Dunántúli Napló, 1977. február (34. évfolyam, 31-58. szám)
1977-02-01 / 31. szám
A Dunántúli naplö 1977. február 1., kedd A Közép-dunántúli Népgazdasági Vállalat a Velencei tóról az idén mintegy 600 ezer kéve nádat takarít be. Egyes területeken azonban nem nélkülözhető a kézimunka — s a nádvágók évszázados szerszáma a „gyalázka”. A nád kézi vágása jól jövedelmező foglalkozás, ezért az ország távoli tájairól is érkeznek ilyenkor télidőben nádvágáshoz jól értő szakemberek. Somogyi József és neje Biharke- resztesből érkezett a nádvágásra. HÍREK 1977. FEBRUÁR-4» 1 KEDD Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából IGNÁC nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.11 — nyug* szik 16.46 órakor. A Hold kél 14.22 — nyugszik 4.52 órakor. Az Egészségügyi Minisztérium közleménye A sajtóban az utóbbi időben több hír jelent meg dr. Béres József kis- várdai növénynemesítő rákellenes gyógyszeréről. A betegek a Béres-féle cseppeket olyan utasítással kapták meg, hogy az orvos által rendelt hatásos gyógyszereket egyide-4 jűleg nem szedhetik. Az Egészségügyi Minisztérium felhívja a figyelmet arra, hogy az Országos Onkopathológiai Kutató Intézet által elvégzett vizsgálatok szerint a Béres-féle cseppek hatástalanok, bár nem ártalmasak. Ezért kéri, hogy akik szedik semmiképp se vonják ki magukat az orvosi gyógykezelés alól. Dr. Béres József találmányi bejelentést tett és a szer szabadalmazhatóságát az Országos Találmányi Hivatal vizsgálja. Az Egészségügyi Minisztérium a cseppek elkészítési módját, véleményével együtt az orvosokkal ismerteti és a cseppeket gyógyszertárakban hozzáférhetővé teszi. Ma este SZÍNHÁZ Pécsi Nemzeti Színház: Don Carlos (este 7 órakor) Erkel bérlet. Kamaraszínház: Scapin furfang- jai (este fél 8 órakor) Egressy A. bérlet. MOZI Park: Keserű csokoládé (f5, hn7, 9) Petőfi: A kincses sziget (f4, fó. f8) Kossuth: A cigánytóbor az égbe megy (10, 12, f7, f9) A kincses sziget (f5) Fekete Gyémánt: Olcsó regény (6) Jószerencsét: Kerge dolgok (5) Mérleg (7) Rákóczi: Kísértet Lublón (5, 7) Május 1.: Conrack (fó) Boly: Az 5. pecsét (7) Harkány: A három testőr (6, 8) Komló, Zrínyi: A Strucc kávéház vendégei (4, 6, 8) Mohács: Szerelmesek románca (6) Pécs- várad: Vértestvérek (7) Sásd: Balkezes újonc (7) Sellye: A pillanat embere (7) Siklós: Jelenetek egy házasságból (7) Szigetvár: lllünk egymáshoz, drágám? (6) Az éjszaka (8) Várható időjárás kedd estig: a nyugati, délnyugati megyékben is fokozatosan felszakadozó felhőzet, számottevő csapadék nem lesz. Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő változó irányú szél. Az éjszakai lehűlés kissé erősödik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: mínusz 2, mínusz 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: plusz 1, plusz 6 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: időnként megnövekvő felhőzet, jobbára száraz idő. A hajnali lehűlés és a ködhajlam fokozódik. Mérsékelt dé- lies szél. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet: mínusz 1( mínusz 6 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 1, plusz 6 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. Február /-tó/ Emelik a bor fogyasztói árát 1976 őszén a közvélemény már tájékoztatást kapott arról, hogy a borszőlő- és bortermeléshez felhasznált termelőeszközök (műtrágya, növényvédő- szer, energia, borgazdasági gépek, felszerelések stb.) ára emelkedett. Ennek hatására a szőlő- és bortermelés önköltsége számottevően nőtt, illetve jövedelmezősége romlott. Az önköltség növekedésének részbeni ellensúlyozása és a termelési érdekeltség megőrzése érdekében a borszőlő és a bor felvásárlási árának 7 százalékos emelésére 1976 őszén került sor. Ennek következtében a felvásárló és forgalmazó vállalatok lehetőséget kaptak arra, hogy február 1-től 5 százalékot meg nem haladó mértékben emelhessék a borok eladási árát is. r Utleszakadás Újabb útleszakadást jeleztek tegnap délután az UNIBER-nek. Pécsett, az Aradi vértanúk útja 36. számú ház előtt, ötméteres mélységben szakadt le az úttest az alatta lévő pince miatt. A lyukat körül korlátozták, de az út többi része járható. Ugyancsak leszakadt az úttest a Ka- csoh Pongrác utca végén, 20—22 négyzetméter felületen, 8—9 méter mélységben. ♦ — Almazöld menyasz- szonyruha. Hamarosan megérkeznek a pécsi esküvői ruhakölcsönzőbe az első tavaszi menyasszonyi ruhamodellek. Míg tavaly a színes, mintás kék szín volt a módi, addig az idén a halványlila, az almazöld lesz a sláger. — Idegenforgalmi bált rendeznek a Nádor Szállodában 1977. február 26- án 20 órától a Mecsek- vidéki Intéző Bizottság, Baranya, Tolna megye idegenforgalmi intézményei és vendéglátó vállalatai. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely* lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet: Városi Kórház. Traumatológia: I. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr- gégészet: POTE Fül-Orr-Gége Klinika. SOS-ELET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. Jelentkezés érettségire A Pécsi Dolgozók Gimnáziuma értesíti az 1976—77. tanév végén érettségizni szándékozó dolgozókat, hogy a teljes vagy javító-érettségire február hó 1-től február hó 28-ig lehet jelentkezni az intézmény irodájában, naponta: 8—16 óráig, hétfőn 8—18.30-ig. (Pécs, István tér 10. sz.) Teljes érettségihez szükséges a négy évfolyamról szóló érvényes gimnáziumi bizonyítvány, valamint 1 darab 50 forintos és 1 darab 10 forintos okmánybélyeg egyidejű becsatolása. A javító érettségihez a gimnáziumi bizonyítvány, érettségi anyakönyvi kivonat, 1 darab 10 forintos és annyi 50 forintos okmánybélyeg beadása, ahány tantárgyból a dolgozó javítóvizsgára kötelezett. ♦ — Baranyai talpasházakról címmel kiadványt jelentet meg a Baranya megyei Műemléki Albizottság. A 2000 példányban kiadásra kerülő füzetekben a nagydobszai és sellyei műemlékké nyilvánított talpasházakat mutatják be a szerzők. 04-05-07 A hétfői műszakon halálos baleset történt Lyu- kóbányán, az úgynevezett Adriányi-szinten lévő délkeleti bányamező egyes ereszkéjében. A szalagvágat és az egyes siklót ösz- szekötő vágat találkozásánál omlás következtében életét vesztette Vo- lenszki László vájár, míg Póczik Pál vájár súlyos sérülést szenvedett és kórházba szállították. A baleset okának kiderítésére vizsgálatot indítottak. — Pára-zuhany. Pécsett, a Budai Nagy Antal utcai új bölcsődénél elkezdődött a parkosítás, a játszótér kialakítása. A három homokozó mellett pára-zuhanyt, napozó teraszt is kialakítanak 600 000 forint értékben. A játszó április végére készül el. ♦ A pécsi Üttörőház programjából A Művészetek vóndorút- ján sorozat következő részét, Színek és formák címmel tartják február 4- én, 11-én és 18-án. Vándorlegény, merre jársz? — erre adnak választ a kisdobosok 13-án és 20-án. A farsangi jelmezes karnevált február 20-án, 15.00 órakor rendezik meg. Az Úttörőház honvédelmi vetélkedőjére pedig 25-én kerül sor. ♦ — Gyógynövény és éticsiga. A Baranya megyei ÁFÉSZ-ek tavaly a zöldségféléken kívül többek között 571 mázsa élőbá- romfit, 13 millió darab tojást, 191 vagon élőnyulat, 60 vagon mézet, 7000 hektoliter bort, 431 vagon szemesterményt, 14 vagon babot, ezen kívül gyógynövényt, mákot, éticsigát vettek át. Az elmúlt évben kevesebb volt a baromfi, tojás, élőnyúl meny- nyisége, ugyanakkor lényegesen emelkedett a méz, a szemestermény, a gyógynövény és az egyéb termékek mennyisége. Gépkocsik előjegyzési sorszámai A múlt héten 2083 gépkocsit adott át a MERKUR új tulajdonosaiknak. Ebből legtöbbet, 447-et Zsiguli típusból adtak ki. A gépkocsik előjegyzési sorszámai a következők: Trabant Limousine (Budapest) 7296, Trabant Limousine (Győr) 2639, Trabant Limousine Spe- ciál (Budapest) 10 677, Trabant Limousine Speciál (Győr) 4866, Trabant Limousine Hyco- mat 5094, Trabant Combi 1294, Wartburg Limousine 3486, Wartburg de Luxe 3514, Wartburg de Luxe tolótetős 991, Wartburg Limousine tolótetős 1037, Wartburg Tourist 844, Skoda 100 80 887, Skoda 100 L (Budapest) 8928, Skoda 100 L (Győr) 3468, Skoda 110 L (Budapest) 5793, Skoda 110 L (Győr) 1722, Polski FIAT 1500 11 626, Polski FIAT 126 2075, Zaporozsec 24 614, Zsiguli (Budapest) 82 368, Zsiguli (Debrecen) 37 044, Zsiguli Combi 9452, Zsiguli 2103 7107, Zsiguli 21011 (Budapest) 4707, Zsiguli 21011 (Debrecen) 2071, Dácia 8617, Moszkvics 2140 261. A Volán 12. sz. Vállalat értesíti a t. utazóközönséget, hogy 1977. február 1-től a 19- es Kertváros—Újmecsekalja és a 29-es Kertváros—Budai állomás járatait beindítja. A 19-es Kertvárosból indul: 5.05— 8.05-ig és 13.05—18.05-ig minden óra 05 és 35 percében, 8.05— 13.05-ig és 18.05—22.05-ig minden óra 05 percében. Ujmecsekaljáról indul: 5.35— 8.35- ig és 13.35—18.35-ig minden óra 05 és 35 percében, 8.35— 13.35-ig és 18.35—22.35-ig minden óra 35 percében. A járat megállói Újmecsekalja felé: Kertváros out. áll.— Krisztina tér*—Árnyas út—Szövetség utca—Bajcsy-Zsilinszky út, továbbiakban a 40-es járat megállóhelyei. Kertváros felé a járat a Fő- pályaudvarig a 40-es megállóhelyein áll meg, a Főpályaudvartól a felüljáró Vasút utcai felhajtó ágán át közlekedik. Mindenki iskolája Új kezdeményezés a Mecseki Kultúrparkban Az egyéni tanulás megkönnyítése, a vizsgára való felkészítés érdekében 1977. február 2-től új szolgáltatás indul a Mecseki Kultúrpark biológiai oktatótermében. Az intézmény szaktanár közreműködésével biológiai és földrajz tantárgyakból előkészítést, konzultációt biztosít a Mindenki iskolája akcióban tanuló Vili. osztályosok részére. A konzultáción részt vehetnek a Vili. osztályosok mellett az általános vagy középiskolában egyénileg és levelező úton továbbtanuló dolgozók is. Az első foglalkozás ideje 1977. február 2.. (szerda) 17 órakor. Ettől kezdve minden hét szerdáján 17 órától 20 óráig. Jelentkezni lehet az Állatkert biológiai oktatótermében Erdős József szaktanárnál. (A konzultáció díjtalan.) ♦ — Januári dörgés és villámlás. Vasárnap délután hatalmas dörgések, majd villámlások voltak Mohácson és Pécs határában, ami meglehetősen furcsa jelenség a tél közepén. Pécsett ezen a napon 7,2 milliméter eső esett. — Női fodrászat Bere- menden. Kozmetikai szalon és női fodrászat nyílik a nagyközségben ez év első felében. Az épület már befejezés előtt áll. — Homokcsere. A Pécsi Kertészeti- és Parképítő Vállalat dolgozói elkezdték a pécsi játszóterek homokozóinak homokcseréjét. A játszóterekre 600 köbméter homokot szállítanak. A gyerekeket tavasszal már a friss, süp- pedős homokozók várják. A 29-es járat Kertvárosból indul: 5.15—22.15-ig minden óra 15 percében. Budai állomásról indul: 5.45—22.45-ig minden óra 45 percében, továbbá 23.15 órakor. A járat megállóhelyei Budai állomás felé: Kertváros aut. áll.—Krisztina tér—Árnyas út— Szövetség utca—Bőrgyár—Piac tér—48-as tér, továbbiakban a 28-as járat megállóhelyei. A járatok Kertváros aut. állomásról új Keszűi úton, a Málomi út és Táncsics Mihály utcán át közlekednek, így a 39-as járatra váltott vonal bérletjegyek mindkét járaton csak az Árnyas út—Bőrgyár közötti vonalszakaszon érvényesek. Mindkét járat csak munkanapokon közlekedik. Bérlet- pénztáraink a 19-es és 29-es járatra vonal bérletjegyet adnak ki. A Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége hétfőn ülést tartott, amelyen megtárgyalta a szocialista munkaverseny értékelési és elismerési rendszerének tapasztalatait, valamint a továbbfejlesztés tennivalóit. Második napirendi pontként a testület megvitatta és jóváhagyta a SZOT 1977. évi költségvetését. * Elutazott a Tanzániai Egyesült Köztársaságba a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely Sándor Józsefnek, a KB tagjának, a Központi Bizottság osztályvezetőjének vezetésével részt vesz az Afro-shirazi Párt megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken. Ugyancsak elutazott Maputóba az MSZMP küldöttsége, amely Rév Lajosnak, a KB tagjának vezetésével a Mozambiki Felszabadítási Front (Frelimo) III. kongresszusán vesz részt. A delegációkat a Ferihegyi repülőtéren Varga István, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője búcsúztatta. * Apró Antal, az ország- gyűlés elnöke és az általa vezetett magyar parlamenti küldöttség hétfőn délelőtt Varsóban folytatta hivatalos tárgyalásait Stanislaw Gucwaval, a SZEJM elnökével és a lengyel parlament elnökségének tagjaival. A két küldöttség első megbeszélésére szombat délelőtt került sor. A hét végét a magyar delegáció vidéken töltötte — látogatást tett Lowiczban, majd Chopin Zelazowa-Wola-i szülőházában. Lapzárta Az SZKP Központi Bizottsága hétfőn határozatot fogadott el a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójáról. A jubileumi dokumentum részletes, átfogó elemzést ad a győzelmes szocializmus országának fejlődéséről, az októberi forradalom világtörténelmi jelentőségéről, a szovjet társadalom, a nemzetközi kommunista- és munkás- mozgalom helyzetéről, általában a nemzetközi viszonyokról. Az SZKP Központi Bizottsága kinyilvánítja szilárd meggyőződését, hogy a szovjet emberek még szorosabban tömörülnek a lenini párt köré, a kommunista építés nagyszerű terveinek megvalósításáért folyó küzdelemben, s kiemelkedő munkasikerekkel köszöntik a Nagy Október hatvanadik évfordulóját. * Vance amerikai külügyminiszter márciusban Moszkvába utazik és arra számít, hogy valamennyi, még nyitott kérdés napirendre kerül majd a folytatódó SALT-tárgyaláso- kon. Vance szerint 1977 kritikus esztendő a békés rendezés szempontjából' a Közel-Keleten és lehetőség van rá, hogy újra összeüljön a genfi béke- konferencia. * Bukarestben közleményt hoztak nyilvánosságra Piotr Jaroszewicz lengyel miniszterelnök Romániában tett hivatalos látogatásáról. A kormányfők konkrét intézkedéseket fogadtak el az együttműködés és a termelési szakosodás fejlesztésére, a kereskedelmi árucsere kiszélesítésére. Február 11. a mongol év utolsó napja nekünk nem ünnep, de érezni, hogy hullámzik át a városon a boldog készülődés, és ez magávalragad- ja az embert. Kora délután már enyhe izgalom vesz erőt rajtam, gyerünk hát föl a Gandanhoz, hátha már most is van valami. Elhaladunk a piac lezárt kapuja mellett, fölkaptatunk a sikátorok széléig. Sötétruhás, ünnepélyes arcú, fiatal mongol férfi — ha találgatnom kéne, mi a foglalkozása, kapásból ezt felelném: miniszteri titkár — egy babakocsiban két kisgyereket tol. Szemben ülnek egymással a csöppségek, s csak fekete szilvamag-szemük látszik ki a sok ruhából. Az apa óvatosan átegyensúlyozza a kocsit az árok fölött a desz- kahidon, amelynek egyik pallója hiányzik. Az egyik fakapun szemmagasságban óriási lakat lóg. Kutyák ugatnak. A sikátorban gyerekek csúszkálnak. Teherautó bődül fel, s lassan ereszkedni kezd a göröngyös, most még a kiöntött vizek jeges foltjaival is nehezített utcán. (Ide lajtoskocsival hordják fel a vizet, ahogy a kocsi megáll, a kapukon özönlenek ki a vödrös emberek ... de most? Most, amikor percek alatt jéggé fagy a víz?!) Lihegek fölfelé, egy saroknál sárgalebernyeges lámával futok össze. Liheg 6 is. Megállunk, egymásra nézünk. Két lihegő ember. A láma barátságoson bökdös a torkára. Én is. Mikor kezdődik a parádé? — integetek. Visszamutogat: tíz negyvenkor fújják a kürtöket. A láma folytatja az útját: mint egy szárnyatlan, lebegő madár emelkedik fölfelé a dombon. Süt a nap a város felett, a távolban a hegyek pa- pirmasé-domborulatain hófoltok fénylenek. A jurtaváros némán készülődik, mozgolódik itt körös-körül, amott a kínai negyed düledező, mégis oly lebilincselő viskósorai, lent a széles betonút lendületesen kanyarodik balra az emeletes házak felé. Idelátszanak a modern gyárépületek, irodaházak oblaksorai, hátul a völgyben három kémény pöfékeli a fehér füstöt, a füst még távolabb eléri a hegyek vállát, azon át próbál megszürkülve, kikapaszkodni a völgyből... Néma, kihalt a kolostor is. A hátulsó, nyitott udvar kapufélfáin két fura oroszlán őrködik, bamba kőszemük idenéz, nyakukban színes rongyszalagokat lenget a szél. Arany és napszítta szürkészöld itt majdnem minden. Aranyosan csillog a nagy pagoda teteje is, évezredes alakzatok méltósága, egyedisége és kiérlelt, megváltoztathatatlan sorozatformája. Magas póznák tetején is valami arany henger... A lánccal bezárt kapu mögött egy láma siet végig. A nagy, külső imamalom csengője meg-meg- csendül, három kis ájtatos öregasszony hajtja. A kolostorudvar másik oldalán széles út húzódik, ez elválasztó sávon táblák sorakoznak: Mir, Peace... Bék§, béke, béke ... Ragyog az arany szuburgán, a könyvtárul szolgáló nagy pagoda szép sziluettje előtt gerendakerítés, ott egy lovas ballag, emitt meg egy szőrsapkás öregapó sétáltatja az unokáit, mint nálunk karácsony délutánján __ ( Folytatjuk) Új autóbusz járatok