Dunántúli Napló, 1977. február (34. évfolyam, 31-58. szám)

1977-02-10 / 40. szám

1977. február 10., csütörtök Dunántúlt napló 5 i ORA A NAGYVILÁGBAN Összekapcsolták a Szojuz-24-et a Szálját—5 űrállomással Végrehajtották a hétfőn este felbocsátott Szojuz—24 szovjet űrhajó és a nyolc hónapja Föld körüli pályán keringő Szaljut—5 űrállomás összekapcsolását. A közelítés és összekapcso­lás műveletei két szakaszban zajlottak le. A Szojuz—24 a Földhöz képest „ alacsonyab­ban” fekvő pályáról indult a Szaljut—5 felé. Automatikus irányítás segítségével mintegy száz méterre megközelítette az űrállomást, majd miután a Szaljut—5 helyzetét jelző fé­nyek jól láthatóvá váltak, Gor­batko parancsnok és Glazkov fedélzeti mérnök kézi irányítás­ra tért át. Tizennégy, egyenként tíz kiló tolóerőt kifejtő hajtóművel ma­nőverezve közelítették meg az űrállomást, s a földi irányító központ véleménye szerint rend­kívül pontosan, ütközésmepte- sen hajtották végre a dokko­lást. A találkozás után rögzí­tették az összekapcsoló szerke­zetet, s összekötötték egymás­sal az' űrhajó és az űrállomás elektromos hálózatát. Gorbatko és Glazkov megkezdték az át­költözést az űrállomásra. A Szo­juz—24—Szaljut—5 űrlaborató­rium a programnak megfelelően folytatja útját. Viktor Gorbatko parancsnok és Jurij Glazkov fedélzeti mér­nök, a Szojuz—24 utasai szer­dán reggel átköltöztek a Szal­jut—5 űrállomásra. Az űrállo­más fedélzetén hozzáláttak a repülési programban kijelölt feladatok elvégzéséhez, azok­nak a kutatásoknak és kísérle­teknek folytatásához, amelyeket Borisz Volinov és Vitalij Zsolo- bov, a Szaljut—5 első legény­sége kezdett meg. A két űrhajós tanulmányozni fogja a Föld felszínét és az at­moszférát, technológiai kísérle­teket és orvosbiológiai kutatá­sokat végeznek, s kipróbálják az űrállomás fedélzeti rendsze­reit és berendezéseit. A Szovjetunió és Magyarország diplomáciai kapcsolatot létesített Spanyolországgal Andrej Gromiko, a Szovjet­unió külügyminisztere és Mar- celino Oreja Aguirre spanyol külügyminiszter között lezajlott jegyzékváltás eredményeképpen megállapodás jött létre, amely­nek értelmében: a Szovjet Szo­cialista Köztársaságok Szövet­ségének kormánya és Spanyol- ország kormánya megállapodott abban, hogy 1977. február 9- től diplomáciai kapcsolatot lé­tesítenek a két ország között és nagykövetségi szinten diplo­máciai képviseletet cserélnek. A Magyar Népköztársaság és Spanyolország kormánya elha­tározta diplomáciai kapcsolatok létesítését a két ország között, nagyköveti szinten. Az erről szóló jegyzéket 1977. február 9-én cserélték ki Madridban. # Csehszlovákia és Spanyolor­szág nagykövetségi szinten dip­lomáciai kapcsolatot létesített. Mindkét ország kormánya kife­jezte, hogy a diplomáciai kap­csolatok felvétele elősegíti majd a két ország békés együttmű­ködésének fejlődését az ENSZ alapokmányának szellemében. KS/D. NAPLÓ, TELEFOTÓ Carter amerikai elnök a Fehér Házban első ízben tárgyalt Huang Csenne!, a Kínai Nép- köztársaság összekötő irodájának vezetőjével. A Fehér Ház szóvivője „barátságos és hasz­nos véleménycserének" nyilvánitotta a találkozót.------------------------------------1---------------------V--------------------:-----------------------------------­4- KHARTOUM: Caatar Ni- meri szudán! államfő feloszlat­ta a kormányt — közölte kedden az elnöki hivatal sajtószolgála­ta. Az új végrehajtó testület megalakulásáig Szajed Rasid Altaher Bakr miniszterelnök és a feloszlatott kormány tagjai lát­ják el a folyó ügyeket. 4- MOSZKVA: Az Egyesült Államok külügyminisztériuma minden alap nélkül az ország elhagyására szólította fel Vla­gyimir Alekszejevet, a TASZSZ washingtoni tudósítóját. Az in­tézkedésre a külügyminisztérium nem adott magyarázatot, mind­össze annyit közölt, hogy „vá­laszintézkedésről van szó". Paul C. Warnket jelölte Carter elnök a fegyverzet-ellenőrzési és leszerelési hivatal, illetve az USA SALT-küldöttségének élére. A jelölés ellen a kong­resszusban kifogások hangzot­tak el, de az elnök nagy nyil­vánosság előtt megismételte: Warnke teljes bizalmát élvezi. Halálra ítélték a terroristát A Grúz SZSZK Legfelsőbb Bí­rósága nyilvános tárgyaláson ha­lálra ítélte V. G. Zsvanyiját, aki 1975 júliusában, illetve 1976 áprilisában robbantásos terror- cselekményeket hajtott végre Szuhumi, Tbiliszi és Kutaiszi vá­rosokban. A bűncselekmények kö­vetkeztében egy ember életét vesztette, öten megsebesültek és súlyos anyagi károk keletkeztek.^ Mint a Zarja Vosztoka című tbiliszi napilap, a Gruzinform távirati iroda jelentése alapján közölte, a 42 éves munkakerülő, többszörösen büntetett előéletű Zsvanyija bűnössége tárgyi bizo­nyítékok, tanúvallomások és szak­értői vizsgálatok alapján teljes mértékben bizonyítást nyert. A vádlott maga is beismerő vallo­mást tett. 4- NEW YORK: Kudarcot vallott Carl Thomas amerikai léghajós kísérlete, hogy lég­gömbön nyugatról keletre átre­püljön az Egyesült Államok te­rületén. Thomas légi járműve a délnyugati Arizona államból indult el, de a kedvezőtlen lég­áramlás hatására elsodródott és Eszak-Mexikóban kötött ki. A léghajós azonban nem adta fel tervét. Elhatározta, hogy újból szerencsét próbál, ezúttal az északnyugati Idaho államban kezdve a repülést. Thomas már útnak indult — egyelőre csak a földön — hogy megkeresse a megfelelő szélirányt. 4- LONDON: A Bartók vo­nósnégyes kedden este a Lon­doni Queen Elizabeth Hallban meggyőző sikerrel adózott a ta­valy Londonban elhunyt kiváló csellista, Iglói Tamás emléké­nek. A végén, mint az a Lon­donban vendégszereplő magyar zeneművészekkel már általá­nossá válik, a közönség szűnni nem akaró ünneplése hatására ráadást is jászottak. 4- BONN: SS-hadosztályok egykori tisztjeinek és katonái­nak több mint 20 találkozójára kerül sor ebben az évben kü­lönböző nyugatnémet városok­ban — írja a TASZSZ hírügy­nökség bonni tudósítója. A neo­náci és nacionalista szervezetek aktivizálódásáról szóló hir a volt SS-katonák szervezetének Freiwillige című lapjában jelent meg. 4- DAMASZKUSZ: Hans Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere szerdán Da- maszkuszban megkezdte tárgya­lásait Abdel Halim Khaddam szíriai külügyminiszterrel. A megbeszélések legfontosabb napirendi pontjai: a közel-ke­leti konfliktus, az arab államok és Nyugat-Európa viszonya, az NSZK és Szíria kapcsolatai. Az NSZK 1974-től 1976-ig mint­egy 180 millió márka tőke-se­gélyt folyósított Szíriának. 4- MADRID: A spanyol mi­nisztertanács hosszúra nyúlt keddi rendkívüli ülésén több fontos kérdésben hozott dön­tést, — ezek közül is leglénye­gesebb a politikai pártok mű­ködését szabályozó új törvény- erejű rendelet. Az új szabályo­zás szerint a jövőben már nem a kormány hatáskörébe tartozik a politikai szervezetek működési engedélyeinek elbírálása. 4- SAN JUAN: Vakációzok százainak szeme előtt zuhant az Atlanti-óceánba egy dominikai teherszóllítógép kedden a Puer­to Rico-i San Juan közelében. A pilóta a San Juan-i repülőtér­ről való felszállás után azon­nal észrevette, hogy a motorral nincs valami rendben, de nem mert visszatérni a sűrűn lakott területek közelében húzódó le­szállópályákhoz. A gép két- főnyi legénységét kimentették a tenger hullámai közül. 4- CULIACAN: Az észak-mexi­kói Sinaloa tartományban az utóbbi három hétben több mint hétszáz személyt tartóztattak le kábítószercsempészés gyanúja miatt. A mexikói hadsereg kö­zel tízezer katonája szabályos hadműveletet indított az észa­ki tartományban a túlnyomó- részt az Egyesült Államokba irá­nyuló kábitószercsempészés el­len. 4- KAIRÓ: Csütörtökön reg­geltől délután ötig lesznek nyit­va a választási helyiségek Egyiptomban, hogy az ország választópolgárai részt vegyenek a Szadat elnök által egy hét­tel korábban meghirdetett nép­szavazáson. A belügyminiszté­rium szerdán közölte, hogy a népszavazás előkészületei meg­történtek. Az általános és kö­zépfokú iskolákban csütörtökön tanítási szünet lesz. Az egyete­meken — mint ismeretes — nem folyik még a tanítás. 4- PRÁGA: Befejeződött Emil Wojtaszek lengyel külügyminisz­ter csehszlovákiai hivatalos ba­ráti látogatása. Emil Wojtaszek -és Bohuslav Chnoupek csehszlo­vák külügyminiszter tárgyalásai­ról szerdán közös közleményt hoztak nyilvánosságra. Rövid határidőre vállalunk lakosság és közületek részére bútoripari, kárpitosipari, épület-asztalosipari, egyedi termékek gyártását, javítását és felújítását ▼ Pécsi Bútorgyár, Pécs, Somogyi Béla út 6. Telefon: 10-099 Ügyintéző: Szili Ferenc. Korunk fő forradalmi erői (3.) Az imperialistaellenes nemzeti felszabadító mozgalom Napjaink világforradalmi fo­lyamatának egyik jellemzője, hogy a gyarmati iga alól nem­rég felszabadult ún. fejlődő or­szágok jelentősége növekszik. A szocialista világrendszer or­szágaival az ENSZ-ben és más nemzetközi fórumokon döntő többséget alkotnak. A csak­nem száz fejlődő ország a Föld területének mintegy felét fog­lalja el, bennük él a világ la­kosságának 70 százaléka. Bir­tokukban tartják a nyersanyag­kincsek és energiatartalékok többségét. Mégis ezek az or­szágok a legszegényebbek,, a legelmaradottabbak. Gazdasá­guk ugyanis még ma is igen nagy részben az ipari hatal­mak piaci expanziójának és tőkebefektetéseinek területe. A tőkés világot sújtó mély gaz­dasági válság pedig még to­vább fokozta elnyomorodásu- kat. A nemzeti felszabadító és a szociális re Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országaiban kü­lönböző szinteken tart, s a leg­különfélébb formákban és a legkülönbözőbb körülmények között folyik. Különféle, nem­egyszer ellentétes politikai erők vesznek részt benne a barikád azonos oldalán. Sokfélék az országok és hagyományaik, tar­kák az etnikai és ^jociális vi­szonyok, különböző a társadal­mi-gazdasági berendezkedés, eltérő a munkásosztály és a nemzeti burzsoázia fejlettségi szintje. Mégis minden függet­lenné vált ország szembekerül az imperialista gazdasági és politikai befolyás teljes felszá­molásának, az egyenjogú hely­zet kivívásának és elavult tár­sadalmi-gazdasági viszonyok felszámolásának feladatával. A soronlevő feladatok közül napjainkban alapvető a gaz­dasági függetlenségért vívott harc. Az imperializmus ugyanis az új politikai helyzettel, a megváltozott erőviszonyokkal számolva új" típusú függőségi rendszerre törekszik. Céljai a következők: bevonni a fejlődő világban bőven rendelkezésre álló termelési tényezőket a tő­ke újratermelési folyamatába, vagyis újabb olcsó munkaerő- forrásokhoz és egyéb előnyök­höz jutni, feltárni a fejlődő vi­lágban rejlő potenciális, gigan­tikus piaci lehetőségeket, ugyanakkor megőrizni a fejlett tőkés országok műszaki-tudo­mányos monopóliumát, kiépíte­ni a gazdasági függőséq új rendszerének megfelelő típusú politikai struktúrát, amelyben vezető szerepet a nemzeti bur­zsoázia képviselői és a reak­ciós politikai erők játszanak. A fejlődő országok gazdasá­gi függetlenségének és társa­dalmi felemelkedésének leg­fontosabb feltétele a kulturális és strukturális elmaradottság felszámolása. Azokat a terme­lőágakat kell fejleszteni, ame­lyek megalapozhatják ezen or­szágok önálló fejlődését. Kü­lönösen fontos a földreform végrehajtása, az éhezés, a rosszultáplóltsáq megszünteté­se. Az ipar fejlesztése kulcskér­dés. Az önálló gazdasági fejlődés útja elképzelhetetlen a szocia­lista világrendszerrel való együttműködés nélkül. A szo­cialista országok egy része ma­ga is végigjárta azt az utat, amely az imperialistaellenes nemzeti felszabadító harctól a szocialista forradalom megvívá­sáig vezet. A szocialista közös- séq országai a fejlődő világ­nak mindig felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak a politikai függetlenségért vívott harcban, az egyenjoqú gazdasági együtt­működésben. Ezek a kapcsola­tok a stabilitásra, a tervszerű- ségrp, a kölcsönös előnyökre és segítségre épülnek. Ma már hazánk is képes olyan munka­megosztás kiépítésére a gazda­sági függetlenségért küzdő, fej­lődő országokkal, amely kedve; ző feltételeket teremt a partne­rek termelőerőinek és társadal­mi struktúrájának , harmonikus fejlesztéséhez. Szolidaritással, elkötelezettséggel kísérjük azo­kat a törekvéseket, amelyek a fejlődő országok felemelkedé­sét célozzák. Erőnkhöz mérten részt kívánunk venni a jövőben is abban a demokratikus mun­kamegosztásban, amely a világ népeinek érdekeit szolgálja, s arra irányul, hogy leküzdje a szegénységet, a kiszolgáltatott­ságot, a nyomort és a gyen­gén-fejlettséget a volt qyarma- ti országokban. A fejlődő országok politikai haladására a legnagyobb ve­szélyt a burzsoá nacionalizmus jelenti. Ha az egyébként egész­séges nemzeti érzéseket, ame­lyeket évszázadokon át a gyar­matosítók elleni jogos gyűlölet táplált, a kispolgári reakciós és burzsoá erők kisajátítják, a maguk céljaira alkalmazzák, az nacionajizmussá fajul, s elzár­kózáshoz, kizárólagossághoz, szeparatizmushoz, messianiz­mushoz vezet. Ez táplálja a szocialista országokkal szem­beni bizalmatlanságot, az im­perializmus elleni harc lebe­csülését, azt a törekvést, hogy az osztályharcot megkerülve a világot „szegényekre és gazda­gokra" osszák. Ez pedig a nép­tömegek alapvető jogainak ta­gadásához, létérdekeinek figyel­men kívül hagyásához vezet. Hogy kinek használ ez, arra Pham Van Dong, a Vietnami Szocialista Köztársaság minisz­terelnöke mutatott rá az el nem kötelezett országok tavaly augusztusban megtartott colom- bói csúcsértekezletén: „A fej­lődő országoknak gazdasági bajaikért csakis a tőkés nagy­hatalmak — köztük a tegnapi gyarmatosítók — a felelősek, csakis és egydül az imperializ­mus, a neokolonializmus az, amely ellenállást fejt ki a fej­lődő országok gazdasági fel­szabadító küzdelmével szemben. Ne feledjük, hogy a szocializ­mus volt az, amely megtörte az imperializmus világméretű gaz­dasági és politikai egyedural­mát és a lehetőségekhez ké­pest növekvő támogatást nyújt a harmadik világnak. Logikus: az el nem kötelezett országok­nak az az érdekük, hogy fejlesz- szék kapcsolataikat a szocia­lista országokkal." A szocialista világrendszer, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom továbbra is harcot folytat valamennyi or­szág, s elsősorban a kevésbé fejlett orszáqok gazdasági és társadalmi fejlődéséhez szüksé­ges feltételek biztosításáért, olyan széles körű nemzetközi együttműködés megszervezésé­ért, amely elősegíti a fejlődő államok népeinek saját erőfe­szítéseit a közöttük és a fej­lett országok közötti különb­ségek felszámolásáért, minden államnak a korszerű tudomány és a technika vívmányaihoz va­ló hozzájárulásáért, a nyers­anyagok, a mezőgazdasági ter­mények árai, valamint az ipari termékek árai közötti igazságos arány kialakításáért, a kereske­delmi kapcsolatok mindenfajta mesterséges korlátozás, hátrá­nyos megkülönböztetés nélküli széles körű fejlesztéséért. Tudjuk és hisszük, hogy mind­ez nemcsak az ő alapvető ér­dekeiket szolgálja, hanem előre­lendíti a világforradalmi folya­matot, új erőket sorakoztat fel abban a történelmi harcban, amely a kapitalizmus és az elő­retörő szocializmus között fo­lyik, s amelyben — nem kétsé­ges — a szocializmus világáé lesz a végső győzelem. Molát Ferenc \

Next

/
Oldalképek
Tartalom