Dunántúli Napló, 1976. november (33. évfolyam, 302-331. szám)
1976-11-14 / 315. szám
HETI JEGYZETÜNK Szívre is szükség van! Egyik nagyhírű állami gazdaság vezető beosztású dolgozóival beszélgettem a napokban. Szóba került a gazdaság sportélete is, ami bizony alaposan elmaradt a gazdasági sikerek mögött, és szegényesebb, mint ahogyan az ember a szociális és kulturális ellátás színvonala alapján feltételezné. Nem szeretnek a fiatalok sportolni? Nincs megfelelő szakemberük? Lenne ez is, az is, a fiatalokban is lenne kedv, csak éppen a gazdaság vezetői nem tartják szívügyüknek a sportélettel való foglalkozást. Ez derült ki a beszélgetésből. Nem pénzügyi gondok kerültek a felszínre, hiszen annyi pénz, mint másutt, itt is akadna. De elgondolkodva jegyezte meg egyikük, hogy talán azért csetlik-botlik a futballcsapatuk a járási bajnokságban, mert a futballistáktól szigorúan megkövetelik, hogy csakis a munkaidő után mehetnek edzésre. Szóval úgy alkonyattájt, mostanság pedig éppenséggel a sötétedés után. Hát bizony nem éppen kedvcsináló helyzet. Pedig megoldást lehetne éppen találni. Hiszen — mondták — akik gépkocsivezető tanfolyamra járnak, több kedvezményt kapnak, mint amennyire a futballcsapatnak szüksége volna. A szívügy kapcsán azután megemlítették az egyik szintén jól ismert, híres tsz elnökét, aki a csapata minden mérkőzésén ott toporog a pálya szélén. Ettől még a vasárnapi kirándulások sem téríthetik el. A mérkőzés kezdetére mindig hazaér... A csapat jól is szerepel. Évek óta a megyebajnokság élcsoportjában találkozhatunk a nevével. De szólhatunk mindezek kapcsán a sellyei „csodáról” is. Sokáig nem hallatott magáról az ormánsági nagyközség szinte semmit. Most aztán egyszeriben híressé lettek. Az összefogás nyomán egyszeriben a Nemzeti Bajnokság kapuját döngetik már a sellyei labdarúgók. No igen, könnyű, ha sok a csapat mögött a patrónus — vélekedhetnek. És valóban így is van, de tegyük hozzá: ezt az összefogást mégiscsak az ügybuzgalom, a sportszeretet, valakinek, vagy inkább valakiknek a szívügye hozta össze... Csöppet sem csodálkoznám azon, ha néhány éven belül a mohácsi járásban egymás után születnének a remek sportolók. A járásban korábban is sokat tettek a minőségi és a tömegsport érdekében. Vállalatok is, termelőszövetkezetek is. És a korábbi erőfeszítéseknek mintegy megkoronázása a tornaterem építési akció, amely biztosítja egyrészt a magas színvonalú iskolai testneveléshez a lehetőségeket, másrészt bázisa lehet a tömegsport és sok teremsport meghonosodásának és terebélyesedésének is. Kár tagadni persze, hogy a sport — tömegsport és minőségi sport — fejlesztéséhez nincs szükség pénzre. Hiszen pénzbe kerül a legegyszerűbb sporteszköz is, a legegyszerűbb kispálya is. De a pénz önmagában jószerivel semmi. Ami a mindenütt rendelkezésre álló anyagiakból mozgalmas sportéletet teremthet, az az ügybuzgalom, a sport szeretete, ami képes az embereket megmozgatni, felkelteni érdeklődésüket, kicsalogatni őket a pályára, vagy becsalogatni a termekbe. Ahol ez hiányzik, ott bizony üresen maradnak a mégoly szép létesítmények is, de ahol megvan, ott a legpuritánabb, legegyszerűbb kis pályát is széppé teszi a pezsgő Megyebajnokság Pécsi BTC—Pogány 1:1 (0:0). Bőrgyár pálya, 100 néző. V.: Sör. Alacsony színvonalú, gyenge, csapkodó játék. Gól lövők: Hajós (11-esből), illetve Kiss (11-esből). Jók: Bárdosi, Istokovics, illetve Várbiró, Gyuran- dinovics. Dohány Lajos Szombathelyről A Rákóczi elleni MNK-mér- kőzésen játszott először a PMSC-ben. A törzsszurkolók ugyan már ismerték, hisz hetek óta Újmecsekalján edzett, de a többségnek még ismeretlen volt a kettes trikóban játszó játékos. A bemutatkozás hamar megtörtént. A kilencedik percben Kiss beadását lőtte kapura, a labda az egyik kaposvári védőn, Duschákon irányt változtatva jutott a hálóba. Nem sokkal később újból gólhelyzetbe került és ezúttal már „közreműködő" nélkül juttatta Vízilabda Vasas-vereség Moszkvában, döntés vasárnap Érdekesen alakul a vízilabda Bajnokcsapatok Európa Kupájában a moszkvai középdöntő csoportból a továbbjutás kérdése. A Vasas, amely pénteken 7lóra győzött a Partizán Belgrad ellen, szombaton vereséget szenvedett a moszkvaiaktól, viszont a többi mérkőzés eredménye alapján csak vasárnap dől el, hogy a CSZKA VMF Moszkva mellett melyik együttes lesz még a négyes döntő résztvevője. CSZKA VMF Moszkva— Vasas 7:5 (2:2, 2:1, 2:1, 1:1). A moszkvai csoport állása: 1. Moszkva 4 pont, 2. Vasas 2 pont, 3. Partizán 1 pont, 4. Fiorentina 1 pont. a labdát Buús kapujába. Ezután nem kellett kérdezgetni, hogy ki az a középcsatár, valamennyien tudták, hogy ő a Dobány. Augusztusban volt 21 éves és Celldömölkön lett labdarúgó. Onnét került 1973-ban Szombathelyre a Haladás VSE csapatához. Az akkori szombathelyi edző, Thomann Antal 1973 októberében játszatta először NB l-ben, a Dorog ellen. Később ott volt a Haladásban a Vasas és Honvéd elleni mérkőzéseken ,is. A sikeres bemutatkozást hosszabb szünet követte, bevonult katonának. A Szombathelyen eltöltött három év alatt 11 bajnoki találkozón szerepelt az első csapatban. A 11 mérkőzés között van az 1975 márciusában Szombathelyen lejátszott Haladás—PMSC összecsapás is. Ezt a mérkőzést a piros-feketék nyerték 2:1-re. A hazaiak gólját Dobány Lajos szerezte 11-esből. — Akkor Katzirz Bélának lőttem gólt — mondja — most viszont azt szeretném, ha Béla minél kevesebb gólt kapna, én pediq gyakran betalálnék az ellenfelek kapujába. Régi vágyam volt, hogy közgazdasági egyetemen tanuljak tovább. Ez év tavaszán aztán jelentkeztem Pécsre. Jelenleg elsőéves hallgatója vagyok a Pécsi Tudományegyetem közgazdasági karónak. Mivel itt tanulok, új egyesületemül a PMSC-t választottam. Átigazolásom kissé elhúzódott, csak november elején lettem a piros-feketék játékosa. A csapatban a Szolnoki MTE elleni mérkőzésen mutatkoztam be. Erre a találkozóra az eredmény miatt nem szívesen emlékszem majd visz- sza. Valamit azért feledtetett a szerdai MNK-mérkőzés. Legyőztünk egy NB l-es csapatot és nagy örömömre mindkét gólhoz volt közöm. Sajnos, sérülés miatt nem tudtam végig játszani. Ettől a sérüléstől függ vasárnapi játékom is. Remélem, ott lehetek a pályán a Volán ellen. Legszívesebben a középcsatár posztján játszom. Közben elkezdődött az edzés, Dobány is csatlakozott társaihoz. A pályán dr. Dunai János edző irányította a bemelegítést. — Feltétlen szükségünk volt egy belső csatárra — válaszolt kérdésünkre Kovács Imre vezető edző — Dobány leigazolása megoldotta a problémákat, hisz ő már kész játékos. Ha megfelelő állapotban van, akkor helye van a csapatban. Jó az is, hogy „mozgatja" a keretet. Dobány megjelenésével nagyobb lesz a rivalizálás a középcsatár posztján és jobbszélen is. Többen leszünk a középpályára is, ebben a csapatrészben Dárdai Pálnak konkrétabb lehet a feladata. Ha Dobány a középcsatár, akkor Nagy eredeti helyén, a jobbszélen szerepelhet és ez bizonyára Kardost is többre készteti majd. Középen pedig Hámorinak kell jobban igyekezni a csapatba kerülésért. A Volán ellen Dobányt a kezdő csapatba tervezem. Játéka azonban attól függ, hogy igényel-e orvosi beavatkozást a lábán lévő vérömleny. Ha nem, akkor nincs akadálya játékának. L. L. VIDEOTON—MTK VM 2:0 (2:0) Székesfehérvár, 5000 néző, v.: Tátrai. Góllövők: Májer és Kovács J. A két „kupacsapat" találkozójának színvonala messze elmaradt a várttól. Jók: Fejes, Nagy II., Májer ill. Csorna és Kovács. VASAS—DOROG 5:0 (4:0) Fáy utca, 1500 néző, v.: Győri. Góllövők: Gass (3), Váradi (11-esből) és Zombori. Az elején meglehetősen ügyesen, gyorsan adogattak a vidékiek, de a kihagyott helyzetekét követően nagyon visz- szaestek, és különösen az I. félidőben jól játszó Vasas ellen semmi reményük nem volt a tisztes helytállásra. Jók: Kántor, Török, Gass, Váradi, Müller, a Dorogból senkit sem lehet kiemelni. FERENCVÁROS—SBTC 5:2 (3:1) üllői út 15 000 néző, v.: Somlai. Góllövők: Onhausz, Rab, Bálint (11-esből), Vad, Szabó ill. Répás, Horváth. Közepes játékkal is biztosan és megérdemelten1 győzött a Ferencváros. Jók: Ebedli, Magyar, Pusztai, ill. Répás, Bósti. DIÓSGYŐR —BÉKÉSCSABA 1:0 (0:0) Diósgyőr, 5000 néző, v.: Marton. Góllövő: Tatár. A mélytalajú, csúszós pályán inkább a labdarúgás küzdő jellege domborodott ki. Jók: Salamon, Tatár, Borostyán, Grol- musz. Fekete ill. Láza, Vágási, Magyar. ZALAEGERSZEG —BP. HONVÉD 3:0 (0:0) Zalaegerszeg, 8000 néző, v.: Petri. Góllövők: Józsi (11-esből), Rácz és Mihalecz (11-esből). Az első félidő jóiramú, helyenként színvonalas küzdelmet hozott, mindkét csapatnak volt gólszerzési lehetősége. Szünet után ZTE fölény. Jók: Bolemá- nyi, Mihalecz, Józsi, Rácz, ill. Fejes, Pintér. 1976. november 15-től háztáji sertéstápokat 20,— Ft/q időszakos árengedménnyel árusítják: a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat és az AFÉSZ-ek takarmányboltjai és elárusító helyei. A változatlan minőségű sertéstápok új árai: GABONfllPM háztáji kocatap: HÁZTÁJI MALACTAP: HÁZTÁJI SULDÖTÁP: HÁZTÁJI HIZÓTAP: PÉCS 411,— Ft/q 496,— Ft/q 399,— Ft/q 369,— Ft/q Szombaton a PMSC Tüzér utcai termében megkezdődött az o.szá- gos vidék tizek asztalitenisz bajnoksága. Felvételünkön Raffai (szemben P. Bőrgyár) és Gáti (Százhalombatta) küzdenek a továbbjutásért. Öt sportág képviselői az erdei futóversenyen Homoki ötödször győzött A PVSK tájfutó szakosztálya szombaton délután nyolcadik alkalommal rendezte meg őszi futóversenyét a Misina környékén. A délelőtti esős időt kellemetlen köd váltotta fel a verseny kezdetére, de ez látszólag nem zavarta az öt sportág mintegy nyolcvanfőnyi résztvevőjét. Atléták, tájfutók, sízők, kerékpárosok és öttusázók adtak egymásnak találkát a rajthely melletti tisztáson. A verseny színvonala — különösen a felnőtt férfiak mezőnyében — felülmúlta az előző évek színvonalát. A novemberi időszakhoz képest az atléták felkészültebben versenyeztek a vártnál s így meghiúsították a várható ,,trónfosztást”. Homoki Vince ötödik alkalommal lett a 11 kilométeres táv győztese, pályacsúccsal! A tájfutók legjobbja Szabó a hetedik, HALADAS VSE —Ű. DÓZSA 1:1 (1:0) Szombathely, 6000 néző, v.: Müncz, Góllövők: Horváth A., ill. Fekete. A nehéz talaj ellenére igen jó iramú mérkőzést láthatott a hatezer főnyi nézősereg. Jók: Kovács, Horváth I., Kereki, Király, ill. Tóth J., Tóth A., és Törőcsik. RABA ETO —KAPOSVÁR 1:0 (0:0) 1 Kaposvár, 8000 néző, v.: Maczkó. Góllövő: Mile. Küzdelmes mérkőzésen a kaposvári csapat volt a többet támadó. Jók: Pozsgai, Virág, ill. Zentai, Földesi. DUNAÚJVÁROS —SZEOL 3:0 (0:0) Dunaújváros, 4000 néző, v.: Bana. Góllövők: Staller, Sze- pesi, Bódi. A Dunaújváros végig támadta a mérkőzést és a három gólon kívül még három kapufát is lőtt. Jók: Staller, Tóth, Bódi, Szepesi ill. Nagy, Biri- nyi, Jernei. TATABANYA —CSEPEL 2:0 (1:0) Tatabánya, 2000 néző, v.: Kőrös. Góllövők: Halász és Sallói. Az első játékrészben a Tatabánya nagy fölényben játszott Jók: Szabó, Juhász, Halász, ill. Hajdú és Ozsváth. Az NB I. állása 1. Ü. Dózsa 14 11 1 2 42-18 23 2. Ferencváros 14 9 4 1 37-13 22 3. Vasas 14 9 1 4 40-20 19 4. Haladás 14 8 2 4 26-16 18 5. Bp. Honvéd 14 8 2 4 16-18 18 6. Videoton 14 7 1 6 33-22 15 7. ZTE 14 6 3 5 20-16 15 8. Békéscsaba 14 5 5 4 19-17 15 9. Tatabánya 14 7 1 6 21-20 15 10. DVTK 14 6 1 7 15-23 13 11. Kaposvár 14 4 4 6 17-19 12 12. Rába ETO 14 5 2 7 15-21 12 13. MTK-VM 14 5 1 8 19-23 11 14. Dunaújváros 14 4 3 7 18-24 11 15. SZEOL 14 3 5 6 12-29 11 16. Salgótarján 14 4 1 9 22-38 9 17. Csepel 14 2 4 8 12-24 8 18. Dorog 14 1 3 10 7-32 5 A góllövőlista élcsoportjának állása a 14. forduló után: 14: Fazekas (Ú. Dózsa), 11: Váradi (Vasas), 10: Gass (Vasas), 9: Nyilasi (FTC), 8: Nagy II. és Tieber (mindkettő Videoton) . a kerékpáros Sturm a 17-ik helyen végzett. A rendezés jelesre vizsgázott. A percenkénti indítás mellett az utolsónak beérkező versenyzővel egyidőben sor kerülhetett az eredményhirdetésre. Eredmények, férfi felnőtt, 11 km: Homoki (KBSK) 40:03. 2. Kispál L. (KBSK) 41:14, 3. Bauer (PVSK) 42:05, 4. Bozsér (PVSK) 42:08, 5. Tóth (Hódmezővásárhely) 42:09, 6. Kispál I. (KBSK) 42:51. Felnőtt nők, 6800 m: 1. Krémer (PVSK) 34:47. 2. Zsirmann (PVSK) 35:49, 3. Mérő (PVSK) 36:47. Ifjúsági fiúk, 6800 m: 1. Nagy (tájfutó. PVSK) 29:00. Serdülő fiúk, 4200 m: 1. Deák (öttusázó, PMSC) 17:36, 2. Széles (PVSK) 17:45, 3. Orsós (PVSK) 17:59. Villányi Nándor Labdarúgás. NB II. mérkőzések: PMSC—Volán SC, Újmecsekalja, 13.00. Szolnoki MÁV—Komlói Bányász, Szolnok, 13.00. NB III. mérkőzések: Perbál—Mázaszászvári Bányász, Perbál, 13.00. Volán Szállítók—Szigetvár, Budapest. 13.00. BKV Előre—PVSK. Budapest, 13.00. Sárisápi Bányász— Véménd, Sárisáp, 13.00. Megyei I. osztályú mérkőzések: Universitas PEAC—Sellye, Pécsújhegy, 13.00. Sza- lánta—Boly, Szalánta, 13.00. Vasasi Bányász—Kesztyűgyár, Vasas, 13.00. Gázmű—Beremend, Gázmű-pálya, 10.15. Mohács—Siklós, Mohács, 13.00. Kinizsi—Mágocs, Kovács-telep, 10.00. Steinmetz SE—Zsolnay, Postás-pálya, 13.00. Országos ifjúsági bajnokság: Sportiskola—Zalaszentgrót, Kovács-telep, 11.00. Mázaszászvári Bányász— PMSC, Mázaszászvár, 11.00. Véménd —Nagykanizsai Olajbányász, Véménd, 13.00. Asztalitenisz. Vidéki tizek bajnoksága, PMSC Tüzér utcai terme, 9.00. Kosárlabda. NB I. mérkőzés: PVSK —Budapesti EAC, női csapatok, PVSK-csarnok, 9.00. NB II. mérkőzés: Sportiskola—MAFC, női csapatok, PVSK-csarnok, 12.00. Ökölvívás. Csapatbajnoki mérkőzés: Steinmetz SE—Kaposvári Dózsa, Petőfi laktanya, 9.30. Sakk. Duna Kupa verseny, Duna- szekcső, 8.30. Úszás. Csík Ferenc emlékverseny pécsi versenyzők részvételével, Kaposvár, 9.00. Tájékozódási futás. A Pécsi Vörös Meteor minősítő versenye. Józsefhá- za, 10.00. Dunantmi napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin ^ Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 Góllal mutatkozott be a szurkolóknak sportműsor Üj játékos a PMSC ben OKI