Dunántúli Napló, 1976. október (33. évfolyam, 271-301. szám)

1976-10-16 / 286. szám

1976. október 16., szombat Dunántúlt napló 5 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Szojuz-23 Nem egészen négy hónapon belül a harmadik, ember irányítot­ta szovjet űrhajó indult el csütörtökön este Bajkonurból, fedél­zetén Vjacseszlav Zudov parancsnokkal és Valerij Rozsgyeszt- venszkij fedélzeti mérnökkel. A moszkvai televízió ezúttal is köz­vetítette a felszállást, bemutatta a földi repülésirányító közpon­tot. A 34 éves Vjacseszlav Zubov és a 37 éves Valerij Rozs- gyesztvenszkij első ízben jár az űrben. Mégsem egészen újon­cok. Mindketten 1965 óta tartoznak az űrhajósok osztagába, és több űrrepülés földi irányításában vettek már részt. Perui—magyar közös nyilatkozat TESTVÉR- LAPJAINK ÍRJÁK AbBOBCKdü nPűBaa Az év második negyedének munkaversenyében első helye­zést ért el a drogobicsi kon­zervgyár, a Centroszojuz üze­mei között. A Drogo'bicsban készülő konzervek, savanyúsá­gok és gyümölcslevek messze földön híresek. Csak ebben az évben Japánba szállítottak 162 ezer doboz eper dzsemet és minden csehszlovák élelmiszer- boltban árusítják a drogobicsi savanyú uborkát. Az üzemben nemrég adták át azt a műhelyt, ahol a húskonzervek gyártását kezdték meg. Ezekben, a na­pokban hamarosan befejezik a savanyú paradicsom és a gyü- mölcskompótok elkészítését. ELÁS SLAVONIJE Eszék város elismerésre mél­tó elsőséggel dicsekedhet a te­lefonszolgáltatásban. Testvérla­punk a minap megírta, hogy igen jól halad a városban a telefonhálózat fejlesztése és a bekapcsolódás közvetlen hívás­sal a nemzetközi hálózatba. Legutóbb Franciaországgal és Nagy-Britanniával létesítettek közvetlen kapcsolatot és ezzel 14 országgal van összeköttetés. Ezek, a két említetten kívül: Ausztria, Svájc, NDK, NSZK, Svédország, Finnország, Dánia, Norvégia, Luxemburg, Cseh­szlovákia, Magyarország, Ro­mánia. Az elsőség pedig az, hogy Belgrádban hét, Zágráb­ban pediq kilenc országot le­het hívni közvetlen tárcsázás­sal. CAMBEHCKO flEAO Szliven megyében nagy gon­dot fordítanak a gabona és ta­karmánynövények termelésének növelésére. Cél: a mostani öt­éves tervciklus végére 93 ezer tonnával több szemestakar­mányt kell termelni a megyé­ben, 'hogy biztosítható legyen a hús- és tejprogram végrehajtá­sa. Az első eredmények bizta­tók, jelentősen növekedtek a termésátlagok búzából és ku­koricából. + LONDON: Az Angol Ke­reskedelemügyi Minisztérium által nyilvánosságra hozott adatok szerint Nagy-Britannia külkereskedelmi mérlegében szeptemberben 365 millió font sterling decifit mutatkozott. Augusztusban 293 millió font sterling volt a deficit + MOSZKVA: Joseph Luns, a NATO főtitkára beszédet mondott a NATO római kato­nai kollégiuma létrehozásának 25. évfordulója alkalmából. A TASZSZ kommentátorának megállapitása szerint a szen- zációhajhász kijelentéseiről hírhedt főtitkár ezúttal is hű maradt önmagához, kijelent­vén, hogy a jelenlegi európai helyzet egy csöppet sem ve­szélytelenebb, mint az Atlanti Szövetség megalakulása (1949) idején. + BELGRAD: Szovjet hadi- hajó-egyséq érkezett hivatalos, baráti látogatásra a jugoszlá­viai Split kikötőjébe. A láto­gatás során baráti találkozók­ra kerül sor a szovjet és ju­goszláv tengerészek között, A szovjet vendégek megismer­kednek e régi kikötőváros ne­vezetességeivel. ♦ CAPE CANAVERAL: A Cape Canaveral-i kilövőállo­másról csütörtökön este föld­körüli pályára bocsátották a Marisat-3 jelzésű tájékoztatá­si műholdat. A Marisat-3 szombaton tér rá az Indiai­óceán feletti állandó ellipszis alakú pályájára. + NEW YORK: A qengszte- rizmus az Egyesült Államokban előnyös üzletté vált. Az U. S. News And World Report ada­tai szerint a szervezett bűnö­zők évi összjövedelme megha­ladja a 40 milliárd dollárt. A qenqszter-szindikátusok vezetői körülbelül 500 ezer olyan „al­kalmazottal” rendelkeznek, akiket a hatóságok „hivatásos bűnözőkként” tartanak nyilván. + RÓMA: A Rómában köz­zétett adatok szerint Olaszor­szágban a kiskereskedelmi árak indexe szeptemberben augusztushoz képest 1,8 szá­zalékkal, 1975 szeptemberéhez képest 17,4 százalékkal emel­kedett. ♦ NICOSIA: Az AP hírügy­nökség tudósítója szerint a kőolajexportáló országok szer­vezetén (OPEC) belüli „ke­mény" vonal képviselői az OPEC decemberben tartandó értekezletén várhatóan további áremelésekre beszélik rá a mérsékelt irányzat híveit. + SZÓFIA: Szófiában pén­teken folytatódtak a hivatalos bolgár—angolai megbeszélé­sek. A tárgyalásokon részt ve­vő bolgár delegációt Todor Zsivkov, az angolai küldöttsé­get Agostinho Neto vezeti. + BERLIN: Csütörtök este óta eltűnt az „Ms Böhlen" nevű NDK-beli tankhajó. A hajó az északnyugat francia partok előtt hatalmas viharba került. Miután közép-európai idő szerint 17 órakor rádión keresztül még SOS-jelzést su­gárzott, röviddel később min­den összeköttetés megszakadt. A fedélzeten a legénység 36 tagja tartózkodik. + TOKIÓ: A japán igazság­ügyi miniszter pénteken ismer­tette a parlament mindkét há­zának vizsgáló bizottsága előtt a Lockheed gyár megvesztege­tési botránya ügyében folytatott hivatalos vizsgálat eddigi ered­ményét. Az előzetes jelentés, az általános várakozással el­lentétben nem tartalmazza azoknak a „szürke hivatalno­koknak" a nevét, akik részesül­tek ugyan az amerikai gyár megvesztegetési pénzéből, de nem indítottak eljárást ellenük. A jelentés mindössze tizenhá­rom ilyen politikusról és képvi­selőről tud, anélkül, hogy meg­nevezné őket. Külgazdaság A cím summája Jürgen Ger­hard Todenhöfer eszmefuttatá­sának, aki az NSZK-beli unió­pártok fejlesztéspolitikai szóvi­vője és a közelmúltban a Die Zeit-ben fejtette ki véleményét „Mibe kerül nekünk a szabad világgazdaság?” kérdésre. A címet is maga fogalmazta a végkövetkeztetéssel . együtt: „ ... olyan utópia, amelynek semmiféle lehetősége sincs." E borúlátás nem ok nélküli. Azt írja meg, hogy a nyugat­német nagytőke érdekek és az Európai Közösség miként zár­ja le, fagyasztja be a fejlődő országok ipari-mezőgazdasági fejlesztési törekvéseit, szigeteli el tőlük a piacot, értékesítést, ígérték, hogy a bruttó társadal­mi termék értékének 0,7 száza­lékát ezen országok rendelke­zésére bocsátják, amit folyama­tosan csökkentének és az NSZK-ban 1979-ben már csak 0,25 százalék lesz s a többi közösségi ország is hasonló mértékben korrigál. Felépítettek egy protekcionista rendszert, ami egyedülálló a világon: a piacrendelkezésekkel kizárni minden külső konkurrenciát. Bi­zonyos termékekre minimális árakat szabnak meg szavatolt árként, a feleslegesnek vélt ter­mékeket felvásárolják, raktároz­zák, mezőgazdasági termékeket fogyasztásra alkalmatlanná tesznek. Hihetetlen? Nem, a szerző írja a módszerről: „Mint száz évvel ezelőtt." A közel­♦ NEW YORK: Ford elnök az ABC televíziónak adott tele­fonnyilatkozatában kijelentette, hogy megválasztása esetén újabb négy évre megbízza Henry Kissinger külügyminisz­tert az Egyesült Államok diplo­máciájának vezetésével. A kül­ügyminiszter bár nem utasította el a gondolatot, korábban úgy nyilatkozott, hogy szívesebben távozna. + BERLIN: Nyolc embert si­került megmenteni az „MS Böhlen” nevű 12 000 tonnás olajszállító tankhajó 34 tagú személyzetéből és 2 utasából. A hajó csütörtökön délután a Vizcayai öbölben súlyos vihar­ba került, s az S. O. S. jelzések leadása után rövid idővel el­süllyedt. A hajótöröttek kutatá­sában francia, norvég, holland, NSZK és NDK hajók vettek részt. + NEW YORK: Megdöbben­tő jelentést hozott nyilvános­ságra az ENSZ emberi jogok bizottságának az a munkacso- porja, amelyet 1975 februárjá­ban állítottak lel az emberi jo­gok Chilében történő megsér­tésének leleplezésére. A 230 oldalas dokumentum megkin- zott foglyok és szemtanúk szá­zainak tanúvallomására tá­maszkodik. múltban is hajók sokaságát bé­relték az Európai Közösséq me­zőgazdasági termékeinek rak­tárnak, ha eladható jó, ha nem, akkor megsemmisítendő céllal és fizetendő a veszteglő hajók fuvarozási díja is. Ez kifizetődik a nagytőkéseknek, az EK-nak, de az adófizetőknek évről évre milliárdokba került, mert min­dig az fizet, aki bért kap, aki adózik, aki fogyaszt és ezen nem nyerhet, mert a nagytőke érdekeltsége változatlan. Az EK saját termelésű mezőgazda- sági termékeire (gabona, cu­kor, tej, említi a szerző) olyan szubvenciót adnak, hogy annak értéke nagyobb, mint a termé­kek összes értéke. Csak kon­kurencia ne legyen. Ha viszont kínálkozik, akkor olyan olcsón kelL megvenni, hogy a veszte­ségből nyereség legyen. A fej­lődő országok ugyanígy járnak ipari félkész és késztermékeik­kel' is. Az EK átlagos vámszint­je 6 és 9 százalék között mo­zog és ennél is nagyobb, ha olyan termékekről van szó, ami­ből időközben a fejlődő orszá­gok nagy erőfeszítések árán versenyképessé váltak. Ilyenek: fémipar, vas-acélipar, papír-pa- pírlemez, textil, fafeldolgozás stb. — amire 15 százalékos, vagy ennél magasabb vámokat szabnak s e vámkorlátokkal hosszú időre biztosított: a fej­lődő országok meg nem birkóz­A Perui Fegyveres Erők For­radalmi Kormányának meghí­vására Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke október 10. és 15. között hivatalos látogatást tett Peruban. Megbeszélést folytatott Francisco Morales Bermudez hadseregtábornok­kal, a Perui Köztársaság elnö­kével. A hivatalos tárgyalásokon a két elnök széleskörű és gyü­mölcsöző eszmecserét folytatott a magyar—perui kapcsolatok­ról és időszerű nemzetközi kér­désekről. örömmel állapították meg, hogy a magyar—perui kapcso­latok a barátság és a kölcsö­nös megértés szellemében fej­lődnek, és annak eredményei nagy jelentőségűek mindkét or­szág számára. Megelégedésü­ket fejezték ki, hogy a ma­gyar—perui kapcsolatok az ENSZ alapokmányában lefekte­tett és az államok közötti nem­zetközi jog alapelveinek meg­felelően fejlődnek, különösen az államok területi integritása, egyenjogúsága, a be nem avatkozás, az erőszakkal való fenyegetésről és az erőszakról való lemondás, a nézeteltéré­sek békés úton történő elinté­zése és a nemzetközi alapel­veinek tiszteletben tartása alap­ján. Annak a mély meggyőződé­süknek adtak kifejezést, hogy minden nép szuverén joga sza­badon megválasztani politikai, gazdasági és társadalmi he­Peking. Sanghajban, Kína legna­gyobb városában falragaszok jelentek meg, amelyek Csiang Csinget, Vang Hung-vent, Csang Csun-csiaot és Jao Ven- juant, a KKP KB Politikai Bi­zottságának tagjait „pártelle­nes összeesküvő csoport” tag­jaiként bélyegzik meg — kö­zölték az MTI tudósítójával hi- teltérdemlő forrásból. Ilyenformán Sanghaj — megelőzte Pekin get, a fővá­rost, ahol egyelőre sem hiva­talos, sem falragasz-formában nem erősítik meg a „négyek” letartóztatását, illetve ennek okait. Sanghaj az elmúlt napok­nak vele. Emiatt — folytatja a szerző — a nemzetközi munka- megosztás a fejlődő országok­kal aligha fest másként, mint 100 évvel ezelőtt: inkább nyers­anyagot, mint akár félkész ter­méket. A nagytőke szóvivője még jónéhány példán így veri a port sok igazsággal, reális szemlélettel. Többek között: miért kell a trópusi termékeket (kávé, tea, kakaó, gumi) az EK- ban feldolgozni, amikor a nyersanyaggal együtt helyben van hozzá a munkaerő és még olcsóbb is. Csakhogy ez nem megy, mert a teljes foglalkoz­tatottságra törekvés, egy-két százalékos munkanélküliség már illúzió, ezen régen túl van, ezt meggátolja. Ez lenne a nagytőke érdekeinek szépség- flastroma, ha mutatna valamit. Jürgen Gerhard Todenhöfer nem áll meg itt, merészen bele­vág a jövőbe. Menekülés elő­re! — így a gondolatait össze­foglaló cím. E szerint át kell adni a teret a fejlődő orszá­goknak mindazon termékek gyártásában, ami az NSZK- ban, az EK-ban ne_m kifizető­dő, vagy amikben előretörtek, megnyitni ezek előtt a piacot és olyan iparágakra kell kon­centrálni, melyek nem utánoz­hatok könnyen és a szakembe­rek legmagasabb szintű kép­zettségét igénylik. Ezek: szabá­rendezkedését, e jog tisztelet­ben tartása elengedhetetlen feltétele a nemzetközi kapcso­latok harmonikus és gyümöl­csöző fejlődésének. A két elnök megelégedését fejezte ki Magyarország és Pe­ru gazdasági kapcsolatainak fejlődését illetően. Hangsúlyoz­ták, hogy kölcsönösen érdekel­tek e kapcsolatok fejlesztésé­ben. örömmel vették tudomá­sul a magyar—perui gazdasági együttműködési vegyesbizottság negyedik ülésszakán elért ered­ményeket, amelyek hozzájárul­nak o kereskedelmi forgalom diverzifikálásához és a két or­szág közötti műszaki-tudomá­nyos és pénzügyi együttműkö­dés kiszélesítéséhez. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és a Perui Köztársaság elnöke meg­elégedését fejezte ki a népeik közötti barátsággal és a tár­gyalások kölcsönös megértést tükröző légkörével kapcsolat­ban. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke köszönetét fe­jezte ki a meghívásért, a me­leg, baráti fogadtatásért. Meg­hívta Francisco Morales Ber- mudezt, a Perui Köztársaság elnökét hivatalos magyarorszá­gi látogatásra, később megha­tározandó időpontban. Morales Bermudez elnök a meghívást örömmel elfogadta. Losonczi Pál és kísérete pén­teken a dél-amerikai út követ­kező állomására, Panamába utazott. ban más tekintetben is az élen járt. A helyi rádióban például csütörtökön beolvas- ták a városi párt- és forra­dalmi bizottság együttes le­velét, amely Hua Kuo-fenget, mint a KKP KB elnökét üd­vözli. A pekingiek ugyanakkor hivatalos formában még nem értesültek Hua elnökké válasz­tásáról. Sanghaj „sietségének" okát abban látják, hogy a „párt­ellenes összeesküvő csoport” tagjai közül hárman ennek a> városnak a vezetői voltak: Csang Csun-csiao, a Városi PB első titkára, Jao Ven-juan, a másod-, Vang Hung-ven pe­dig a harmadtitkára. lyozási és méréstechnika, reak­tortechnika, elektrogyógyászat, szerszámgépipar. A felszabadu­ló munkaerőt a szolgáltatás­ban kell foglalkoztatni. így fia­talodna meg az NSZK, az EK ipara. A szerző szémére veti a politikusoknak, kormónyfők- nekT a nagytőke képviselőinek, hogy erre a felismerésre nem jutottak el, pedig — jósolja — egy sor iparág (fafeldolgozás, elektrotechnika, hangszer, já­ték, bőripar, textil és konfek­ció stb.) nem éli meg a követ­kező évtizedet, még akkor sem, ha milliárdokat jutiatnak a „fá- jóslábúaknak”, mely iparágak már most sem járóképesek. Tehát nem elzárkózás, ha­nem megfiatalodás — ez a prognózis a nagytőkének, mert illetlenség minden gondot és problémát az utókorra hagyni, hogy majd a rájuk szakadó probléma-özönt ők oldják meg. A fejlődést nem lehet véghez vinni a fejlődő országok kizá­rásával — summáz a szerző. Ez a tulajdonképpeni utópia, amelynek semmiféle lehetősége sincs. így a borúlátás, mert erre nem figyel senki és nép­szerűtlen szóvátenni. Ha valóban így lenne, ak­kor a szerző-szóvivő kézbe sem vette volna tollát, hogy papírra vesse gondolatait. Megtette és okkal dörömbölt egy megszám­lálhatatlan milliárdokat záró nagykapun: Urak! Üj szelek fújnak, holnap talán orkán. • • On is legyen törzsvendég a MERKUR autós szakiizletében PÉCS, FÜRST SÁNDOR UTCA 6. Nyitva: 8.30-tól 16.30 óráig, szombaton 8.30-tól 13.30 óráig. Telefon: 11-108. ... ........... k N épszerűtlen önvád Kínai jelentés Falragaszok Sanghajban

Next

/
Oldalképek
Tartalom