Dunántúli Napló, 1977. január (34. évfolyam, 1-30. szám)

1977-01-13 / 12. szám

A 1977. január 13., csütörtök Dunántúlt naplö ________________________________________________ H ÍREK 1977. JANUAR 13 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából VERONIKA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.28 — nyug­szik 16.18 órakor. A Hold kél 0.30 — nyugszik 11.16 órakor. Stanislaw Wydodzki H etven évvel ezelőtt, 1907. január 13-án született Stanislaw Wydodzki neves lengyel költő, regényíró és elbe­szélő. Fiatalon elkötelezte ma­gát a haladás eszméi mellett; az érettségi előtt két hónappal kizárták a gimnáziumból, kommunista agitáció miatt. 1925-től 1927-ig börtönben ült, majd tisztviselőként dolgo­zott, s a második világhá­ború alatt megjárta a né­met koncentrációs táboro­kat. A leiszabadulást kö­vetően 1947-ig külföldön gyógykezeltette magát, majd 1948-tól 1953-ig a lengyel rádió irodalmi osz­tályát vezette. Tulajdon­képpen az 1920-as évek végétől folytat irodalmi munkásságot és különböző baloldali folyóiratok mun­katársaként sűrűn jelentet­te meg írásait. Liriskusként indult, a proletárköltők úgynevezett második nemzedékének tagjaként. A Felhívás, a Mindennapi kenyerünk, majd pedig az 1936-ban megjelentetett A levél ele­me cimü versesköteteiben agitativ, közvetlen hangot üt meg. Első prózai mű­veit már a háború után irta. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Balett 1976. Csiky bérlet (délután 3) Traviata. Bartók bérlet (este fél 8) Kamaraszínház: Makrancos hölgyek. Rátkay/A. bérlet (este fél 8) MOZI Park: Vigyázat, vadnyugati (3, fó, 8) Petőfi: Óz, a csodák csodája (f4, fó, f8) Kossuth* Különös ügynök (hnlO, 12, f7. hn9) Óz, a csodák csodája (f3, f5) Fekete Gyémánt: A cél kivá­lasztása (6) Jószerencsét: Péntek, 13. (5, 7) Rákóczi: A copfos csoda (5) Foglalko­zása: riporter (7) Május 1.: Az 5. hatalom (fó) Boly: Fel­szarvazzák őfelségét (7) Har­kány: A kenguru (6, 8) Komló, Zrínyi: A négy testőr (4, 6, 8) Mohács: A három testőr (6. 8) Pécsvárad: A fehér csuklya (7) Sásd: Talpuk alatt fütyül a szél (7) Sellye: Lázroham (7) Siklós: Prémium (5, 7) Szigetvár: Amerikai éjszaka (8) Várható időjárás csütörtök estig: erősen felhős idő. Is­métlődő kisebb eső, záporeső, az ország nagy részén élénk, időnként erős déli, délkeleti szél. Északkeleten gyengébb légmozgás és hajnalban erős párásság. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet északkeleten mínusz 3—plusz 1, az ország többi részén 0— plusz 5, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet csütörtökön plusz 4—plusz 9 fok között. A különös ügynök Párlküldöttsíg Oz, a csodák csodája A HÉT FILMJEI A rendőrség Világsztárok és világslágerek. Újra itt van Óz, gyer­mekkorunk és szüléink gyermekkorának feledhetet­len mesefilmje. Dorothy, a Madárijesztő, a Bádog­ember és a gyáva Oroszlán újra nagy sikerre szá­míthat a gyereknézők és a felnőttek körében. A fő­szereplő Judy Garland neve, a film slágerré vált ze­néje nagy vonzerőt jelentenek. Izgalmakban, kalandban bővelkedő bűnügyi filmet ígér A különös ügynök című színes, szinkronizált, ro­mán alkotás. A címszerepben Florin Piersic. A színes, szinkronizált bolgár film, amely 1974-ben elnyerte a Karlovy Vary-i filmfesztivál fődiját, a vi­déki és a nagyvárosi életet szembesíti egymással. Tonka Ferenc I894-I977 Tonka Ferenc, a mun­kásmozgalom régi harco­sa, aki 1918-tól tagja volt a pártnak, a Szocialista Hazáért Érdemrend ki­tüntetettje, több magyar és szovjet állami elisme­rés tulajdonosa 83 éves korában elhunyt. Hamvai­nak elhelyezéséről később gondoskodnak. Az MSZMP Baranya megyei és Pécs városi Bizottsága. ♦ — Védőnői ikerlakás. Vásárosdombón elkészült a 733 000 forint értékű védőnői ikerlakás. A kivi­telezést a felsőmindszenti tanács építő brigádja vé­gezte. — Kutatófúrások Da- rányban. A Dunántúli Ku­tató és Feltáró üzem olaj­kutató fúrásokat végez Darány határában. Az ed­digi fúrási eredmények olajmezőket sejtetnek a föld alatt. — Felújítják a téli für­dőt Harkányban. A régi téliesített fürdőépületre emeletet építenek, ahol gyógyászati kezeléseket végeznek majd és egy „nyaktaggal” összekötik az új téli fürdővel. A ki­vitelezést a napokban kez­di a Baranya megyei Ta­nácsi Magas- és Mélyépí­tő Vállalat, a BARANYA- TERV tervei alapján, közel 16 millió forintért. ♦ Pályázati felhívás A Hazafias Népfront Megyei Elnöksége pályázatot hirdet „Munkában legyen serény, legyen erős is, merész . . .” címmel, a családi nevelésben élő, közkinccsé tehető jó ha­gyományok feltárására, össze­gyűjtésére. A pályázaton részt vehet minden szülő, nagyszülő, csa­ládalapításra készülő fiatal, aki szívesen leírja, milyen mó­don kívánja nevelni, vagy ne­velte fel a legkisebb kortól kezdve gyermekeit a szorgal­mas, munkás életre, milyen si­kerei, esetleg kudarcai vol­tak. Pályázni lehet rövidebb vagy hosszabb terjedelmű, kéz­iratos, vagy gépelt dolgozat­tal, melyben a szerző a min­dennapok gyakorlatát, tapasz­talatait írja le azzal a cél­lal, hogy mások számára hasz­nosítható legyen. A pályázatokat a Hazafias Népfront Megyei Elnöksége cí­mére (7621 Pécs, Széchenyi tér 18. II. em.) jeligével kérjük 1977. április 30-ig megküldeni. A szerző nevét és pontos cí­mét zárt borítékban kérjük mellékelni. A bíráló bizottság által ér­tékelt pályamunkák az alábbi pályadíjban részesülnek: I. díj 1000,— Ft. II. díj: 800,— Ft. III. díj: 500— Ft. Hazafias Népfront Baranya megyei Elnöksége. utazott az NDK-ba Aczél György, a Ma­gyar Szocialista Munkás­párt Politikai Bizottsága tagjának vezetésével a Német Szocialista Egység­párt Központi Bizottságá­nak meghívására szerdán pártküldöttség utazott a Német Demokratikus Köz­társaságba. A küldöttség tagjai: Berecz János, a KB osztályvezetője, Pozs- gay Imre kulturális minisz­ter, Tóth Dezső, a KB osztó lyvezető-helyettese, Bocz József, a Baranya megyei Pártbizottság titká­ra és Rátkai Ferenc, a KB alosztályvezetője. A kül­döttséget a nyugati pá­lyaudvaron Győri Imre, az MSZMP KB titkára bú­csúztatta. Jelen volt Ger­hard Reinert, a Német Demokratikus Köztársaság magyarországi nagykövete. ♦ — Kis állatház. A Pécsi Tanárképző Főiskola kis állatházat hozott létre. Eddig két kameruni törpe­kecske, valamint fehér- egerek és patkányok a ház lakói, de tavaszra vár­hatóan bővül az „állat­park”. Az állatház a gya­korlati órákra biztosítja a kis állatokat. ♦ Halálos áramütés egy budapesti uszodában A XIII. kerület Népfürdő utca 18. szám alatt lévő Elektromos Müvek sporttelepének úszóme­dencéjében vizilabdázás köz­ben halálos áramütés érte Gás­pár Róbert Tamás 23 éves újságíró budapesti lakost. A medencében tartózkodó négy személy könnyű áramütést szen­vedett. A helyszíni vizsgálat megállapította, hogy a villany- oszlopokhoz erősített, vízilabda- kaput tartó drótkötél elszakadt és a vízbe esett. A szigetelés meghibásodása miatt a drót­kötél a vízbe áramot vezetett. A rendőrség szakértők bevoná­sával vizsgálatot indított az ügyben. OZ, A CSODÁK CSODÁJA A KÜLÖNÖS ÜGYNÖK GYOKÉRTELEN FA — Vándorserleg a jó ta­nuló — jó sportoló úttö­rőknek. A Baranya megyei Vendéglátó Vállalat kisze- sei vándorserleget ajánlot­tak fel a velük testvér- kapcsolatban álló pécsi Ágoston téri iskola úttö­rőinek. A „Jó tanuló — jó sportoló" verseny győz­tesének nevét minden tan­év végén bevésik a serleg­be és emlékplakettet is kap. így a pajtások ver­sengése már a maradan­dó hírnévért is folyik. ♦ Esküvő RACZ ETELKA és MAURER JANOS szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1977. január 15-én 16.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). BERKI MARIA és LAULY GÉZA szeretettel értesítjük kedves' ismerőseinket, barátainkat, hogy 1977. január 15-én 18.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). PALATÍNUS KATALIN és BAKÓ ISTVÁN szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy január 15-én, délután 5 órakor házasságot kötünk Komló városi Tanács házas­ságkötő termében. Vízhiány karbantartás miatt A Pécsi Vízmű értesíti a kö- zületeket és a lakosságot, hogy 1977. január 14-én 8 órától 14 óráig Borbálatelepen vízhiány, Meszes területén nyo­máscsökkenés várható, hálózati karbantartási munkálatok miatt. Kérjük a lakosság szives türel­mét és megértését. ♦ — CSÉB-juttatások. Az Állami Biztosító baranyai kirendeltsége az elmúlt év­ben a tsz CSÉB-tagoknak több mint egymillió forin­tot fizetett ki. Január el­sejével körzetesítették a tsz-ek CSÉB intéző bizott­ságait, mivel az elapró­zott — 64 bizottság — ügyintézés hatékonyabbá tétele ezt kívánta meg. Ezután öt körzeti bizottság foglalkozik a 20 800 tag kérelmével. — Mágocsról Dániába. A Carbon Könnyűipari Vállalat mágocsi üzeme január 13-án ünnepli öt­éves fennállását. A 200 dolgozó tavaly 233 964 da­rab ruhaipari terméket készített exportra. A mun­karuhák egy részét Hol­landiába szállítják a KLM cégnek, másik részét Dá­niába küldik, de exportál­tak a Szovjetunióba is. kérése A Baranya megyei Rendőr­főkapitányság közlekedésren­dészeti osztálya kéri annak a két Trabant személygépkocsi­nak vezetőit — jelentkezzenek tanúkénti kihallgatás végett —, akik az 1976. december 15-én 12 óra 20 perckor Gö- rösgal és Nagydobsza közti út­szakaszon történt autóbusz bal­eset helyszínére elsőként ér­keztek. Jelentkezni lehet: Pécs, Légszeszgyár u. 8. I. em. 38-as szobában, vagy a 12-266 10 te­lefonszámon. — Elnökválasztás. A kö­zelmúltban Egyetértés né­ven egyesült a nagypeter- di, szentdénesi és rózsa­fai termelőszövetkezet. Az egyesült tsz tegnapi köz­gyűlésén Papp Zoltánt, a szentdénesi tsz volt elnö­két, a Baranya megyei Tsz Szövetség elnökét vá­lasztotta a közös gazda­ság elnökévé. — Képzőművészeti kiál­lítás. Váli Zoltán és Váli Éva budapesti grafikusmű­vészek kiállítását nyitja meg ma este 6 órakor Horváth Olivér festőmű­vész, a Ságvári Pincegalé­riában (Hajnóczy u. 41.). — Betonút vezet a várhoz. A Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Vállalat idén tavasszal újítja fel a Mórévárhoz vezető régi köves utat. A másfél kilo­méter hosszú, 1 700 000 forint értékű út még az igazi kiránduló idő előtt elkészül. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermekbei betegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyer­mekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyer­mekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet: Pécsbánya. Traumato­lógia: II. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Ko­ponya- és agysérülések: Ideg­sebészet. Fül-orr-gégészet: PO­TE Fül-Orr-Gége Klinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hí­vószáma : 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. Mint derült" égből a villám- csapás, úgy érte a4ábort a hír: kígyók vannak a Dzansiren. Először senki se akarta el­hinni. Két mongol fiú volt a hírhozó, ha másnak nem is, ije­delmüknek hinni kellett. De hát milyen volt az a kígyó? Ekkora, ni, a feje ilyenforma ... Vipera. Mindenki úgy tudta, hogy a környéken nincs kígyó. Elképzel­hető persze, hogy a Dzansir más. Különálló domb a pusztá­ban, nagy kőfolyásokkal, a nö­vényzete is elüt a környezet­től. A neve is furcsa — ma­gyarul Elefántasztal. Ellenszérumot egy másik ma­gyar expedíciótól szerzünk. Ad­dig senki se megy ki a Dzansir­re. Mikor megvan a szérum, mindig bekerül a kocsiba, ami­kor az reggel munkába indul. Két nap múlva végérvénye­sen bebizonyosodik, hogy a hír igaz volt. Agyoncsaptak egy kí­gyót. A következő nap újra agyonütnek egyet, azt el is hoz­zák a táborba. Mozdulatlanul hever a föl­dön, mintás háta több színben játszik, kicsi szögletes feje van. Megmérik: 71 centi. Nemsokára kövek, botok, ka­lapácsok segítségével élő kí­gyót fognak. Bekényszerítik egy üvegbe. Az egész tábor ott to­long, bámulják a veszedelmes hüllőt. Tekergőzik, feszeng a szűk üvegben, ha hozzáérnek, megfeszíti magát, hosszú kígyó­nyelvét kiölti. Azt mondják, ha megriaszt­ják, térdig vagy még maga­sabbra is fölvág. Lehetőleg csizmában, vastag nadrágban menjen ki mindenki. Persze, csizmában ott nagyon nehéz dolgozni. A Dzansir csupa kő­folyás, a virágok, füvek térdig érnek. Akik kőzetmintákat gyűj­tenek ott, azoknak egyik kezé­ben a térkép meg a napló, má­sikban a geológuskalapács. Amikor lehajolnak, hogy föl­emeljenek egy követ, mindig az ismeretlenbe nyúlnak ... Estén­ként fáradtabbak mint máskor. A meredek kőfolyásokon meg­állni is nehéz, az egésznapos feszültség is kimerítő. A Dzansir nem valami óriáshegy, de ah­hoz, hogy lépésről-lépésre be­járják, éppen elég nagy. A kígyó még üvegbe zárva is nyugtalanító, annál is in­kább, mert a gyerekek szívesen játszanának vele. Nincs semmi konzerváló folyadék, csak ben­zin. A benzinben is megmarad egy darabig. A borosüvegben tekergőző, csapkodó fejű vipera és körü­lötte a négy kis gyerek — eb­be a látványba azért belesá­padnak a férfiak. Pár hete, a Dzansir előzetes bejárásakor a gyerekeket is elvitték a hegyre. Nagyot kirándultak. Virágot szedtek, leültek a kövekre, el- kódorogtak. Senki nem tudta, hogy a lábuk alatt kígyók la­pulnak. A Dzansir a tábortól mini­mum egy óra ... De előbb le kell bukdácsolni a kocsinak a hegyről ... A táborból meg le­het próbálni belerádiózni az éterbe . . . J-la véletlenül valahol veszi valaki... ha van valahol kéznél egy helikopter... Vagy el lehet autózni egy közeli vá­rosba ... számoljunk csak, az hány óra ... Ki tudja, hogy mennyi idő alatt szívódik fel a ... Ilyeneket ott senki nem mon­dott, nem számítgatott. Csak én mondom most, jóval később, miközben a színes képeket né­zem az Elefántasztalon hancu- rozó gyerekekről. A nyár hátralévő részében több mint 300 viperát ütöttek agyon. (Folytatjuk) Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés el­nöke szerdán hivatalában fogadta a Görög Demok­ratikus Centrum Unió Georgiosz Mavrosz elnök vezette küldöttségét. A szívélyes légkörű találko­zón a vendégek tájékoz­tatást kaptak a magyar országgyűlés tevékenysé­géről. Georgiosz Mavrosz szer­dán délben az MSZMP KB székházában látoga­tást tett Győri Imrénél, a KB titkáránál, és eszme­cserét folytattak a nem­zetközi élet néhány idő­szerű kérdéséről. * ülést tartott tegnap délelőtt a Baranya megyei Tanács végrehajtó bizott­sága és megtárgyalta a január 20-ra összehívott tanácsülés napirendjét. A tanácsülés elé terjesztik a megye 1977. évi költség- vetését és fejlesztési ter­vét. * Szerdán a MÉM-ben dr. Szilágyi Sándor főosz­tályvezető az élelmiszer- ipari tervezők, közgazdá­szok értekezletén — ame­lyen az üzemek idei fel­adatait vitatták meg — elmondotta, hogy 1976- hoz képest idén hat szá­zalékkal növekszik az élelmiszeripari termelés. Valamivel kisebb mérték­ben fokozzák az árukibo­csátást az üzemek, mint a mezőgazdasági terme­lők, akik idén hét—nyolc százalékkal több termék előállítását tervezik. Ily módon a folyamatos, egyenletes lakossági ellá­tást biztosítani lehet. Két­ségtelen viszont, hogy az élelmiszeripari üzemektől a tervelőirányzat teljesítése racionális munkaszervezést és előrelátó tervezést igé­nyel. Lapzárta Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára szerdán dél­után fogadta hivatalos látogatáson a Szovjetunió­ban tartózkodó Arnaldo Forlani olasz külügyminisz­tert, és mintegy egyórás megbeszélést folytatott vele. Az olasz külügymi­niszter látogatásának hi­vatalos programja ezzel végétért. Forlani csütör­tökön reggel Leningrádba utazik, hogy megismer­kedjék a város nevezetes­ségeivel, majd pénteken hazautazik. * Szerdán délután eluta­zott Párizsból Mordechai Gazit, Izrael franciaországi nagykövete, akit kormá­nya Abu Daud palesztin vezető szabadlábra he­lyezése elleni tiltakozás­ként konzultációra hívott haza. Izrael, mint ismere­tes, Abu Daud kiadatá­sát követelte, a francia vádhatóság azonban el­fogadhatatlannak minősí­tette a pénteken őrizetbe vett palesztin vezetőre vonatkozó izraeli demar- sot. * Lavina temette be szer­dára virradóan az észak­olaszországi Foppolo téli üdülőhely néhány épületét. Az 1500 méter magasan fekvő síparadicsomban az első jelentések szerint nyolc ember a hótömeg alatt lelte halálát. A sze­rencsétlenségről két em­ber, akiknek sikerült ki­ásniuk magukat a hóból, értesítette a legközelebbi község rendőrségét. A mentési munkálatok azon­nal megindultak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom