Dunántúli Napló, 1977. január (34. évfolyam, 1-30. szám)

1977-01-16 / 15. szám

A tizenhatodik életévében lé­vő Pécsi Balett bemutatója Eck Imre koreográfiája volt Verdi Requiem-jére. A kétszer ötven perces, nagyívű, súlyos veretű alkotás azonban nem gyászmi­séje a fiatal együttesnek, ha­nem inkább önvizsgálata, mintegy a múlt végiggondolá­sa, a hagyományok összegezé­se, mozdulati seregszemle, ami mondhatnánk, a továbblépés egyik előfeltétele. A balettmű azonban nemcsak az együttes fejlődésének vetü- letét, hanem ennél sokkal ál­talánosabbat is visz színre, ne­vezetesen azt a művészi-embe­rit, ami hosszas együttdolgozá­sokban, vitákban, nézeteltéré-' sekben és találkozásokban ko- vácsolódik össze, azt az örök változót, amelyből az egyéni és az őt körülvevő társadalom vi­szonya formálódik. A táncos és az együttes, a koreográfus és a kollektíva, a sejt és a szervezet egymásrahatása alakítja itt ki az atmoszférát, a lét közegét. Kerék Ferenc DAL holdba nyújtózó fa lennék te meg sudár szarvas lennél dörgölöznél oldalamhoz árnyékomban megpihennél agancsod kifényesítném gyöngyöt pergetnék nyakadra jobban kívánkoznál hozzám mint a szép híves patakra Szablya István ÚJÉV A balettben a fenti értelem­ben vett rész és egész kölcsön­hatása alakul-rajzolódik a szür­ke trikókban személytelenített táncosok hömpölygő csoporto­sulásain, le-lemerevedő alakza­tain, lendületes vonulatain, ap­ró moccanásain. A szólók és a közösségi háttér együtt kap­jak jelentést. Eck mozdulati nyelvezetének lexikája szinte teljes egészében felvonul a műben: beérett kife­jezésformái és újabb kis stílus­jegyei komplex, egységes, élő kódot alkotnak, a Pécsi Balett táncnyelvét, amelynek egyes jellemző vonását érdemes kü­lön is elemezni. Ilyen jelenség például az ak­robatikus mozdulatkincsnék a táncos nyelvezetbe való teljes beolvadása. Egyes akrobatikus mozzanatok ma már nem hat­nak úgy, mint jövevényszavak, hanem mint szervesen illeszke­dő formák. Jellemző a mostani fejlődési stádiumra a kis moz­dulatok megjelenése és dekora­tív funkciója, nevezetesen a ke­zek és az ujjuk játéka, a súly­talan láb aprólékos, ismétlő kis mozgásai, vagy a fejek egyes mozdulatai. Mind gyakoribb stílusjegyekké váltak a zenei és táncos megjelenítés ritmikai-di­namikai párhuzamai, amelyek azonban- nem egyszerűen egy­más kópiái, hanem inkább idő­kérdésekre adott térbeli vála­szok, zenei ingerek által kivál­tott táncos asszociációk. Külö­nösen erős esztétikai hatást ér el a koreográfus a szólistáknak mint vezérszólamoknak és a Meggyújtom ismét az újrakezdés fogadkozásokból összehordott nagyfüstű máglyarakását. Az elszánások kékre fagyott kutyáit össze­kürtölöm a tavalyi kudarcok jégmezejéről — melegedjenek! A futó örömök reszketve bújnak előlem holnapok bokrai alá, s én frissenfent reménnyel kezdem újév hajnalán a vadászatot csoportnak mint háttérnek a mozgatásával, viszonyuk kölcsö­nös váltakozása révén, Ebben a vonatkozásban gyönyörű uni­szónó csoportalakulásokat, va­lamint egyik táncosról a má­sikra áttevődő mozdulatsorokat lehetett látni. Nehezen lehetne akár egyet­len táncost vagy táncosnőt is kiemelni a kompozícióból, mint akinek a szerepe vagy teljesít­ménye különösen kitűnik az összképből. A műsorhoz hason lóan csupán neveket lehet .fel sorolni (Hajzer Gábor, Koron czay László, Körmendy László Kuli Ferenc, Paronai Magdol na, Sólymos Pál, Stimácz Gab riella, Szabolics Éva, Uhrik Dó ra, Zarnóczai Gizella — a be tűrend betartásával), akik itt ott rövidebb-hosszabb időre magukra vették a dráma bo nyolítását (tegyük hozzá ragyo gó technikai felkészültséggel) de nem a kórustól elszakadva hanem inkább mint primus inter pares, majd visszaolvadtak ab­ba a személytelen közegbe, amelyből kibontakoztak. A személytelenségében társa­dalmivá emelkedő alkotás igen látványos optikai keretben, igen egyszerű jelmezekben (Eck el­képzelései) és a táncot igen plasztikusan kiemelő fényeffek­tusokkal (Hasznosi Gyula mun­kája) közli mondanivalóját a pécsi iskola táncos anyanyelvé­nek ma már irodalmivá emel­kedett stílusában. Dienes Gedeon Papp Árpád DEMOSZTHENÉSZHEZ Ma már nem töprengsz — könnyedén ejtesz ki minden szót. Tégy vissza a szádba'egy-két érdes kavicsot: Kenyér, { Szabadság, Szeretet. Hadd botoljon meg rajtuk a nyelved — Dadogni tanulj! Makay Ida versei Mementó Itt áll a fa. Virág és gyümölcs elmúlott róla. Csak az árva váz, a jellé szikkadt szerkezet maradt. Itt áll a fa, mit többé nem aláz a változás kényszer-parancsszava. A puszta gyász a tájba költözött. Itt áll a fa, hol villog a tavasz. A memento az ölelés fölött. Utoljára és mindörökre Ezt még Neked akarom adni utoljára és mindörökre: Villámsújtott fán vadgalambok, a pillanat, mely végeérhetetlen. Vidd el magaddal, vidd a csöndbe. Aknai Tamás — Ma jó napom van — mondja Aknai Tamás művé­szettörténész. Éppen ‘ ma kap­tam meg a kalocsai jezsuita gimnázium 1930-as értesítőjét, amely azt dokumentálja, hogy Nicolas Schöffer, azaz Schöf­fen Miklós abban az évben, ott, Kalocsán érettségizett. — A világhirű, magyar szár­mazású művészről nemrég je­lentette meg könyvét a Corvi­na Kiadó Képzőművészeti Kis­könyvtára. Ennek olvastán az ember azt hinné, hogy a szer­ző már mindent tud Schöfler- ről.. . — Nem egészen így van. Ép­pen az 1930 és 1936 közötti időszakkal nem tudtam mit kezdeni. Ezekben az években Schöffer a Képzőművészeti Fő­iskola hallgatója volt — Sző- nyi tanítvány. — Mi vonzotta ehhez a kü­lönös, ahogy mondani szokás, kibernetikus művészhez? — A hatvanas évek végén jelent meg Schöffer könyve, a kibernetikus város. Elolvastam, és egy kijelentés különöskép­pen megragadott. „Nekünk már elektronikus vésőink van­nak" — írta Schöffer. Ez elgon­dolkoztatott. Kallimachost hoz­ta fel példaként, aki az ókor­ban feltalálta a futófúrót. . . Ezzel meg -lehetett aztán a korinthosi oszlopfőt csinálni. Föltettem magamnak a kér-, dést: mire képes hát ez az elektronikus véső, mire képes a huszadik századi technoló­gia? Kifejeződhet-e ebben a technológiában a XX. századi esztétikum? És egyáltalán, ho­gyan hat ez a technológia az esztétikai értékekről alkotott eddigi nézeteinkre? — E kérdésekig nyilván hosz_- szú út vezetett. A kezdetekről azonban eddig még nem esett szó. . . — 1968-ban végeztem az Eötvös Loránd Tudományegye­temen, művészettörténet sza­kon. Ezután két évig Dunapa- tajon könyvtáros voltam. A pé* csieket már régebben ismer­tem. Meghatározó élményként elevenedik meg bennem ma is egy látogatás, amelyet még egyetemista koromban tettem itt. A siklósi várban láthattuk akkoriban a pécs-baranyai képtár kiállítását. Az ott lévő képeken progresszív mozzana­tokat, motívumokat fedeztem fel. 1970 februárjában aztán egyszeresek megcsörrent a du- napataji telefon, Romváry Fe­renc telefonált állás ügyben... Egy hónap múlva itt voltam. — Rippl-Rónai-ról írott köny­vemet 1970-ben jelentette meg a Corvina. Ezt még Dunapa- taj'on írtam. Ott-tartózkodásom idején a népi építészettel és a sajtógrafikával is foglalkoz­tam. Vonzottak a határterüle­tek, és ez a vonzalom azóta sem szűnt meg. A művészet- történet rengeteg alkotási-cse­lekvési formával érintkezik. Amikor olyan dolgokról esik szó. művészettörténeti munká­ban, mint mostanában a fotó-, vagy a film képzőművészettel való kapcsolatának becserké- szése, akkor ebben önmagam igazolását látom. Egyébként azt vettem észre, hogy a mű­vészettörténeti kutatás számá­ra a leggyümölcsözőbbek azok a területek, amelyek más tu­dományágak kutatási köréből kikerültek, felszabadultak, eset­leg bele sem kerültek. — Ilyen például az említett fotó és a nyomtatás, amelyek — aligha kell ezt hangsúlyozni — elég komolyan megváltoz­tatták a művészetről alkotott eddigi elképzeléseinket. Az emberek nagy része nem jár­hat a Louvre-ba, reprodukciók­ról ismerkedik a művekkel, a művészettel. Elsősorban a mű­vészetnek és az iparnak, a technológiának és az informá­ciónak az összekapcsolódása érdekelt. 1972-ben a Magyar Tudományos Akadémia aspi­ránsa lettem. Kandidátusi ér­tekezésem A képző- és építő­művészet/ szintézis a XX. szá­zadban címet viseli. Az ehhez szükséges kutatás természete­sen nem nélkülözhette a szo­ciális célzatú, a használati ér­tékekkel telített művészet pro­duktumainak vizsgálatát, és fi­gyelemmel volt olyan — ko­rábban nem vizsgált — tények­re is, mint például a generá­ciós problémák, a közlekedés, az agglomerációs környezet hatása az esztétikum átalaku­lására — és így tovább. Mind­ehhez hozzátartozik az is, hogy századunkban az eszté­tikai értékek hamárabb el­avulnak, korróziójuk legalább olyan gyors,- mint a technoló­giai értékeké . . . — Megállitható-e ez a fo­lyamat? — Főleg nyugat-európai ta­pasztalatok alapján azt kell mondanom, hogy a fogyasztói társadalom szinte naponta vál­tozó értékrendje mögött az emberek szívós akarattal kere­sik, és többnyire újra fölfede­zik a kulturális értékrendet. — Ügy hírlik, a közeljövőben újabb könyve jelenik meg. — A Schöfferrel való foglal­kozás Naum Gabo-hoz, a ko­rai Orosz konstruktivistához ve­zetett el. Őt szintén a határ­területek foglalkoztatták. Tevé­kenységében a matematikai gondolkodásmód tevődik át térformákba. A róla írott könyv kéziratát leadtam, rövidesen megjelenik. — A művészettörténet kor- stilusokat elemez, korstilusokat mutat ki az egyes művekben. Milyennek látja a művészet- történész napjaink korstílusát? — A nagy korstílust az infor­mációrobbanás hozta létre. Észre sem vettük,^hogy amíg mi magunkban nosztalgikusan emlegettük a nagy korstílusok eszményeit, addig napjaink nagy korstílusa létrejött előt­tünk. Ez sok mindenben meg­nyilvánul. Többek között ab­ban, hogy mindenki fényképe­zőgépet használ, televíziózik képmagnózik, angolul beszél és coca-colát iszik... — Mint a pécsi Janus Pan­nonius Múzeum dolgozójának, mi a konkrét, napi feladata? — A Modern Képtár nemzet­közi grafikai gyűjteményét gondozom. Ez a gyűjtemény most van kialakulóban, és máris több ezer grafikai la­pot számlál — a legnagyobb modern művészektől. A múze­um közönségével való kapcso­latok , bővítését nagyon fontos dolognak tartom. Ebben az év­ben legalább 1500 emberrel kerültem személyes kapcso­latba. Ennek egy részét a „Munkások a képtárban" el­nevezésű akciónak, más ré­szét pedig annak köszönhe­tem, hogy a képtár anyagából számos kiállítást rendeztünk az ország különböző részén, hogy havonta vagy száz levelet írok és kapok, hogy taníthatok a főiskolán . . . — Most éppen mi van az Írógépben? — Az Acta Technika című lapnak írok egy cikket a vá­rosutópiákról. Bebesi Károly Reguiem A Pécsi Balett bemutatóié

Next

/
Oldalképek
Tartalom