún. „úri középosztály”. Helyzetüknél fogva keresztül húzhattak minden józan, a német béklyón lazítani akaró törekvést A Horthy mögött álló egyes nagytőkés-nagybirtokos csoportok, amelyek érdekeiknél, származásuknál fogva szemben álltak a németekkel, ellenezték az ország teljes fasizálását, és az angolszász nagyhatalmak felé orientálódtak, a zsidó törvények és más korlátozó intézkedések hatására veszítettek politikai befolyásukból, ráadásul a német megszállás után az e csoporthoz tartozók közül sokakat letartóztattak és koncentrációs táborba hurcoltak. A magyar uralkodó osztályoknak ez a szárnya a hadseregben nem rendelkezett pozíciókkal, s csak a diplomáciai karban, belügyi apparátusban és a közigazgatásban volt korlátozott mértékű befolyása. Horthy és környezete a döntő pillanatra elszigetelődött, a felüllevők között nem volt kikre támaszkodnia, az ellenállási mozgalomra pedig nem mert építeni. Bár az 1944. október 15. előtti napokban felvette a kapcsolatot az ellenállási mozgalom vezetőivel, közöttük a kommunistákkal is, végül mégis visszariadt attól, hogy fegyvert adjon a munkások kezébe. Ily módon a nácik könnyedén megtehették, hogy Szálasit és a nyilasokat juttassák hatalomra, akik folytatták a háborút a Szovjetunió ellen, s kiszolgálták a német hadigépezetet. A magyar nép progresszív erői maguk sem tudták az uralkodó köröket határozottabb cselekvésre ösztönözni, és nem voltak képesek sem megakadályozni az ország német megszállását, sem kiűzni a betolakodókat. A magyar függetlenségi és ellenállási mozgalom méreteit, szervezettségét, erejét tekintve elmaradt a környező országok felszabadító mozgalmaitól. Az okok ez esetben is messze vezethetnek. 1919-ben, a Tanácsköztársaság leverése után a nyeregbe kerülő ellenforradalom alaposan megtizedelte a magyar munkásmozgalom sorait; ezrek vesztették életüket, sokan kerültek, internáló táborokba, és még többen emigrálni kényszerültek. Majd százezerre tehető azoknak a száma, akik az 1918—19-es forradalmak idején tanúsított magatartásuk miatt üldöztetést szenvedtek. A Horthy-rezsim hatalmas elnyomó-apparátust épített ki, amely kegyetlenül fellépett a dolgozó osztályok legkisebb megmozdulása ellen is, s a rendszeresen egymást követő letartóztatási hullámok megakadályozták, hogy a munkásosztály politikailag tudatos rétege egységesen, szervezetten ellenálljon. Nehezítette a helyzetet az is, hogy a két évtizedes fasiszta uralom alatt a magyar progresszió erői szétforgácsolódtak. A Kommunisták Magyarországi Pártja mélyen a föld alá szorult. A Szociáldemokrata Pórt ugyan megőrizte legalitását, de ezért komoly árat kellett fizetnie, és így sem kerülhette el a rendőrség állandó zaklatását. A munkásmozgalom és a demokratikus parasztmozgalom csak a háború alatt került közelebb egymáshoz. A zömében a szegényparasztság érdekeit képviselő népi írók tevékenysége inkább kulturális, mint politikai téren bontakozott ki; táboruk a harmincas évek végére szétesett. A Márciusi Frontnak csak a háború alatt lett folytatása. A baloldal kevéssé tudta ellensúlyozni az uralkodó osztályok kommunista- és szovjetellenes propagandáját, valamint a nyilas és más fasiszta szervezetek szociális demagógiáját., Felgyorsulnak az események Mindezek ellenére — hasonlóan a fasiszta blokk többi országához — 1943—44-ben Magyarországon is válságjelek mutatkoztak. Nemcsak az uralkodó osztályon belüli ellentétek növekedtek és állandósultak, hanem a néptömegek hangulata és magatartása is változott, aktivitásuk, főként a német megszállás után, bár fékezetten és nem elég szervezetten, kezdett fellendülni. 1944 májusában megalakult a Magyar Front, s sorra alakultak az egyéb ellenállási szervezetek is. Az őszi hónapokban az elnyomott tömegek hangulatában, részben a szovjet hadsereg előrenyomulásának. részben a sorozatos katonai vereségek és a romániai események hatására, de nem utolsósorban az antifasiszta erők felvilágosító munkája eredményeként, komoly átalakulások mentek végbe. Megnövekedett a mindenáron békét akarók tábora; szélesedett a rendszerből kiábrándultak és csalódottak köre; egyre többen várták a szovjet csapatok megjelenését, amelytől sorsuk jobbra fordulását remélték. Elszaporodott a katonaszökevények száma, sokan álltak át a frontokon a szovjet csapatok oldalára. Különböző háború- és rendszerellenes megmozdulásokra került sor, terjedtek a szabotázs-akciók, egyre több helyen tagadták meg a kiürítésre vonatkozó parancsokat A baloldali ellenállási mozgalmak együttműködése megerősödött; a Magyar Frontot átszervezték. A Kommunista és a Szociáldemokrata Pórt — 1919 óta először — egyezményt írt alá, amely a háborúból való kilépés és a demokratikus Magyarország megteremtése érdekében a két munkáspárt szoros együttműködését irányozta elő. November végén Bajcsy-Zsilinszky Endre elnökletével megalakult a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága, amely a kommunistáktól kezdve a konzervatív katolikus szervezetekig bezárólag összefogta a németellenes ellenállási mozgalom valamennyi irányzatát. Budapesten, és az ország egyes, földrajzilag arra különösen alkalmas vidékein a kommunisták irányításával partizánharcok kezdődtek. Az ellenforradalom válságának elmélyülése, a néptömegek ellenállásának, aktivitásának növekedése azonban ekkor — 1944 őszén — még nem vezetett forradalmi helyzet kialakulásához, a dolgozó osztályok nem tudtak leszámolni a nyilasok, a magyar fasizmus utolsó osztagainak uralmával és nem tudtak döntően hozzájárulni az országban levő német fasiszta erők felszámolásához. E feladatokat a Vörös Hadsereg hajtotta végre. A szovjet csapatok nemcsak a német fasisztákat és magyar kiszolgálóikat űzték ki az országból, hanem csapásaik alatt széthullott az ellenforradalmi rendszer is; az államapparátus felbomlott, a horthysta hadsereg felmorzsolódott, a rendőrség és csendőrség nagy része elhagyta az országot. A régi államapparátus eltörlése nyitotta meg az utat a nép forradalmi erői előtt. 25 év után ismét legálissá vált a Magyar Kommunista Párt, színre lépett a Nemzeti Parasztpárt a szegényparasztság politikai szervezete, újjászerveződött a Szociáldemokrata Párt, s hamarosan zászlót bontott a Független Kisgazdapárt, az ellenforradalmi rendszer egyik legjelentősebb paraszti-kispolgári ellenzéki pártja. A demokratikus erők létrehozták a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot, együttműködésük politikai keretét 1944. december 21-én összeült az Ideiglenes Nemzet- gyűlés, és megválasztotta az új magyar kormányt. Osztályok mennek — osztályok jönnek Az előrenyomuló szovjet hadsereg nyomában főleg a Dunántúltól keletre eső, forradalmi és demokratikus hagyományú országrészeken széles körű demokratikus népmozgalom bontakozott ki. Kezdetben spontán módon, később kormányrendelkezésekre különböző népi szervek — némzeti bizottságok, üzemi bizottságok, földigénylő bizottságok — jöttek létre, melyeken keresztül a dolgozó tömegek közvetlenül vettek részt a közügyek intézésében, az ipari és mezőgazdasági termelés helyreállításában, s olyan hatalmas reformok végrehajtásában, mint a nagybirtokrendszer felszámolása,, a föld szétosztása a falusi nincstelenek között. Egyszóval megkezdődött a népi demokratikus forradalom. Elmondhatjuk tehát, hogy a felszabadulás alapvető jelentősége abban áll, hogy lehetővé tette a népi demokratikus forradalom kibontakozását, a népi hatalom megteremtését. A kibontakozó népi demokratikus forradalom, s főként a forradalom részeként végrehajtott földreform alapvető változásokat idézett elő a magyar társadalom osztályszerkezetében. A magyar uralkodó osztályok elvesztették korábbi gazdasági-politikai vezető szerepüket és soraikban döntő jelentőségű eltolódások következtek be. A földreform a nagybirtokos osztály gazdasági alapját szüntette meg. A magyar reakció vezető erejének szétverésével felbomlott a nagybirtok és a nagytőke politikai szövetsége. Ugyanakkor a nagyburzsoázia maga is meggyengült, táborában ugyancsak jelentős erőátcsoportosulások történtek. Fontos változások zajlottak le az uralkodó osztályok alsóbb régiója, az úgynevezett „keresztény úri középosztály" ősz- szetételében, társadalmi-politikai elhelyezkedésében is. A Horthy-hadsereg katonai vereségével a kasztszerűen elzárkózó, zömében németbarát tisztikar sorsa pecsételődött meg. A régi közigazgatás széthullásával az állami bürokrácia felsőbb, a nagytőkével és a nagybirtokkal szorosan összefonódó, a legfontosabb állami és közéleti tisztségeket kézben tartó rétege esett szét. A földreform a középbirtokosság anyagi bázisát is felszámolta. Ily módon, bár a nagyburzsoázia és részben az állami bürokrácia bizonyos mértékig újjászerveződött, a felszabadulás után a hagyományos uralkodó osztályok fennmaradásáról a régi értelemben alig beszélhetünk. Az értelmiségi, valamint vá- rosi és falusi kispolgári rétegek létszáma a háborús vérveszteségeket leszámítva, nem változott, társadalmi helyzetük azonban módosult azáltal, hogy a felettük levő osztályok felbomlottak. A felszabadulás után a legjelentősebb változások a parasztság társadalmi-politikai elhelyezkedésében, összetételében következtek be. A földosztás során több mint 640 000 személy kapott átlag 5,1 kát. hold földet, közülük 585 ezer (a juttatottak 85 százaléka) volt cseléd, mezőgazdasági munkás vagy szegényparaszt. Ennek eredményeképpen a mezőgazdasági össznépességen belül az agrár-proletariátus számaránya az 1941. évi 45,8 százalékról 17 százalékra, a gazdag-paraszti kategória aránya 7 százalékról 2,8 százalékra csökkent, míg a kis- és középparasztsághoz tartozó népesség súlya 47 százalékról 80,2 százalékra nőtt. E számok világosan jelzik, hogy a parasztság összetételében a fel- szabadulás után radikális átrendeződés következett be. Korszerűsödő társadalom Az agrárproletariátus föld- hözjuttatásával a munkásosztály összlétszáma is csökkent, és belső összetétele is jelentősen megváltozott. Amíg a háború előtt a munkásság majd felét a mezőgazdasági munkásság tette ki, addig a földreform után aránya az össz- munkásságon belül 23 százalékra esett vissza, ezzel szemben az ipari munkásság részesedése az 1941. évi 35,4 százalékról 47,8 százalékra növekedett. A nagybirtokos rendszer szétverésével és a falusi szegénység földhöz juttatásával Magyarországon végleg felszámolódtak a feudális maradványok és gazdasági alapjukat vesztették azok az osztályok, rétegek, amelyek az ország modernkori történetében a társadalmi haladás legfőbb ellenzői, a konzervativizmus és a fasiszta reakció legfőbb hordozói voltak. A nagyburzsoázia és gazdagparasztság gazdaságipolitikai helyzetének megroppanása a burzsoázia lehetőségeit korlátozta. Ugyanakkor a dolgozó osztályok társadalmi helyzetének megváltozása a baloldali — kommunista és szociáldemokrata irányzatok — társadalmi hátterét szilárdította meg. Bár a magyar társadalom erős agrár jellege továbbra is fennmaradt, a társadalmi struktúrában lezajló változások a modernizálás, a korszerűsödés feltételeit teremtették meg és sok tekintetben megszabták a politikai szféra kereteit és e szférában kibontakozó fejlődési tendenciákat is. Ily módon a felszabadulás nemcsak a népi demokratikus forradalom kibontakozását, a népi hatalom megteremtését tette lehetővé, hanem a magyar társadalom korszerűsödését is, és jelentősen hozzájárult a szocialista forradalom győzelméhez. A két háború között Magyar- ország a nagytőkés-nagybirtokos uralkodó osztályok reakciós külpolitikai törekvései miatt nemzetközileg fokozatosan elszigetelődött, s ez a folyamat a fasiszta Németország által kezdeményezett Háromhatalmi Egyezményhez való csatlakozással még teljesebbé vált. Az elszigetelődést csak az új, népi demokratikus kormányzat volt képes feloldani. A Szovjetunió és a nyugati nagyhatalmak már 1945 őszén helyreállították a diplomáciai kapcsolataikat Magyarországgal. A magyar nép az első perctől kezdve élvezhette a Szovjetunió támogatását és nagylelkű gazdaságipolitikai segítségét. Rendeződött az ország viszonya a környező demokratikus államokkal is. A politikai erőviszonyok bal- ratolódásával párhuzamosan, 1947—48-ban Magyarország egyre szorosabbra fűzte kapcsolatait a Szovjetunióval és a környező népi demokratikus országokkal, s barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződések egész sorozatával új alapra helyezte viszonyát velük. A felszabadulás tette lehetővé azt is, hogy országunk egyenrangú tagként helyezkedjék el a szocialista országok nagy családjában. A felszabadulás nyitotta meg a nemzeti újjászületés, a nemzeti felemelkedés útját. A magyar nép élni tudott azzal a szabadsággal, amelyet a felszabadító Vörös Hadseregtől kapott, s ma, 32 év múltán hazánk Európa egyik legelmaradottabb országából virágzó, a fejlett szocializmust építő országgá vált. Az MNDSZ felvonulása az MKP 1945. május Z7-i pécsi nagygyűlésére. (D. Napló archívum képei.)
