Dunántúli Napló, 1977. február (34. évfolyam, 31-58. szám)
1977-02-03 / 33. szám
Habarcsba rakott kő támfalak Az elkészült kőbetonalapra kerül a támfal látható felülete, amit gondos körültekintéssel építsünk. A támfal alján hagyjunk szivárgót 2— 3 méterenként, mert ezzel tudjuk biztosítani a csapadékvíz, rétegvíz kijutását a támfal mögül. A szivárgó nyílása kb. 10 cmx10 cm nagyságú legyen. Magasabb támfal esetében feljebb is építsünk szivárgónyílást, egyenletes elosztásban 2—3 nőként. A víz kijutását a támfal mögül azzal biztosíthatjuk, hogy a hátfal mögött az alsó szivárgónyílás alatt 10 cm vastag vízzáró agyagréteget döngölünk be. A lehúzódó víz az agyagrétegen nem tud áttörni, hanem a szivárgónyílás felé halad. Amíg a kőtámfal külső látható részét nagy munkaráfordítással dolgozzuk ki, addig a hátfalat betonból építjük, kivéve azt az esetet, amikor a kő bőven áll rendelkezésre. A betonhátfal minősége kisebb támfalaknál B 100-as minőségű legyen. (1 köbméter betonhoz 1,3 köbméter kavics, 160—180 kg 500-as cement.) A betonhátfal építése a kőfal építésével egyidőben történik. Komolyabb terhet viselő támfalat vasalással szilárdítjuk. (Ilyen esetben tervezőhöz kell fordulni.) A betonhátfal mögé célszerű 20 cm-es kavics, zúzottkő, vagy faragásból visszamaradt kőtörmeléket tenni, a vjz szivárgásának megkönnyítésére. Ez az úgynevezett dr^nréteg (szivárgó réteg), a szűrő szerepét is betölti. A támfal felső peremétől lefelé 30 cm-re már termőföldet tegyünk a betonhátfal mögé, amennyiben a támfal felett növényt akarunk megtelepíteni. A rakási módot döntően befolyásolja a kő minősége, alakítható- sága. A kézi bontórúddal történő kőfejtés megszűnt, felváltotta a robbantásos, iparszerű kőkitermelés. A robbantott kő kevésbé formás, előfordulhatnak rejtett hajszálrepedések, ami az igényes kidolgozást kérdésessé teszi. Függ azonban a faragás módozata a kőfaragó-mestertől is. A kő természetét ismerni kell. Szépen, kevés hulladékkal faragni kevesen tudnak. Ez esetben főleg érvényes az a közmondás, hogy jó munkához idő kell, de nem* annyi idő, hogy feleslegesen lefaragjuk a kő díszét, rusztikáját. Régi épületek lábazatát elcsodálva, mindenki rájöhet, hogy szinte erőt sugároz a kő, ha nem faragjuk simára, csak lepattintjuk a felesleges részeket, meghagyva érdes felületét. Minden rakásmódnak megvan a kérlelhetetlen szabálya. Legelterjedtebb az ún. cikloprakás. Robbantott kő esetében legbiztosabb ennél a rakásmódnál maradni. Ez esetben a köveket nagyoljuk kalapáccsal szabálytalan formára és úgy válogatjuk össze, hogy egymás alakjához illeszkedjenek. A jószemű mester sok száz kőből gyorsan megtalálja az odaillőt. A rakásmód alapszabálya, hogy a kövek bár látszólagosan szabálytalanul vannak lakva, bolto- zatszerűen kell támaszkodniok egymásra. Vigyázzunk arra, hogy a nagyobb és kisebb kövek egyenletes elosztásban kerüljenek beépítésre. Réteges kövekből faraghatunk szabályos, soros terméskőfalat. Itt a sorok szigorúan vízszintesek, az álló hézagok pedig függőlegesek. Szép változatos a váltósoros terméskőfal, a ciklopfal után leginkább ajánlható. Ez esetben a vízszintes sorokat egy-egy különböző magasságú és alakú kő megszakítja, a felületet játékossá teszi. Említést érdemel még a skótfal, mely öt lapjával megdolgozott szabályos mértani idomra faragott, vagy fűrészelt. A kváderfal teljesen szabályos, egyforma, mind a hat lapja megmunkált. Az ipari kőfeldolgozással előretörtek a fűrészelt kövek. Egyelőre drágák, de a méretre vágásnál leeső hulladékból (4—6 cm vastag, szabályos kőcsíkokból) szép, alacsony réteges támfalat lehet építeni. Feltétlenül szólni kell a hézagolásról (fugá- zás). A szép, egyenletes hézagolás méltó befejezése fáradságos munkánknak. Általános a 2 cm fugaméret. Szabályos falaknál, az egységes méretű fugát gyalult lécpálcikákkal, esetleg ékekkel tudjuk biztosítani. Kényesen ügyeljünk arra, hogy az építés és hézagolás közben a habarcstól a kő ne kenődjék ösz- sze, mert tökéletesen letisztítani utólag nem lehet. Számíthatunk esőre is, tehát legyen kéznél fólia, és takarjuk a támfalat az említett probléma elkerülése miatt. Kalla Gábor HOLNAP, FEBRUÁR 4-ÉN NYITJUK MEG Uj, önkiszolgáló élelmiszer-csemege BOLTUNKAT PÉCSETT, A KOMJATH A. u. 8—10. SZ. ALATT BOLTUNK NYITVA: HÉTFŐ—PÉNTEK 6—18 ÓRÁIG SZOMBAT 6—16 ÓRÁIG. LAKAS-INGATLAN Villányban 500 négyszögöl szőlőterület présházzal eladó. Érdeklődni: Kertész Károlynénál, Villány, Táncsics Mihály út 4. sz. _________________ E lcserélném szekszárdi egyszobás, összkomfortos családi házamat pécsire, Páli János, 7100 Szekszárd, Berzsenyi u. 17. sz.___________________ 80 000 kp + részletre lakásmegoldást keresünk Szigeti városré- szen. Telefon: 16-729. Kettő házhely eladó építési engedéllyel, Borbálatelepen. Érdeklődni: Pécs, Barbálatelep Elöre u. 6._________________ C saládi házat vagy szövetkezeti lakást vennék OTP átvállalással, kert szükséges. ,,100 ezer Ft, kp” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe._________ Kertes családi ház eladó, két családnak is alkalmas vagy közülétnek üzem létesítésére. Tel.: 13-681.____________ E lcserélném a Mecsek Aruháznál lévő 56 m2 alapterületű központi fűtéses, nagyerkélyes PIK lakásom kertes családi házért. „Kényelem” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe._________ V izparti telek Balaton- fenyvesen eladó. Csak személyesen tárgyalok. Boté, Petőfi út 22. Mohácson, Duna-parton, vízkiemelő mellett, ví- kendtelek eladó. Mohács, Arany János út 16. sz._________________ H osszúhetényben szép fekvésű, igen jókarban lévő 600 n-öl szőlő pince, présházzal együtt, megosztva is eladó. Érdeklődni : Hosszúhetény, Fő u. 32. sz. alatt. Szliven áruház környékén másfél szobás összkomfortos szövetkezeti lakás eladó. ,,Ajánlatot kérek” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Családi ház 300 n-öl szőlővel, -felszereléssel eladó. Hosszúhetény, Hegyalja u. 2. Cserép István.__________________ Eladó a hegyszentmár- toni szőlőhegyen a 48. sz. pince mellett lévő 1352 n-öl akácerdő. Érdeklődni lehet Pécs, Táncsics M. u. 40/B. Belvárdgyulai (Rákóczi u. 37.) háromszobás lakóház eladó. Pécsi egyszobás lakást beszámítok. __________________ E gy utcai szoba-konyha albérletbe kiadó. Tolbuhin u. 127.______________ P anorámás helyen, ví- kendház építésére alkalmas 300 n-öl telek áron alul eladó. Pécs, Kisszkókó 8. Horváth. Kettő szoba összkomfortos, házfelügvelői PIK lakásomat elcserélném kettő—kettő és fél szoba összkomfortosra. — „Nagy Jenő utca környékére” jeligére a Sail Iái utcai hirdetőbe. Külön bejáratú bútorozáson szoba, konyhós albérletet áprilistól eay gyermekes család bérelne. Belváros és Uránváros környéke előnyben. ,,Külön villanyóra” jellaére a Sallai utcai hirdetőbe. Gyermektelen házaspár üres albérleti szobát keres. „Megértés” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Üres egy szobás vagy garzon lakást két évre bérelnénk, orvosegyetemhez közel. Telefon: 16-729. Osszak öltözők, figyelem! Uránvórosi, kétszoba, komfortos tanácsi lakást két kisebbre cserélnénk. „Sima csere” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném pécsi, uránvárosi kétszoba összkomfortos tanácsi lakásomat hasonló szolnokira. Cím: dr. Fügi, Pécs, Endresz u. 7/C. Telefon: 18-334, _________ E lcserélném különbejá- ratú két kis szobából álló, konyhás, fürdőszobás. olcsóbérű PIK lakásom, 1% vagy 2 szobás lakásra. „Gabi” jeligére a Sallai utcai hirdetőig____________________ Bőd a, Petőfi út 16. szám alatti lakóház nagy telekkel beköltözhetően eladó. Eladnám, vagy balatoni komfortos villáért elcserélném nagyméretű két és fél szobás, gázfűtéses, azonnal beköltözhető pécsi öröklakásomat. Ajánlatokat: ,,Mártírok útja” jeligére a Hunya- di úti hirdetőbe. Lakásmegoldást keresek készpénzért. Telefon: 20-076.____________________ Uránváros központjában lévő nagyméretű egy- szoba-komfortos, földszinti tanácsi lakást elcserélnék a város bármely részén fekvő kettő vagy háromszobás tanácsi lakásra. „Áanes 77” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.___________ Elc serélném kétszoba komfortos, mellékhelyiséges, kertes tanácsi lakásom másfélszobás tanácsi komfortos utcaira, második emeletig. — ,,Uránvárosi kizárva” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. _______________ K is családi ház eladó. I. kerület, Katona József utcábon. —Érdeklődni: Vasas I., Bányatelep 28/4._____________________ N égyszobás, garázsos, kétszintes új családi ház, 400 n-öl kerttel, szőlővel eladó. Kétszobás belvárosi lakást beszámítok. Nagypostavölgy 12._________________ Ü res szoba-konyhás albérletet keres fiatal házaspár egy gyermekkel. „Tisztaságszerető” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._______________ E ladó 250 n-öl szőlő, Pécsbányatelepen. Érdeklődni: Pécs, III., Páfrány utca 43. Szabados. 16 óra után. Pécsi kétszobás és szekszárdi egyszobás belvárosi tanácsi lakásokat cserélnék pécsi háromszobásra. Érdeklődni: délután 4—6 óra között 18-230-as telefonon. Kétszobás, fürdőszobás családi házrész beköltözhetően eladó. Antónia u. 20. 15 óra után. ADÁS — VÉTEL Polski Fiot 126-os el- adó. Telefon: 13-300. Eladó egy 25 lóerős kerti traktor és 300 négyszögöl gyümölcsös. Érdeklődni 82-951. Komló. Sallai út 19. 16 óra után._____________________ Elcserélnék 175 cm3-es sport Jáwát Simson kismotorra. Pécs, Márton utca 8. (5 órától.)______ 900-as W artburg egyben vagy bontva «fiadó. Érdeklődni minden nap, Hímesháza, József A. u. 14.___________________ „ Siesta” gázkályha 2 palackkal eladó. Mária dűlő 13. MODERN GARNITÚRÁK 3580 Ft—tói részletre VAJTA kárpitosnál, PÉCS, Déryné u. 11. Kiállítási, munka, házőrzés, telepőrzési célra különböző korú német juhász kutyák kétszer HPJ, CAC szülőktől eladók. Többször kitűnő, háromszor győztes, rajzos kannal fedeztetést vállalok. Auth József. 7300 Siklós, Arany Já- nos utca 5. _____________ 7 d b malac eladó. — Pécs, I. kerület, Vasas I. Bányatelep 28/4. Megvételre keresünk kisméretű páncélszekrényt. „Intézmény” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Minicalor olajkályha eladó. Telefon: 13-086. Petró Gyula._____________ Eladó egy 180 kg-os hízó. Pellérd, Kossuth Lajos utca 10.__________ Kiske rekű Wartburg sürgősen eladó. Pécs, Va- dász út 6. fszt. 1. Négykerekű kerti traktor, pótkocsival eladó. Zengővárkony, Ady E. u. 1. sz.____________________ N DK variálható babakocsi kitűnő állapotban eladó. Pécs, Nagyvárad u. 28.______________ F riss borjas tehén borjújával együtt és egy nehéz kanca eladó. — Gallovich, Szentlőrinc, Szent István út 14. IX-es rendszámú Zsiguli eladó. Érdeklődni Zsol- nay Vilmos u. 19. 7— 18 óráig._______________ E ladó 1 ab 7 éves 9 hónapos, vemhes, 20 liter tejhozamú tehén, egy 14 hónopos üsző és 1 db fejőgép. Gerde, Varjas u. 19.___________ 6 01-es Trabantra cserélném. vaay eladnám 408-as Moszkvicsomat. Gross Károly. Pécssza- bolcs, Wesselényi u. 13. 16 órától érdeklődni. 3 mázsa takarmánybur- aonva eladó. Erdeklődni Tolbuhin út 22.______ E ay hízott sertés és 7 hónapos vemhes üsző eladó. Érdeklődni: Pécs, Naqvárpád, Kiss János u. 29.___________________ V ennék 1 db elektrosta- tikus gyorsmásológépet, üzemképes állapotban. Ajánlatokat: Pécs-Baranyai Beruházási Vállalat, Pécs, Sallai u. 7. sz. alá szíveskedjenek küldeni. VEGYES Nagy gyakorlattal rendelkező, eredményesen működő, leinformálható inszeminátor elhelyezkedne tsz-nél. ,, Leinformálható” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Gépírás, gyorsírás, irodai okiratok kezelésének tanítása, GYES-es kismamák részére gyorsított tonfolyam. ,, Rövid idő” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Garázs kiadó azonnal. Kertváros, Viola utca 14. (Bőrgyárnál.) ________ F őiskolást vagy nyugdíjas pedagógust keresek 9 éves kisfiam mellé. „Délutánonként” jeligére a Sallai utcai hir- detóbe. Magányos nyugdíjas hetenként fél napra, garzonlakásába takarítónőt keres. „Kedd” jeligére a Sallai utoai hirdetőbe. KÖZÉRDEKŰ NEMZETKÖZI gasztronómiai hetek 1977. Amerikai hét a Pannónia étteremben. KOZOUUK, hogy a Fenyves Étteremben pénteki napokon újból beindítjuk a hagyományos német vacsora-estéket, melyre kedves vendégeinket szeretettel meghívja az üzletvezetőség. Lakásművészeti és kézműipari bemutató I lies. CENTRUM ÁRUHÁZ 1977. február 3-tól február 9-ig A Lignifer Ipari Szövetkezet és a Centrum Áruház közös rendezésében PÉCSETT, A SZÍNHÁZ TÉR 1 SZ ALATTI KIALLITÓTEREMBEN BEMUTATÁSRA KERÜLNEK: Ötvös- és kerámia lakásberendezések, lakásdíszítés, fém-, fa-, bőrdiszműáru, lakásvilágitási cikkek, kerámia díszműáru, készetek, ötvös- és fém ajándéktárgyak, reklám-propaganda tárgyak. NYITVA: 10—19 ÓRÁIG. A KONZUM ÁRUHÁZ AJANLATA: Tányérvásár a II. emeleten 30 százalékos árengedménnyel február 12- ig. Kérjük, keresse fel UVEG-POR- CELAN osztályunkat. ÉPÍTKEZŐK, KOZULETEK FIGYELMÉBE AJÁNLJUK I Komplett fürdőszoba garnitúrák, szivattyúk, radiátorok, kazánok, fal- és talajburkoló anyagok kaphatók nagy választékban a pécsi ÁFÉSZ SUPERETT ÁRUHÁZÁBAN, (Pécsújhegy, Bor utca 15. Telefon: 14-392). „KISMAMÁK FIGYELMÉBE”, francia hőálló tápszeres üvegek kaphatók a 4. sz. Illatszerboltunkban, Pécs, Kossuth Lajos utca 10. MŰANYAG falburkoló és Esslingeni lend- szerű műanyag redőny kapható a 63. sz. Vasudvarban, Pécs, Nagy Lajos utca 9. Telefon: 11-897. KOZULETEK FIGYELMÉBE AJÁNLJUK I Importból származó könyök- és térdvédős munkaruhák engedménnyel kaphatók a pécsi ÁFÉSZ bőr- és munkaruházati boltjában. (Pécs, Rákóczi út 16. Telefon: 12-440.) HALÁLOZÁS Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, édesapám, nagyapám, apósom, testvérem, LORINCZ FERENC, a MÉV gépkocsivezetője 1977. január 31-én, hosszú betegség után, 47 éves korában elhunyt. Temetése 1977. február 4-én 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. A Mecseki Ércbányászati Vállalat vezetősége. Szolgáltató Üzem vezetősége és dolgozói mély megrendüléssel kozlik, hogy munkatársuk, LORINCZ FERENC gépkocsivezető hosszú szenvedés után január 31-én, 47 éves korában elhunyt Személyében vállalatunk és üzemünk 21 éves dolgozóját gyászoljuk. Elhunytat vállalatunk saját halottjának tekinti. Temetése február 4-én, pénteken 14 órakor lesz a központi temetőben. Emlékét kegyelettel őrizzük I A MÉV Gépkocsi Szállítási Üzemegység Volga szocialista brigádja mély fájdalommal tudatja, hogy szeretett munkatársuk, LORINCZ FERENC gépkocsivezető hosszú betegség után január 31-én elhunyt. Temetése február 4-én 14 órakor lesz a központi temetőben. Emlékét kegyelettel őrizzük I i Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapa, opós, nagypapa, testvér és kedves rokon, SCHAFFER JANOS szobafestő, 61 éves korában elhunyt. Temetése február 4-én, pénteken fél 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó édesapa, opós és nagyapa, MEZEI JÓZSEF hosszú szenvedés után, 79 éves korában elhunyt. Temetése február 3- án, ma délután 3 órakor lesz a komlói temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy férjem, édesapánk, opósunk, nagypapánk, vám, sógorunk és rokonunk, SZALAI ISTVÁN, a MÉV II. üzem nyugdíjasa, 57 éves korában, hosszú betegség után elhunyt. Temetése február 4-én 1 árakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága fiam és felejthetetlen drága édesapánk, HOLICSEK DEZSŐ Vasas ll-i lakos, türelemmel viselt, hosszú betegség után 44 éves korában elhunyt. Temetése folyó hó 4-én, pénteken fél 3 órakor lesz a Vasas ll-i temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett drága jó édesapánk, apásunk, testvérem, nagypapánk, déd- nagypapánk és kedves rokonunk, ID. CZIPÓ JÓZSEF 1977. február 2-án türelemmel viselt betegség után, 80 éves korában, csendesen elhunyt. Temetése február 4-én, fél 1 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OZV. BUKOVICS JÓZSEFNÉ Resch Anna, 74 éves korában, január 30-án elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. A gyászoló család. í Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen drága jó férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, testvérünk és kedves rokonunk, ID. MERKL GYÖRGY erdősmecskei lakos, életének 69. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése február 4-én, 11 árakor lesz az erdősmecskei temetőben. A gyászoló család. I Fájdalommal értesítjük kedves rokonainkat és ismerőseinket, hogy KRASZNAI GYORGYNÉ Pusch Gertrud 71 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése február 4-án, fél 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. HALASZ ANTAL ny. gimnáziumi tanár 70 éves korában Sümegen el** hunyt. Temetése január hó 28-án volt Sümegen. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apásom és nagyapánk, HURKÓ JÓZSEF hirdi lakos, életének 71. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk temetése február 4-én, pénteken 3 órakor lesz a hirdi temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönet mindazoknak, akik SARÁN JÁNOS temetésén részt vettek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét rokonainknak, jóbarátainknak, kollégáinknak, szomszédainknak és ismerőseinknek, akik felejthetetlen halottunk, SZOMOR JENŐ. volt bánfai lakos temetésén részt vettek, koszorúk, virágok, táviratok küldésével mély fájdalmunkban velünk éreztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, barátnak, jó ismerősnek, akik felejthetetlen halottunk, BENE JANOS temetésén részt vettek, koszorúk, virágok küldésével bánatunkban velünk éreztek. Külön köszönet a B. m. Húsipari Vállalat vezetőségének, dolgozóinak, volt munkatársainak, a párt- és KISZ-szenrezetének, a Pécsi Kesztyűs Szöv. dolgozóinak. A gyászoló család. Hálás köszönetét mondunk a Pécsi Orvostudományi Egyetem Tanácsának, az MSZMP Orvosegyetemi Bizottságának, a Kórélettani Intézet munkatársainak, az egyetem dolgozóinak, hallgatóinak és mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, testvérem, nagyapánk, apásunk, DR. ANDIK ISTVÁN egyetemi tanár hamvasztás előtti búcsúztatását szervezték, azon részt vettek, virágok, koszorúk küldésével és részvét- nyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csalód. Dolgozókat felvesznek SZOVÓUZEMUNKBE szakképzett és szakképzetlen szövőnőket azonnal felveszünk. A betanítást vállaljuk. B. m. Háziipari Szövetkezet Pécs, Déryné u. 35. (50211) TAKARÍTÓNŐT felveszünk. IV. Szociális otthon, Pécs, Alkotmány u. 77. (60830) PEZSGŐGYÁRUNKHOZ villanyszerelő szakmunkást azonnali belépéssel felveszünk. Mecsekvidéki Pince- gazdaság, Pécs, István tér 12. (234) ERÓSARAMŰ villanyszerelőket és asztalosokat keresünk felvételre. Jelentkezés: B. m. Vendéglátó Vállalat, Pécs, Doktor S. u. 33. (256) KŐMŰVES, tetőfedő, vízvezeték- szerelő, fűtésszerelő, gázvezetékszerelő, villanyszerelő és lakatos szakmunkások mellé segédmunkásokat felveszünk. Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat Pécs, Tímár u. 23. (60689) a Szliven Áruházban NŐI, FÉRFI-, GYERMEKCIPŐK, -CSIZMÁK, MÉTERÁRUK, LAKASTEXTILIAK Januar 31—töl február 12-ig