Dunántúli Napló, 1977. március (34. évfolyam, 59-89. szám)

1977-03-02 / 60. szám

1977. március 2., szerda 4 Dunámul! napló NAGYVILÁGBAN Púja Frigyes Londonban Púja Frigyes külügymi­niszter angliai látogatásá­nak második napján dél­előtt félórás megbeszélést folytatott Edmund Dell ke­reskedelmi miniszterrel. A tárgyilagos, jó légkörben lezajlott eszmecserén a két miniszter áttekintette a gazdasági kapcsolataink helyzetét és a további fej­lesztés távlatait. Púja Fri­gyes hangoztatta, hogy a magyar fél még sok ki­aknázható lehetőséget lát a kereskedelmi forgalom fejlesztésében és a most meglévő egyensúlyhiányt nem angliai importunk korlátozásával kívánja ki­egyenlíteni, hanem oda irányuló kivitelünk fokozá­sával. Edmund Dell közölte, hogy mihelyt elfoglaltsága lehetővé teszi, igyekszik eleget tenni Bíró József külkereskedelmi miniszter korábbi meghívásának és ellátogat Budapestre. A Guardian kedden -az új külügyminiszter, dr. Da­vid Owen első kelet—nyu­gati találkozójaként szá­mol be Púja Frigyessel való hétfői megbeszélésé­ről. Hangoztatja, a két külügyminiszter egyetértett abban, hogy a helsinki megállapodás eddigi vég­rehajtását felmérő belgrá­di értekezleten konstruk­tív eszmecserére van szük­ség az európai enyhülés folytatásáról, nem termé­ketlen kölcsönös vádasko­dásra. A Guardian a két­oldalú kapcsolatokról szól­va megállapította, hogy Magyarorszáa és az Egye­sült Királyság között nin­csenek vitás - kérdések, bár a magyar fél szeretné, ha a kereskedelmi kap­csolatok lendületesebben fejlődnének. Amerikai pártküldöttség Budapesten A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának meghívására kedden hazánkba érkezett az Amerikai Egyesült Álla­mok Kommunista Pártjá­nak küldöttsége Jack Kling, a Politikai Bizottság tag­jának vezetésével. A küldöttséget a Ferihe­gyi repülőtéren Nemes De­zső, a Politikai Bizottság tagja fogadta. Ryszard Frelek látogatása Budapesten A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságának meghívására február 28—itiár- cius 1. között Budapesten tar­tózkodott Ryszard Frelek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának titkára. Gyenes Andrással, az MSZMP Központi Bizottságának titká­rával szívélyes, elvtársi légkör­ben és kölcsönös egyetértés szellemében lefolyt találkozón véleményt cseréltek az MSZMP és a LEMP kapcsolatainak fejlesztéséről, a nemzetközi helyzet és a nemzetközi kom­munista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Ryszard Frelek kedden elutazott Buda­pestről.. A Ferihegyi repülőté­ren Gyenes András, a Központi Bizottság titkára búcsúztatta. Jelen volt dr. Stefan Jedry- chowski, a Lengyel Népköztár­saság budapesti nagykövete. + ♦ BARCELONA: Hivatalos adatok szerint 22 ember halt meg és 82-en szenvedtek sérü­léseket a hétfőn Barcelona kö­zelében történt vasúti szeren­csétlenség következtében. Szak­emberek szerint a katasztrófát gondatlanság idézte elő. + TORONTÓ: Vádat emeltek Keith Richards, a Rolling Sto­nes gitárosa ellen, mert „ke­reskedelmi célból kábitószert rejtegetett". A gitáros barátnő­jét szintén letartóztatták, mi­után nagy mennyiségű heroint találtak nála. + POTOMAC: Betörtek John Glenn szenátor, volt amerikai űrhajó^ potomaci lakásába. A rablók 30 000 dollár értékű ékszert, érmét és emléktárgyat zsákmányoltak. + CANBERRA: Pulzár csilla­got lényképeztek le ausztráliai és angliai tudósok a Siding Spring-i obszervatóriumban. A csillag 1600 fényévnyi távol­ságra van a Földtől és átmé­rője mindössze 20 kilométer. Tudósok szerint eddig ez a leg­kisebb optikai eszközökkel megfigyelt csillag. ♦ HAVANNA: A Kubai Köz­társaság Államtanácsa törvényt hozott, amelyben 200 tengeri mérföldben állapítja meg- parti vizeinek gazdasági övezetét. Egy másik törvény 12 tengeri mérföldben állapítja meg: a Kubai Köztársaság felségvizei­nek szélességét. Ezideig három tengeri mérföldre terjedtek ki Kuba felségvizei. ♦ MOSZKVA: Kedden Moszkvából Szófiába utazott az SZKP küldöttség, hogy részt vegyen a szocialista országok­ban tevékenykedő testvérpártok KB titkárainak soron levő ta­nácskozásán. Vas-műszaki vásár március 19­ig amíg akészlettarti régi ár: új gr: MZ 250 cm3 motorkerékpár 16 600,— 14 100,— MODUL 150 lit. hűtőszekrény 4 660,— 4 160,— MODUL 160 lit. hűtőszekrény 5 170,— 4 670,— Rakéta 7. porszívó 1 230,— 930,— Rakéta 7 m porszívó 1 260,— 960,— HM—1 mixer 345,— 300,— MK—25/a kazetta magnó 1 980,— 1 600,— rozsdamentes lengyel evőeszköz 77,­54,— rozsdamentes román evőeszköz 72.— 50,­városi hf 202 rezsó 542,— 271,­burgonyaprés román 28,50 19,90 zom. fedő, barna, 12—32 cm-ig 6,70 3,30 Bori gyermekágy 785,— 549,­biztonsági bev. zár lengyel, 8 cm 45,— 31,50 cilinder " ” 159,— 111,— Harmath permetező 1 080,— 756,— KAPHATOK: AZ ÁRUHAZAKBAN ÉS SZAKUZLETEKBEN! Forgalomba "MmWSm hozza: KERESKEDELMI VALLALAT + MADRID: Spanyolország északi vidékein folytatódnak a mezőgazdasági munkások meg­mozdulásai. Valladolid, Alava, Sandander Logrono és Teruel tartományokban a parasztok mintegy 20 000 traktorral torla­szolták el a közutakat. A spa­nyol parasztok tartományon­ként eltérő sérelmeket hangoz­tatnak, de vannak közös köve­teléseik is, mint például a fel- vásárlási árak emelése, a szo­ciális biztonság szavatolása és saját szakszervezetek létreho­zása. ■f BERLIN: A Német Szocia­lista Egységpártban — a Köz­ponti Bizottság határozata alapján — kedden megkezdőd­tek az alapszervezeti beszá­molók és vezetőségválasztási taggyűlések. Április 30-ig több mint kétmillió párttag és tagjelölt 84 000 pártcsoportban és 51 000 alapszervezetben ér­tékeli a munkát, megválasztja a tisztségviselőket, s további 20 000 pártvezetőséget választ az alapszervezetek munkájának irányítására és összehangolá­sára olyan intézményekben, ahol több alapszervezet műkö­dik. Az NSZEP-ben kétévenként tartják az alapszervezeti be­számolók és vezetőségválasztó taggyűléseket. + BERLIN: Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitká­ra kedden fogadta Rodney Arismendit, az Uruguayi Kom­munista Párt Központi Bizottsá­gának első titkárát. A baráti légkörben lezajlott megbeszé­lésen Erich Honecker tájékoz­tatta Rodney Arismendit az NSZEP politikáidról, valamint az NDK dolgozóinak a fejlett szocialista társadalom építésé­ben kifejtett tevékenységéről. + NÜRNBERG: A fa- és mű­anyagfeldolgozó szakszervezet nürnbergi kongresszusán nyil­vánosságra hozott adatok sze­rint a Német Szövetségi Köz­társaságban jelenleq 1,8 millió személy munkanélküli. Közülük 1,2 millió fő a nyilvántartott munkanélküliek száma, a töb­biek feladták annak reményét, hogy munkahelyet találnak. + RÓMA: Barakklakók szö­vetsége alakult az olaszországi Messina városában. Az 1908- as katasztrofális földrengés után épített barakkokban még mindig 30 ezren élnek, elképesztően nyomorúságos fel­tételek között. Fegyveres támadás egy angolai falu ellen Az angolai honvédelmi mi­nisztérium hétfőn nyilatkozat­ban jelentette be, hogy kor­mányellenes gerillák, zsoldo« sok és zairei fegyveresek tá­mogatásával támadást intéztek egy észak-angolai falu ellen és megöltek 43 személyt. A tá­madásnak 25 sebesültje is van. A támadók mintegy 200-an vol­tak. Az áldozatok valameny- nyien fegyvertelen polgárok, nők és gyermekek. + ♦ ALGÍR: Fidel Castro, ku­bai miniszterelnök kedden, úton Líbia felé rövid időre megállt Algírban. Castrót a repülőtéren Huari Bumedien algériai állam­fő fogadta, majd megkezdődtek a két politikus megbeszélései. ♦ BRÜSSZEL: Keddre csak­nem teljesen végétért a hol­land szakszervezetek három he­te megindított részleges sztrájk­mozgalma az országban: a munkáltatók végül is valameny- nyi iparágban rákényszerültek a szakszervezetek követelései­nek elfogadására. Az ország­ban nyártól bevezetik a mozgó bérskálát az infládóreálbér- csökkenés kiküszöbölésére, a legtöbb iparágban pedig azon­nali két-két és fél százalékos béremelést is végrehajtanak. A munkabeszüntetés által leg­jobban sújtott rotterdami kikö­tőben a sztrájkoló dokkmunká­sok hétfőn és kedden felvették a munkát, az ipari üzemek nagy részében is helyreállt a termelés. + KARACHI: A március 7-re kijelölt parlamenti választások közeledtével mind jobban erő­södik a Zulfikar Ali Bhutto mi­niszterelnök vezette kormány­párt és a pakisztáni nemzeti szövetségbe tömörült ellenzéki pártok hivei közötti harc. Hét­főn a kilenc ellenzéki pártot tömörítő jobboldali beállított- ságú szövetség sztrájkot szer­vezett Karachiban. Karachi egyes körzeteiben halálos ál­dozatokat követelő fegyveres összecsapások is voltak. Szavunk a világban Közeledik a tavasz. Soka­sodnak a nevek az utazási irodák jelentkezési előjegy­zésein, indulnak a levelek más országokban élő bará­tokhoz, ismerősökhöz: nyáron meglátogatunk benneteket. A világ a tömeges turizmus időszakába lépett, az embe­reknek ezt a milliós nagyság­rendekben mérhető ismerke­dését méltán nevezik „népi diplomáciának”. Ehhez azonban meg kel­lett teremteni és — minden­fajta aknamunkával szemben, gyakran nem kis erőfeszítés­sel — fenn kell tartani a megfelelő nemzetközi körül­ményeket. Egyik kitűnően be­vált eszköze ennek a szemé­lyes diplomácia, az államfér­fiak kölcsönös utazása. Érdekes és tanulságos egy pillantást vetnünk arra, hói tárgyalnak vagy tárgyaltak éppen most magyar állam­férfiak. Dr. Maróthy László, az MSZMP PB tagja, a KISZ KB első titkára küldöttség élén Bukarestben tartózko­dik. Borbándi János minisz­terelnök-helyettes a Vietna­mi Szocialista Köztársaság­ban folytatott megbeszélése­ket annak a népnek a ma­gas rangú képviselőivel, amely a diadalmas háború után most az építés nagy csatáit vívja. Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhe­lyettese Rómában folytat esz­mecserét, dr. Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes iraki vezetőkkel tanácskozik, Púja Frigyes külügyminiszter Ang­lia új külügyminiszterével tár­gyal Londonban, dr. Bíró Jó­zsef külkereskedelmi minisz­ter a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaságban folytat megbeszéléseket, Pozsgay Imre kulturális miniszter a magyar kulturális napok al­kalmából a csehszlovák fő­városban tartózkodik. Külön-külön mindez: né­hány soros, hivatalos hangú hír. De így együtt: jelenség és bizonyság. Kis ország vagyunk; a Varsói Szerződés és a Köl­csönös Gazdasági Segítség Tanácsa, a szocialista orszá­gok nagy közössége tagjai­ként erőnkhöz mérten min­dent megtettünk és megte­szünk az enyhülésért, az enyhülési folyamat további szélesítéséért. Helsinki után és Belgrád előtt egy ilyen hírcsokor is jól érzékelteti: nem fukarkodunk erőfeszíté­seinkkel azért, hogy a finn fővárosban aláírt záróokmá­nyok céljai megvalósulja­nak. Közeledik a tavasz, sokan utazni készülünk. E hírcsokor nyomán jó arra gondolni, hogy utazásainkat és első számú feltételüket, a jó köz- érzetű hétköznapok sorát — hazánk képviselői is előké­szítik. A szó legmagasabb rendű emberi és politikai ér­telmében egyaránt. Harmat Endre Andreotti olasz miniszterelnök fogadta Havasi Ferencet Havasi Ferenc miniszterelnök-helyettest, aki Rómában folytat hi­vatalos tárgyalásokat, a Chigi-palotában fogadta Giulio Andreotti olasz miniszterelnök. Havasi Ferencet, a Minisz­tertanács elnökhelyettesét, aki hivatalos látogatáson tartózko­dik Olaszországban, kedden fogadta Giulio Andreotti olasz miniszterelnök. A megbeszélé­sen részt vett Nagy János kül­ügyminiszter-helyettes és Palo­tás Rezső római nagykövet. A miniszterelnök-helyettes ta­lálkozott ezen kívül az olasz kormány több tagjával: Anto­nio Bisagliával, az állami vál­lalatok miniszterével, Rinaldo Ossola külkereskedelmi minisz­terrel, Giovanni Marcora föld­művelésügyi miniszterrel és Carta iparügyi államtitkárral. A megbeszéléseken a kétolda­lú politikai kapcsolatok külön­böző kérdései mellett a ma­gyar—olasz gazdasági együtt­működés és kereskedelem elő­mozdítása került szóba. Talál­kozott a magyar küldöttség a nagy állami olasz iparvállala­tokat összefogó trösztök (IRI, ENI, EGAM, EFIM) vezetőivel is, akikkel konkrét együttműködé­si lehetőségekről cserélt véle­ményt. Este Palotás Rezső nagykö­vet fogadást adott a miniszter­elnök-helyettes tiszteletére. A fogadáson megjelent az olasz kormány több tagja és a gaz­dasági élet számos vezető sze­mélyisége. Magyar kormány­küldöttség Laoszban Hanoiban tett látogatásának befejeztével a Borbándi János miniszterelnök-helyettes vezet­te magyar kormányküldöttség kedden tárgyalásainak követ­kező állomására, a laoszi fő­városba utazott. A küldöttség a magyar—vietnami gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működési bizottság VI. ülés­szakán vett részt, amely hét­főn fejezte be munkáját. A magyar—vietnami gazda­sági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság ha­todik ülésszakán megállapítot­ták, hogy az előző ülésszak óta több fontos államközi megálla­podást írtak alá, amelyek jó alapot biztosítanak a két or­szág gazdasági kapcsolatai­nak fejlődéséhez az 1976- 1980-as időszakban. A bizott­ság jelenlegi ülésszakán e megállapodások realizálására fordította a fő figyelmet. Meg­állapodtak abban, hogy meg­gyorsítják azon létesítményekre (fonoda, fényforrásgyár, ház­tartási hűtőszekrénygyár) vo­natkozó szerződések előkészí­tését, majd kivitelezését, ame­lyek megvalósításában Ma­gyarország közreműködést vál­lal. A KlSZ-delegáció romániai látogatásai Hivatalos romániai látoga­tásának második napján, ked­den délelőtt a dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a KISZ KB első titkára vezette magyar if­júsági küldöttség látogatást tett a bukaresti pártbizottsá­gon, ahol Ion Dinca, az RKP Politikai Végrehajtó Bizottsá­gának tagja, a fővárosi párt- bizottság első titkára, Bukarest főpolgármestere tájékoztatást adott a román főváros politi­kai, gazdasági és társadalmi helyzetéről és szólt az ifjúsági mozgalommal kapcsolatos kér­désekről. Ezt követően a magyar dele­gáció megismerkedett a román műszaki képzés legnagyobb in­tézményével, a Bukaresti Mű­szaki Egyetemmel. A délelőtti órákban a ma­gyar delegáció ellátogatott a Bukarest melletti Fundulea köz­ségbe is, ahol megtekintette Románia legnagyobb mezőgaz­dasági kutató intézetét. Munkásfelvétel Cserkúton A MEZŐGÉP Vállalat l-es számú gyáregysége felvesz lakatos, esztergályos, villanyszerelő, hűtőgépszerelő szak- és betanított munkásokat, segédmunkásokat. Megközelíthető az Üjmecsekaljáról induló 26-os autóbusszal. JELENTKEZÉS a gyáregység igazgatójánál vagy a személyzeti osztályon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom