Dunántúli Napló, 1976. október (33. évfolyam, 271-301. szám)
1976-10-05 / 275. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt napló A zeneiskola növendékei színvonalas hangversennyel köszöntötték az iskola átadásának vendégeit. Képünkön: Faddy Zsuzsa és Kispál Rita. Új otthont kapott a mohácsi zeneiskola ünnepélyes arcok, boldog növendékek és még boldogabb zenetanárok — íme egy tegnap délutáni pillanatkép Mohácsról. Az öröm indokolt. Tizenhárom évi kényszerű. és kényelmetlen albérlet után végre új, saját otthont kapott a mohácsi Zeneiskola. A mezőgazdasági szakközép- iskola régi épületére belülről most rá sem lehet ismerni. A falak méq friss festékszagot árasztanak, de a tantermek már berendezve, jól felszerelve várják a zenét szerető és tanulni akaró növendékeket. Az átalakítás terveit a mohácsi ÉPSZÖV dolgozói készítették, a mintegy 850 ezer forint értékű kivitelezési munkát pedig a városi tanács Költségvetési üzeme végezte. A zeneiskola most 11 tanteremmel és egy kamarateremmel rendelkezik. Nagyon kellett már egy saját épület, hiszen a kezdeti száz növendékkel szemben idén már 230-an sajátítják el a muzsikálás alapjait, illetve fejlesztik tovább zenei képzettségüket. Tizenhárom zenetanár irányításával, húros, fúvós, ütő — egyszóval valamennyi zenekari hangszeBEBHHHH9HnHSSnE3HfflB ren tanulnak itt játszani hatévestől egészen huszonöt évesig fiúk és lányok. Tegnap délután az ünnepélyes átadásra eljött Körber Tivadarné, a Kulturális Minisztérium főelőadója és Lantos József, a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztályvezető helyettese is, továbbá ott voltak a vendégek között a város oktatási intézményeinek, kulturális életének vezetői, képviselői. Gábor Péter, Mohács városi Tanácsának művelődés- ügyi osztályvezetője adta át az új létesítményt. Köszönetét mondott mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy a város kulturális életében egyre nagyobb szerepet játszó zeneiskola immár méltó körülmények között fogadhatja növendékeit. Mint mondotta, az új, jobb körülmények nemcsak a zeneoktatás számára nyújtanak kedvező lehetőséget, hanem még- jobban segítik az embereket a művészi élmény befogadásában, fokozzák a zenei kultúra terjesztését. Az ünnepi szavak után a zene kapta a főszerepet az iskola kamaratermében, ahol a növendékek adtak szép, színvonalas hangversenyt. K. Gy. Csehszlovák kulturális küldöttség érkezett hazánkba Csehszlovák küldöttséq érkezett hétfőn hazánkba dr. Milan Klusáu cseh kulturális miniszter vezetésével Pozsgay Imre kulturális miniszter meghívására. A delegáció, amelynek dr. ' Rácz Olivér szlovák kulturális miniszter- helyettes is tagja — részt vesz a csehszlovák barátság és kultúra napjainak magyarországi rendezvényein. A küldöttséget Pozsgay Imre fogadta, jelen volt dr. Václav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti magyköve- Erb János felvétele teAz MSZMP Baranya megyei Bizottságának Iái A népgazdaság finise M inden kezdet nehéz. Eleve tudtuk, hogy nem lesz könnyű az idei gazdasági év, az ötödik ötéves terv szigorított követelményeihez való felzárkózás. (Pontosabban a terv csak megfogalmazza azokat az igényeket, amelyeket a változó világgazdaság diktál és kér számon.) Hogyan sikerül ez a ritmusváltás? A választ — a tervteljesítés számait, a gazdasági élet eredményeit, nehézségeit, gondjait — most érthetően fokozott érdeklődés kíséri. Túr az esztendő kétharmadán, hét hónap statisztikai adatainak ismeretében megállapíthatjuk, hogy a népgazdaság egésze gazdaságpolitikai céljainkkal összhangban fejlődik. A gazdasági egyensúly javulása, a hatékonyabb munka egyaránt jelzi, hogy a kívánatos változás elkezdődött. Az aszályos nyári időjárás sajnos hátráltatta a tervszerű gazdasági fejlődést, a mező- gazdaságban számottevő a termeléskiesés. A veszteségek pótlásának szükségessége most szaporítja az első esztendő cmúgyis nehéz tennivalóit, s feltételezi az ipar a tervezettet meghaladó hozzájárulását az 1976. évi nemzeti jövedelemhez. * Az ipar termelésnövekedése azonban kisebb a tervezettnél. (A szocialista ipar egésze a tervezett 6 százalékkal szemben csak 4,1 százalékkal termelt többet, az idén január— júliusban, mint tavaly hasonló idő alatt.) A mennyiségi lemaradás csak a minőségi követelményekhez való felzárkózással pótolható. Köztudott ugyanis, hogy az üzemek nem raktárra, hanem konkrét megrendelésre termelnek. Mivel a belső fogyasztás a terveknek megfelelően mérséklődött, a szocialista országokba irányuló kivitel pedig csak a behozatallal arányosan növekedhet, így többet termelni, a mennyiségi tervet teljesíteni csak úgy lehet, ha gyarapszik, a minden piacon jól értékesíthető áruk aránya, ha fokozódik a nemzetközi versenyképesség. Ez az egyetlen tartósan járható út gondjaink megoldásában. Bár a külkereskedelmi egyensúly- hiány januártól júliusig a terv célkitűzéseinek megfelelően csökkent, de ebben sokkal inkább az import mérséklésének, a cserearány javulásának és nem az export növekedésének volt meghatározó szerepe. Az a tény, hogy a tőkés piacokon nem kielégítően növekedett az export, jelzi; a feltételezettnél lassúbb az ipari termelés — következésképpen az értékesítés — szerkezetének átalakítása. De erre utal az is, hogy az anyag jellegű export nőtt, a késztermék-kivitel pedig stagnált sőt csökkent. Bár gyors front-áttörésre eleve nem számítottunk, a vállalatok, az üzemek eddigi erőfeszítése és elért eredménye azonban mind a szükségletekhez, mind a lehetőségekhez képest kevés. A termelés és az értékesítés szerkezete főként az üzembe helyezett új kapacitások révén változott, s e tekintetben a kilátások is kedvezőek. Jó ütemben halad a gyorsított beruházások kivitelezése, s <3 Mohácsi Farostlemezgyár bővítését leszámítva az év végéig előreláthatóan üzembe helyezik a tervezett összes termelő nagy beruházást is. Az építkezésekről szólva elmondhatjuk, hogy az idén elkezdett beruházások egyebek között a Zalaegerszegi Hűtőház, a TVK Polietiléngyár, a Dunai Vasmű Konverter üzeme, a Hajdúsági Cukorgyár ugyancsak hozzájárulnak majd a termelés szerkezetének korszerűsítéséhez. Nemcsak a külső piaci tényezők, hanem a gazdálkodás mi nil szigorúbb belső feltételei is a minőségi követelményekre helyezik a hangsúlyt. Az 1976- ra tervezett 0,3 százalékos létszámnövekedés helyett az év eddigi részében 0,7 százalékos csökkenést jelez a statisztika az iparban. így az egész szocialista iparban 4,8, az élelmiszer- ipar nélkül számolva pedig 6,5 százalékkal növekedett a munka termelékenysége. A létszámhiánynak tehát vitathatatlanul kedvező hatása a kikény- szerített termelékenységemelkedés. De a munkaerőhiány spontán hatása nem ritkán kárt is okoz, a még mindig indokolatlanul nagyméitékű munkaerővándorlással, néhol a kulcsfontosságú munkahelyek elnéptelenedésével. Kerüljön tehát a munkaerőgazdálkodás középpontjába a létszám iránti kereslet csillapítása. Ami nincs, azt ne keresd! A tények bizonyítják, hogy a fővárosi üzemek már vidéki telephelyeiken sem számíthatnak az anyavállalat létszámcsökkentésének ellensúlyozására. Az ötödik ötéves terv fő feladata a népgazdaság egyensúlyi állapotának megteremtése különösen a tervidőszak elején igényel határozott erőfeszítéseket. Olyan időszakban, amikor a reáljövedelem növekedési üteme a szokásosnál mérsékeltebb. Különösen fontos tehát, hogy a közvélemény reálisan értékelje gazdasági helyzetünket, lehetőségeinket, a gazdaság fejlesztését, az életkörülmények javítását szolgáló erőfeszítéseket. De nem kevésbé fontos, hogy a dolgozók megértsék, elfogadják, támogassák a helyi feladatok megoldását, a szükséges, esetenként népszerűtlen döntéseket is. Nagy szükség van tehát most a meggyőző szóra, a felvilágosító munkára, a munkahelyi demokratizmus fejlesztésére. De nem kevésbé, hogy az élet- és a munkakörülmények a tervezett mértékben javuljanak; elkészüljön például az idén a tervezett 82 ezer lakás; megvalósuljon a reálbér és reáljövedelem-növekedés tervezett mértéke. Egyebek közt azzal is, hogy mérséklik az idénycikkek árszínvonalát, javítva a zöldség- és gyümölcsellátást. (A tartósító ipar és a kivitel rovására, szükség szerint külföldi beszerzésekkel is.) Azzal is, hogy csökkentik a hiánycikkek számát, s a lakosság kedvező feltételek között költ- heti el a mérsékelten növekvő jövedelmét. A liq három hónap van még hátra az esztendőből. Rohammunkára, vagy ahogyan az értelmező szótár megfogalmazza: látszateredményekre törő, helytelenül felfokozott iramra, nincs szükség. A finis azért sebességváltást, felfokozott ritmust igényel, a tennivalók jobb megértését, tudatosabb végzését feltételezi, hogy az idei eredmények az ötödik ötéves terv korábbi négy esztendejét jól megalapozzák, Kovács József A nyugatnémet választások eredménye Nyolc mcmdátumos szociáldemokrata —szabaddemokrata többség Hétfőn hajnalban közzétették a nyugatnémet parlamenti választások előzetes hivatalos végeredményét. Eszerint a jelenlegi SPD—FDP koalíció nyolc mandátumos többséggel rendelkezik majd a december közepén összeülő 8. Bundestagban. összesen 38 175 869-en járultak az úrnákhoz, a szavazásra jogosultak 91 százaléka. A választási hivatal vezetője által nyilvánosságra hozott r odamenti mandátum-megoszlás előzetes hivatalos végeredménye: SPD 213, CDU 191, CSU 53, FDP 39. „Kohl nem lesz kancellár” — ebben a mondatban foglalta össze a vasárnapi nyugatnémet választások eredményét Helmut Schmidt szövetségi kancellár. Vasárnap későn este elhangzott televíziós nyilatkozatában bejelentette, hogy a két koalíciós párt, az SPD és az FDP teljes egyetértésével, új kormányt készül alakítani és erről hivatalosan tájékoztatja majd Walter Scheel szövetségi elnököt. Kudarcot vallott a jobboldalnak az a kísérlete — folytatta — hogy egymás ellen fordítsa a koalíciós pártokat és megnyerje magának az FDP-t. A két párt szilárd elhatározása, hogy folytatja együttműködését és megőrzi a politikai folytonosságot, örömét fejezte ki, hogy Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára hivatalos látogatást tesz a Szövetségi Köztársaságban. Lehetségesnek minősítette, hogy a látogatásra még az ősz folyamán sor kerül. A vasárnapi nyugatnémet választásokat követően Strauss CSU-elnök első állásfoglalásában érzékeltette, hogy szívesebben látott volna Helmut Kohlnál alkalmasabb kancellárjelöltet. A bajor politikus tehát már megkezdte az első „elszakadó mozdulatokat” és bűnbaknak szeretné megtenni a CDU elnökét. Bonnban a legkülönbözőbb találgatások terjedtek el Kohl utódlásáról. Persze sokan vannak olyanok, akik szerint Kohl megmarad a CDU élén. Mások viszont számítanak rá, hogy a legközelebbi kereszténydemokrata pártkongresszus megfosztja tisztségétől a pártelnököt. Az esélyes utódok között emlegetik Stoltenberg, a szélsőjobboldali Dregger, sőt, a jelenlegi főtitkár, Kurt Biedenkopf nevét. Mozgolódnak az egykori jobboldali vezér, Rainer Barzel hívei is. A moszkvai rádió hétfő délelőtti híradásaiban vezető helyen számolt be a nyugatnémet kormánykoalíció választási sikeréről. Moszkva; hírmagyarázók ezt a sikert annak bizonyítékaként értékelik, hogy az NSZK lakossága a Szociáldemokrata és a Szabad Demokreta Párt által a hetvenes években megkezdett „keleti politika" folytatása, az enyhülés eddigi eredményeinek továbbfejlesztése mellett foglalt állást. A TASZSZ hírügynökség hétfő délelőtti kommentárja „Az enyhülési politika folytatására ‘kapott mandátumként” jellemzi a koalíció győzelmét. Kurt Waldheim fogadta Púja Frigyest Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára fogadta Púja Frigyes külügyminisztert, az ENSZ közgyűlés 31. ülésszakán részt vevő magyar küldöttséq vezetőjét. A találkozón az ülésszak napirendjén szereplő fontosabb kérdésekről volt szó, A megbeszélésen részt vett Szarka Károly külügyminiszter-helyettes és Holla! Imre nagykövet, a Magyar Népköztársaság állandó ENSZ képviselője is. Rég látott tömeg látogatta a vasárnapi pécsi vásárt 230 növendék a megszépült tantermekben