Dunántúli Napló, 1977. március (34. évfolyam, 59-89. szám)

1977-03-13 / 71. szám

Tanulmánykötet jelent meg Mohács város iörténetérnl (Baranyai Helytörténetírás, 19T6) A mohácsi földben nyugvó hősök emlékének szenteli a Ba­ranya megyei Levéltár az 1976. esztendei évkönyvét. A Mohács mezején vívott csatának, előz­ményeinek, lefolyásának, köz­vetlen következményeinek könyvtárat kitevő irodalma van. Ugyanakkor vajmi kevés helyet kapott ebben az irodalomban maga a város, Mohács. Pedig e nagymúltú város történelme cseppet sem érdektelen. A Ba­ranya megyei Levéltár — Szi­ta László szerkesztésében — a Baranyai Helytörténetírás, 1976. című évkönyvében a 450 éves évfordulón azzal kívánt hozzá­járulni a megemlékezéshez, hogy Mohács város fejlődését, életét, népei történetét 1526— 1944 között kísérte figyelem­mel. Vass Előd Mohács város hó­doltságkori történetének török forrásaiból egy kauname-1 (adózásokról összeállított sza­bályrendeletet) és több fejadó és tizedösszeírást publikál. Ezenkívül színes képet fest ta­nulmányában a város egy olyan korszakáról, mely legin­kább ismeretlen volt minded­dig. A török uralom alól felsza­badult város gazdaságának és népességének fejlődésével négy tanulmány foglalkozik. Ezek bemutatják Mohács né­pességi, nemzetiségi viszonyai­nak alakulását, az ipar, az ál­latállomány, az uradalmi gaz­dálkodás fejlődését. Időrendben első Szita Lász­lóé, aki egyben az évkönyv szerkesztője is. A XVII. század végétől Mohács 1747. évi úr­béri szerződésének évéig mu­tatja be a várost, életét, küz­delmeit. Oly korszakot elemez, amikor a mezőváros és a püs­pöki uradalom egésze jelen­tős mértékben fejlődött, és amelyben kialakult a népes­ségnek az a struktúrája, mely később is jellemzi a város né­pességi és nemzetiségi szer­kezetét. A XVIII. század második fe­lével Bezerédy Győző tanulmá­nya foglalkozik. A város tör­ténetének egyik legmozgalma­sabb korszaka ez, mely az uradalom és a város közti, 1795-ben lezárult pereskedés időszakával esik egybe. Mohács XVIII. század máso­dik felében elindult lendületes fejlődése megtorpant. „A vá­ros magában véve jelentékte­len — nagyobb részt nyomo­rúságos zsuptetős házakból áll” írja Richard Bright 1815-ben Mohácsról. Kardhordó Kálmán tanulmányában ezzel a város­sal ismerkedünk, a XIX. sz. el­ső felének Mohácsával. Baranya Margit „Mohács népességének fejlődése és gaz­dasági helyzete a XIX. század második felében” c. tanulmá­nya zárja az évkönyv első fe­jezetét A levéltár munkakö­zösségének legnagyobb fájdal­mára nemrég elhurlyt szerzőé tanulmányát is a tőle megszo­kott precizitással írta meg. Fi­gyelmét nem kerülte el semmi lényeges adat, és mindig ki tudta szűrni a feldolgozott adathalmazból a lényegtelent, mellékest. Külön fejezetet szentel az év­könyv Mohács XVIII—XX. szá­zadi ipari fejlődésének. A ta­nulmányok sorát itt Taba Ist­ván írása nyitja meg. A ba­ranyai helytörténészek előtt jól ismert szerző Baranya 1786. évi leírása (Descriptio _.,.Ba- ranyensis) alapján elemzi Mo­hács iparát és kereskedelmét. Sarosácz György adatokat közöl a mohácsi céhek törté­netéhez. Kár, hogy az adatok egy része a szerző tarsolyá­ban maradt. így például nem tudjuk meg, hogy a „Szűcs, szíjártó, tímár és nyeregkészí­tők céhe” megszűnt-e, vagy netán még ma is virágzik? A mohácsi nyomdászat kez­deti időszakához Borsy Károly közöl adatokat. A szerző e cikkében is hű maradt írói oeuvre-éhez. Mohács XX. századi ipará­nak fejlődésével két tanulmány foglalkozik az évkönyvben: B. Horváth Csilla a mohácsi se­lyemfonó működésének első két évtizedét dolgozta fel, T. Mérey Klára a mohácsi ipar 3/4 évszázados fejlődését mu­tatja be 1924-ig. Mohács város igazgatásá­nak fejlődését Kopasz Gábor mutatja be tanulmányában. Három évszázadon vezeti ke­resztül az olvasót, 1742-től a második világháborúig. Ugyancsak városigazgatási témában dolgozik Kiss Géza is. Mohács város gazdálkodási szervezetét ismerteti a szabad­ságharcot megelőző évtizedek­ből. Annak az időszaknak vá­rosgazdálkodási hétköznapjai­ba tekinthetünk be, amelynek legnagyobb eseménye a ren­dezett tanácsú mezővárosi jo­got biztosító királyi szabada­lomlevél elnyerése volt (1840). Mohács csaknem két évszá­zadot átfogó egészségügyi tör­ténetét ismerteti Baranyai Au­rél. 1926-ig vezeti el az ol­vasót a számos apró doku­mentumból összeállított, szerfö­lött érdekes, krónikaszerű ol­vasmány. Néprajzi témájú tanulmány kettő található az évkönyvben. A Duna partjára települt Mo­hács népének mindig igen fon­tos megélhetési formája volt a halászat. Andráslalvy Berta­lan Mohács XVIII—XIX, száza­di halászatát mutatja be. Sáfrány Zsuzsa egy, a mo­hácsi csata ábrázolásával éke­sített botot mutat be, mely néhai dr. Reuter Camillo ha­gyatékából került a pécsi nép­rajzi múzeumba. Az évkönyv egyetlen, a mo­hácsi csatával foglalkozó ta­nulmánya Kiss Béla cikke, mely a mohácsi csatatér kuta­tásával foglalkozik. A szerző személyében oly kutató csat­lakozott a csatatér emlékei­nek felderítéséhez, aki a te­rep kitűnő ismerője, és kinek önzetlen munkatársai, mint Szűcs József és a többiek szin­te megszállottiai a csatatér tárgyi emlékei felderítésének. A mohácsi évfordulóra em­lékezvén érdekes annak vizs- gálása, hogy a különböző ko­rokban hogyan értékelték 1526-ot, másrészt hogyan em­lékeztek meg róla. A mohácsi templomban évente megismét­lődő nagy esemény volt a nemzeti gyász ünnepén mon­dott emlékbeszéd. Fényes Mik­lós az 1837-ben Mohácson el­hangzott beszédet ismerteti. A levéltári évkönyv e kötet­ben is folytatja a Baranyai Helytörténeti rás 1973-ban el­indított, válogatott levéltári forrásközlést. Sándor László és Tegzes Ferenc gyűjtése bepil­lantást enged Mohács életé­nek 1867 utáni évtizedeibe. Ügy igyekeztek összeválogatni a levéltári forrásokat, hogy a polgári kori Mohács történeté­nek kereskedelmét, iparát, is­kola- és művelődésügyét szem­léltessék. Annak reményében üdvözöljük e levéltári forrás- közlést, hogy az Évkönyv to­vábbi köteteiben is folytatását találhatjuk. Az évkönyvet Boda Miklásné Mohács történetéhez készített bibliográfiája zárja be. Tímár György Bizonyára Szeged föld­rajzi helye, országhatárok találkozásához való közel­sége is ösztönző tényező volt abban, hogy a Tisza- táj már 30 évvel ezelőtt, az induláskor egyik na­gyon fontos feladatának tartotta az itt élő szomszé­dos népek kultúrájának közvetítését. A legdöntőbb mégis az a tudatos meg­gondolás volt, amely — ta­nulva a történelmi múlt jó és rossz példáiból — vilá­gosan felismerte, hogy e népek igazi és tartós bol­dogulása nem egymás el­lenében, hanem csakis egymás mellett, s egymás javára teremthető meg. Ezért lett a szerkesztés el­tökélten vallott és vállalt programja a hídépítés szándéka már a kezdetek­kor. A körülmények átmene­tileg ugyan nem kedvez­tek ennek a törekvésnek, Harmincéves a Tiszafái de a hatvanas évek ele- jén-közepén a lap ismét élt a kedvező lehetőségek­kel. Ezekben az években indult meg újból — a Ki­látó rovattal — a Tiszatáj olyan irányú tájékozódása, ami az évek során egyre jobban jellemző jegye, profilalakító vonása lett: a közép-kelet-európai szo­cialista országok nemzeti irodalmának és az ország­határon túli magyar iro­dalomnak bemutatása, közlése és kritikai szemlé­zése. A fejlődés a hetvenes évek elején új rovatokat eredményezett, először a „Most-Punte-Híd” címűt, amelyet a szerkesztőség az alábbi gondolatokkal indí­tott el 1970-ben: „Egy har­minc évvel ezelőtti Németh László tanulmány címének átalakított változata ez ... Most a szláv nyelveken, punte románul — híd. A hidat erősíteni kell. Az iro­dalom a legjobb munkása ennek a hídverésnek". Azóta a folyóirat közölt már kisantológiát a mai román, szlovák, szerb, len­gyel irodalomból, külön- számot nyelvrokonaink kul­túrájából, és a sor a jö­vőben még folytatódik is. A Kilátó-t 1970-ben fel­váltó Figyelő után 1973- ban indult meg a Tiszatáj ma is élő, jellegzetes ro­vata, a Kelet-európai Né­ző, nyomon követve a ba­ráti népek irodalmának, kultúrájának fontos ese­ményeit, jelenségeit, fo­lyamatait, s egyben azt is, hogy a magyar irodalom alkotásai mennyire ismer­tek, és milyen fogadtatás­ra lelnek náluk. Mert a híd csak úgy töltheti be összekapcsoló szerepét, ha kétirányú raj­ta a mozgás, ha átad és átvesz egyidőben, ha köl­csönösen ismerteti meg egymás értékeit. Ilyen ér­tékek pedig bőven vannak az itt élő népeknél anya­giakban, erkölcsiekben és szellemiekben egyaránt. Meggyőződésünk, hogy fo­lyóiratunk szép hagyomá­nyát folytatjuk és — más laptársainkkal együtt — jó ügyet szolgálunk, ha a hídverés munkáját erőnk­höz képest a jövőben is vállaljuk és végezzük. Vörös László ;ÍelejtNete«Se«i élmények mm futalombäl Öt nőnap Opatijában Ragyogó tavaszban az Isztriai-félszigeten Bábeli hangzavar, kendőlo- bogtatás, búcsúzkodás. „A tisz­ta ihgeket kikészítettem. A gyerekeket ne felejtsd el reg­gelente felébreszteni!” —hal­latszik innen is, onnan is, de az elmaradhatatlan háziasszo­nyi figyelmeztetéseket, „utasí­tásokat" már elnyeli a vonat dübörgése. Március 5-e, szombat, haj­nali fél 6. A COOPTOURIST nő­napi különvonata elindul Opa- tijába. Csaknem 300 baranyai nő és „mutatóba" néhány fér­fi — legnagyobb részt szövet­kezeti dolgozók, akik jutalom­ként kapták munkahelyüktől az ötnapos üdülést, a jugoszláv tengerpart egyik leghíresebb üdülőhelyén, Opatijában. A jugoszláv határőrök tréfálkozva kérdezik, hoztunk-e fürdőruhát, mert lent gyönyörű idő van, 20 Celsius fok meleg. Kicsit kételkedünk, de Zágrábban már igazi tavasz fogad ben­nünket. Mire elfogy a hazai szendvics, feketekávé és egy­két demizson termelői bor, Ri- jekába érkezünk. — Sok szeretettel köszöntjük a nemzetközi nőnap alkalmá­ból városunkba érkező magyar küldöttséget — hallatszik a hangosbemondóból. Az állo­máson légkondicionált, Merce- des-buszok és a COOPTOURIST testvérirodájának (Jugoszlávia egyik legnagyobb utazási iro­dájának), a Kvarner Express- nek a képviselői már várnak bennünket. A város új lakónegyedét, a Nőnapi díszvacsora a Hotel Imperialban. pizsama- és toronyházakat el­hagyva, a pálmákkal és virág­zó mandulafákkal szegélyezett úton egyszer csak előtűnik a tenger. A Rijeka és Opatija közötti 12 kilométeres szakasz maga is élmény. Megszoktuk ugyan a kanyargós mecseki utakat, de ez még azon is túltesz. Nemzetközi autó- és motorversenyeket tartanak itt, ahol egyik oldal csupa szikla, másik oldalon mélyben a ten­ger csillog. Majd egy kanyar és a Kvarner-öböl teljes szép­sége kitárulkozik előttünk . . . Dédanyáink, nagyanyáink legdivatosabb, irodalmi alko­tásokban is számtalanszor .megörökített, klimatikus üdülő­helyen az Abbázia, a Kvarner gyöngye. Az 1396 méter ma­gas Ucka és a tengerpart kö­zötti keskeny partsávon terül el, házai azonban a hegyol­dalra is felkúsznak. Dús vege­táció, csodálatos parkok, pál­mafák, virágzó magnóliával övezett tengerparti sétányok, fűszeres illatú levegő, impo­záns tengerparti szállodák . . . Igen, a szállodák. A Hotel Ambasador és a Hotel Impe- riál — lakóhelyeink. A 11 éve épült, 9 emeletes Ambasador 207 szobájával, melegített ten­gervizes, fedett, gyönyörű úszó­medencéjével a legmodernebb luxushotel Opatijában. De a klasszikus stílusú, romantikus hangulatú Imperiál is luxuské­nyelmet nyújtott lakóinak. A bőséges, négyfogásos vacsora után senki sem érezte magát fáradtnak. A holdfényes-csilla­gos tavaszi este sétára indul­tunk ... A vasárnap a pihenésé — és este legfiatalabb pécsi ide­genvezetőnk meglepetése kö­vetkezett. Sári igazi magyar mulatságot szervezett. A csár­dás és a kóló egymást követ­ték. Hétfőn — kirándulás, város­nézés Rijekában. És kirakat­nézés! Szív- és (láb-) fájdító- an szép cipők, méregdrága farmerek, ízléses konfekció. S amit délelőtt az üzletben lát­tunk, délben a sétáló fiatalok­kal teli Korzón szembejött ve­lünk. Minden női hiúságot fél­retéve egyöntetűen megállapí­tottuk: nagyon csinosak az opatijai nők (és a férfiak is...). Kedden reggel 8 órakor a kényelmes autóbuszok egész­napos isztriai kirándulásra in­Opatijai látképek. dúltak velünk. Útunkra a Kvar­ner Utazási Iroda idegenveze­tői is elkísértek bennünket. Bő­séges információban, szaksze­rű magyarázatban nem volt hiány. Zöld tenger, kék ég és a fehér sziklahasadékokban megbúvó apró sárga virágok. Olyan minden, mint a mesé­ben . .. Első állomásunk az Isztria egyik központja, a történelmi nevezetességű Pula. Amfiteát­rum, diadalív, Augustus temp­loma a két évezredes város híres történelmi emlékképei. S egy villanás a mából: délben az óváros szűk utcáin „ünnep­lőbe" öltözött, hatalmas csok­rokat cipelő fiúk, férfiak. Min­denhová betérnek, s köszöntik a nőket. S ez nemcsak Pulá- ban volt így. A festői szépsé­gű Rovinjban és a kis halász­bárkákkal teli Porecban már csokrokkal sétáltak, virággal integettek nekünk. Hazafelé akár Páva-kört is alakíthattunk volna a buszban. Félszáz kilo­méteren keresztül nem fogy­tunk ki a nótából. Petri Csathó Ferenc: MÁRIA ÜNNEPEI József halott már három éve. A gyerekek havonta egyszer vendégségbe mennek Máriához. Eszik a madárlátta kenyeret, a hamubasült pogácsát Azt mondják: tél jön. Azit mondják: nyár jön, topognak, álldigálnaik, darálják, mint a verkli: vigyázzon magára, drága mama. Fotó: Mihályi Istvánné Kedden este mi is ünnepel­tünk, s bennünket is ünnepel­tek. A Hotel Imperiálban a gyönyörűen megterített aszta­lok, a háromszáz személyes díszvacsora és a vörös szegfű mellé járult a COOPTOURIST nevében férfi idegenvezetőnk köszöntése a nemzetközi nőnap alkalmából. Szerda délután a különvo­nat hazafelé tart. Búcsúzunk Rijekától, a tengertől, az öt nap gyönyörű élményétől. Bú­csúzik a mekényesi Merő néni, aki a sásdi ÁFÉSZ nyugdíjasa, hat gyereket nevelt már fel, de eddig még a Balatont se látta, Pusztai Jánosné, aki már 15 éve a pécsi ÁFÉSZ dolgo­zója, Rosenberger Istvánné, aki 17 éve kőfaragó-csiszoló a pécsváradi KTSZ-nél, Magdi, Klári, Éva, Ili a Konzumból, a mindig vidám, éneklő siklósi „női brigád”. Búcsúzunk, kö­szönve mindenkinek, köztük is a COOPTOURIST-nak az öt fe­lejthetetlen nőnapot. Varga Ágnes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom