Dunántúli Napló, 1977. február (34. évfolyam, 31-58. szám)

1977-02-19 / 49. szám

1977. február 19., szombat Dunantmt napló 3 Újjáépítik a nagyárpádi iskolát Mint hírül adtuk, néhány hó­nappal ezelőtt, a délutáni órákban leomlott a nagyárpádi általános iskola épületének egyik fala. Emberéletben sze­rencsére nem esett kár, s pár napos kihagyás után a tanítást a helyi művelődési házban folytatták. Az épületben lakó háromgyerekes tanár házaspár­nak Lvov-Kertvárosban biztosí­tottak új lakást. A Városi Tanács a PTV szak­embereivel elvégeztette a stati­kai vizsgálatot. A szakemberek az épület újjáépítését javasol­ták, s már készítik a kiviteli ter­veket. Az újjáépítést és egyben a mellékhelyiségek korszerűsí­tését az Építő- és Tatarozó Vál­lalat dolgozói végzik el. A tervek szerint szeptember­re szeretnék átadni az iskolát. Addig is a művelődési házba járnak a gyerekek', ami nem a legmegfelelőbb oktatási helyi­ség. Nehezíti a kisdiákok hely­zetét a zsibongó hiánya is, nincs hol kikapcsolódni, fel­frissülni az órák között. Negyedmillió pár pécsi sportkesztyű Következnek az ökölvívók Világszerte keresett cikk 6 sportkesztyű, a kedvező piaci lehetőségek ösztönözték há­rom évvel ezelőtt a Pécsi Kesz­tyűgyárat, hogy választékát ez­zel a terméktípussal bővítse. Először síkesztyűket szállítottak Nyugat-Európa számos orszá­gába, továbbá a Szovjetunió­ba. Ma már nemcsak síelésre használják, hanem o fiatalok divatos utcai viseletként is hordják. A sportkesztyű-család gyor­san szaporodott és kitűnő ex­portcikké vált. Következett az autóvezető, motoros, kerékpá­ros, lovas, labdarúgó, vívó, golfkesztyűk gyártása. A Ma­gyar ökölvívó Szövetség veze­tőinek kérésére idén boxkesz- tyűvel bővül a sorozat. Mór készülnek a minták, a gyártás­hoz szükséges technikai eszkö­zök. . Az év közepén pedig indul­hat a sorozatgyártás. Először a hazai igényeket elégítik ki, később külföldi piacon is megjelennek a pécsi ökölvívó­kesztyűk. 1977-ben összesen negyed- millió pár sportkesztyű készül a vállalat műhelyeiben. „Szakközép” rangot szeizelt Szentlőrinc Exportra dolgozik a Cserkúti MEZŐGÉP mágocsi gyáregysé­ge. Nem közvetlenül, hanem bedolgozóként. Harmincötmillió forint értékben alkatrészeket gyártanak, amit aztán a SZIM Székesfehérvári Gyára és o Bu­dapesti Kismotor- és Gépgyár szerel be a tőkés és a szocia­lista piacra kerülő gépjármű­vekbe. A mágocsiak közvetett ex­portja öt évre szóló kooperá­ciós szerződés keretében való­sul meg. A gépjárműprogramban részt vevő SZIM Székesfehérvári Gyá­ra és a Budapesti Kismotor- és Gépgyár, mivel nem volt ele­gendő munkása, Mágocsról rendelt alkatrészeket még évek­kel ezelőtt. Az azóta is tartó kapcsolat eredményesnek bizo­nyult. A mágocsiak tavaly már nem tudták fokozni termelésü­ket meglevő gépeikkel. Újak vásárlására viszont nem volt anyagi fedezetük. Ekkor vető­dött fel a gondolat: a székes- fehérvári és a budapesti üzem bérbe adja szabad gépeit, a mágocsiak pedig bérmunkában legyártják az alkatrészeket. így mindkét fél számára előnyös feltételek mellett bővítették a kooperációs kapcsolatot. Az új feladatra igen rövicT idő alatt felkészült a MEZŐ­GÉP. Átalakították a régi laka­tos-műhelyt, transzformátort cseréltek, bővítették a villa­mosvezetéket. A munkálatokra 600 000 forintot fordítottak. A SZIM-től érkezett kilenc forgácsológépen már decem­bertől dolgoznak. Gépkocsisze­relvényekhez készítenek alkat­részeket. Ezeket a panorámás Ikarusokba szerelik. Az első há­romezer darab alkatrészből ál­ló tételt február negyedikén szállították el a székesfehérvá­riak. • Még februárban termelni kezd a Kismotor- és Gépgyártól érkezett öt forgácsológép is. MAN motorokhoz készülő kompresszorok hengerfejeit gyártják. Későbbiekben pedig hengerblokkot is. A szerelvé­nyeket Budapesten szerelik ösz- sze, hogy azután kamionokba, teherautókba és az exportra ké­szülő Rába-Steigerekbe építsék. A kibővített kooperációs kap­csolattal a mágocsi MEZŐGÉP 1977-ben több mint 80 millió forintos termelési értéket sze­retne elérni. A tervidőszak vé­gére még magasabbat. 1980- ban mintegy 110 millió forintos termeléssel számolnak. A termelőszövetkezeteknek kínálkozik a szakmunkáspótlás Mikor a hatvanas években megszüntették Szentlőrincen a mezőgazdasági technikus kép­zést és az Újhelyi Imre iskolá­ból Mezőgazdasági és Élelmi- szeripari Szakközépiskola lett, a szkeptikusabb helybeliek úgy érezték, rossz cserét csináltak. Az ifjú technikusokat az életre nevelték, sok-sok qyakorlati is­merettel. Mindamellett sokan tanultak tovább, ma már nem egy megyei, országos vezető, egyetemi tanár is van végzett­jeik között. Az ország mező- gazdasági technikumai között Szentlőrincnek olyan neve, rangja volt annakidején, mint a gimnáziumok között a pécsi Nagy Lajosnak, Az első szakközépiskolások sorsa azonban egy nagy kérdő­jel volt: mi lesz velük, ha vé­geztek? Középkáderek vagy szakmunkások lesznek? Mikor 1969-ben a megyei vezetés ki­harcolta Szentlőrincnek az élelmiszeripari, ezen belül a tej­ipari tagozatot, újabb gondok, újabb kérdőjelek vetődtek fel. Az élelmiszeripar vonakodott Szentlőrincnek adni ezt a pro­filt, mert meg voltak róla győ­ződve, hogy az országban egye­dül a Győr megyei Csermajor­ban tudnak tejipari szakembe­reket képezni, mivel1 ott ennek nagy hagyományai vannak. — Az élet nagyon pozitív vá­laszt adott akkori kételyeinkre és kérdőjeleinkre, — mondja Illés Antal, az iskola igazgató- helyettese. — Már az első or­szágos szakmai verseny döntő­jébe nyolc tejipari tagozatos ta­nulónk került be és elhoztuk a harmadik, negyedik és ötödik helyet. Beiskolázási gondunk nem volt, sőt minden évben egy kis túljelentkezésünk van. Igaz, hogy ennél a tagozatnál nincs megkötve a kezünk. Míg az általános tagozaton csak Baranya megye, s annak is északi—északnyugati része tar­tozik hozzánk — a déli és ke­leti részen a Mohácsi Mező- gazdasági Szakközépiskola is­koláz be, addiq a tejipari ta­gozat az egész országból merít Eddig 120-an végeztek ezen a tagozaton — zömmel lányok — és közülük hatvanon az érettségi oklevél mellé már a tejipari szakmunkásbizonyít­ványt is megkapták. A tavaly végzettek közül egy lány kivé­telével valamennyien a szak­mában helyezkedtek el, már­mint azok, akik nem tanultak tovább főiskolán vagy egyete­men. Hova kerülhetnek, milyen munkakört tölthetnek be azok a fiatalok, akik érettségivel és tej­ipari szakmunkásbizonyítvánnyal a zsebükben, 18 éves korukban vágnak neki az életnek. Nos, lehet belőlük tejátvevő-minősí- tő, tejkezelő, tejházvezető, ter­mék — sajt, vaj, túró stb, — készítő, tejfeldolgozó üzemveze­tő, áruértékesítő, laboráns stb., sőt némi gyakorlat, üzemi ja­vaslattal elvégzett technikusi minősítő vizsga után technikus, A Pécsi Tejipari Vállalat an­nak fejében, hogy otthont ad a gyakorlati oktatásnak, patronál­ja az iskolát, évente 2—3 vég­zősre igényt is tart, állást biz­tosít, főként pécsieknek, mert egyre több városi fiattal választja ezt a szakmát. Néhányon a ke­reskedelemben helyezkedtek el. Az osztály többsége mint tár­sadalmi ösztöndíjas, termelő- szövetkezetekbe került. Sajnos, baranyai tsz nincs a névsorban, pediq a szakosított tehenészeti telepek tejházaiba elkelne még jó néhány érettségizett szakmun­kás. A falusi fiatalok, különö sen a jóval kevesebb szakma között válogatható nyolcadikat végzett kislányok biztosan je­lentkeznének, ha a termelőszö­vetkezettől egy kis biztatást kapnának, s érettségi után biz­tos állás várná otthon őket A tagozaton végzettek kezdő fize­tése 2500—2700, sőt 3000 forint között mozog, ami egy 18 éves­nél igazán szép kereset A vidékieket Szentlőrincen 100 fős modern leánykollégium várja, amelyet 4,5 milliós költ­séggel tavaly újítottak fel. A szobák központi fűtésesek. Rö­videsen a fiúkollégium is meg- csinosodik, 6 milliós beruházás­sal most végzik a felújítását Az iskola lépést tartva a kor köve­telményeivel, a traktorvezetői oklevél és a gépjárművezetői jogosítvány megszerzésére is fel akarja készíteni a fiatalokat. Motorvezetői tanfolyamuk mór évek óta működik. A cél — s ma már ez nem különleges óhaj, hanem realitás —, hogy az érettségi és a szakmunkás­oklevél mellé a traktorosi és a a gépkocsivezetői engedélyt is megkaphassák a fiatalok, akik elhagyva az iskola padjait, igen termékeny és eredményes négy évet tudhatnak a hátuk mögött. Az idén a két tagozatra 72 elsőévest vesznek fel, jelentkez­ni március 20-iq lehet. — Rné — Segítik a gépjármű program valóra váltását Exportra dolgozik a mágocsi MEZŐGÉP KÉT-HÁROM MŰSZAKBAN Zsákoló asszonyok A gépesítés jelent segítséget — Segíteni jön? — fogad tréfásan Horváth Jánosné, a BARANYAM ÉK Megyeri úti almatárolójában. További beszélgetésre nincs is ideje, szalad a szomszédos raktár­ba, ahol összecsomagolják a zöldséges boltok porcióit, — Sokféle munkát végzünk. Ez a válogatás a legköny- nyebb, s mégis nehéz, mert egy láda alma 30 kiló is megvan — mondja Nagy Fe- rencné, miközben rakodólap­ra emeli az almával teli lá­dát — Mennyit keresnek? — Ma kaptam fizetést, 2200 forintot. Kicsit kevés. Nyáron, amikor három mű­szakban dolgozunk, van, hogy megkeresem a 3000 forintot Teljesítménybérben vagyunk. Kérdés nélkül mondja: — Nagyon sokat zsákoltam, amióta itt vagyok. Tizennégy év alatt annyit, hogy meg sem tudom mondani. Most már könnyebb. Két éve fér­fiak is dolgoznak nálunk, s ha keveset kérnek a ko- misszióba, ők csinálják. Van, hogy két hétig nem zsáko­lunk, máskor hetente há­romszor is kell. Egy tartja o zsákot, kettő meri a bur­gonyát Hétfőn két asszony 180 mázsa burgonyát öm­lesztett be két—három óra alatt. Minden egyes zsákot megemeltek, kiöntötték be­lőle a burgonyát. Ez a faj­ta zsákolás a nehezebb... Rövid szünetet hagy, rá­gyújt, aztán ismét motolla gyorsasággal válogatja az almát. Ki tudja hányadik fordulót teszi a villástargonca. megemeli az almásládákkal teli rakodólapot s az udvar másik végében lévő raktárba viszi, a komissziózó asszo­nyoknak.- A komissziózás a legne­hezebb. Először mérlegre tesszük az árut, aztán onnét a rakodólapra, A karalábé, a káposzta nagyon nehéz. Tegnap délután 150 boltnak készítettük össze a porciót Nyáron 200 tételt is össze­állítottunk egy éjszaka.- Hogyan került ide?- A férjem betegeskedett, a gyerekek kicsik voltak amikor idejöttem, s ha egy kicsivel is többet kerestem, már sokat számított. Próbál­nak segíteni, de ... mi is hibásak vagyunk, mert egye­dül emelgetjük a ládákat a zsákokat Ketten nem jutunk annyira. Ősszel volt olyan nap, hogy húsz vagon jött. Két asszony állt egy vagon­hoz, mindegyikünk ötvenki- lós zsákokat tett a rakodó­lapra j .. Sokat dolgozunk. Az a legrosszabb, soha nem tudjuk kiszámítani, mennyit keresünk, nem tudjuk mit mivel szoroznak. Nagy Ferencné tizenötödik éve dolgozik a BARANYA- MÉK raktáraiban, A vállalat vezetői többször kérték, le­gyen brigádvezető. Nem vál­lalta. Az almatároló szomszédsá­gában este még nagy a nyüzsgés: a targoncák egy­más után fordulnak, a por­ciókat állítják katonás sor­rendbe a rámpára. Az asz- szonyok mérlegre emelik a teli zsákokat és a ládákat, szusszanásnyi szünet alatt le­mérik, s máris emelik to­vább a rakodólapra. Komoly segítséget majd a rövidesen megépülő burgo­nyatároló jelent. A BARA- NYAMÉK 15 millió forintért 300 vagon burgonya befoga­dására alkalmas raktárt és ehhez kapcsolódóan ezer négyzetméter alapterületű fogadót, csomagolót építtet a Dunántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat sziget­vári üzemegységével. Gépe­sítik a betárolást, tovább csökken a fizikai: munka. Teljesen nem szűnik meg, a válogatás kézi munka ma­rad. A tervek szerint 1978. őszén lép üzembe az új tá­roló. Horváth Teréz

Next

/
Oldalképek
Tartalom