Dunántúli Napló, 1977. március (34. évfolyam, 59-89. szám)

1977-03-19 / 77. szám

1977. március 19., szombat Dunántúlt napló 5 m ÓRA A NAGYVILÁGBAN Befejeződtek a magyar-görög külügyminiszteri tárgyalások Pénteken délben Athénban befejeződtek a magyar—görög külügyminiszteri tárgyalások. Délelőtt Púja Frigyes külügy­miniszter és görög kollégája, Dimitri Biciosz négyszemközt folytatta az eszmecserét a kö­zös érdekű nemzetközi kérdé­sekről, a kétoldalú kapcsola­tokról. Szakértői szinten folyta­tódtak a tárgyalások a gaz­dasági és kereskedelmi kap­csolatokról. Magyar részről hangsúlyozták az új hosszúle­járatú kereskedelmi egyezmény megkötésének fontosságát. A tárgyalások eredménye­ként rövid ünnepség keretében aláírták a két ország közötti konzuli egyezményt, valamint a kulturális és a közúti szállítá­si megállapodást, ami komoly előrelépés az egyezményes kapcsolatok terén. TESTVÉR- LAPJAINK ÍRJÁK ELÁS SLAVONIJE Eredménnyel zárult az amerikai küldöttség vietnami tárgyalása Pénteken befejeződtek a hi­vatalos megbeszélések a Phan Hien külügyminiszter-helyettes vezette vietnami és a Leonard Woodcock vezette amerikai kül- köttség között Hanoiban. Az amerikai küldöttség ve­zetője péntek délután sajtó- értekezletet tartott. Ezen Wood­cock köszönetét mondott a VSZK kormányának a szívélyes fogadtatásért. Az amerikai po­litikus a tárgyalásokat „pozi­tívnak, építő jellegűnek” ne­vezte. Elmondta, hogy a viet­nami tárgyalópartnerek tizen­két amerikai földi maradvá­nyait adják át a küldöttség­nek. A vietnami újjáépítéshez nyújtandó amerikai hozzájáru­lásról Woodcock nem adott ér­demi választ, csupán annyit közölt, hogy az amerikai kül­döttség hazatérte után beszá­mol Carter elnöknek a tárgya­lások minden részletéről, így azokról a kérdésekről is, ame­lyeket a vietnami fél vetett fel. Nyilatkozata befejezéséül ki­fejezte reményét, hogy a láto­gatás nyomán javulnak majd a vietnami-amerikai kapcsolatok rendezésének esélyei. A diplo­máciai kapcsolatok helyreállí­tásának időpontját nem jelöl­te meg. Az amerikai küldöttség szom­baton a Laoszi Népi Demok­ratikus Köztársaságba utazik. Pham Van Dong, a VSZK minisztertanácsának elnöke csütörtökön Hanoiban fogad­ta az Egyesült Államok hiva­talos küldöttségét. Megbeszé­lést folytatott a delegáció tag­jaival és Leonard Woodcock át­adta a kormányfőnek Carter elnök írásos üzenetét. AbBOBCnaH npaeaa Egy már nem működő, 17. századi műemlék templomot rendeztek be történelmi tájku­tató (helytörténeti) múzeumnak a Lvovsina járásbeli Pervjatü- csi falucskában. A járás tör­ténelmét bemutató dokumentu­mokat, tárgyakat gyűjtötték össze, amelyek elsősorban a járás szociális, kulturális és gazdasági átalakulásáról val­lanak. Külön láthatják az ér­deklődők a múlt és a jelen ki­állítási tárgyalt. GAUBEHCKO flEAO Szliven városa a textilipar balkáni bölcsője, mert itt léte­sült az első gyár még a török uralom idejében. Az azóta már többször megújult gyár mellett újak létesültek Nova-Zagorá- ban és Kötélben. A szliveni gyárban elsősorban exportra készítenek szőnyegeket hazai és külföldi mintázatokkal. + ISLAMABAD: A pakisztáni hatóságok péntekre virradó éjszaka Lahoréban letartóztat­ták Asghar Khan-t, az Ellen­zéki Pakisztáni Nemzeti Szö­vetség egyik vezetőjét és több társát. Khan egykor a légierők parancsnoka volt. A március elején tartott választásokon képviselővé választották. Azóta kormányellenes tüntetéseket szervezett. Mint ismeretes, Zul- fikar Ali Bhutto miniszterelnök betiltott mindenféle megmoz­dulást. Az AFP francia hírügy­nökség értesülése szerint Khan péntekre is tüntetést szervezett, amelyen követelték volna Bhutto lemondását. + ANKARA: Tovább tart Tö­rökországban a diákok nyugta­lansága. Usak városában csü­törtökön agyonlőttek egy húsz­éves egyetemistát, hármat pe­dig megsebesítettek. Az év eleje óta a diákság különböző csoportjainak összecsapásai­ban negyvenen vesztették éle­tüket. Gyilkosságok Libanonban Kárnál Dzsumblatt meggyil­kolása nyomán továbbra is fe­szült a helyzet Libanonban. A rendőrségtől származó legfris­sebb értesülések szerint a fel­dühödött drúzok eddig mintegy 200 keresztényt öltek meg. Az áldozatok számáról hivatalos közleményt mindezideig nem adtak ki. Az AFP ugyanakkor arról számolt be, hogy Bejrútban pénteken délelőtt már a ren­des kerékvágásban folyt az élet. Fuad Butrosz libanoni kül­ügyminiszter a helyzetről szól­va kijelentette, hogy nem tart­ja szükségesnek a rendkívüli állapot bevezetését, és hang­súlyozta, hogy a kormány min­dent elkövet Dzsumblatt gyil­kosainak kézrekerítésére és a rend fenntartására. Harcok Zairében Mobutu rendszere ellen Újabb jelentések érkeztek Zaire Shaba tartományában dúló harcokról és a katonai helyzetről. A kinshasai kor­mány pénteken tagadta, hogy a felkelő csapatok elfoglalták Kolwezi városát. Csütörtökön viszont a hírügynökségek azt jelentették, hogy ez a jelen­tős gazdasági központ is el­esett. Más jelentések pénte­ken arról számolnak be, hogy a felkelők szinte ellenállás nél­kül nyomulnak előre. Az Egye­sült Államok kinshasai nagy- követségének szóvivője azt mondta, hogy értesülései sze­rint a Mobutu-rendszer ellen harcolókat a lakosság barát­ságosan fogadta. Egy washingtoni kormányhi­vatalnok közlése szerint az Egyesült Államok és Belgium mellett Franciaország is kül­dött fegyvereket Mobutu meg­segítésére. Kinshasóból olyan híreket közöltek, hogy 200 ismeretlen nemzetiségű euró­pai katona érkezett a fővá­rosba. A Reuter iroda amerikai kor­mányforrásokat idézve adato­kat közölt az Egyesült Álla­mok, Nyugat-Európa és Zaire gazdasági kapcsolatairól. Ezek szerint az Egyesült Államok az acél gyártásához szükséges kobalt 50 százalékát Zairéből importálja, és az afrikai ország termeli a nyugati világ által felhasznált kobalt 70 százalé­kát. Az Egyesült Államok 100 millió dollár értékben impor­tált tavaly nyersanyagokat Zairéből. ♦ ♦ SANTIAGO: A fasiszta junta újabb bűntényére derült fény az elmúlt napokban. Ma­nuel Argast, Tiltil volt polgár- mesterét, a titkosrendőrség em­berei kegyetlenül megkínozták, majd meggyilkolták, Argas há­rom és fél évig illegalitásban volt, ezt követően került a tit­kos rendőrség kezébe. Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját az eszéki „Zel- jezar” fémipari gyár, amely háztartási felszereléseket, gé­peket, egészségügyi cikkeket, fűtőtesteket állít elő. Termékeit a zágrábi Ferimport által érté­kesíti. Szakszervezeti küldöttség utazott a Szovjetunióba Gáspár Sándornak, az MSZMP PB tagjának, a SZOT főtitkárának vezetésével szak- szervezeti küldöttség utazott pénteken a Szovjetunióba. A küldöttség részt vesz a Szovjet Szakszervezetek 16. kongresz- szusán. A küldöttséget a Kele­ti pályaudvaron Herczeg Ká­roly, a SZOT főtitkárhelyettese és Földvári Aladár, a SZOT el­nöke búcsúztatták. Az eluta­zásnál jelen volt V. J. Pavlov, Lengyel és magyar vállalatoknak szállítják az NDK-beli Backwitz a Szovjetunió magyarországi Alumíniumhengermű termékeinek egy részét, az elsősorban ház­nagykövete. tartási és csomagolási célra gyártott aluminiumfóliákat. A képen: az aluminiumhengerdében. Az ElVRTSoplana Gépgyára lolvétolro koros: — Esztergályos — Marós — Köszörűs szak- és betanított munkásokat. # Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. # A forgácsoló szakma megszerzésére lehetőséget adunk. Jolontkoznl lobot: Pécs, Szalai A. u. S., felvételi iroda Telefon: 15-277/77 Ülést tartott az NSZEP Központi Bizottsága Erich Honecker: pozitív eredményekkel megyünk Belgrádba A magyar párt- és kormány- küldöttség látogatása erősíti népeink együttműködését A Német Szocialista Egység­párt Központi Bizottságának kétnapos — csütörtök—pénte­ki — ülésén Erich Honecker, a KB főtitkára terjesztette elő a Politikai Bizottság beszámo­lóját az időszerű bel- és külpo­litikai kérdésekről. Hangsúlyoz­ta, hogy az NDK szilárd és erős szocialista állam, amely­nek fejlődése jól lemérhető a gazdasági eredményeken és szociális kérdésekben egyaránt. Aláhúzta a gazdaságpolitika és a szociálpolitika következe­tesen egységes végrehajtásá­nak fontosságát. Az NDK-ban 1977-ben folytatódik a terme­lés dinamikus fejlődése. Az ipari minisztériumok területén az árutermelés február végén 5,6 százalékkal "haladta meg az egy év előttit. Honecker megállapította, hogy 1976-ban mintegy 5,6 millió ember élet- körülményei javultak jól érzé­kelhetően az országban. Kö­zölte: május 1-én újabb szo­ciálpolitikai intézkedések lép­nek életbe, s így többek között 1,1 millióra növekszik azoknak a dolgozóknak a száma, akik­nek heti munkaideje 40 óra lesz. Az NSZEP megkülönböztetett fontosságot tulajdonít a szo­cialista gazdasági integráció erősítésének a Szovjetunióval és a többi testvérországgal — mondotta Erich Honecker, hangsúlyozva, hogy az NDK külpolitikai tevékenységének középpontjában mindenkor a Szovjetunióval és a többi szo­cialista országgal fennálló test­véri szövetség további erősíté­se áll. A Kádár János vezette magyar párt. és kormánykül­döttség küszöbönálló látogatá­sáról szólva az NSZEP KB fő­titkára hangoztatta, hogy a ta­lálkozó, „amelyet népünk öröm­mel üdvözöl, újabb lehetőséget nyújt ahhoz, hogy megújítsuk és gazdagabbá tegyük a párt­jaink, államaink és népeink közötti barátságot". Honecker a következő idő­szak legfontosabb feladatának mondotta a háború kizárását a különböző társadalmi rend­szerű államok közötti vitás kérdések rendezésénél. Ennek megfelelően síkraszállt a NATO által erőltetett fegyverkezési verseny megszüntetéséért és konkrét fegyvercsökkentési in­tézkedések meghozataláért. A fegyverkezési korlátozás Euró­pa minden népének érdekében áll — jelentette ki, s hozzáfűz­te, hogy „a békés egymás mel­lett élésnek nincs elfogadható alternatívája” és ezért „törek­vésünk volt és marad, hogy az európai biztonsági és együtt­működési értekezlet záróokmá­nyát egészként teljesítsük. Po­zitív eredményekkel megyünk Belgrádba, bár nem mondhat­juk, hogy Helsinki eredményei már átfogó módon alapjaivá váltak yolna az államok kö­zötti kapcsolatoknak Európá­ban.” Az NSZEP KB főtitkára újból megerősítette, hogy az NDK a békés egymás mellett élés, a biztonság és az együttműkö­dés alapján kívánja kapcsola­tait a Német Szövetségi Köz­társasággal is fejleszteni. Ha az utóbbi időben az NDK és NSZK közötti kapcsolatok nem olyanok, amilyenek lehetnének, akkor az ezért felelősöket nem a mi oldalunkon kell keresni. Mindinkább kulcskérdése lesz az NDK és az NSZK közötti kapcsolatoknak az, hogy milyen magatartást tanúsít az NSZK a megkötött szerződésekkel és egyezményekkel, valamint az ebből származó kötelezettsé­gekkel szemben. „Mi változat­lanul azon a véleményen va­gyunk, hogy értelemmel és jó­akarattal felül lehet kerekedni a nehézségeken, és a békés egymás mellett élés alapján meg lehet szilárdítani és foly­tatni lehet a normalizálást". Erich Honecker aláhúzta, hogy ehhez illúziók és álomkergetés helyett a reális valóságból kell kiindulni, vagyis két nemzetkö­zi jogi értelemben szuverén, egymástól független német ál­lam létéből. ♦ BUENOS AIRES: Megerő­sítette az Isabel Perón volt ar­gentin elnökasszony ellen ki­adott letartóztatási parancsot a Buenos Aires-i lellebbviteli bí­róság. Állásfoglalása szerint „bizonyítottnak tekinthető", hogy az 1974-ben elhunyt Juan Domingo Perón özvegye „több- rendbeli sikkasztást" követett el. Perón asszonyt egy éve tart­ják fogságban. 4- LENINGRAD: Caglayangil török külügyminiszter a Szov­jetunióban tett hivatalos láto­gatását befejezve, péntekem Leningrádból hazautazott. El­utazása előtt újságíróknak adott nyilatkozatában megelé­gedését fejezte ki a látogatás eredményei felett. A találkozók és megbeszélések rendkívül hasznosak és konsruktívak vol­tak — mondotta. Külgazdaság Az 1976-tól 1980-ig terjedő időszak nagy feladatokat ál­lít az NDK mezőgazdasága elé: növelni az élelmiszer és takarmány termelést, az ipa­ri növények hozamát és csökkenteni a mezőgazdasá­gi termékimportot minden olyan növényféleségből, amely az NDK adottságai között megtermelhetők. Köztudott, hogy az NDK mezőgazdasága elsősorban termésátlagait tekintve évek óta a világranglista legjobb­jai között foglal helyet és mégis, mint ezt tudományo­san megállapították, jelentős belső tartalékokkal rendel­kezik, amelyek alapot adnak egy nagyobb arányú előre­lépésre. E tartalékok akkor is rendelkezésre állnak, ha fi­Mezőgazdasági célok az NDK-ban gyelembe vesszük a mező- gazdaságban dogozók szá­mának további csökkenését, illetve az életkor emelkedé­sét. Ezt a hiányt a gépi erő fokozott mértékű alkalmazá­sa pótolja. A tervcélok szerint 1980-ig egy hektár mezőgazdasági terület terméshozamát 46— 48 mázsára kell növelni ga­bonaegységben számolva. Ez azt jelenti, hogy alapvető élelmiszerekből az ellátás megfelelő lesz, a gabona termése' évi 9,5—10,5 millió tonna, a gyümölcstermelés 600 000—630 000 tonna, a Zöldségtermelés 1,5—1,59 millió tonnára emelkedik. A terv szerint 1980-ra 2,3 mil­lió tonna vágómarhát, 8,2 millió tonna tejet és 4,3 mil­liárd darab tojást kell átad­ni belső fogyasztásra. Az NDK mezőgazdaságá­ban az elmúlt években nagy­arányú összevonás történt annak érdekében, hogy meg­teremtsék az optimális felté­teleket a korszerű nagyüzemi gazdálkodáshoz. E folyamat során a termelőszövetkezetek száma 20 000-ről 6000-re, az állami gazdaságoké 1100-ról 400-ra csökkent, és ezzel el­érték, hogy egy-egy tsz, illet­ve állami gazdaság területe átlagosan 5000 hektár. Ezek a nagyüzemek, amelyek kö­zül több vállalatszerűén mű­ködik, viszonylag rövid idő alatt bebizonyították az ösz- szevonás helyességét. A sza­kosodás előnyeit bizonyítja, hogy 1971 és 1975 között a hektáronkénti átlagos gabo­natermés öt mázsával nőtt, valamint, hogy 1970-ben egy mezőgazdasági dolgozó 23 állampolgár részére tudott élelmiszert termelni, idén pedig 32 embert lát el élel­miszerrel. E kétségtelenül szép ered­mények mellett is az a fő megállapítás, hogy sok tar­talék fejlik e korsze­rű vagy korszerűsödő mezőgazdasági nagyüzemek­ben, ezért tovább kell folytat­ni a termelésre való specia­lizálódást. Ennek megfelelően a speciális termelési felada­tokkal dolgozó mezőgazda- sági üzemek számát 1980-ig mintegy 30 százalékkal növe­lik. K. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom