Dunántúli Napló, 1977. február (34. évfolyam, 31-58. szám)
1977-02-05 / 35. szám
1977. február 5., szombat Dünantmt napló 3 Honnan negyük, ami nincs ? Abból, amink 1ran A Mecseki Szénbányák fokozott megbecsüléssel saját munkásaira támaszkodik Köztudott, hogy a bányamunka nem csupán egyike az évezredek során kialakult szakmáknak, hanem a megszokottól eltérő munkakörülmények a bányászatnak különös pozíciót biztosítottak és sajátossá formálták a bányász gondolkodásmódját, egyéniségét, személyiségét. Amikor szocialista társadalmunk a munkát tette az ember értékmérőjévé, joggal került a bányász a társadalmi elismerés élvonalába. Ez a megítélés — még ha az energiaellátásban az elmúlt években a szénbányászat szerepe . átmenetileq csökkent is — ma sem változott. Húszezer bányász kellene A mecseki szénbányászat nagy feladat előtt áll: fokozott ütemben és növekvő mértékben kell biztosítania a Dunai Vasmű kokszszén-szükséqletét és ki kell eléqítenie — többek között — a Pécsi Hőerőmű szénalap- anvag igényeit. Hosszú távon kell gondolkodnunk: növelnünk kell bányáink termelőkapacitását, korszerűsíteni a bánya- művelés technológiáját, javítani — a kokszolható szénkoncent- rátum javára — a termékszerkezetet és gondoskodnunk kell a munkaerő megfelelő mértékű és felkészültségű utánpótlásáról. E feladataink szorosan összefüggenek, maradjunk azonban az utóbbinál, a munkaerőgazdálkodásnál. Ha feladatunkat túlságosan leegyszerűsítve kívánjuk fogalmazni, akkor azt mondanánk, hogy a mélyműveléses termelés fokozásához, a Dunai Vasmű kokszszénigényének több mint 50 százalékos növeléséhez az elkövetkezendő 15 évben 20 ezer bányászra van szükség, a még ma is meglevő hiány megszüntetésére, továbbá a természetes apadás pótlására. A probléma természetesen nem ilyen egyszerű — mert ha a Mecseki Szénbányáknál a munkaerőgazdálkodást nem tekintenénk egy sok elemből összetett egységes RENDSZERNEK — amely rendszer elemei egymással is szoros kölcsönhatásban vannak — akkor az a kérdés, hogy „Honnan vegyük, ami nincs?” a visszájára — vagyis a mecseki bányaművelés rovására — fordulna. A munkaerőgazdálkodás tehát, mint ahogy az gazdaságpolitikai céljainkban és cselekvési programjainkban megfogalmazódott: rendszer; a munkaerő formális felvétele előtt, tehát az előkészítés (szakképzés) fázisában kezdődik és a „távozást" követő fázisban fejeződik be, ami alatt a nyugdíjas bányászról való tisztes gondoskodást, avagy a még munkaképes korúak tőlünk való távozása okának keresését és ebből a szükséges következtetések levonását értjük. Mit teszünk ? A Mecseki Szénbányáknál ma már gyakorlattá vált munkaerőgazdálkodási rendszer főbb elemeit — ha nem is a teljesség (de korántsem az újdonság) igényével — felsoroljuk: Az új munkások munkakörülményekbe és munkaközösségbe való beilleszkedésének elősegítésére a párt- és tömegszervezetek támogatásán túl igénybe- vesszük a szűkebb munkáskörnyezet segítségét. Intézményes és szervezett tevékenység rangjára emeltük a vállalati szociálpolitikát, amelyen belül a „hagyományos munkaügyi tevékenység" is meghaladta korábbi önmagát, és ma már széles spektrumon „intézi" — mégpedig érdemben — a munkaügy korábban sem könnyű feladatait. (Az új módszerek és intézkedések közül néhány: szervezett propagandatevékenység; a munkaruha védőruhává való átminősítése; kávé, szódavíz a bányába leszállók részére, törekvés az utaztatás kulturáltabbá tételére stb.) Munkaerőgazdálkodásunk eredményességét kell hogy szolgálja az ötödik ötéves terv során megvalósítandó lakáspolitika. E tervidőszakban a Mecseki Szénbányák a bányászprogram keretén belül 2280 lakást kap, alapvetően munkaerő gondjaink enyhítésére, a szénbányászat továbbfejlesztését szolgálva. Számos műszaki fejlesztési intézkedéssel segítjük a bányabeli emberi munka könnyítését, a nehéz fizikai munka gépi munkával való megváltását. (Sűrített levegős robbantással való szénjövesztés, könnyű hidraulikus működtetésű fémtámok alkalmazása, függősínpályás szállítás, vágathajtó fúrógépek alkalmazása stb. — és a folyamatban levő, avagy tervbe vett kísérletek a szénjövesztés és fejtésbiztosítás gépesítésére, a szén- és kőzetfelrakás, valamint a vógatfenntartás további korszerűsítésére.) Ugyancsak jelentős összegeket szánunk a bányabiztonság fokozására. Természetesen ez nem csak „pénz kérdés". Vállalatunknál mintegy 100 fős kutatórészleg foglalkozik a gázkitörésveszély, a szilikózisveszély, a metángáz- és tűzveszély csökkentése lehetőségeinek kutatásával. A termelékenység fokozását szolgáló fejlesztési, gépesítési törekvéseink mellett mind nagyobb szerepet szánunk az üzem- és munkaszervezésnek — amelynek célrendszerébe egyaránt tartozik a munkakészség racionálisabb hasznosítása, a munkaidőveszteségek és az ezekhez szorosan kapcsolható gépi üzemzavarok csökkentése, a munkavégzés könnyítése stb. A bumlizók mehetnek Közel kapcsolható az előző gondolatokhoz a munkafegyelem kérdése. Rövid időn belül be kellett látnunk, hogy a munka- és technológiai fegyelem még legenyhébb „lazítása” árán sem tudjuk munkaerőproblémáinkat enyhíteni. A humánus szigor e tekintetben a rend és szervezettség egyik feltétele. A meglevő munkásaink túlnyomó többségének egyetértésével találkoztak olyan intézkedéseink, amikor munkahelyüket nehezen magyarázható okok miatt sűrűn változtató munkásoknak nem adtunk — munkaerőgondjaink ellenére sem — munkalehetőséget, vagy amikor gyakran mulasztó (magyarán: bumlizó) bányászoknak mondtunk fel. A felsorolás fenti rendjétől függetlenül kiemelkedő jelentősége van a vállalati bérpolitikának, ami e tekintetben — röviden — bérpolitikánkat jellemzi: a nehéz erőkifejtést igénylő bányamunka fokozott anyagi megbecsülése — nem kevésbé a bányához való hűség megbecsülése — legyen akár mérnökről, vájárról; lakatosról, villanyszerelőről, segédmunkásról szó! Kihasználjuk szellemi kapacitásunkat Az előbb elmondottakban — ha azt tekintjük, hogy itt valójában egy munkaerőgazdálkodás rendszerből soroltunk fel fontos elemeket — több ugyancsak jelentős dologról nem ejtettünk szót — mint például a szellemi munkaerővel való hatékonyabb gazdálkodás szükségéről, de ugyanúgy nem szóltunk részletesen azokról a szervezetekről sem, amelyek elismerést érdemlően „működtetik" a szóbanforgó rendszert (munkaügyi és személyzeti szolgálatok, üzemorvosi intézmények, fejlesztési, szervezési, kutatási, beruházási stb. részlegek). Végül is az a rend, hogy a kérdésre: „Honnan vegyük, ami nincs?” — korrekt választ adjunk. A Mecseki Szénbányák válasza a következő: onnan, ahol van, pontosabban: abból, amink van! Ez pedig egyfelől az a munkásközösség, amely ma üzemeinknél becsülettel dolgozik, másfelől pedig mindazok az eszközök — mint lehetőségek — amelyeket felsoroltunk, s amelyek kiaknázása, hasznosítása ■ rajtunk múlik. Dr. Schwarcz József, az MSZMP Mecseki Szénbányák Bizottságának titkára Garamvölgyi János, a Mecseki Szénbányák igazgatója TK-f 51 sz. 77126 SZAB. 1 EP. A belső falelemek új technológiai vonala. H házgyárban incs semmi titokzatos a számokból és betűkből álló címben. Legfeljebb különös. Számomra azt jelentik: most már igazán házgyár a pécsi panelüzem. Néhány esztendeje a BÉV vezetői kifogásolták, miért a dunaújvárosi házgyárat neveztük ki hazánk első ipari módszerekkel termelő lakásépítő kombinátjának, amikor a pécsi sokkal előbb üzemelt már. Tulajdonképpen igaz, számomra a dunaújvárosi, o budapesti 3-as számú, a győri házgyárak azonban mégis inkább emlékeztettek arra a folyamatra, amikor a nyersanyagból kész termék válik. Pécsett, a Szabadsáq úton még csak az előkészületeknél tartanak az építők, az anyagot hordják a képtár előtti üres telekre. Az ide tervezett lakások egyikének fürdőszobájában már jártam. A falak ki- csempézve, fürdőkád, villany, víz és fűtés-vezetékek, tükröt, mosdót rögzítő tiplik helyükön — kint Gyárvároson. Nagyobb összevisszaság, rendezetlenség, mint a BÉV pécsi házgyárában van, alig képzelhető el. Bánfai Antal, a gyár vezetője ennek ellenére elmagyarázza azt a képzeletbeli futószalagot, amelyen itt a lakások készülnek. Az új panelcsaládból állnak mór Pécsett házak, a folyamatos, gyártásszerű termelés azonban nagy erőfeszítésbe került. Az év végére fejeződik be a rekonsruk- ció, ekkor már valóságos, ösz- szefüggő technológiai vonalon folyik majd a lakások, házak gyártása. Arra sem lesz majd szükség, hogy építőanyagokon, sárban, vízben bukdácsolva — magyarázza Bánfai Antal — merre kacskaringózik a ház elem, mielőtt a panel szállító járművön az építési területre viszik. A régi Hőerőmű salakhegyéből ma már csak autónyi, ösz- szeégett salaktömbökből épült kisebb domb maradt. Helyén, Az ElVRTSopiana Gépgyára felvételre keres: — Esztergályos — Marós — Köszörűs szak- és betanított munkásokat. # Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. # A forgácsoló szakma megszerzésére lehetőséget adunk. Jelentkezni lehet: Pécs, Szalai A. u. 8., felvételi iroda Telefon: 1 *>-2.-77177 mellette a Házgyár a 6-os úttól csaknem a gázműig nyújtózik. Az idén az említett rekonstrukcióval párhuzamosan már 1500 lakás készül itt. Tehát magát a gyárat is építik még. A telep déli felén már áll a váza annak a 2500 négyzet- méteres csarnoknak, amelyben a falelemek vas hálószerkezetét csinálják majd. Mellette két nagy teherbírású darut építenek éppen, 150 méter hosszúságú technológiai vonalon szabadtéri gyártó és tároló területe készül. Előttünk két munkás konténerszerű vascellával küszködik, méternyi vasrudat használnak, hogy a csavarokat jobban meghúzhassák. Olaj és vas csípős szaga van itt, vasforgácsoló műhelyben érzem magam. A jól bezárt acélzárkában fürdőszobát érlelnek a kinyúló tömlőkön áramló gőzzel. Tíz—tizenkét óra múltán szerelik szét, addigra megköt a beton. Amott éppen kiszabadítanak egy szürke fürdőszoba téra tíz perce még kinn látott anyagból készült. Nyolc—tíz lapátos ember (férfiak és nők) szétterítik a betont a sablonon, ök nevezik tepsinek. Aztán beindítják a vibrátorokat, a beton levegőt köpköd magából, valósággal helyére fészkelődik a sablonban. Ezután ráteszik a tetőt. Az első műszakban a betonterítés folyik, a másodikban az érlelés, (itt is gőzt vezetnek az „acélkoporsókba”) a harmadikban pedig a kész homlokzati falakat kiszedik a sablonból és útnak indítják o komplettírozó üzem felé. Még utolérjük ezeket a paneleket A másik csarnokban a B- falakat gyártják. Belső falak. Itt 10 tonnás daru szolgálja a folyamatos gyártást, a lapátra ezen a vonalon már nem nagyon lesz szükség, amíg az üres sablonokba elhelyezik a vezetékeket, betonnal kitöltik, az alagútszerű érlelőben kiszárítják, majd a falelem kocsira rakva elhagyja a csarnokot Kézi munka alig akad. Itt csak Készülnek a homlok-falelemek. elemet. A lapos pályakocsikon gördülve kisebb csarnokba kerülnek a mosdóhelyiségek, bádogosok. víz-, villany- és fűtőszerelők veszik birtokukba, ahogy befele gördülnek úgy öltöztetik a helyiségeket Az egyikre ezt festették: TK—f 51 sz. 77126 SZAB. 1 ÉP. Ez tehát a Szabadság úti fürdőszoba, a so- ronkövetkező lakásigénylők az állomás felé sétálva nem is sejtik, hogy itt már elkészült lakásuk egyik helyisége. Az ajtón kilépve felettünk kitárt karmokkal áll egy daru, az épületek felett messzebb egy nagyobb kavicsterhével fordul a nagy csarnok fölé. Amikor ide belépünk, az első hajóban futó kisebb daru éppen betont önt az egyik tepsire. Előfordulhat, hogy ez már a sablonok tisztítása, olajozása, összeszerelése az ember feladata. És persze a gépek irányítása. íjból megkerülünk néhány tucat térelemet: lift-aknák. Lapostetejű épületbe megyünk. Két szemközti falán a mennyezettől a padlózatig nincs befalazva. A csarnok egyik felén daru beviszi a panelt, bent beszerelik a nyílászárókat, tö- mítik. Könnyebb itt, mint mondjuk a kilencedik szinten. Gördülő tüskökön ezután kimegy az épületből az elem. Kinn trélerre kerül, ott fehér festékkel lehengerlik a rákerült piszkot, s az elem indul a pécsi Petőfi utcába ... Lombos! Jenő
