Dunántúli Napló, 1976. november (33. évfolyam, 302-331. szám)
1976-11-29 / 330. szám
idegenben szerzett pontot a Komló Várpalota—Komló 0:0 Várpalota, 1200 néző. V.: Nagy M. Várpalota: Palotai — Kun, Csapó, Kisbej, Har- math — Ladányi, Kozma, Szőllősi — László (83. percben Druskóczi), Horváth, Bertalan (a 67. percben Borbély). Edző: Palovecz Béla. Komló: Erdősi — Tresch, Kovács, Steib, Gyu- rina (a 60. percben Kelemen) — Bányász, Tóth, Pál — Gulyás (a 84. percben Farkas), Lingl, Radics: Edző: Csaba Gábor. A 21. percben Tóth—Gulyás volt a labda útja, a szélső be- adását Lingl fordulásból a kapu fölé vágta. A Komló ötletesebben játszott, a szórványos várpalotai rohamok rendszerint lesen akadtak el. Egy jobboldali beadás nyomán a 29. percben Szőllősi hat méterről kapásból lőtt kapura, de Erdősi bravúros vetődéssel hárított. A 33. percben Gulyás baloldali beadását követően kavarodás támadt, végül Tóth fölé fejelt. Egy perc múlva Szőllősi jó helyzetből mellé lőtt, majd Kozma hagyott ki gólhelyzetet. A 43. percben Lingl Gulyás jó beadását gyengén a kapu mellé gurította. A második félidőre az eddig szemre szép pálya sártengerré változott. Az 50. percben Radics mintaszerű elfutása és beadása után az ötös sarkán álló Lingl Palotai kezébe fejelte a labdát, öt perc múlva ismét Radics adott be, de Gulyás óriási helyzetben nem találta el a labdát. Az 57. percben várpalotai támadás végén Bertalan Erdősi kezébe lőtte a labdát. Az ellentámadás során Radics egyedül állt szemben a kapussal, kivárt és ez a lehetőség is kimaradt. A két csapat játékosai egymást múlták felül a jobbnál Nagykanizsa—Fűzfő 1:1 (1:1) Nagykanizsa, 3500 néző. V.: Szőke. Nagykanizsa: Vlaszák— Kovácshegyi, Doszpoth, Simon, Müller — Készéi, Pávlicz, Nagy (Savanyó a 61. percbén) —Bo- gáti (Sólymos a 64. percben), Derdák, Füle dr. Edző: Lantos Mihály. Fűzfő: Takács — Gál B., Balatoni, Kovács L., Búza (Zaharovics a szünetben) — Gertsmár, Tóth (Kiss, a 63. percben), Kovács E., — Durgonics, Gál l„ Gellei. Edző: Vasas Mihály. A 2. percben már vezetést szerzett az Olajbányász. Szabadrúgás után Füle dr. az alapvonalig cselezte magát, majd élesen kapu elé lőtte a labdát, amely a menteni akaró Tóth lábáról saját kapujába vágódott. (öngól) 1:0. A 37. percben egyenlített a Fűzfő: Durgonics átlőtt labdájára Vlaszák késve indult ki, akit Gellei megelőzött, majd a balszélső belőtte a labdát a kapu előterébe, ahol Doszpoth kezezett. A büntetőt Kováqs E. a kapu bal oldalába lőtte. (1:1). A befejezés előtt két perccel Készéi 8 méterről fejelt, de a gólba tartó labdát a védők kivágták. Fordulás után az 51. percben Nagy jól indította Pávlictot, aki hat méterről mellé vágta a labdát. Az 56. percben az előretörő Nagyot csúnyán leterítette Balatoni, akit a játékvezető kiállított. A mérkőzés hátralévő részében egykapura játszottak a kanizsaiak, de a lelkesen harcoló vendégek védelmét nem tudták áttqrni. Jóiramú, de túl kemény mérkőzésen a lelkesebb, nagy akarással játszó vendégek megérdemelten szereztek egy pontot a végiq fölényben játszó, de gyenge csapatjátékot nyújtó olajosok ellen. Jók: Simon, Nagy, Müller, illetve Takács, Kovács L, Gertsmár, Kovács E., Gellei. Balogh Antal Vasas Izzó—Szekszárd 1:1 (1:0) Budapest, 800 néző. V.: Hámori. Vasas Izzó: Horváth — Révész, Szántó, Kovács B. — Által, Antal, Bódis (Rozsnyó, az 59. percben) — Vágvölgyi, Han- zel, Varga I. (Schuszter, a 77. percben), Szekeres. Edző: Kovács József. Szekszárd: Pólyák — Glavatity, Korner, Vágó, Lubastyik — Tóth, Somodi, Varga — Meszlényi (dr. Frep- pán, a 64. percben), Orosz, Szőcs. Edző: Jerabek Jenő. A 15. percben Révész felfutott, 35 méterről váratlanul kapura lőtt, Pólyák nem számított rá, későn nyúlt a labdáért, amely a jobb felső sarokban kötött ki. 1:0. Az 57. percben Tóth 18 méterről lövésre szánta el magát, Szántó megcsúszott, Horváth sem mozdult a labdára, amely így a bal alsó sarokba vágódott. 1:1. Az első félidőben mindkét csapat nagy kedvvel támadott, s az Izzó rohamaiban több volt a gólveszély. Remek és változatos játék alakult ki a második félidőben is. Jók: Horváth, Kovács B., Varga I., illetve Vágó (a mezőny legjobbja), Lubastyik, Tóth, Szőcs. AZ NB II TOVÁBBI EREDMÉNYEI Oroszlány—Eger 0:2, Ganz-MÁVAG —BVSC 1:1, Szolnoki MÁV—Székes- fehérvári MÁV 1:1, Kossuth KFSE— Budafok 5:4, MÁV DAC—Szolnoki MTE 0:1, Ózd—Volán 2:1. AZ NB II. ALLASA 1. Pécs 2. Szfv. MÁV 3. V. Izzó 4. SZMTE 5. Budafok 6. BVSC 17 7. Egri Dózsa 17 8. Szekszárd 17 9. Debrecen 17 10. Kossuth KFSE 17 11. G. MAVAG 17 12. Volán 13. MÁV DAC 14. Nagykanizsa 15. Komló 16. Fűzfő 17. Várpalota 18. Ózd 19. Szolnoki MÁV 17 20. Oroszlány 17 17 8 17 8 17 9 17 10 17 9 2 31-14 23 2 29-20 23 5 34-24 21 6 35-26 21 6 49-35 20 3 32-24 20 5 36-29 20 5 20-21 20 2 7 25-21 18 3 7 30-28 17 5 6 24-27 17 6 6 27-23 16 2 8 28-31 16 6 6 21-26 16 5 7 15-19 15 5 7 19-26 15 4 9 18-25 12 3 10 20-31 11 5 9 13-25 11 6 10 13-44 8 Labdarugó HIB I. Videoton-Rákóczi 1:0 (0:0) * Székesfehérvár, 8000 néző. V.: Halász. Videoton: Kovács L. — Nagy III. (Nagy T. 77. perc), Kovács J., Fejes, Végh — Nagy II., Karsai, Czeczeli — Májét, Wollek (Tieber 60. perc), Szalmásy. Edző: Kovács Ferenc. Kaposvár: Buús — Németh, Ágfalvi (Márton 82. perc), Zentai, Duschák — Kanyar, Kovács, FöldesL — Túrái, Kiss, Varga. Edző: Mathesz Imre. 18. perc: Földesi öt méterről a kapu mellé fejelt. 24. perc: Zentai buktatta Wollekot a 16-oson belül: Czeczeli 11-esét Buús bravúrral védte. 28. perc: Kanyar három lépésről kapu fölé lőtt. 71. perc: Tieber éles szögből kapura lőtt és a bal léc előtt álló Zentairól a hálóba pattant a labda, (öngól, 1:0). 88, perc: Kanyar egyenlítési alkalmat hibázott el. A Videoton „magdeburgi" formában játszott, sok hibával, kevés átütő erővel. A Kaposvár több nagy helyzetet kihagyott. Jók: Végh, Fejes, illetve Buús, Ágfalvi, Kovács, Túrái. A 16. forduló utón a Kaposvár a 14. helyen áll 12 ponttal. jobb helyzetek kihagyásában, bár ez némileg a nehéz, sáros talaj rovására írható. A komlói csapat végül is fegyelmezett játékkal megérdemelten vitte el az egyik pontot. Jók: Kovács, Pál és Tóth, illetve Kisbej, Kozma és Horváth. Kunos István TOTO 1. MÁV DAC—Szolnoki MTE 0:1 2 2. Ózd—Volán 2:1 1 3. Kossuth KFSE—Budafok 5:4 1 4. Várpalota—Komló 0:0 x 5. Ganz MAVAG—BVSC 1:1 x 6. Szolnoki MÁV—Szfv. MÁV 1:1 x 7. Kisvárda—Balassagyarmat 0:3 2 8. H.-szoboszló—Ny.-egyháza 9. Síküveggyár—MVSC 10. Cesena—Juventus 11. Lazio—Rómo 12. Milan—Intemazionale 13. Genoa—Fiorentina +1 14. Ternana—Lanerossi 1:0 1 2:1 1 0:1 2 1:0 1 1:1 x 1:1 x 2:3 2 Budapesten nyert a PVSK Pécsi VSK—22. sz. Volán Szállítók 2:0 (2:0). Budapest, 200 néző. V.: Csá- nyi. PVSK: Sólyom — Nagy, Tallósi, Grünwald, Engert, Kaszás, Kenderesi, Kresz (Jánosi), Baumholczer, Stájer, Tóth (Szabó). Edző: Rónai István. A kitűnően játszó PVSK gyors labdakezelésével és pontos osszHétfői m sport IMesipebcif noksäg Döntetlen a rangadón Mohácsi TE—Sellye 1:1 (0:1). Mohács, 1800 néző. V.: Deák. Igazi rangadó. A jó iramú, küzdelmes megyei rangadón a sellyeiek kezdtek jobban és szabadrúgásból vezetést szereztek. Ezután kiegyenlítettebb lett a játék, a hazaiak több veszélyes támadást vezettek, de helyzeteiket rendre kihagyták. A II. félidőt a mohácsiak végigtámadták és egy korszerű támadásból egyenlítettek. Góllövők: Pártényi, illetve Szabó. Jók: Keipl (a mezőny legjobbja), Alsóvölgyi, Budovinszky, Pártényi, illetve Jankovics, Vass, Lom- bosi és Farkas. Universitas PEAC—Szalánta 2:1 (1:0). Ifjúsági stadion, 50 néző. V.: Kulcsár. A vártnál nehezebben győztek az egyetemisták. Góllövő: Gáspár (2), illetve Kelemen. Jók: Gáspár, Csaba, Molnár, Kovács, illetve Bori, Bartal, Kelemen. Zsolnay—Pogány 0:0. Zsolnay-pá- lya, 100 néző. V.: dr. Rákóczi. Valós eredmény született. Jók: Szűcs, Harasztié, Forral, illetve Várbíró, Radó. Vasasi Bányász—Be re mend 1:1 (0:0). Vasas, 200 néző. V.: Berkesi. Alacsony színvonalú mérkőzés, igazságos döntetlen. Góllövők: Kanizsa, illetve Lóth. Jók: a Vasasból senkit nem lehet kiemelni, illetve Gyurkó, Nagy, Varga. PBTC—Siklós 2:0 (1:0). Bőrgyárpálya, 200 néző. V.: Ignácz. Küzdelmes, kemény mérkőzésen győzött a BTC. Hajós 11-esét Mehring kivédte. Góllövők: Bíró, Istókovics (11-esből). Jók: Bárdosi, Bíró, Istókovics, illetve Szabó F., Batik, Petrétei.Mágocs—Gázmű 1:0 (1:0). Gázműpálya, 100 néző. V.: Horváth J. Megérdemelt mágocsi győzelem. Góllövő: Wágner. Jók: Bien, Opra, Benes I., illetve Szlipcsevics, Czifra, Péter. A MEGYEI I. OSZTÁLY ALLASA A pogányi csatárok elöl szerzi meg a labdát a Zsolnay kapusa. Fotó: Arató László Boly—P. Kinizsi 2:1 (1:0). Kovácstelep, 100 néző. V.: Dervenkár. A végig többet támadó Kinizsi súlyos védelmi hibák miatt vesztette el a mérkőzést. Góllövők: Ulrich (2), illetve Szuper. Jók: Pupi, Rencz, Ulrich, illetve Kiss, Bocz. Kesztyűgyár—Steinmetz (0:0). PVSK-edzőpálya. SE 1:0 1. Sellye 2. Mohács 3. PEAC 4. Vasasi B. 5. P. Kinizsi 6. Beremend 7. Siklós 8. PBTC 9. Kesztyűgyár 10. Mágocs 11. Boly 12. Pogány 13. Steinmetz SE 15 14. Zsolnay SE 15 15. Szalánta 16. Gázmű • 15 13 15 10 15 9 1 39-15 27 2 41-10 23 3 32-15 21 4 27-15 19 4 20-15 19 5 26-18 18 5 24-22 18 5 25-12 17 7 18-19 15 5 16-22 15 1 8 23-32 13 5 7 15-19 11 1 10 16-21 9 4 9 11-27 8 15 — 5 10 8-33 5 15 — 2 13 4-50 2 Eredmények röviden Kaposvárott a város ökölvívó bajnokságán Magyar, Torma, Szőke (mindhárom PVSK) első, Vladár (Komló), Hoszpics (Mohács), Kerekes (PVSK) második, Gál (Komló), Somogyi (Mohács) és Galambos (PVSK) harmadik helyezést szerzett. A legtechnikásabb versenyző címét Torma (PVSK) kapta. Lövészet. A hét végén rendezték meg a Baranya megyei légfegyveres bajnokságot. Győztesek. Légpuska. Felnőtt férfi: Szabó 371 kör, női: Kiss 377. Junior férfi: Jancsi 373. Leány: Tóth 375. Ifjúsági férfi: Kónya 345. Leány: Horváth 350. Serdülő fiú: Budai 319. Lég- pisztoly. Felnőtt férfi: Somogyi 381. Női: Kiss 358. Junior férfi: Horváth 371. Leány: Furulyás 340. Ifjúsági férfi: Szép 353. Leány: Gombai 321. Serdülő leány: Gombai 297. (Mind MHSZ Petőfi LK versenyzők.) Góltotó A héten több pályázónk találta el a 2:1-es hazai győzelemmel végződött PMSC—Debreceni VSC mérkőzés végeredményét. A szerencse a sorsolásnál Kárpáti Zoltán, Pécs, Ságvári E. u. 25. sz. alatti lakosnak kedvezett, aki nyereményét, a 100 forintos vásárlási utalványt szerkesztőségünk titkárságán veheti át. Az e heti szelvények beérkezési határideje: szombat déli 12 óra. Főmérkőzés: Komló—Nagykanizsa: .................................. Pótmérkőzés: Szekszárd—Ózdi Kohász: .............................. A pályázó neve: ................................................................. A pályázó lakcíme: ............................................................. Egy-iksz-kettő A HDN totótippjei a következő hétre: 1. Budafok—Pécsi MSC. Fix x-szel indítom a mezőnyt, feltéve, ha a Béla lehúzza a redőnyt. Tipp: x. 2. Szolnoki MÁV—MÁV DAC. A Székesfehérvár ellen csalhatatlan biztonsággal megjósoltuk a Magyar Állami Döntetlent. Alighanem most is MÁD lesz. Tipp: x, 1. 3. Székesfehérvári MÁV—GanzMÁVAG. Illatozik a meglepetés, de ha nem jön be, ne légy hozzám epés. Tipp: x, 1. 4. Komló—Nagykanizsa. Misi bácsinak majd hétfőn hoz valamit a Mikulás. Tipp: 1, x. 5. Debrecen—Vasas Izzó. Lámpaoltás. Tipp: 1. 6. Volán—Szolnoki MTE. Felfizetek a buszra. Tipp: 1. 7. Leninváros—Nagybátony. Azt mondja a nagybátyóm, ha teszel, legyen ez is, meg a Nagybátony. Tipp: 1, 2. 8. Ikarus—Debreceni MTE. Lesz röptetés, érzésem szerint a pulykakakas magasabbra repül. Tipp: 2, x. 9. Gyula—Szabó L. SE. Gyula vitézkedik. Tipp: x, 1. 10. Juventus—Torino. Javára legyen mondva a Juvének. Tipp: 1.x. 11. Intemazionale—Lazio. Egy pont potyolinó a Laziónak. Tipp: x, 1. 12. Roma—Milan. Nehéz tészta a milánói makaróni. Tipp: x. 13. Sampdoria—Verona. Lefogadok egy hátizsák babérlevélbe, itt egyiknek sem terem babér. Tipp: x. Pótmérkőzések: 14. Novara—Atalanta. Tipp: x, 2. 15. Ternana— Monza. Tipp: x, 1. 16. Taranto— Modena. Tipp: 1. (—mz—) Ökölvívás A legjobb szovjet és amerikai nehézsúlyú ökölvívók immár hagyományos küzdelmében újabb szovjet siker született. A Las Vegásban lezajlott első ösz- szecsa páson a szovjetek 6, a hazaiak 4 mérkőzést nyertek, így a Szovjetunió 12:8-ra ayő- zött. játékával uralta a mezőnyt. Góllövők: Baumholczer (2). Jók: Tallósi, Kenderesi, Baumholczer, illetve Köböl, Vaszilev. Ikarus Alba Regia—Máza- szászvári Bányász 2:2 (1:1). Székesfehérvár, 100 néző. V.: Szinger. Mázaszászvár: Banász — Kólya, Csábrák, Bazsonyi, Katona, Pataki, Bíró, Kovács, Horony, Varga (Dunai), Csordás. Edző: Róth Antal. A rengeteg helyzetet kihagyó székesfehérvári csapat örülhetett a döntetlennek. Góllövők: Öllé, Nováth, illetve Kólya (2). Jók: Kaufmann, Bállá, illetve Kólya, Bíró. Bp. Spartacus—Véméndi TSZ SK 1:0 (0:0). Budapest, 100 néző. V.: Tóth L. Véménd: Doszpod — Barta, Rótt (Gáli), Mács, Kajtár, Fiochsz, Kovács, Törjék, Boro- vácz, Gruborovics (Takács), Ben- csik. Edző: Szám Frigyes. A játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Góllövő: Trenkó. Jók: Radics, Varga, Dorogi, Sárközi, illetve Rótt, Törjék, Borovácz, Gruborovics. Siófoki Bányász—Szigetvár 4:0 (0:0). Siófok, 600 néző. V.: Czipp. Siófok: Málics — Tilinger, Szilágyi, Babán, Kékesi, Fiath, Bihari, Horváth II. Soós, Csépón, Bocsev, Edző: Papp Gyula. Szigetvár: Kiss — Béni, Maurer, Tóth I., dr. Tüske, Kövesi, Tóth III., Telek, Palotai, Szőllősi, Pichler (Csőre), Edző: Kamondi Imre. Szünet után a Bányász ellenállhatatlan volt és az idény legjobb játékával nyert. Gól lövők: Bihari (2), Horváth II. (11- esből), Csépán. Jók: Szilágyi, Babán, Bihari, Csépán, illetve Kiss, dr. Tüske, Telek. Barcsi SC—Bp. Pénzügyőr 3:0 (0:0). Barcs, 400 néző. V.: Horváth L. Barcs: Tóth — Bencsik, Uta- si, Karsai, Bátori, Otártics (Hunyadi), Kele, Fodor, Szilágyi, Kömpf, Cservölgyi, (Takács). Edző: Lendvai Miklós, A barcsi csapat idei legjobb játékát nyújtotta. Góllövők: Fodor, Szilágyi (11-esből), Cservölgyi. Jók: Karsa*i, Fodor, Cservölgyi, illetve Szili, Lesti. Az NB III. további eredményei; Kiss Jápos SE—Bp. Építők 3:3, Perbál—Enyinq 0:0, Dunaújvárosi Építők—Lőrinci Fonó 3:2, Sárisáp—EMG SK 1:1, BKV Előre—Paks 5:1. AZ NB III. ALLASA 1. BKV Előre 17 13 1 3 40-11 27 2. Kiss János SE 17 8 7 2 31-20 23 3. PVSK 17 8 6 3 39-18 22 4. Bp. Spartacus 17 7 8 2 32-20 22 5. Véménd 17 9 4 4 33-22 22 6. Dunaújv. Ép. 17 7 8 2 23-13 22 7. Pénzügyőr 17 8 3 6 40-30 19 8. Szigetvár 17 7 5 5 18-17 19 9. Siófok 17 6 6 5 19-19 18 10. Perbál 17 5 7 5 21-24 17 11. EMG SK 17 5 7 5 13-18 17 12. Bp. Építők 17 5 6 6 16-17 16 13. VOLÁN Sz. 17 4 8 5 16-20 16 14. Paks 17 5 5 7 29-31 15 15. Enying 17 4 7 6 28-32 15 16. Alba Regia 17 4 5 8 19-31 13 17. Mázaszászvár 17 3 6 8 26-35 12 18. Sárisáp 17 3 5 9 21-32 11 19. Lőrinci Fonó 17 2 5 10 15-32 9 20. Barcs 17 2 1 14 12-49 5 hétfői Dunántúli napló . . . Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Halíama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Telex: 12-320 KészDtt ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gftpen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel.: 13-177, 13-696. Tslex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Indexszám: 25 054