Dunántúli Napló, 1977. január (34. évfolyam, 1-30. szám)
1977-01-29 / 28. szám
1977. január 29., szombat Dunantmt napló 3 Vissza kell gyűjteni a hasznos hulladékot M Összevonták a Nyugat- és Dél-dunántúli MÉH Vállalatokat H saját munkásainkat akarjak megtartani A munkaerőhelyzetben kialakult vitában — úgy hiszem — helyesebb a kérdést úgy feiten, ni: Hogyan tartsuk meg, ami van? Mert ami nincs, arról minek beszélni? Számunkra csak az volt, van és lesz, ami anya- giasult, fizikai értelemben megfogható. Valójában mi van a munkaerő fronton: van létszám- hiány vagy nincs? Ha van, hogyan tovább a fejlődéssel, miként teremtjük meg a fejlett szocializmus gazdasági alapját? Dolgozóvá nevelni Munkaerő általában volt és van is, csak éppen minden dolgozni akaró embernek állása is van. Akinek nincs — szerencsére ez igen kevés — azzal egyelőre komolyan számolni nem lehet. Ezek az úgynevezett dolgozni nem akarók, ha vállalnak is munkát, sok gondot okoz a munkahelyi kollektíváknak dolgozókká nevelésük. Ezért nem szívesen foglalkoznak velük, mondván „ezzel csak sűrűbben, de többen nem vagyunk". Köztudott, hogy a kötelező munkaközvetítésre rendelet lépett életbe, az a megállapítás viszont már közhelynek számít, hogy ezzel több munkáskéz nem lesz. Arra viszont jó, hogy a felvételeknél segítse azokat a vállalatokat létszámgondjaik megoldásában, amelyek a legkorszerűbb technológiával, az élőmunka leghatékonyabb alkalmazásával a népgazdaság számára a legnagyobb eredményt adó munkahelyen foglalkoztatják. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a munkaerő gondolkodó, ezernyi érzelmi szállal környezetéhez, embertársaihoz kötődő, önálló tervekkel, elképzelésekkel bíró ember, ami cselekedeteinek meghatározója. Az előbbi rendelet céljának megvalósulásánál ezeket a számításból kihagyni nem lehet Mi tehát a teendő? Megtartani, ami van, azt a legcélszerűbben, legszervezettebben a termelés szolgálatába állítani! De hogyan tartsuk meg, ami van? Úgy hiszem nem lehetne helyeselni, ha meq nem érdemelt juttatások és engedmények adásával tennénk. Mert fennáll a lehetősége annak, hogy valamiféle, az eddigieknél élesebb verseny fog kialakulni az üzemek, a kedvezményezett és nem kedvezményezett vállalatok között, és ez a munka- és technológiai fegyelem rovására történik. Marad tehát az egyenes út: az adott körülmények között a legideálisabb munkafeltételek, alkotó légkör megteremtése, tisztességes emberi kapcsolat, amelyben az ember jól érzi magát. Igen ám, de hogyan? Sajnos erre mindenütt alkalmazható receptet nem lehet felírni. Szinte ahány munkahely, annyi egyedi sajátosság, íqy mindenütt az együttdolgozó embereknek — vezetők és beosztottak együtt — kell a leghelyesebb utat megtalálni. Három műszakban A Mohácsi Farostlemezgyár is az úgynevezett „kivételezett” vállalatok között van Baranyában. A létszámhiány több éve tart, nem is lehet remélni, hogy rövidesen megoldhatjuk, legfeljebb mérséklődésre számít a vállalat Nehezíti a helyzetet, hogy a farostlemezgyártás egy, vagy két műszakban — technológiai okokból — nem lehetséges. A több ezer tonnás prések, rostosítók és más gépek, berendezések felfűtése, lehűtése nemcsak idő és munkaveszteség, de elvész sok hőenergia és elektromos áram is. Ezért műszaki-gazdasági okokból minimum három műszakban, vagy még inkább folyamatos munkarendben kell termelni. Ennek megfelelően az ún. fizetett ünnepek kivételével a hét minden napján — vasárnap is — három műszakos termelés folyik. További sajátosság, hogy komplett gyártó sorokon folyik a termelés: ha egy gép kiesik a termelésből, azonnal megáll az egész soron a gyártás. Egy ember hiánya, vagy téves irányítása súlyos kárt okoz, ezért csak meghatározott számú ember képes a termelési folyamatot fenntartani. A kiváló szaktudásnak szilárd fegyelemmel kell párosulni. Jó hogy a szilárd maq — a törzsgárda — akire eddig mindig számíthatott a vállalat, tettekkel bizonyítja szakmaszeretetét. A régiek azonban fogynak, újaknak adják, adnák ót helyüket. De nem mindig van kinek! A farostlemezgyártás, az automatizált korszerű gépsorok kezelése, karbantartásának elsajátítása éveket vesz igénybe. A meglévő emberek megtartása elsőrendű kötelessége a vállalatnak. Kötelessége azonban az is, hogy a jelenlegi létszám tovább emelkedjék, és persze vele együtt a termelés is. Miért? A vállalat magas termelékenységgel dolgozik; az egy főre jutó évi termelési érték átlag 620 000 forint, de van olyan üzemrész is, ahol 2 390 000 forint. A termelésnövekedés most már megengedi, hogy a belföldi ellátás sérelme nélkül exportáljuk termékeinket tőkés országba, például Iránba, NSZK-ba, Ausztriába. Az előbbiek végrehajtása, a társadalmi rendszerünkből fakadó emberi humanitás parancsolja: az erőfeszítés arra irányuljon, hogy a munkafeltételeket tovább javítsuk. Például 1977. évben 6 250 000 forintot fordítunk munka- és egészség- védelemre, bár e téren a korábbi években is nagy gondot fordítottunk. Könnyíteni szeretnénk a munkát, könnyen kezelhető célszerű szerszámok beszerzésével, kisgépesítéssel, a nehéz fizikai munkák gépesítésével, rakodógépek, targoncák munkába állításával. Új karbantartó műhelyeket létesítünk. Igazságosabb bérezés A saját erőfeszítésünk mellett szükség volna segítségre is. Kellene az iparnak több célszerű szerszámot gyártani úgy, hogy azokat ne csak sorozatban, hanem darabonként is be lehessen szerezni. Sokat vár a kollektíva az év közepén bevezetésre kerülő műszakpótléktól. A gazdálkodás további javításával a személyi jövedelem növelését saját erőből is fokozza a vállalat. Végrehajtunk számos átszervezést, korszerűsítjük, és gépesítjük az üpvvitelt is. Igazságosabb — a teljesítményt jobban figyelembe vevő — bérezési formákat alakítunk ki. Fontos feladat az emberről való maximális gondoskodás. Gondoskodni arról, hogy minden dolgozó munkájához állandóan biztosítva legyenek az összes tárgyi és személyi feltételek, egészséges körülmények. Megkövetelni mindenkitől a szilárd munka- és technológiai fegyelmet, az őszinte maaatar- tást, a munkatársak megbecsülését. Dr. Fáy Mihály, a Mohácsi Farostlemegyár igazgatója Mezőgazdasági szakkönyv újdonságok Februárban immár 20. alkalommal rendezik meg az Országos Mezőgazdasági Könyvhónapot. A könyvhónapra a Mezőgazdasági Könyvkiadó több más kiadóval együtt, minden eddiginél több szakkönyvet jelentet meg nagy példányszámban. Februárra összesen 44 szak- könyv-újdonság 600 ezer példányban kerül a könyvesboltokba, többségük alapfokú és ismeretterjesztő mű. A 20. Országos Mezőgazda- sági Könyvhónap megnyitójára február 4-én Sopronban kerül sor. fl kötélverő Egyetlen inas sem maradt a szakmában Utoljára gyermekkoromban éreztem ilyen erősen a kender illatát. Iskolai sportbemutatóra a zsákbanfutást gyakoroltuk, amikor a tanár nem figyelt ránk, a zsákba egészen belebújva hancúroztunk. A kender szaga tolakodott az orromba, amikor beléptem Lendvai Jenő sellyei kötélgyártó mester házába. A nyitott kapualjban munka közben találtam az ősi mesterség egyik utolsó képviselőjét. Derekán hevederrel felerősített zsebes kötény, ebből húzza és adagolja a kendert, bütykös ujjai a „spifleket" (húzóruhát) ölelik körül, ezzel fogja össze a gép kampójára erősített rostokat. Másik kezével egy nyeles madzagot húzva hátrál az udvar fele^ ezzel hozza mozgásba a kattogó fogaskerekekből, csigákból épített mechanikus szerkentyűt, összezárt ujjai közül hajszálpontosan egyforma vastagságú fonattá sodródik az előbb még gubancos kender. — Nagyon okos találmány ez a fonyógép — mondja — még harmincnyolcban Apatinban vásároltam, négy mázsa kendert adtam érte. Ez szinte magától dolgozik... A géphez lép, megsímogat- ja. — Mi vonzotta ehhez ^a szakmához? — Nyolcvan esztendőre visz- szamenően a családom kötélgyártással foglalkozott, természetes volt, hogy én is ezt csinálom. — Mikor tanulta meg a mesterséget? — Belenőttem. Egész kis gyerekként a kötélverők között téb- láboltami, 13 éves koromban hivatalosan is inas lettem apám műhelyében. Éppen öt- venhét esztendje ennek. Akkoriban nem kényeztettek ám, mint a mostani fiatalokat, ha kicsúszott a kezemből a „spiflek” odasózott az apám a nyakam közé. De még a segéd is ... Vevő jön: három marhakötelet, rózsás díszítésű kötőfék fejet vásárol. Szép munkák, bár Lendvai bácsi szerint ezek már messze vannak a régi portékáktól: o hámok, kötőfékek valóságos művészi remekek vojtak régen. Parasztember láncistrángot nem használt, kenderkötélből kellett annak lennie. — ön magánkisiparos? — Az ÁFÉSZ alkalmazottja vagyok. Velük számolom el, amit eladok. Köténye zsebébe gyűri a pénzt. — ... a kendert is ők adják, Kiskunhalasról jön, persze én járok utána. Egy ilyen bála értéke 4500 forint, 8500 értékű terméket csinálok belőle. Most mór másfél óra kell mire egy kiló kötelet csinálok, tizenegy forintot fizetnek érte. — Egyedül dolgozik? — Igen. A háború előtt még négyen voltunk. Elmentek, köny- nyebb, jobban jövedelmező munkahely sok akad. Inasokat azóta is neveltem, de egy sem Nyugati államokban a keletkező papír-, vas-, fém-, textil-, és üveghulladék 40 százalékát visszagyűjtik. Itthon azonban ennél rosszabb a helyzet. A hulladék 20 százalékát sem gyűjtik be. Milliókat dobunk szemétdombra. Ezt a pazarlást kívánta megszüntetni a MÉH maradt a szakmában. Most már jobban is szeretem egyedül csinálni, csak a kötélveréshez kell a segítség. Heti egy-két alkalommal egy asszony jön. A kötélverő műhely az udvar végében van. A „lehr”, a „hengerstangli” meg a szerelvényei a „ksir”, „kléder” most bénán állnak, holnap lesz csak kötélverés. Ja, és van még olyan, hogy „masnegli”. Magyarul csülköző. — Cégtáblám nincs — mondja — nemrégiben lefestették, de nem is kell. Az egész Ormánságban ismernek, sőt legutóbb egy kis tolnai faluból kaptam megrendelést harangkötél készítésre. Az én köteleim szólaltatják meg a vidék összes harangjait. — Nem fázik? — kérdem. A műhelyben csakolyan hideg van mint a kapualjban, a „fonyógép" mellett. — Sohasem fázom! Szabadban, vagy nyitott ajtónál szeretek dolgozni télen-nyáron. Amikor hosszúak a napok 14—15 órát is itt talál a gép mellett, most nyolc-tíz órát dolgozom naponta. Kezem, lábam jéggé dermedve, pedig egy óránál többet nem beszélgettünk. Ő 70 esztendős, arca vidám, sapkája alól haja olyan, mint a kötényében levő kender. Sarok Zsuzsa Tröszt, amikor az Anyag és Árhivatal kezdeményezésére ösz- szevonta a Nyugat- és Dél-dunántúli MÉH vállalatokat Január elsejétől működik Schmidt R. Ottó igazgató vezetésével az új vállalat. Neve: Dél-dunántúli MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat. Központja: Pécs Hatásköre Baranya, Tolna, Somogy és Zala megyére terjed ki. Az összevonás előkészítésén 8 hónapig dolgoztak a pécsiek. A legapróbb részletekre is kiterjedt a figyelmük. A megnövekedett feladatoknak hiányosságok nélkül kívánnak eleget tenni. Az új vállalat állóeszközértéke megközelíti a 60 millió forintot. Ebben az esztendőben 6 rakodógéppel gyarapodott gépparkja. Ma már több mint 100 gép dolgozik Dél-Dunán- túlon. Pécsett 327, a kaposvári kirendeltségen 269 embert foglalkoztatnak. Új osztályok és csoportok alakultak január elsejével. Ilyen például a műszaki osztály, amely megszervezi és irányítja Baranya, Zala, Tolna és Somogy megyére kiterjedő javító-karbantartó hálózatot Ezen a munkacsoporton belül dolgozik majd az újonnan alkalmazott energetikus is. Mindkét megyei MÉH Vállalatnál ez- ideiq hagyományos módon, kézzel könyveltek. A lépéshátrányt csökkentették, amikor a 6 ASCOTA könyvelőgépet munkába állították. Gyorsul majd az adatszolgáltatás és alapot képezhet további gépesítéshez is. Jelentős szerep hárul az új közgazdasági osztályra, amely a bejövő információk alapján tesz javaslatot a vállalat vezetésének: milyen döntés lenne a legcélszerűbb — a piaci igényeket figyelembe véve. Annak ellenére, hogy új munka- csoportokat hoztak létre, nem növekedett a vállalat adminisztratív létszáma. A begyűjtött hulladékot „házon belül” készítik elő ipari feldolgozásra: válogatják, darabolják, és csomagolják az alapanyagot. Jelenleg 22 telep-, és átvevőhely működik Dél-Dunántúlon. A községekben és a peremterü leteken 10 jutalékos „házalót” is foglalkoztatnak. Az ipari és a mező- gazdasági üzemeken kívül a 4 megyében 800 iskolával tartják a kapcsolatot, hogy együttes erővel mind több millió forintot tudjanak megmenteni a népgazdaságnak. A Dél-dunántúli MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat az 1977. évre már 320 millió forintos árbevételt tervezett. Ezt minden esztendőben csaknem 8 százalékkal szeretnék emelni. Különleges divat és sport bőrruházati termékek gyártására új műhelyt létesít a kesztyűgyár bőrruházati gyára, melyhez gyakorlott férfi és női szabók, illetve betanuló női, férfi dolgozók, valamint szerkesztő — szabászok jelentkezését várja felvételre V KESZTYŰGYÁR BÖRRUHAZATI GYÁRA PÉCSBANYATELEP, Széchenyi-akno. T.: 11-333. H. T. 30 százalékos árengedménnyel mntm 1
