Dunántúli Napló, 1977. január (34. évfolyam, 1-30. szám)
1977-01-17 / 16. szám
IÉÜ A játékvezetés sikerei és gondjai Az angolok sokáig úgy vélekedtek a játékvezetőről, hogy a pálya tartozéka, ugyanúgy, mint a kapufa. Róla tehát nem kell beszélni, nem kell vele foglalkozni. -Nálunk a labdarúgás elterjedése óta más a felfogás, a magyar szurkolók, de gyakran a játékosok és az edzők a játékvezetőben keresik a vereség okát. Nem vitás, az a legszerencsésebb, ha a játékvezető úgy vezeti a mérkőzést, hogy a szurkolók észre sem veszik. Erre természetesen ritkán kerülhet sor, mert az ember tévedhet, és ha ezt játékvezető teszi, akkor máris a szurkolók céltáblájává válik, A nézők haragja ellenére a magyar labdarúgó játékvezetők szép sikereket értek el a közelmúltban a nemzetközi mérkőzéseken és a hazai találkozókon is érezteti hatását az elmúlt években bevezetett módosítás. Elmarad a jutalmazás Hámorit dicsérik a hollandok Egységes felkészítés Évente ötven ellenőrzés A játékvezetés időszerű kérdéseiről tartott tájékoztatást a sajtó képviselőinek Zsolt István, a JB elnöke, az 50-es és 60-as évek kitűnő játékvezetője. 1974 óta a játékvezetői kör több mint 70 százaléka kicserélődött, az NB-s keretekbe több fiatal került. Az idősebbek közül csak azok maradtak meg, akik vállalták a rendszeres edzéseket. Magyarországon elsőként megtörték a hagyományt, megszűnt az átlós játékvezetés, a mérkőzés bírája mindig a labda közelében van. Ez alapos fizikai felkészülést igényel. Tapasztalat: az új formában kevesebb a tévedés, megszűnhetett a korhatár is, mely régebben több kitűnő játékvezetőt kényszerített a visszavonulásra. A JB vezetőinek most az a véleménye — nagyon helyesen — a szellemi és fizikai frisseség határozza meg, ki meddig vezethet. A módosítások — kiállítás a labda sípszó utáni elrúgásáért, legyintés stb. — elérték céljaikat, több lett a játékidő. Nem vált be viszont a partjelző keret és jelen pillanatban sem megoldott a partjelző kérdés. A megfelelő fizikai állapotban feltétel a rendszeres edzés. A fővárosi játékvezetők részére Verebes József vezeti az edzéseket, hetente kétszer. Az NB-s keret vidéki tagjai havonta kétszer vesznek részt Budapesten Verebes József edzésein, majd „házi feladatot" kapnak, így odahaza is készülhetnek a kidolgozott irányelvek szerint. Az edzések mellett évente egyszer az NB l-esek és NB II -esek edzőtáborozáson vettek részt. 1977-től az NB Ilias keret részére is lesz edzőtábor. Szóba került a sárga lap is. A napokban Budapesten rendezett szocialista országok labdarúgó játékvezetőinek tanácskozásán a külföldi vendégek közül többen kifogásolták, a magyarok miért nem használják a sárga lapot. A JB véleménye ebben a kérdésben változatlan, nem lesz a magyar pályákon sárga lap. Visszaállítása feleslegesen növelné az adminisztrációt és az a tapasztalat, hogy a sárga lap nélkül is lehet fegyelmezni. Az országos keret 107 tagját rendszeresen ellenőrzik. Egy élvonalbeli játékvezetőre évente 50 ellenőrzés jut és a lehetőség szerint mindig más az ellenőr. Ha az ellenőr súlyos hibát észlel, akkor a játékvezetővel a mérkőzést követő napokban konzultálnak a JB illetékesei. Sorozatos hibás működés esetén nincs büntetés, hisz a játékosnak sem jár büntetés, ha kihagy egy helyzetet. Nincs büntetés, de elmarad a jutalmazás, elmarad a rangos mérkőzésre való küldés, elmarad a nemzetközi szereplés. Niiilliiiil véleménye A magyar labdarúgó játékvezetők népszerűek külföldön. A Csehszlovák Labdarúgó Szövetség írásban kérte, hogy az 1977-es esztendő valamennyi csehszlovákiai nemzetek közötti mérkőzésre magyar bírókat küldjenek. Hollandiából is levél érkezett a JB-hez, melyben a pécsi Hámori Lászlót dicsérik. Hámori vezette a francia—holland olimpiai selejtezőt, melyen a hollandok veszítettek. És ha a vesztes gratulál, az már valóban elismerés. Ugyancsak elismerő levelet írt Docherty, a Manchester United menedzsere. A Juventus—Manchester kupatalálkozón az angolok maradtak alul, mégis dicsérő sorok érkeztek Palotairól és partjelzőiről. (Az egyik a pécsi Sa bacz József volt.) Docherty-ről érdekes történet járja. Az angol kupa döntőjében a Manchester vereséget szenvedett 1:0 arányban a második ligás Sunderland csapatától. A glasgow-i BEK-döntőre igyekvő francia újságírók is megtekintették a találkozót és a mérkőzés végén körbefogták a győztes - gól szerzőjét. „Mit érzett, amikor belőtte a gólt?” — kérdezték. „Azt, hogy ötméteres lesen vagyok” — válaBARKACSOLÓK FIGYELMÉBE! Esslingeni rendszerű Műanyagredöny fautánzat: kivitelben kapható: 63. sz. „Vasudvar”-ban Pécs, Nagy L. u. 9. Telefon: 11-897. szólta a játékos. Az újságírók azonnal az MU menedzseréhez rohantak és tájékoztatták a nyilatkozatról. „Az kérem a játékvezető dolga, hogy mit ítél. A mi feladatunk pedig az, hogy jövőre megnyerjük a kupát” — mondotta Docherty. Mikor nyilatkoznak így idehaza . . . Lázár Lajos TOTO 1. Bologna—Napoli 0:1 2 2. Fiorentina—Roma 1:1 x 3. Foggia—Cesena 0:2 x 4. Genoa—Catanzaro 2:0 1 5. Juventus—Internazionale 2:0.1 6. Lazio—Verona 1:1 x 7. Milan—Torino 0:0 x 8. Perugia—Sampdoria 0:0 x 9. Atalanta—Lanerossi 2:1 1 10. Modena—Ascoli 1:0 1 11. Palermo—Como 0:3 2 12. Taranto—Cagliari 2:1 1 13. Ternana—Varese 1:2 2 13 + 1 14. Sambenedettese—Novara 1:0 1 Síversenyek a Mátrában A Mátrában vasárnap, kihasználva a kedvező hóviszonyokat, csaknem féltucatnyi versenyre került sor a sísport különböző szakágaiban. Hosszú idő után először sikerült zavartalan körülményeket biztosítani a Bp. Honvéd Dózsa Tibor síugró emlékversenyének. A mátraházai nagysáncon már a bemelegítő ugrások kitűnően sikerültek: a rendező egyesület legjobbja, a későbbi győztes Hényei Gyula 83 méteres ugrásával beállította a sáncrekordot. Munkahelyi spartakiád, rekord részvétel Asztalitenisz-döntő a sportcsarnokban Szükség lenne szakértelmévé Italozóval vagy Balczó nélkül? Elszakadt az ezeregyedik szál? A montreali olimpia utón dr. Nagy Imre, a magyar öttusa válogatott szövetségi kapitánya bejelentette, visszaadja megbízatását, a jövőben polgári foglalkozásának szenteli idejét, energiáját. A montreali mélypont után1 várható volt a1 személycsere, hiszen Kancsal 9., Maracskó 13., Sa- sics 18. helyénél és az aranyéremre is esélyes csapat vergődésénél mindenki többet várt. Az utód személyét illetően három variációt emlegettek, az öttusa' „aranycsapat” versenyzőit: Balczó Andrást, dr. Móna Istvánt és dr. Török Ferencet. A közvélemény legszívesebben Balczó kezében tudta volna a kapitányi pálcát, hiszen az ötszörös egyéni világbajnok, München olimpiai aranyérmese — túl azon, hogy a sportág vitathatatlanul leqnagyobb egyénisége —, rokonszenves ember is. Fanatizmusáról, hallatlan akaraterejéről, kitartásáról, szorgalmáról legendák keringtek. Balczó ezer szállal kötődött az öttusához, s kötődött volna az ezeregyedikkel is... — Elvállaltam volna a szövetségi kapitányi tisztet — mondta —, de csak akkor, ha olyan körülményeket, munkafeltételeket teremtenek, amilyeneket a sportág hagyományai, sikerei alapján megérdemel. Sokak szerint Balczó András teljesíthetetlen feltételeket szabott. Gál Ferenc, a Magyar öttusa Szövetség főtitkára így vélekedik: — Nem járható az út, amelyet Balczó megjelölt. A saját lovarda, uszoda a sportágnak, a teljes lóóllomány lecserélése egyelőre illúzió. A magyar sportnak pillanatnyilag nincs 40—50 millió forintja arra, hogy öttusaparadicsomot teremtsen. Egyébként sem olyan elkeserí- tően rossz a létesítményhelyzet, hogy emiatt ne lehetne eredményesebb a sportág. — Csak azért nem Balczó Mit ítél a játékvezető? Pályázatunk második fordulójának helyes megfejtése a kérdések sorrendjében: x, 2, 2, 2, 1 volt. Ezúttal is nagy érdeklődés kísérte új rejtvénysorozatunkat, A második fordulóban 22 telitalálatos szelvény akadt. A sorsolásnál a szerencse Kresz Zsuzsanna, Pécs, Katalin u. 11. szám alatti lakosnak kedvezett, aki a 100 forintos vásárlási utalványt szerkesztőségünk titkárságán veheti át. Pályázni csak a lapból kivágott szelvényekkel, a helyesnek ítélt válaszokat (1, x, 2) bekarikázva lehet, melyeket vagy levelezőlapra ragasztva, vagy borítékban kell szombat délig szerkesztőségünk címére beküldeni. (7601 Pécs, Hunyadi út 11.) ITT LEVÁGANDÓ III. FORDULÓ MIT ÍTÉL A JÁTÉKVEZETŐ? a) Ha a szögletrúgáskor az egyik csatár a kapuvonalon leshelyzetben várja a beadást, a labda a játékvezetőről pattan hozzá, és így lövi a hálóba. 1 lesállást x gólt 2 kirúgást. b) Ha a kapus kézből kirúgást végez, és hatalmas kirúgása után a labda az ellenfél kimozduló kapusa előtt felpattanva az erős hátszél segítségével felette a hálóba kerül. 1 gólt x kirúgást 2 szögletet. c) Ha büntetőrúgás következik, de végrehajtására a játékidőt meg kell hosszabbítani. A büntetőt végző játékos labdáját a kapus kiüti és ugyanaz a játékos a hálóba lövi. 1 gólt x a gól érvénytelen (a mérkőzés végét jelzi) 2 közvetett szabadrúgást. d) Ha a hátvéd az öt támadó balszélső elől hazaguritja a labdát, mielőtt az a kapusához jutna, az ellenfél leshelyzetben lévő másik támadójátékosa elcsípi és gólt szerez. 1 lesállást x kirúqást 2 gólt. e) Ha szögletrúgásból beívelt labda a kapufa külső éléről visz- szapattan, ugyanaz a játékos újra beadja és társa a hálóba fejel. 1 ejtést x gólt 2 közvetett szabadrúgást. A pályázó neve: Lakcíme: .............. l ett a szövetségi kapitány, mert „túlzott" követelései voltak? — Ezt nem tudom — válaszolt az öttusaszövetség főtitkára —, három név futott, Balczó Móna és Török közül csak egy ember lehetett a szövetségi kapitány. Az OTSH dr. Török Ferencet látta a legalkalmasabbnak, s véleményem szerint helyesen, mert annak idején, versenyző korukban is Török volt a csapat vezéregyénisége. Az új szövetségi kapitány megbízatása január 1-től szól. Dr. Török nagy lelkesedéssel és szakértelemmel látott munkához, első dolga, hogy a válogatott keret és az egyesületek munkáját koordinálja. — Kik lesznek dr. Török Ferenc segítőtársai? Erről még nem döntöttünk — mondta Gál Ferenc —, a részletes tervek kidolgozásával megvárjuk a Magyar Olimpiai Bizottság január végén esedékes állásfoglalását. — A szövetségnek szüksége lenne Balczó Andrásra? — Feltétlenül. — Miben várnának tőle segítséget? — Mindenben. Pillanatnyilag az elnökség és az edzőbizottság tagja, de ez inkább tisztség, mint munkakör. — ön szerint van-e tüske Balczóban, bántja-e, hogy nem ő lett a szövetségi kapitány? — Biztosan . . . bár, az igazsághoz tartozik, hogy többször kapott ajánlatot, legyen ő a válogatott szakvezetője. — Mikor? — Például 1972-ben, a müncheni olimpia után is. — Milyen a viszony Török dr. és Balczó között? — Sajnos nem jobb, mint versenyző korukban volt. . . Balczó András a Csepel SC öttusa szakosztályának technikai vezetője, bár egy rádióműsorban elhangzott: távozik Csepelről, már a munkakönyvét is kikérte . . . Többen úgy tudják, átmenetileg szakít az öttusával, új foglalkozást keres, azt is beszélik, benzinkutas lesz... Pillanatnyi terveiről Balczó nem mond semmit, nyugalmat szeretne. — Balczó és a nyugalom . . .? Hányszor elmondta: nem tudja elképzelni öttusa nélkül az életét. . .A sportágat sem lehet elképzelni Balczó nélkül. Tudására, tapasztalataira, fanatizmusára — a dr. Török- Balczó kettős összefogására, együttes munkájára — nagyobb szükséq van, mint bármikor. Vincze Jenő A Városi Sportfelügyelőség hét végén rendezte meg a munkahelyi spartakiád asztalitenisz döntőjét a városi sportosa mohban. Ideális versenyzési lehetőséget biztosító sport- csarnokban színes látványosságot nyújtott a tömegsport népes mezőnye. A rekord nevezés alapos próbára tette a rendezőket és a versenybíróságot. A női, férfi csapat- és egyéni küzdelmeire 28 vállalat 150 versenyzője nevezett. Az egyenes kiesésű versenyben a csapatok kitűnő mérkőzéseket, nagy küzdelmeket vívtak. Kiemelkedik a Mecseki Ércbányászati Vállalat női és férfi csapatának szereplése, akik mindvégig magabiztosan győztek és megérdemelten szerezték meq az elsőséget a MÁV, illetve a PMSC előtt. Vasárnap délelőtt az egyéni döntőkkel folytatódott a verseny. A MÉV-esek ezúttal is remekeltek. A nőknél ..házi" döntőre került sor, Tukoráné 2:0 arányban legyőzte klubtársát, Presszert. A férfiaknál Bárány—Szander döntőre került sor, az Ércbányász versenyzője nagy küzdelem után <3:2 arányban győzött, és így teljes MÉV sikerrel zárult a városi döntő. Eredmények. Nők: csapatverseny: 1. MÉV (Tukoráné, Presszer), 2. MÁV 3. Gyógyszertár és VILLGÉP. Férfiak: 1. MÉV (Bárány, Jobb, Mezei), 2. PMSC, 3. Kesztyűgyár és a VILLGÉP. Női eqyéni: 1. Tukoráné (MÉV), 2. Presszer (MÉV). 3. Lőrincz (MEZŐGÉP), Bogolinné (MÁV). Férfi egyéni: 1. Bárány (MÉV), 2. Szander (Kesztyűgyár), 3. Kindl (MÉV), Vigh (MÁV). Kovács Miklós Ali jő gyerek így van ez akkor is, ha ő a legszebb, legerősebb, s ha nem állt volna ki annak idején a japán karatebajnok ellen, talán a legügyesebb-legeszesebb is ő lenne. Muhammad hallat ma gáról nap mint nap, s a leg újabb hírek szerint emberbaráti megfontolásból össze szeretné hozni a négy Beatles-fiút, azokat a szivet dobogtató gombafejű liverpooli gyerekeket, akik a hatvanas évek elején lázba hozták a világot. Ali arra számit, hogy segítségükkel sikerül majd 200 millió dollárt összegyűjtenie, hogy nemzetközi ügynökséget ól lítson fel a világ szegény gyerekeinek fölruházására és élelmezésére. A gondolat nemes, s ha rajtam múlna, segíteném a beat nagy öregjeinek összeterelését, örömmel látnám, mint hangolja basszusgitárát Paul McArtney, igazgatja briliánsgyűrűit Ringó Star, fátyolosan-hideg hangjával utasításokat osztogat John Len- nőn, s keveri a ritmusgitáron a húrokat George Harrison. Leonard Bernstein már a klasszikusok között emlegeti őket: zenéjükben fellelte a csodálatos dallamvilágot, azt a szárnyaló és földhöz- verő muzsikát, amihez fogható nincs és nem is lesz soha . . . Ali jó gyerek és Ali szomorú. Az ügyvédje szerint a négy fiú egyelőre nem állt kötélnek, sőt egyikük mereven elzárkózott a gondolattól. A hírügynökségek szerint azonban van még némi remény: a két fél jogi képviselői a hét végén ismét találkoznak, s ismét megpróbálják a koncertet nyélbeütni. Talán felhangozhat majd a Nyomor, a Pénz, a Nyolcnapos hét vagy éppen a Nehéz nap éjszakája, betöltheti a termet, kiszaladhat az utcákra, át a tereken, melengetőn és tisztán csengőn, mint annak idején, s feloldja mostani keserűségemet is. Talán összeüti a gyerekek kedvéért Goerge, Paul, John és Ringó azt a 200 millió dollárt, mint annak idején, amikor a maguk számlájára muzsikálva hatalmas bevételekhez juttatták Angliát. — kf —