Dunántúli Napló, 1977. február (34. évfolyam, 31-58. szám)
1977-02-27 / 57. szám
I A sétót, mint műfajt, nem nagyon szeretem. Megszoktam, hogy a levegőzést és koromhoz illő testmozgást valamilyen háztáji tevékenységgel kapcsolom. A szigligeti alkotóházban viszont nem én nyesem a fákat, nem én gereblyézem a gyalogútokat. Verset költeni szokás sétaközben, prózát sokkal nehezebb. A Rókarántóra megyek, ha megyek. Onnét messze látok. Megnézem, áll-e még a házunk a Badacsony bozótos, gazos vadonában. És, hogy ne törjenek rám gyötrő qondok a sétákon, úgy, mint az álmatlan éjszakákon; igyekszem a messze múltból vidámabb szeleteket kanvarintani. Hogyan lett ez a táj szülőföldem utón második hazám? Ha akarom, az is vidám történet. Szemlélet kérdése. Ugyanazon eseményekre emlékezhetsz jó kedvvel és szomorúsággal az egészségügyi sétán. Tegyük jókedvvel. ha lehetséges. Jókedvvel emlékezni 1944 tavaszára? Forgatókönyvet írtam Szőts István filmrendezőnek Gárdonyi Géza ..Hegyen éqő tűz" című novellájából. Erre a tájra kellett írnom, mert — úgymond — a szigligeti Belső hegyen birkanyájat terelgetnek. Az útmenti nyárfákat különleges szokásból felnyesték. Mint óriási pemzlik festenek az égre. öreg pincékben penészbundás hordók. A betyárok korába illő csárda, vén kocsmárossal. Itt merüljünk el a világégés legszörnyűbb esztendejében, a közelítő ágyúdörgés morajában, egy pásztorlány és egv festőművész idillikus szerelmi történetébe. Máig sem tudom, vajon a kiváló rendező szakmai makacssáaából származott-e ez a bizarr ötlet, vagy tudatosan fricskázott a történelem képébe? Egyenesen a technikai forgatókönyvet írtam, nem vázlatot, nem irodalmit. Kaptam mintát, amiből megtanulhattam a mesterséget. Nem sokat vitatkozott velem, mikor elkészültem. A forgatókönyvet csak afféle jegyzetfüzetnek fogta fel. Viszont ragaszkodott hozzá, hogy vegyek részt a forgatásban, vagyis legyek kéznél állandóan, mert a végleges forma úgyis csak g helyszínen alakul ki. Azon a tavaszon hát elkezdődött itt a magyar filmtörténet, vagy tán úgy is mondhatnám, minden idők leghosz- szabb kiszállása külső felvételekre. A vállalkozó, aki egyben a gyártásvezető szerepét is betöltötte, elsőrendű óhajaként adta elő, hogy ezek a felvételek Szigliqeten minél tovább tartsanak. Azt hiszem ez is páratlan óhaj eqy producer szájából. Ám az ok ismeretes volt. Addig kap katonai felmentést, amíq forgatunk, és ugyanez vonatkozott a csoport minden épkézláb férfi tagjára. Nyilvánvaló, hogy lelkesen filmezget- tünk. Magas igényekkel, részletekbe menő választékossággal és nagy kényelemmel. A grófné rendelkezésünkre bocsátotta a kiskastély egy részét. Természetesen ebben nem fértünk el valamennyien, de ez lett a főhadiszállás. Ha jól emlékszem, itt lakott a rendező, a két főszereplő: Szellay Aliz és Perényi László. Minden bizonnyal a producer és Sárika, aki hozzá tartozott. Bár lehet, hogy a gyártásvezető tartozott Sárikához. Mert ez a vékonyTatay Sándor: RÓKARÁNTÓ Részlet ka, bájos kis nő minden jel szerint rendkívül gazdag volt. Gépkocsija, az egyetlen rendelkezésre álló személyautó, nyilván a produkció érdekében, mentes volt g hadiszolgálattól. Úgy volt, hogy senki sem tudja, de mindenki tudta, hogy szép kis kocsiján szüntelen hordozza Pestről a bómulatraméltó értéktárgyakat. Főképp ezüst tálcákat, súlyosakat, finom ötvösmunkákat, ékszereket. Nagyon barátkozó természetű volt, sok kis szőlősgazdával összebarátkozott és a drága holmik elbújtak padláson, pincében, szerteszét a faluban, szomszédfalukban, legfőképpen pedig szőlőhegyi présházakban Rendkívüli emlékezőtehetség kellett hozzá, hogy pontosan tudja, mit hová rakott. Úgy mondták, nem jegyez fel semmit. És nagy emberismeret kellett ahhoz is, hogy rövid ismeretség után megállapítsa, kire bízhatja kincseit. Valamennyiőknek megnyugvást jelentett ez a tekintélyes vagyon, a valóságos aranytartalék vállalkozásunk mögött. Egyébként olyan volt ez az emberpár, mint két játszadozó, kedves gyermek. Talán nem is voltak igazában szakmabeliek, csak fellelték a zavaros időkben életük legkedvesebb játékterét, legdrágább játékszereit. O tt, a kastélyban volt a konyha is és az éléskamra. Rohangásztak szerte a megyében, Pestre föl, Pestről le, és hordtak oda nekünk minden jót, ételt, italt. Sonka, kolbász, lábszárvastagságú szalámi, sokféle minőségben, sajtok, édességek. Volt minden, mit szemszáj kívánt. Szívük repesett örömükben jó étvágyunk láttán. Filmeseket nem, csak kedves háziállatokat lehet ilyen vidám szívvel etetői. Én Bakoséknál laktam, akkoriban a falu egyik legrangosabb házában. Lakótársam Du- lovits Jenő volt, az operatőr. Szőts szeretett amatőrökkel dolgozni. Dulovits annak számított a filmnél, de művésze, tudósa volt a fényképezésnek, gépkonstruktőr, mechanikus. Legnagyobb hatást akkor tette rám, mikor az orrom előtt apró darabokra szedett eqy felvevőgépet, sőt össze is rakta. Valamilyen változtatást hajtott végre a belsejében, mert a következő, különleges feladathoz arra volt szükség. Az ilyent neveztem szívesen tudós embernek, aki csodával határos dolgokat mível. Időnkint teljesen váratlanul elalélt. Olyankor egy kockacukrot kellett a szájába nyomnom, és néhány perc múlva, .mintha mi sem történt volna, folytattuk a mindig magvas társalgásunkat. A szakmájáról aliq beszélt, kicsikét mégis megtanultam a szemével látni, és ez jó volt. * * * * : * * A JELENKOR márciusi száma A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új számának élén Galgóczi Erzsébet Úszó jégtábla c. elbeszélését olvashatjuk. Ezt követi Bertha Bulcsúnak az írónővel készített interjúja és Vekerdi László esszéje Galgóczi Erzsébet művészetéről. Ünnepi összeállítással köszönti a folyóirat a 75 éves Bárdosi Németh Jánost. Szerkesztőségi cikk méltatja a pécsi írók doyenjének munkásságát, majd a költő új verseinek csokra következik, végül .pedig Pomogáts Béla tanulmánya Bárdosi Németh János öszikéiröl. A szám lírai rovatában többek között Arató Károly, Csorba Győző, Pál József és Tandorl Dezső költeményei kaptak helyet. — A szépprózai rovatban Kerényi Grácia és latay Sándor elbeszélését találjuk. Tüskés Tibor „Képzőművészek műhelyében" c. sorozatának befejező írásában három dél-dunántúli alkotótelep — a siklósi kerámia, valamint a villányi és nagyatádi szobrásztelep — életébe és munkájába nyújt bepillantást. Az irodalmi tanulmányok, jegyzetek sorában figyelmet érdemel Baráti Dezső írása Radnóti Miklós „Mint a bika" c. költeményéről. A szám vezető kritikái Csorba Győző és Pál József új verseskötetét elemzik. V olt a grófnénak egy juhászuk és nyájuk. Mi pedig mentünk a nyáj után, szépszámú, szelíd sereg, eszközökkel és kellékekkel. Meg-megtelepedtünk a szép dombokon és forgatgat- tunk. Persze nem mindig, csak ha minden összejött számtalan szerencsés véletlen találkozásából. Jó háttér, pazar világítás, bárányfelhők az égen, a jámbor állatok megfelelő szé- ledése a földön, művészeink diszponáltsága. Sem légiharc, sem a szőnyegbombázók vonulása északnak. Volt úgy, hogy még a Rókarántóról nézve, a messze távolban, a Badacsony alatt vezető síneken vonatná« kellett robogni, sőt füstölnie is, sőt fütyülnie is. És hozzá a fentiekből sem hiányozhatott semmi. Nem volt az, mint a sietős filmeseknél, hogy „ez van, ezt kell szeretni!" Mert Szellay Aliz szövege így szólt: „Ott megy majd a maga vonatja is". Ez pedig nem ért semmit vonat nélkül. Nekünk volt időnk, minden perc, mit elszalasztottunk, tiszta nyereség volt. Szegény művésznőnk pedig ismételhetett és ismételhetett. Senki sem talált már játékában hibát, sem szavaiban, sem mozdulataiban, csupán a rendező, mindég a könnyekig. Megtanultam szép lábak lépteit a parti iszapba, szúrós nádtorzsák között. A láb legyen félénk a sár hűvösségétől is, a torzsáktól is, de ne úgy, mint egy kisasszonyé, hanem ahogy egy pásztorlány meztelen lába kényeskedik. Légyen kecses a lábszár mozdulata, de táruljanak szét az ujjacskák, hogy felcsücsörödjék közöttük az iszap. Nagy mutatvány, ha sikerül. Mert a lóbszárinak! Ezek a lépések vezettek volna a nagy jelenethez, mikoris a nádszálak karéjában, a hanyatló nap ellenfényében, locs- csanó víz gyöngyei között meztelen fürdik a pásztorlány. De hol voltunk még attól is, hogy az iszapból a tiszta vízbe lépjenek a lábak, a lábak! Jött a forró nyár, és jött szeptember és korai hűvössége. A Balatonban már reumától kellett tartanunk. Akkor felvonultunk a tihanyi Felső tóhoz, annak még melegebb a vize őszszel i^. De most kicsit előre szaladtam ezekkel a léptekkel. Hiszen addig még igen sok történt. Mert azért nemcsak a léptekkel foglalkoztunk, meg a vonattal. A forgatókönyv egyre fogyott, vészesen fogyott. Nékem átírnom kellett, hozzáírnom kellett, újra írnom kellett. És jöttek maguktól termett motívumok, például Dulovits remeke: reggeli, harmatos pókhálón keresztül fényképezett egy csók- jelenetet. Míg a pók végzett a hálóba akodt léggyel, a festőművész is legyőzte a pásztorlány szelíd ellenállását. Több százan vagy talán ezren is voltak az amerikai bombázók egy-egy kötelékében. Rettenetes moraj, rettenetes erő. Német és magyar vadászok nem is gondolhattak arra, hogy a légierődök és kísérőik ilyen irdatlan tömegét megtámadják. Csak szálldostak utánuk vagy mélyen alattuk, s ha meghibásodásból elmaradt egy, arra rácsaptak, volt úgy, le is lőtték. Ilyen esetnek is voltunk szemtanúi. Mi indíthatta embereinket, hogy mint a sárkányt eresztő gyerekek, rohanjanak a harcoló gépek irányába? És most kiért aggódjanak akik szaladnak? Különösen, ha az elmaradott gépnek segítségére jött egy-egy angol vadász. Az amerikai gépek mennek irtózatos erőfölényükkel végetvetni a háborúnak. De. mennek rádönteni a házakat a Pesten maradottakra, az anyákra, testvérekre, gyermekekre. Itt felettünk pedig egy vagy két magyar pilóta élete a kockán. Eh, jobb azzal törődni, vajon lesz-e még idő a művésznő meztelen fürdőzésére vagy sikerül addig húzní-halasztani, míg túllép rajtunk a front. A bban mindenki megegyezett, hogy itt harcok nem lesznek, a BalatoK két végén majd előretörnek a szovjet csapatok, és egy szép reggel már oda tartozunk. Szőts, míg a többiek futottak az égve lehulló gép után, csak mondta, mondta, hogy a magyar film- művészetnek új és nagy korszaka következik az eljövendő fel- szabadulás után. A filmtörténelem legnagyobb alkotásai a Szovjetunióban születtek. A filmművészet megszabadul a profit mocskos nyűgétől. A filmnek nem lesz többé szüksége rá, hogy a legalantasabb ösztönöket elégítse ki. És így tovább. Olyan ékesszólással ecsetelte szakmája gyönyörű jövőjét; mi már úgy álmodtuk a nagy békét, hogy leszáll majd a szigligeti bárányos dombokra ejtőernyőn Pudovkin és Eizen- stein, vagy éppen angyalszárnyon. Vigyáznak ránk, hogy nyájunk el ne széledjen, kanyargó vonatunk füstje és fütty- je ki ne apadjon. Szellay Alizt megtanítják, hogy kell a lábszárinak feszülése nélkül széttárni ujjacskáit a zöld iszapnak. Végül oltalmuk alatt megvalósulhat a művésznő nagy aktjelenete is, ellenfényben. Mégpedig úgy, hogy profán tekintetek ne illessék. Ha másképp nem, géppisztolyos katonák sorfala mögött. ARATÓ KAROLY Martyn Ferenc; Ady. Fotó: Nádor Katalin Barangoló Fent bárányfelhők nyája — kék mezőn átvonul szüntelenül bégetőn, nyomában Nap, mögötte Hold jár — egyik juhász, a másik bojtár. 2. Tavasz-kedvvel e télutóban allva rügyeket képzelsz csupasz ágra, zöld koronát nyirkos fatörzsre, dombnak incselgő lány-mellet a ködbe. Villanás: bombát petéző darázsrojok tüntével álomian égbe kavarog gyökerestől a frizurás bukszusbokor — a Magasságos színe előtt semmivé oszol. 4. Emeletmély gödrökből üvöltő csend! Hősi halott síp- és combcsontja körbe kereng kakukkos faliórán mutatók helyett — Kormányzó Úr legyint: „Lázálmú a gyerek!... Éhségüket kérődző tehenek hessentik farkukkal a legyeket, fölballagnak a mennyei rétre — szétszélednek csillagokat legelészve. Nem látod őket többé — Orfeusz szál acélkék tölgyerdöböl, láthatár alól: hiv mézesszavún faluvégen túlra — elindulsz: kezdődik a Pokol-túra. 7. Nem sejted, nem! De sokáig!... Ösvényeden cingár szellő bokázik előtted április bolondiaként, amíg lejegyzed dúdolt-fütyült dallamait. 8. Tablóképpel nyakadon tétován hivatalból hivatalba apostolok lován: lépcsőkön lefelé hümmögve mégy el — telisteli vagy körkörös pecséttel. Hirtelen: hajtószíjak, fogas- és lendkerekek, jelent, jövöt működtető áttételek Fernand Léger-i összevisszasága — élesen, szűk szemréssel látva. 10. Felbúg ideged — borítsa bár a hús: messze haitik -— már te vagy Orfeusz! De nem énekelsz még, benned macskák: kétség és a remény egymást pofozzák. 11. Cyözködöl harmadik műszakkal, éjjel, dagadt -művezetői „tekintéj”-jel lesajnálod, távozol: elrejt gőz és pára — Euridikédre nem pillantsz hátra. 12. Pedig néhány lépésnyire nyomodban az Állhatatos mögötted ott van világszépénél hűségével szebben, hogy valahára rád lelhessen. 13. Tósztok, metszett poharak, porcelánok! Magad a háttérből közeledni látod, kuncogva figyelsz, szólni senki nem mer az asztaltársaságból: „Ki e jött-ment-ember?!" 14. Otthagyod őket — fantazmagóriát esznek, csipös pletykát, borssal fűszerezettet, akár vörösbort, öntik szomjúhozva szóbeszéddel sebzettek vérét poharukba. V 15. Mert kibírtad, hogy nem nézel hátad möge, megtalált, sürög-forog Euridiké: zúgaid takarítja, bújik kedveskedni, derűd, nyugalmad kenyérként keleszti. 16. Mig játszin tavasz-kedvvel télutóban állva ifjúlást: rügyeket vénasszony-karu ágra, királynői koronát álmodsz reves fatörzsre, kúp-forma hegynek asszony-keblet a ködbe. 17. Most bomba nincs, sem emlékezet-villanas, csak tavon pendülö jég, ezüsthangu-rianos, csak lüktető-ereid: sűrűn behálózzák bebarangolt sorsod, földed, Magyarorszag I
