Dunántúli Napló, 1976. december (33. évfolyam, 332-361. szám)
1976-12-23 / 354. szám
Dunántúlt napló 1976. december 23., csütörtök \ Öröm és gond — egyszerre Ajándékozás kicsiben és nagyban A kicsik és az öregek mindig megértik egymást Villanyvasutat veszek. A játékboltban mi, felnőttek lök- dössük egymást a pultoknál, előttünk sípol a holdautó, berreg a helikopter, előre-hátra fut a távirányítású Mercedes, mackó veri a réztányérokat, bohóc bukfencezik, sípolnak a gumikutyák és bámészkodnak álmodószemű .hajasbabák ... A villanyvasútnak is sikere van; köribém állnak, s a negyvenes úr mutogat, hogy az ott a váltó, s többször elhadarja, hogy el ne felejtsek elemet venni, mert elem nélkül az egész fabatkát sem ér. A molett hölgy az áramkör összekötését magyarázza: nem rátekerni a drótot, hanem bebújtatni a csipeszek közé, vigyázva, hogy a piros, kék és zöld pólusokat fel ne cseréljem ... Azért megveszem a villanyvasutat. Keresztfiammal körberakhatjuk a sínekkel a karácsonyfát, s futtathatja a kisvo- natot, míg ki nem merül az elem. Odatérdelek mellé, s elmagyarázom, hogy mi miért van, s hogy ne nyúlkáljon örökösen a mozdony után, mert kisiklik a szerelvény, s ha nem fogad szót, majd a kezére csapok!... Nem. Mégse csapok. Megmondom, hogy nem szabad piszkálni a mozdonyt, mert elromlik, s akkor kidobhatjuk. Persze, én is voltam gyerek . .. De ha nem ért a szóból, összecsomagoljuk az egészet és felrakjuk a szekrény tetejére, és ha bőg az a büdös kölök, majd az apja kezelésbe veszi... Ajándék. Ajándékozás, öröm és gond — egyszerre, öröm, mert végiggondolhatja az ember, hogy minek örülne az a másik a legjobban, s gond, mert rájön: fogalma sincs, mi legyen az, aminek a másik örül. A kör önmagába visszatér. Az ajándék értéke. A mai szokás. A túllicitálás... Mert holmi bóvlival nem állíthat be sehova az ember, pláne nem Istvánékhoz, hiszen ők legutóbb még az árcédulát is „ottfelejtették" a pakkon ... Egyik gyárban hallottam, hogy az üzemmérnök letett valamilyen vizsgát, s kollégái, a szőkébb kollektíva meg akarta lepni. A százasokat begyűjtötték, de nem tudtak dűlőre jutni. „Hülyeséget ne vegyünk — mondta valaki —, kérdezzük meg,, mit szeretne?” Az üzemmérnök sem tudott dönteni, fogalma sem volt, hogy mennyi jött össze. Megkérdezte. Megmondták. — Tudjátok mit — mondta végük — Adjátok ide a lóvét! Hajdani szomszédaim viszont sohasem lepik meg egymást. Eleinte vett a feleségének ezt- azt, de rájött: nem ért a női dolgokhoz, s csak kidobja a aénzt. Az asszony is hasonló :ipőben járt: az ingnek szűk /olt a nyaka, az alsónadrág térdig ért, a kalap a fülét nyomta, a nyakkendő pedig egyenesen nevetséges volt. — Azóta nincs ajándékozás, vesz mindenki magának. Nem szórjuk a pénzt. Kollégám cikkét olvasom, arról ír, hogy nagy a forgalom az Óra és Ékszernél. A kakukkNehéz választani... órát úgy keresik, mint a cukrot, s akadt egy pasas, aki tizenötezerért szándékozott aranyórát venni, de Pécsett csak ötezres arany Doxa van. Pestre küldték, ott szerencsével vehet negyvenötezerért is... „Ez a gyerek, már semminek sem tud örülni" — hallani sokszor. Bezzegannakidején-nel folytatódik a mondat, s a feszített idegeket jólidőzített pofon engedi meg. Életszínvonalunk emelkedésének ilyetén ellentmondása a szülő és a gyermek konfliktusában kerül a felszínre. Barátom említette, hogy a mai gyerekek a fenejó dolgukban elvesztik az egyszerű öröm érzését. Követelődzőek. Fintorognak az ajándékfarmeren — mert nem eredeti ... A lánya a minap mondta; „Szeretnék megint taxizni!" Barátom elgondolkozott, de sehogysem jutott eszébe, hogy mikor taxizott a lány, hiszen nekik évek óta autójuk van, s többnyire abban ülnek. „Hát hol? — kérdezett vissza a lánya. — A nyáron, Isztambulban. Vagy nem emlékszel...?" Az .illetékhivatalnál mondják: ha nem is sűrűn, de előfordul szerződésszerű ajándékozás. A szülők nagyértékű ingatlannal lepik meg gyereküket — mintegy letudva a jövőépítést. (Meg, hogy haláluk után ne leqyen „teher” az öröklés, előzzék meg idejében a vitát. Természetesen az ilyen ajándéknak illetéke van, az értéktől és a rokonsági foktól függően, amit szintén többnyire a szülő fizet. Mondják, nemrégiben egy tízéves „fiúcskát” ajnároztak körül — félmilliós értékű öröklakással .. . Karácsony. Jól emlékszem. Az iskolai öt- venfilléres takarékbé'lyegeken hangyák futkostak és kék színűk volt. Ezeket vettük leginkább, hogy hamarabb beteljen a lap, de így is összejött vagy száz forintom. Ezen a pénzen akartam venni nagyapámnak valamit karácsonyra. Nem tudom miért, de csak neki. Kószáltam a boltok kirakatai előtt, nézegettem a melltartókat, hálóköntösöket, sálakat, míqnem a dohányszak- üzlet ablakában megláttam a pipát, a horganyzott kupa kos, hajlított szárú, csillogó micsodát, kilencvenegynéhány forintért. Akkoriban már nemigen csibukolt a kisöreg: őrzött vagy három repedt pipát az asztalfiókban. Megvettem neki a negyediket. Celofánba csomagoltam, odatettem a fa alá. Egy ideig kint kuksoltam a konyhában, aztán anyám megrázta a csengőt, és beszaladtam ... Ott állt a népes család, én köztük a 'legfiatalabb, engem figyeltek, hiszen a fenyőfő alatt ki más lehet a legboldogabb, mint a gyerek, és én mégis ... Valahogy a kedves kis öregemet néztem. Átadtam neki az ajándékomat, a világ legszebb pipáját, és ő azt mondta, rám hunyorítva: „Te mindig tudod, minek örül nagyapád.” Persze, hogy tudtam. A kisgyerekek meg az öregek mindig megértik egymást. Kozma Ferenc Szokolai felvétele Parlamenti küldöttséggel Iránban Beszélgetés Horváth Lajossal, a megyei tanács elnökével A közelmúltban magyar parlamenti küldöttség járt Iránban Aprá Antalnak, az országgyűlés elnökének vezetésével. A delegáció tagja volt Horváth Lajos, megyénk tanácselnöke is. Benyomásait a következőkben foglalta össze. — Iránban első ízben járt magyar parlamenti küldöttség, mégpedig az időszámítás 2535. évétien — ugyanis a helyi ^kalendárium" szerint ezt az évszámot írják. A delegáció szívélyes fogadtatásban részesült. Vezetőnket és a magyar nagykövetet fogadta Reza Pahlavi sah is. Látogatást tettünk a szenátus és a parlament elnökénél, továbbá fogadott bennünket a miniszterelnök és a földművelésügyi miniszter. — Milyen programot állítottak össze a vendég látók T — Jártunk Teheránban, megtekintettük a szenátus és a parlament épületeit, tanulmányoztuk ezeknek a szerveknek o munkáját. Láttuk a keleties pompájú Golestan palotát, a kincstárat, az irániak életére jellemző teheráni bazárt. Háromnapos vidéki útunk során elutaztunk Kharg szigetére, a világ legnagyobb olajkikötőjébe. Megtekintettük a történelmi múltú kuitúrköZpontot, a Shirazt, a persepolisi időket, a perzsa birodalom dicsőségét idéző romokat. Nagy benyoNagy értékű örökség avatott kezekben Pogány Frigyes-Pécs környezet Gazdag tapasztalatokkal az igénytelenség ellen küzdött Egy pécsi emlék: az 1969-es kiállítás megnyitásán Bakema, holland városrendező, Köves Emil, dr. Pogány Frigyes és Erdélyi Zoltán 68 éves korában elhunyt dr. Pogány Frigyes állami- és Ybl- díjas építész, a művészettörténeti tudományok doktora, ny. egyetemi tanár, a Magyar Ipar- művészeti Főiskola ny. rektora, a Magyar Építőművészek Szövetségének volt elnöke. Utolsó könyvét ezzel a gondolattal fejezte be: „...számunkra, a mi terünknek, amit gyúrunk, formálunk, alakítunk és átélünk, van középpontja: az ember. Ezért kell úgy formálni az ember környezetét, hogy az maga is emberformáló legyen." - „A szép emberi környezet" c. könyve — ma már tudjuk — egy gazdag életmű summázata. Benne a hazai példákat csak érinti (nem mintha nálunk nem lennének ragyogó eredményei a környezetformáló tevékenységnek), talán azért, hogy a külföldi példák sokaságával serkentse azgkat, akik építenek, de leginkább azokat, akik építtetnek. A közelmúltban egy cikkemben már utaltam e könyvre, illetve képanyagára, megjegyezvén, hogy a kevés hazai példa többsége is — péc$i, ami talán a szerző 'Pécs iránti szere- tetének kifejezője. Más művei megerősítik e feltételezést. Első műve, a „Terek és utcák művészete" a magyar városok közül Pécsnek szenteli a legtöbb figyelmet. „Pécslségének" legjobb bizonyítéka azonban az lehet, hogy hárpm híres városkönyve, a Róma, a Firenze és a Párizs — mellett azokhoz hasonló ihletettséggel éppen Pécsről írt. A Dercsényi Dezsővel és Szentkirályi Zoltánnal közösen írt Pécs c. könyvben (dmely két kiadásban jelent meg, de évek óta antikváriumokban sem kapható, s egy évtized változásait megjelenítő új kiadása időszerű lenne) éppen a Városképek c. rész került ki éppen az ő keze alól, s ez a mai — tíz év előtti — Pécset mutatja be mindenkinél jobban a mai pécsi embernek. A ON 1969. június 24-i számából írtam ki (az idézet a dél-dunántúli építészeti kiállításon mondott megnyitó beszédében hangzott el): „Pécs sajátos szépségű és irigylésre méltóan szerencsés város. Szép, mert nagyértékű örökséget kapott, s szerencsés, mert ezt az örökséget avatott kezek fejlesztik tovább". A Pécs-könyv 1966-os kiadásában az épülő Pécs új városképeit elemezve Úmecsekalját mint a „monumentális és mégis rendkívül meghitt, emberi léptékű lakótelepet, hazánk modern városépítészetének kétségkívül egyik legszebb alkotását, Pécs város büszkeségét" említi, ahol „az építész (Dénesi Ödön —a szerk.) korunk hangján szólalt meg". De figyelmeztet a jövőre nézve is, amikor a Mecsek pompás, dús növényzetű lejtőiről és azok ccábító erejéről ír: „Ezt a területet igen óvatosan kell a városépítőnek kezelni, mert szinte észrevétlenül lépheti át a beépítés mértéke azt a nehezen körvonalazható határt, amelyen túl a terület jellege már megváltozik. Ma még ilyen veszélyt nem látunk..." Irta 1966-ban. Ma panelházakat építünk a Mecsek oldalába ... Egyik volt tanítványa. Erdélyi Zoltán így emlékezik Pogány Frigyesre: — Egy ilyen felkészültségű szakembernél sokat jelent, ha műveiben a szokottnál többet foglalkozik egy várossal. Ö ezt tette Péccsel. Felfedezte: Pécsnek olyan atmoszférája van, ami neki — az ő környezetesztétikai koncepciójában — magyar példa lehet, amit hirdetni kell írásban és szóban, itthon és külföldön. Kifinomult ‘érzékenységével látta meg Pécsnek azokat a szépségeit, amik mellett mi hajlamosak vagyunk elmenni úgy, hogy észre sem vesszük, s ezeket a szépségeket úgy írta le és elemezte, ahogy különbül senki sem tudta. Pogány a környezetesztétika apostolaként az „esztétikai szennyezettség" elleni védekezést hirdette. Úttörőnek lenni mindig nehéz. A környezetesztétika védelmében nehéz harcot vállőlt, mert az évezredek gazdag taapsztalatait összegyűjtve az igénytelenség ellen küzdött. Utolsó — április 11-én — Pécsre írt levelében a Hilton- ügyben elfoglalt álláspontját mondta el Dénesi Ödönnek: „Ha ennyire megoszlanak a vélemények, akkor szabad-e Magyarország, illetőleg Európa ilyen jelentős pontján a tervet útjára indítani, amiről tudjuk, hogy rossz lesz... Személy szerint nem vállalok felelősséget érte..." így fejezte be: „Sajnos, most rohanok a percek után ..." ,A szép emberi környezet" után egy újabb könyv írására készült. Hársfai István mással voltak rám Isfahan* pompás mecsetjei, o magyar támogatással épülő húskombinát, a szovjet segítséggel készülő acélmű. — Irán egyszerre gazdag és szegény ország is. E téren On milyen benyomásokat szerzett? — Közép-Ázsiának ez az ősi országa tizenhétszer nagyobb hazánknál. Lakóinak száma közel négyszer aranyi, mint Magyarországé. Területének nagy része ezer-kétezer méteres magas fennsík, s az országnak mindössze egytizede alkalmas mezőgazdasági művelésre: a nagy vízhiány és csapadék- szegénység miatt ennek a területnek is alig kétharmadát művelik csupán. Gazdagságát viszont a kőolaj, a földgáz és a magas vastartalmú ércek jelzik. Bevételeinek közel négyötöde származik az olajból. Az össztermelés 43—44 százalékát az ipar — beleértve a kőolaj- termelést — adja, s csak 16 százalékát a mezőgazdaság. Könnyűiparát tekintve a textil- gyártás számottevő. — Az olajárak emelése hogyan hatott az arszág fejlődésére? — A fejlődés minden korábbi évekét felülmúlja. Az iráni vezetők azt tervezik, hogy az elkövetkezendő évtizedekben a gazdasági fejlettséget tekintve a világ országai közül a tizenötödik helyre küzdik fel magukat. A gazdaságot ennek érdekében ötéves tervekre alapozva fejlesztik. Ennek fő forrása a kőolajból származó bevétel. Ügy becsülik, hogy a készletek 25—30 esztendőre elégen dók. . — Az iparosítás elképzelhetetlen kvalifikált szakemberek nélkül. — A munkások száma ugyan meghaladja a négymilliót, de rendkívül kevés — ennek még egytizede Sincs — a szakmunkások aránya. Ezért sok a külföldi szakember, a vendégmunkás. — És a mezőgazdaság ? — Ebben az ágazatban dolgozik a foglalkoztatottaik hatvan százaléka. Sok az apró, kisparaszti parcella. A mostoha talaj-, az időjárási és a társadalmi viszonyok miatt az iráni paraszt alig bírja eltartani magát. Az ország legfőbb gondját az elmaradt mezőgazdaság, a korszerűtlen intfra- struktúro és a szakképzetlen munkaerő magas aránya jelenti. Az iráni társadalmi életről szólva meg kell jegyeznem, hogy a munkások száma magas, szervezettségük viszont igen gyenge, sőt mesterségesen visszafogott. Életkörülményük javuló, de még mindig jócskán alatta marad az európai Színvonalnak. A nagyszámú parasztság körében igen gyakori az írástudatlanság. Életszínvonaluk alacsony. Helyzetük a többlépcsős földreform következtében sem változott alapvetően. A nemzeti burzsoáziához és középosztályhoz tartozó rétegek viszont a magántőkén alapuló iparosításnak köszönhetően előnyösebb helyzetbe kerültek. Életkörülményeik sokkal jobbak a munkásokénál és a parasztságénál. Rezavi Pahlavi, akiv ilágosan és előrelátóan ismeri az ország helyzetét, felülről kezdeményezett reformmal igyekszik az iráni társadalmat és gazdaságpolitikát irányítani. — On szerint végül is milyen eredménnyel zárultak az iráni vezetők és a magyar parlamenti küldöttség tárgyalásai? — Úgy véltük, hogy a gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében — egymás igényeinek és lehetőségeinek alaposabb ismerete alapján — kölcsönösen sokat tehetünk. Az iráni vezetők hasznosnak és szükségesnek ítélték a magyar —iráni kapcsolatok fejlesztését. Elsősorban a gazdasági együttműködés bővítésében látnak több lehetőséget: többek között a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a vízgazdálkodás területén. Salamon Gyula
