Dunántúli Napló, 1977. március (34. évfolyam, 59-89. szám)
1977-03-20 / 78. szám
2 DunantQil riaplö 1977. március 20., vasárnap 24 óra a nagyvilágban Meggyilkolták a Kongói Népi Köztársaság elnökét ♦ BRAZZAVILLE: A brazzo- villei rádió bejelentette, hogy meghalt Marien Ngouabi, a Kongói Népi Köztársaság elnöke, akit pénteken egy merénylet során súlyosan megsebesítettek. A rádió közleménye szerint az elnököt az „öngyilkos kommandó" elnevezésű szervezet ölte meg, s nyugati hírügynökségek jelentése szerint lezárták az ország határait és kijárási tilalmat léptettek életbe. Marien Ngouabi 1968 óta volt a Kongói Népi Köztársaság elnöke. Az elnök halála miatt egyhónapos országos gyászt rendeltek el. ♦ WASHINGTON: A washingtoni Kreeger színpadon a héten mutatták be Örkény István Európa-szerte nagy sikert aratott művét, a Macskajátékot. Az amerikai főváros országos hírű színháza a Tóték tavalyi kitűnő, elismert bemutatója után immár a második Örkény darabot vitte színre, ezúttal is magas színvonalú, hiteles előadásban. A főváros mindkét napilapja gratulál a darabhoz és az előadáshoz. A Washington Star interjút is közöl a szerzővel. •f PÁRIZS: A baloldal egységéről tanúskodó impozáns nagygyűléssel ért véget Párizsban a közös kormányprogramot aláírt pártok választási kampánya. A péntek esti nagygyűlésen Georges Marchais, az FKP főtitkára, Francois Mitterrand, a Szocialista Párt első titkára és Robert Fabre, a baloldali radikálisok mozgalmának elnöke a községtanácsi vá- lasztások vasárnapi első fordulójában elért siker kiszélesítéséire, elmélyítésére szólította fel a választókat.-f HANOI: Az Egyesült Államok küldöttsége háromnapos hivatalos látogatás befejeztével Vietnamból Laoszba utazott. A vietnami főváros repülőterén Phan Hien külügyminiszter-helyettes búcsúztatta az amerikai delegációt. ■f BEJRUT: Irak hivatalosan bejelentette, hogy Iránnal megállapodást írt alá a két ország közötti határok kiigazításáról, jelentette az IPS hírügynökség a MENA bagdadi közlésére hivatkozva. ::ISÍÍÍÍÍI;lÍÍÍlÍÍ0l^ÍÍÍ:: Elismerés az ifjúság neveléséért Épül-e Pécsett Centrum Áruház? A jelek szerint: igen. E tervidőszak utolsó esztendejében már lesz rá pénz, az építkezés a hatodik ötéves terv első felében történik. Pécs új áruházát most adták tervezésbe, amiről dr. Sebők Imrétől, a Centrum Áruház igazgatójától a következőket tudtuk meg: v — A Csemege Kereskedelmi Vállalattal és a Mecsek-vidéki Vendéglátó Vállalattal — mint társberuházókkal — közösen adtunk tervezési megbízást a Pécsi Tervező Vállalatnak. Az új Centrum Áruház végleges helye az Irányi Dániel, tér keleti oldalán van. A korábbi elképzelésektől eltérően önálló épületben 9—10 ezer négyzetméter bruttó alapterületű áruházát építünk. A társberuházók elkülöníthető egységben működtetik majd saját élelmiszer, illetve vendéglátó részlegüket. A kivitelezésre elvi megállapodásunk van a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalattal. Az építkezést 1983-ra szeretnénk befejezni. Felvetődik a kérdés: mi lesz a sorsa a mostani Centrum Aruháznak? Megszűnik-e?- Megszüntetéséről nincs szó. Közel három évtizedes múltú áruházunkat szűkebb profilú, exkluzív — szalon jellegű Tervezik az új pécsi K Centrum Aruházat Húsvét után indul a régi Centrum általános felújítása — áruházként kívánjuk a jövőben működtetni. Elgondolásainkat most dolgozzuk ki, mert a közeljövőben esedékes általános felújítást mór a majdani profil igényei szerint akarjuk terveztetni. 1949-ben készült a Centrum mostani portálja, s belső berendezése is 28 éves. Az előbbi életveszélyes, az utóbbi messze nem felel még a korszerű kereskedelem igényeinek. A portál felújításánál most már városképi szempontokat is figyelembe kell venni, a berendezésen kívül jelentős belső építészeti átalakításra is szükség van. — A Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat kivitelezésében húsvét után indul a hosszúnak ígérkező munka, amelyet úgy akarunk szakaszosan lebonyolítani, hogy azzal a vásárlókSzakmunkástanulók sikere Pécsi szakkör nyerte el a Fotó szerkesztőségének díját Diákfotó címmel egy éve a Fotó című folyóirat szerkesztősége pályázatot hirdetett középfokú oktatási intézmények szakkörei számára. A beérkezett anyagok értékelése után a zsűri megállapította, hogy a legeredményesebb munkát Baranyai napok Budapesten Március 19-én zárult a baranyai napok rendezvénysorozata a budapesti Margitszigeti Nagyszállóban. Az eltelt egy hét alatt több mint háromezren tekintették meg a Baranyáról szóló kiállításokat és kóstolták meg a jellegzetes baranyai ételeket. A B. m. Vendéglátó Vállalat kollektívája, iBerényi Imre, Nagypál László, Matartits Ferenc hetekkel előbb gyűjtötték a megye régi ételreceptjeit. 1976-ban a pécsi 500. Ipari Szakmunkásképző Intézet Tóm László vezette 24 tagú szakköre végezte, összesen 1700 ponttal — több mint 800 ponttal a második legjobb előtt — kiérdemelték a pályázat ez évi szakköri díját. A díjat tegnap délben az intézet igazgatói irodájában Bencze Pál, a Fotó főszerkesztője nyújtotta át Lengvári Istvánnak, meleg köszöntő szavak kíséretében. Lengvári István válaszában hangsúlyozta: a szép díj — egy plakett és vásárlási utalvány — Tám Lászlónak és a szakkör lelkes hozzáállásának köszönhető. Kifejezi a díj azt is, hogy ma már nem csupán „manuális” tudású, hanem sokoldalúan művelt szakmunkásokra van szükség. Az intézet fotoszakkö- re is ezt a törekvést szolgálja ... A plakett egyik oldalán egy fényképező figurát ábrázoló relief, másikon felirat: „A legeredményesebb szakkör, 1977." Avatóünnepség a Feisővámház utcai Iskolában Hetven ötödik osztályos a pécsi Felsővámház utcai Általános Iskolában fél éven át készült, próbázott, hogy bekerülhessen a most alapított úttörő munkásórszakaszba. Végül is 25 tanulót találtak erre alkalmasnak, akik jól tanulnak, példamutató közösségi életet élnek, élenjárnak az úttörő munkában és szüleik is hozzájárultak, hogy munkásőrök lehessenek. A fizikai erőnlét nem volt fontos szempont, az majd a hosszú évek alatt úgyis kialakul. Az iskolában a már működő úttörő rendőr és honvéd szakasz után megalakult a mun- kásőr-szakasz is. Ilyen mun- kásőr-egység Pécsett ezen kívül csak az Építők úti Általános Iskolában tevékenykedik. A tervek szerint a gyerekek együtt tanulnak, gyakorlatoznak a felnőtt munkásőrökkel. Kiképzéseket, lövészeteket nézhetnek meg, valamint közösen mennek kirándulásra. Az ígéretek szerint már a nyáron Baranyában úttörő munkásőr-tábort is szerveznek. A hazafias, honvédelmi Úttörő munkásőrök A KISZ KB Dicsérő Oklevelét kapta az úttörőcsapat nevelést segíti ez a szakaszmunka is, de cél, hogy felnőttként esetleg igazi munkásőrökké is legyenek. Pécsett egyébként csak ebben az iskolában található együtt a három fegyveres szakasz, vagyis az úttörő-munkásőrök, rendőrök, katonák kis közössége. ötödikben csak ismerkednek a három fegyvernemmel, hatodikban már légpuskával gyakorlatoznak, lőnek, is, hetedik és nyolcadikban kispuskalövészeteken is részt vehetnek. A négy év alatt különféle modern fegyverszerkezetekkel és fegyvernemekkel ismerkednek meg. A diákok nem titkolják, hogy szeretnének egy ejtőernyősugrást megnézni, repülőtérre, igazi hadgyakorlatra is eljutA 25 fős úttörő-munkásőr- szakaszban a lányok vannak többségben, sokuknak a szülei is munkásőrök. A március 19-i eskütételre, avatóünnepségre szüleik is eljöttek egyenruhában. Ott voltak a Petőfi laktanya kiskatonái is, a patronáló vállalatok KISZ-esei. A kis szakaszt köszöntötte Sári Ferenc, a Pécs városi-járási munkásőr zászlóalj-parancsnok, Hajas Zsuzsanna, a Pécs városi Úttörőelnökség elnöke, valamint Pánczél György, a Baranya megyei Munkásőrség csoportvezetője. Az iskola 1420. számú Táncsics Mihály úttörőcsapata ezen a napon kapta meg a KISZ KB Dicsérő Oklevelét. — Cs. J. — nak minél kevesebb kényelmetlenséget okozzunk. A belső átrendezés során egyébként új kiszolgálási formákat is bevezetünk — ezzel akarjuk közismerten nem áruház-formájú Centrum Áruházunkat a modern követelményekhez közelíteni. A Centrum Áruház teljes felújítását a jövő év végére fejezik be. H. I. Az elnökség és a kitüntetettek egy csoportja az ünnepségen Erb János felvétele Mesefigurák a térítőn A tanfolyam résztvevői nagy figyelemmel nézik, milyen mutatós hímzés készíthető a varrógép segítségével Gépi hímző tanfolyam a meszesi asszonyoknak 59 féle mintát „tud” a varrógép- Jöjjön el a lakásomra, nagyon kérem! — ostromolták nap mint nap Peák Lászlónét, a Konzum Áruházban. Természetesen nem kell pikáns történetre gondolni, ugyanis a varrógéppel roppant ügyesen bánó eladónőt a tanulni vágyó asszonyok kérlelték, mutassa meg nekik, hogyan is lehet hímezni, sikk-cakkozni, gomblyu- ikazni géppel. A szűnni nem akaró érdeklődés hatására született az ötlet, melyet a József Attila művelődési házzal közösen valósítottak meg: géphímző tanfolyamot indítottak Peákné vezetésével.- Örömmel vállaltam el, hiszen úgyis az a bánatom, hogy az áruházban kevés idő jut egy-egy vásárlóra. Nem ismerik a gépeket, nem is hiszik el, hogy méq az egyszerűbbekkel is lehet hímezni, hacsak nem mutatom, nem tanítom meg. A negyed-félóra azonban még a legügyesebbeknek sem elegendő — rázza meg a fejét Lívia, s kedvcsinálónak elővesz néhány mintadarabot. Hímzett térítők, tarka virágok, kedves mesefigurák terítik be az asztalt. Alig hiszem, hogy ezek varrógép alól kerültek ki.- Csak kézügyesség és egy jó gép kell hozzá! Dupla fakeret közé szorítjuk az anyagot, a többi a kéz és a tű dolga — mutatja is gyorsan a „tanárnő", s együtt ámulok-bá- mulok a hallgatókkal. — Pedig én még varrni sem tudok! A gépek kezelését azért tanultam meg, hogy be tudjam mutatni a vásárlóknak. Ez a Naumann gép például 59 féle mintát ölt „magától". Egyszer voltam Wittenbergben is, a varrógépgyárban, ott tanulmányoztam a gépi hímzés fortélyait. Az asszonyok, akik eljöttek az első órára már tudnak var- rogatni, de hímezni még egyikük sem próbált. — Pedig nagyon szeretnék! A hímzés ruhán, köpenyen, térítőn szép is, divatos is. A Bőrgyárban dolgozom, nem igen érek rá, azonban a kisunokám- nak készítenék valami szépet- mondja Langer Miklósné, miközben a gomblyukvarrással bajlódik. Krámos Kati varrógépet is csak most vásárolt, a tanfolyam hírére. — A nővérem gyerekeinek fogok varrni, hímezni mindenfélét, ha sikerül megtanulnom! A hímzett díszítés valóban ízléses, „feldobja” a legegyszerűbb sima ruhát is. A boltban vásárolható holmik viszont elég drágák, néha sablonosak, tucatszerűek. Kézi hímzésre nem igen van idő, a gépit pedig nem nagyon ismerik, A húszórás tanfolyam éppen ebben segít az asszonyoknak. Reméljük, a sikeres vizsgadarabokat majd meglátják az érdeklődők. B. A. Kitüntetési ünnepség a FEK-ben A forradalmi ifjúsági napok rendezvénysorozatának kiemelkedő ünnepségét tartották tegnap Pécsett, a Fegyveres Erők Klubjában. A színházteremben kitüntették azokat, akik kiemelkedő munkát végeztek az ifjúság neveléséért, részt vettek az ifjúsági mozgalomban. A himnuszt követően ünnepi műsorral köszöntötték a résztvevőket: Orosz Ottót, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága osztályvezető-helyettesét, Lőcsei Attilát, a Pécs városi Pártbizottság munkatársát, valamint a jelenlévő párt, állami és társadalmi szervek vezetőit a munkahelyek képviselőit. Beszédet Sarkadi Nagy Barna, a KISZ Baranya megyei Bizottságának első titkára mondott; méltatta a három tavasz: 1848, 1919 és 1945 jelentőségét. Beszélt az ifjúsági mozgalom előtt álló feladatokról, a fiatalok tennivalóiról. Ezt követően a KISZ KB és a Magyar úttörők Országos Szövetsége által adományozott kitüntetések átadására került sor. Az Ifjúságért Érdemérem kitüntetést kapta: Valkai József, a Munkásőrség Baranya megyei parancsnoka, Takács Istvánná, a MECHLABOR, és Czenik István, a komlói Szén- előkészítő laboratórium dolgozója. KISZ Érdemérem kitüntetést kapott Komlódi Józsefné, a KISZ Pécs városi Bizottságának első titkára, Kiss Pál, Komló, Kossuth-bánya, Grisnik Zoltán, a Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat, Vojnics János, Komló, Aknamélyítő Vállalat, dr. Tóbiás Kázmérné, Pécs, Köztisztasági Vállalat dolgozója, valamint Csaba Ferenc, az MSZMP Sás- di járási Bizottsága és Kis Gyula, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának munkatársa. Gábori Imrénét és Somogy- vári Jánost Üttörővezető Érdeméremmel tüntették ki. A Kiváló Ifjúsági Vezető kitüntetést 15-en, Kiváló Úttörő Vezető kitüntetést 4-en, Arany- koszórús KISZ-jelvényt 19-en vettek át. A KISZ KB dicsérő oklevelét 24-en kapták. Az Úttörő Szövetség elnöksége négy főnek dicsérő oklevélben ismerte el munkáját. Kiváló Ifjúvezetői iMunkáért elismerést 7 fő kapott. A kitüntetéseket Sarkadi Nagy Barna adta át a KISZ KB megbízásából. A KISZ Központi Bizottsága a „Vietnam—magyar barátság” Szakmunkásképző Intézet felszerelésében végzett munkáért, Kiváló ifjúsági vezető kitüntetést adományozta Dobszay Sándornak. Aranykoszorús KISZ-jelvényben részesítette Lakatos Lászlót. Hárman a KISZ KB dicsérő oklevelét kapták.