Dunántúli Napló, 1977. február (34. évfolyam, 31-58. szám)
1977-02-13 / 43. szám
illluhelvelc, eil koto I« Pattantyús József háborús évek kellős közepén született Másfél-kétéves * ' lehetett, amikor közvetlen közelében elsütöttek egy revolvert. A váratlan dördülés következményeit a gyermeki személyiség súlyosan megsínylette. A lelki sérülés szemtengely- ferdüléssel járt együtt. Tizenhárom-tizennégy éves koráig megszokta az új helyzetet, akkor azonban többszöri operációval korrigálták a hibát. A műtétek következtében azonban kettős látás alakult ki nála, és azóta ezt kellett megszoknia. — Itt, a baranyai Regényén születtem. A falusi világból magasan úszó bombázók régi képét hordozom magamban... A pécsi általános iskolai évek után a budapesti művészeti gimnáziumba kerültem, majd két év kihagyás után az ipar- művészeti főiskolára. — Egyszer, úgy tizenöt éves korunkban, Asszonyi Tamással álldogáltunk Pesten az utcán, odajött hozzánk egy részeg vagány, és inzultált bennünket... Ettől kezdve cselgáncsozni jártam. Dicsekvés nélkül mondom: ebben a sportágban aztán az országos harmadik helyezettsé- gig jutottam el. Magyarán: bizonyítani akartam — elsősorban önmagomnak. Ugyanígy voltam a sakkal is. Olyannyira elmélyedtem egy időben ebben az érdekes játékban, hogy már azok a figurák is, akikkel álmodtam, sakklépésekbén mozogtak álmomban. — Mi az, ami tulajdonképpen Pattantyús József keramikus művészeti fejlődését alapvetően meghatározta? Egyáltalán lehet-e ilyen hatásokról beszélni? — A művészeti gimnáziumnak természetesen sokat köszönhetek. Erinek igen kitűnő szelleme volt. A kollégiumi élet egy hittel megáldott, tüzes szenvedéllyel fűtött társasággal hozott kapcsolatba. Ebben az időben a budapesti művészeti gimnáziumban tanított Somogyi József. Néha helyettesített nálunk. Órái maradandó emlékeim. A gimnázium után két éVig kirakatrendező voltam itt Pécsett, majd könyvkereskedő lettem a Széchenyi téri könyvesboltban. Ezután az iparművészeti főiskolán Csekovszky Árpád keze alá kerültem. Az ő hatása erősen meghatározó volt fejlődésemre nézve. Nála indult egyébként egy-két olyan generáció, amely a mai magyar kerámiaművészet gerincét alkotja. De megemlíthetem még Illés Gyulát, aki szobrászatot tanított és Jánosy György építészt, (a pécsi felszabadulási emlékmű tervezőjét), aki az építőművészethez kapcsolódó kerámia megvalósítási lehetőségeit villantotta fel előttünk — maradandó érvénnyel. A nagy példákról szólva el kell mondanom, hogy komoly hatást tett rám még — többek között — Szalay Lajos grafikus, Henry Moore, Degas és Franz Haals művészete. — A kettős látásból következő belső bizonytalanságérzet tanulmányaim során fokozatosan háttérbe szorult, de a szilárd sarkköveket kivéve még ma is sok mindenben bizonytalan vagyok. Éppen ezért nem sietem el döntéseimet, előttük először mindent alaposan átgondolok. /■ — Mikor került vissza ismét Pécsre? — A főiskola utolsó évében kikért a pécsi művészeti gimnázium. Tanítottam és tanultam egyszerre . . . Diplomamunkám itt készült Pécsett a Zsolnay gyárban. Ez éppen tíz évvel ezelőtt volt. Azóta is itt tanítok a művészeti gimnáziumban. A művészeti nevelés fontos bázisa ez, itt éri a gyerekeket az első évek meghatározó élménye. A tanulók az én indításom szerint kezdenek el dolgozni, de munkáikban a saját egyéniségük kap hangsúlyt. Ez azután visz- szahat rám is. Tágítja szemléletemet, gondolkodásomat, és ez igen sokat jelent nekem. — Nehezen dolgozik? — Igen. Lassan készülnek a munkáim. A sok változat közötti állandó keresgélés nyújtja meg az időt. — A mai magyar kerámia- művészet egyébként meglátásom szerint egy amolyan mesterségesen kialakított válaszút előtt áll. Egyesek szerint a kerámia az úgynevezett ipari forma kategóriájába tartozik, mások szerint inkább a képzőművészethez áll közelebb. Ez a mesterséges válaszút a művészeket is két táborra osztja. Véleményem szerint a két álláspont közelítése a szerencsés. — Mit jelent önnek az, hogy vidéken kell élnie? — Hogy itt élek, ez okvetlenül kötődést jelent a város gondjaihoz, építészetéhez, művészeti közületéhez. Az effajta hovatartozás érzése Budapesten talán nem alakulna ki bennem ilyen tisztán. Ami az anyagi helyzetet és a fölszereltséget illeti, kétségtelenek a vidéki élet hátrányai. Érdemes volna elgondolkodniok az erre illetékeseknek azon, hogy a kulturális decentralizáció ezeket a kérdéseket is érintse. Ha valaki tudja vállalni a vidéken élés nehézségeit, szakmailag és belső fejlődését tekintve ettől függetlenül ugyanolyan perspektívákat alakíthat ki magának, mintha a fővárosban élne. Hozzá kell tenni azonban, hogy ehhez komoly erőfeszítések kellenek és nem kis szívósság. — Mik a megvalósításra váró legfontosabb tervei? — Ami igazán szép és érdekes volna számomra ebben a művészeti ágban, az a nagyméretű, szabadtéri kerámia. Mostanában azonban az ilyen munkákra kevés lehetőségem van. Ezen a gondon enyhít a siklósi kerámia szimpozion, amelynek eddig kétszer lehettem a résztvevője. Most ismét meghívtak. — A Dunántúli Napló klubjában megrendezett kiállításán grafikákat is bemutatott. — A kerámia mellett szívesen rajzolok, sőt amatőrfilmezéssel is foglalkoztam. Eddig túlzás nélkül mondhatom, hogy az országnak szinte minden második, harmadik városa rendelt tőlem valamit. Pécstől pedig eddig még egyetlen tárgyra sem kaptam megrendelést, jóllehet kisebb megszakításokkal 1945 óta itt élek. Szeretnék egyszer már ennek a városnak is készíteni valamit. Bebesi Károly J Pattantyús József: Kerámiaplasztika KARACSONDI IMRE: Találmány falun élünk anyám tyúkokat tart muszáj rendbentartaní helyüket tegnap kitakarítottam ketreceikből a ganét és leültem verset írni gondoljanak bele mit várhatnak egy effajta embertől jót nem annyi szent mert ha tyúkganét takarít miféle versei vannak trágyaszagú dolgokat ír drágám' mondja lihegve a spzay-illctú szerető én viszont csak annyit átalltam ma közölni mindenkivel hogy tyúkgané-illatú spray-ket szeretnék gyártani szabadalmam nyomán — elterjedt használat mellett pár hónap alatt megszűnnének az egész világon a társadalmi különbségek Mindenféle „ ... Allium sativum L., Lilia- ceae, őshazája a Kirgiz sztyeppe. Termesztése és fogyasztása az egyiptomiakig nyúlik vissza. Tápanyagtartalma (szénhidrát, fehérje) a zöldségfélék közt a legmagasabb, kellemetlen szaga (allilszulfid) miatt azonban csak kis mennyiségben, fűszerként fogyasztják. Baktericid hatása mellett a magas vérnyomás és az érelmeszesedés gyógyszere ... Minthogy nem magzik fel és a hideget jól bírja, ősszel is dugható... Az őszi duggatásból nagyobb a termés...” Ezt olvastam a Mezőgazdasági lexikonból. „ ... húsok fűszerezésére, spékelésére használjuk. S ki ne szeretné a fokhagymás pirítást?" Ezt is olvastam, 1977. január 23-án a Magyar Hírlap 12. oldalának negyedik hasábján, alulról a második bekezdés utolsó sorában. „... Én is szeretem." Azt viszont nem olvastam sehol, ezt én mondtam az imént. Tehát a fokhagymáról van szó és azért mutattam be e fenti sorokban tudományos magyarázatokba bocsátkozva, hogy legalább emlékezzünk rá, ha már a valóságban nem találkozunk vele. S azért nem találkozunk vele, mert kevés termett a múlt évben. Azelőtt is kevés termett, ezért a jótékony gondoskodás révén méq idejében gondoskodtak szerveink., import fokhagymáról. De tavaly ez a forrás is elapadt. Pedig... — szerveink — tudták, hogy a hazai termesztés csökken, éppen az alacsonyan rögzített fölvásárlási árak miatt — méq sem néztek újabb import-források után. Lehet, attól féltek, nyakunkon marad a fokhagyma. Pedig erről szó sem lehetett, mert a fokhagymának az úgynevezett „po- rítását” és tubusos „kiszerelését" már elég régen feltalálták. Tehát ami megmaradt volna, eme művi beavatkozással tartósítani lehetett volna. Mint például... a cseresznye- paprika esetében. Nem emlékszem fönállásom óta arra, hogy már a késő őszi hónapok idején is — a télről nem is beszélve — hiánycikké „avanzsál" a savanyított cseresznyepaprika. Nos, ezt is megértem. És azt mondják, azért nincs, mert kevés termett... Ezt már ismerjük. Ami nincs, — azért nincs, mert nem termett. Érdekes. Pe- diq füzérben, vagyis felfűzve és szárítva, annyi van, hogy csak na. Sőt, péppé, krémmé finomítva is kapható picinyke kis üvegecskében. Tetszik tudni, miért van ez? Azért, mert így drágább. És még miért? Azért, mert a cseresznyepaprika termesztése eléggé munkaigényes. És ha az, akkor az őstermelő — lehet ez maszek, tsz vagy állami gazdaság, tökmindegy — nem fogja áron alul továbbadni. Pedig... van egy érzésem, hogy a szervek már — mondjuk szeptemberben is — tudták, hogy a zöldségkonzervek — közöttük a savanyított cseresznyepaprika — ára is felmegy 1977 januárjában. Tehát a fölvásárlási árat is emelhették volna méq a termesztés időszakában — uramisten! talán az őstermelők is nagyobb kedvet kaptak volna. — Tehát — bármennyire is bagatell ügynek látszik a fokhagyma és a cseresznyepaprika hiánya — most kiderült, hogy ami mögötte van, az nem más, mint hogy a különböző szervek ismét nem kerültek szinkronba egymással. Én mindiq azt hittem, hogy egy árrendezésnél az intézkedést először a termelésnél (ezúttal felvásárlási árnál) kezdik, és majd folytatják a fogyasztói árnál. Éppen a termelői érdekeltség miatt. Most nem ez történt. Megemelték olyan árunak az árát, ami nincs is. Rab Ferenc Ny. Jelin—V. Kasajev: Keresztek a naptárban Szergej Petrovics Obuhov- szkij ült a munkahelyén és számolta, hány kopasz járókelő halad el a nap folyamán az iroda ablaka előtt. Amikorra huszonhetediknél tartott, egy magas, sovány, átható, tekintetű férfi lépett a szobájába, akinek a fején a legkisebb jel sem mutatta, hogy valaha is szüksége volt fésűre. — Huszonnyolc — dünnyög- te Obuhovszkij és egy kis keresztet rajzolt az asztali naptár rubrikájába. — Engem ne számoljon közéjük — mondta a férfi és szigorúan végigmérte Szergej Petro- vicsot. — Én vagyok az új főnök ... — És... és Mihail Danyilo- viccsal mi történt? — jött zavarba Obuhovszkij. — Áthelyezték — volt a kurta magyarázat. — Apropó, két héttel ezelőtt megbízta önt, hogy készítsen el egy írásbeli jelentést. Megcsinálta? — Még ne-em ... — Miért? — Mert... nem volt rá időm — idegeskedett Szergej Petrovics. — Ha tíz kezem lenne, akkor talán győzném ... — Ja, hát erről van szó — nevette el magát az új főnök és ismét Obuhovszkij szemébe mé- lyesztette a tekintetét. — Rendben van, ezen segíthetünk... Elővett a zsebéből egy furcsa készüléket, valamit mormolt felette és megnyomott rajta egy piros gombot. A hüledező Szergej Petrovics abban a pillanatban érezte, hogy a jobb és a bal oldalán négy-négy másik kéz nő ki a testéből, és az ingujjak hossza, valamint a kézelőgombok színe semmiben sem különbözik a sajátjáétól. Mindegyik bal kezén a nagy és a mutatóujjak között pontosan olyan tinta folt látható, mint a tulajdon bal kezén, mely születése óta az övé. És mindegyik jobb kezén ugyanolyan kopottá kabátja könyöke, mint a sajátján, mivel ülés közben szokása szerint a tenyerébe hajtotta a fejét, A megilletődött Szergej Petrovics számolni kezdett, és, miután megbizonyosodott, hogy pontosan tíz keze van, zavartan motyogta: — Hát ez meg... ez meg hogyan lehetséges? ön... hogy is mondjam . .. ön varázsló? — Nem egészen — mondta a főnök. — Csupán egy újítás. No, most pedig lásson munkához. Remélem, így már köny- nyebb lesz. Sok sikert! — S többé nem törődve Obuhovsz- kijjal, megfordult és elment A munkanap vége felé Szergej Petrovics már tökéletesen megbarátkozott az új helyzettel. Valóban, jóval könnyebbnek tűnt a munka. Most már nem rajzolt kereszteket a naptár rubrikájába. Egyszerűen az ujjain számolta, hogy hány kopasz férfi halad el az ablaka előtt. Tíz karjának száz ujja elég volt egész napra. Egy hét alatt Szergej Petrovics elmaradt ügyeinek garmadáját végezte el. Megkereste az asztalán lévő aktahalom között azt a régi újságot, mely teli volt keresztrejtvényekkel. Ezt az újságot két évvel ezelőtt hozta be a munkahelyre, de mind ez ideig sehogy sem tudott rábukkanni a papírkupacok alatt. Végigtelefonálta a város minden élelmiszerboltját, és megtudta, mikor és hol kapható az üzletekben pilseni sör. Saját kezűleg megírt százhuszonhárom kérvényt lakáscsere ügyben és megfogott kétszázharmincnyolc legyet. Röviden szólva, ez alatt az egy hét annyi mindent csinált, amennyit az elmúlt évben egészében véve sem, és ezért, mikor a nyolcadik napon ismét elébe állt a főnök s afelől érdeklődött, nem készült-e már el a kért írásbeli jelentéssel, Obuhovszkij igazán megsértődött: — Nem — felelte szárazon. — Nem tudtam elkészíteni. — Éspedig miért nem? — kérdezte a főnök. — ön is tudhatná — mondta szemrehányóan Szergej Petrovics —, hogy a jelentéshez szükséges anyagok a fiókintézetünkben vannak... — Elmehetett volna értük — ütötte a vasat tovább a főnök. — Hiszen mindössze három megálló innen autóbuszon. — Ki sem látszottam a napi munkából — komorodott el Obuhovszkij. — Nem volt egy percnyi időm. Repülni, sajnos, nem tudok. Nincsenek szárnyaim. — No, ezen könnyen segíthetünk — jegyezte meg a főnök. Hunyorgott és ismét elővette a zsebéből a készüléket Miközben néhány érthetetlen szót mormolt, megnyomta a kék gombot. Abban a pillanatban Szergej Petrovics hátán, a lapockák tájékán két hatalmas fehér szárny bújt elő, hasonlóak a libákéhoz. Obuhovszkij zavartan csapkodott a szárnyaival és egyszerre váratlanul a mennyezetig emelkedett. Tett két fordulatot a csillár körül, és, kirepülve a nyitott ablakon, a fiókintézet felé vette az irányt. Amikor a munkahelye eltűnt a látóteréből, Szergej Petrovics körülkémlelt, egy pillantást vetett lefelé, és, miután megbizonyosodott, hogy a főnöke már nem láthatja, megfordult és a strandra repült. Obuhovszkij magát nem kímélve egész héten megállás nélkül röpködött a dolgai után. Ez alatt az idő alatt háromszor repült a strandra, négyszer a moziba, ötször a sörözőbe. Az erős igénybevétel alaposan megviselte a szárnyait és megsárgultak. Szergej Petrovics maga is elfáradt és eqy kicsit lesoványodott. Annál inkább kellemetlenül érintette a főnök legközelebbi látogatása és ostoba kérdése: járt-e Obuhovszkij a fiókintézetben és elkészi- tette-e végre a jelentést? — Nem tudom kettészakítani magamat! — mondta hirtelen haragjában Szergej Petrovics. — Nocsak, miért nem? — kérdezte a főnök. Ismét elővette a készüléket és megnyomta a sárga gombot. Obuhovszkijt rémület töltötte el, mikor érezte, hogy kettészakad. Amikor végérvényesen kettévált, szája kiáltásra nyílt és... felébredt. Szergej Petrovics megdörzsölte a szemét és körülnézett. Minden olyan volt, mint korábban. A munkahelyén ült, az íróasztala roskadozott az aktáktól. Valahol alattuk ott hevert a régi újság a megfejtetlen kereszt- rejtvényekkel. Obuhovszkij megtapogatta magát. Mindössze két karja volt és szárnyakat sem érzett a hátán. A teste nem szakadt ketté, egészben volt. „Micsoda hülyeséget álmodtam!" — gondolta Szergej Petrovics. — Csak álmában hord össze ilyen badarságot az ember! Biztosan a kimerültségtől Ebben a pillanatban nyílt az ajtó és belépett a szobába a főnök. Obuhovszkij ijedtében felugrott, de mindjárt meg is nyugodott. A régi főnöke volt, a jámbor és elnéző Mihail Da- nyilovics. — Elkészítette már a jelentést? — kérdezte. — Még nem! — dörmögte Szergej Petrovics. — Miért nem? — érdeklődött bátortalanul Mihail Danyilovics. — Nem volt rá időm — vetette oda Obuhovszkij és elmerült a papírjaiban, — Ha tíz kezem lenne, akkor talán győzném ... Kovács Sándor fordítása
