Dunántúli Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 241-270. szám)
1976-09-08 / 248. szám
e Dunántúlt napló 1976. szeptember 8., szerda Eltűnt pécs—baranyai irodalom A Delling-eset Pécsett az akadémián A Kant tanait hirdető tudós sorsa Csonka Károly fotói a Paraszti élet sorozatból. 1. Falusi házrészlet. 2. Az öreg halász. 3. Óbánya felé. A XX. század első évtizedének legdivatosabb írója volt Ismeretlen L. Andrejev- fordítások Pécsett Eí ev augusztus 21-én volt Leonyid Andrejev (1871 —1919) születésének 105. évfordulója. Bonkáló Sándor „a XX. század első tizedének legdivatosabb írója" címmel illette őt ,,Az orosz irodalom története" című művében, Molnár István pedig már 1910- ben monográfiát jelentetett meg róla Hajdúböszörményben („Andrejeff Leonid"). Jó néhány elbeszélése („Barga- mot és Garaszka"; ,,A kacaj”; „A pince mélyén"; „A vörös kacaj" stb.) már a XX. század első évtizedében megjelent magyar fordításban is. Ebben az is közrejátszott, hogy a nálunk népszerűvé váló Gorkij és Csehov tematikáival rokon korai Andrejev-művek olyannyira a „mesterek" stílusát idézik, hogy Merezskovszkij 1901-ben Oroszországban fel is teszi a kérdést: Gorkij vagy Csehov rejtőzik-e a Leonyid Andrejev név mögött? Gorkij „egyetlen barát’’-já- nak nevezte az elem) erővel kitörő Andrejevet, s ezt a barátságot csak az utóbbi alkotói és ideológiai „mellékvágányra futása" szakította meg. Először Pécsett A XIX. század utolsó és a XX. század első évtizedében írt nem kevés Andrejev-műben ott van az orosz valóság sajátos, csak Leonyid Andrejevre jellemző, etikai-filozófiai aspektusé és igényű ábrázolása — a dickensi hangulatú „karácsonyi és húsvéti el- beszélések"-től kezdve („Bargamot és Garaszka"; „A folyón"; „Az állomáson”; „A fal” stb.) az orosz—japán háborút andrejevi módon bemutató „Vörös kacaj”-on át az 1905-ös forradalom ihlette értékes, de nem problémamentes művekig („A kormányzó"; „A csillagok felé”; „fgy volt”; „Sötétség” stb.). Vitathatatlan írói tehetsége, a századforduló orosz polgári értelmisége dekadens hangulatának megérzése és expresszionista kifejezése, a pesszimista német filozófusok (főleg Hartmann és Schopenhauer) tanainak irodalmi síkú interpretálása révén Leonyid Andrejev művei termékeny talajra hullottak azon a Magyarországon, ahol Ady Endre szimbolizmusa már sok vonatkozásban egyengette az utat néhány andrejevi alkotás befogadására. Az utóbbi időben folytatott kutatásaink azt az érdekes eredményt mutatják, hogy a „Pécsi Közlöny" jóvoltából 1908-ban két Leonyid Andre- jev-elbeszélés is eljutott Pécsre magyar fordításban; ,,Az a j á n d é k ’' (oroszul: „Gosz- tyinyec”, 1901) és az ,, Elbeszélés töredéke, mely nem lesz befejezve soha’’ (Az orosz eredeti, szó szerinti fordítása, 1907). A Kozocsa—Radó-féle bibliográfia („A szovjet népek iro. dalmának magyar bibliográfiája 1944-ig”, Budapest, 1956.) egyik elbeszélés magyarországi fordításáról sem tud. Fenyvesi István szegedi repertóriumából („Az orosz és szovjet kultúra a szegedi lapokban 1890—1944", Szeged, 1967) viszont megtudhatjuk, hogy az utóbbi elbeszélés 1909. szeptember 18-án publikálásra került magyar fordításban „Lenyűgözve" címen a „Szeged és Vidéke" című lapban, majd 1910. november 19-én a „Dél- Magyarország”-ban is. Fenyvesi a rendelkezésére álló adatok alapján jogosan kijelenthette, hogy e fordítást kizárólag Szegeden közölték, jóllehet az több, mint másfél évvel korábban — 1908. február 22-én megjelent a „Pécsi Közlönyében „Elbeszélés töredéke, mely nem lesz befejezve soha” címen. Az Andrejev-elbeszélés szegedi és pécsi fordítását egybevetettük, s kiderült, hogy a két fordítás azonos. Az orosz eredeti 1907. szeptember 16-án jelent meg az „Utro Rosszii” („Oroszország reggele") című lapban, Pécsett viszont „rekordidőn belül" — öt hónap múlva — publikálásra került, némi rövidítésekkel. Leonyid Andrejevnek ez az elbeszélése — amellett, hogy írói pályája felfelé ívelő szakaszában készült — azért is értékes és jelentős, mert azon művei sorába tartozik, amelyekben az 1905-ös forradalom eseményei és hatása kerülnek sajátos bemutatásra („A kormányzó”, 1905; „így volt", 1905; „A csillagok felé”, 1905; „Sötétség", 1907; „Az Éhség- Cár”, 1907; „A hét akasztott ember története”, 1908. stb.). Andrejev fellelkesülve köszöntötte az 1905-ös forradalmat, ami a számára nem a szociális, hanem elsősorban a lelki megújulás aktusa. 1905. február 9-én letartóztatják, mert átengedi a lakását az Oroszországi Szoc. Dem. Munkáspárt Központi Bizottsága illegális ülésezése számára. A börtönben eltöltött 16 nap azonban korántsem tette Andrejevet forradalmárrá, amit a Pécsett publikált fordítás is egyértelműen bizonyít. Az egy „Elbeszélés töredéke, mely nem lesz befejezve soha" cselekménye rendkívül egyszerű. Egy békés családba betör a forradalom, s felborít ott minden emberi viszonyt a maga elemi erejével s mindent elsöprő hatalmával. A forradalom szele megérinti az egész családot: az apa némi habozás után az utcán barikádokat építő forradalmárokhoz megy hazulról — otthagyva feleségét és két gyermekét. Az anya pedig majd követi őt, miután biztonságba helyezte a gyerekeket. Az elbeszélésben ott van a tipikus Leonyid Andrejev-i forradalomszemlélet: a forradalom célja a mindenféle államforma és közösség lerombolása, a személyiség felszabadítása mindenféle materiális és morális felelősség alól. A század eleji orosz eszmei zűrzavarban gyökeredző, sajátos andrejevi szemléletmód nálunk is szimpatizánsokra találhatott, hisz az égető társadalmi problémák békés vagy forradalmi úton való megoldásának a kérdése a XX. század elején éppoly akut kérdéssé vált nálunk, mint a cárizmus igáját nyögő Oroszországban. Az 1902-ben „független na- pilap”-pá lett — korábban erősen „katolikus világnézetű" — „Pécsi Közlöny" aligha ózzál a céllal közölte Leonyid Andrejev elbeszélésének igen jó fordítását, hogy az 1905-ös „orosz példa” követésére szólítsa fel olvasóit. Bizonyára egy „fordított előjelű” megközelítés lehetett Döméi Anzelmék célja: bemutatni a forradalom anarchisztikus, mindent elsöprő, amorális jellemzőit és kihatásait az emberre. Nem tudjuk, ki volt a Pécsett és Szegeden — némi rövidítésekkel — publikált Andrejev- elbeszélés fordítója, mivel a fordítás mindkét városban névtelenül jelent meg. A század- fordulón mindkét városban voltak, akik fordítottak orosz műveket. Pécsett például Rod- ziewicz József „posta-távirda felügyelő" 1892-ben jelentette meq gr. Tolsztoj Leó elbeszéléseinek és meséinek magyar nyelvű fordításgyűjteményét („Elbeszélések és mesék"), amiről a hazai orosz—magyar fordítástörténet talán eddig nem is tudott. De a század eleji pécsi újságok közül épp a „Pécsi Közlöny” közölt például Tápay Szabó László (1877 —1941) újságírótól tárcákat és Szegeden is publikált műfordításokat (oéldául a „Zöldsza- kállú halász” című orosz mese fordítását). Elképzelhető tehát, hogy az eddigiekben tárgyalt Andreiev-mű pécsi és szegedi fordítását is Tápay Szabó László végezte. Misztikus útkeresés A Pécsett publikált másik Leonyid Andrejev-fordítás, „Az ajándék’’ (1901) a szerző korai elbeszélései közül való, de magán viseli az andrejevi írásművészet megannyi korai jellegzetességét. A Dickens stílusában megírt „karácsonyi és húsvéti" elbeszéléseiben Andrejev — több korabeli dekadens íróhoz és költőhöz hasonlóan — a szociális ellentmondások megoldását illuzórikus, misztikus utakon, keresi. Más elbeszéléseihez hasonlóan „Az ajándék" cselekményében sincs semmi rendkívüli, mégis elég ez Andrejevnek ahhoz, hogy sajátos filozófiai-etikai értékű megállapításokhoz juttassa el az olvasót a maga rendkívül szuggesztív alkotói módszerével. Szazonka, a durva szabómester megígérte a kórházból való kijövetelekor Szenisztának, a kis segédnek, hogy meglátogatja húsvét első napján, mivel lel ki - ismeretfurdalása is van, amiért nem is olyan régen megverte a fiút. Szazonka azonban hús- vétkor berúg, beviszik az őrszobára, s csak három nap múlva engedik ki. A húsvét előtt megvett ajándékkal megindul Sze- nisztához a kórházba, de a fiút már nem találja az élők sorában. Szazonkába a lelke mélyéig belemar a kisfiú iránt érzett felelőtlensége és az ellene elkövetett bűn tudata, valamint az adott szó meg nem tartásának tragikus kihatása. Minden jóakarata rosszra fordult, mert az embert — Andrejev szerint — a társadolmi hovatartozástól függetlenül a szörnyű és kiszámíthatatlan erők tartják hatalmukban, amelyek fatalisztikuson kísértik. Andrejev ezt a fatalizmust, az emberi észnek, értelemnek és az emberben megnyilvánuló állati ösztönöknek az antagonizmusát egyetemessé teszi, s elmossa a szociális határokat és ellentéteket szegény és gazdag, elnyomott és elnyomó között, mivel „mindannyian emberek” — az emberi egyedre jellemző végzetes fatalizmusukkal együtt, ami elől nincs menekvés. Szazonka megpróbál „visszavedleni emberré” (ajándékot vesz Szenisztának; nem felejti el, hogy az adott szó kötelez stb.), de a benne meglévő állati ösztönök (az ivás, verekedés) erősebbek, mint a gorkiji Embert jellemző egészséges, mértéktartó szenvedély, józan ész és értelem. A pécsi közlés oka A „Pécsi Közlöny” 1908. július 13-i számában közölt rövidített fordítás kézirata nem véletlenül ragadhatta meg a lap olyan szerkesztőjét, mint a maga is írogató Döméi Anzelm, aki egyáltalán nem volt érzéketlen az etikai-filozófiai „töltésű” külföldi munkák iránt. A jelentéktelen rövidítésekkel közölt fordítás jónak mondható, s alkalmas volt arra, hogy a század eleji pécsi átlagpolgárnak is ízelítőt nyújtson Leonyid Andrejev szuggesztív erejű elbeszélésművészetéről, az orosz polgári értelmiség szenvedélyes útkereséséről és ideológiai útvesztőiről. Andrejevnek ez az elbeszélése — az említett Kozocsa—Radó-féle bibliográfia adatai szerint — sehol sem került lefordításra illetve publikálásra Magyarországon 1945 előtt, csak a „Pécsi Közlöny”-ben. „Az ajándék" Justus Pál fordításában teljes egészében így csak 1958- ban jelenhetett meg „A hét akasztott ember története” című kötetben, ami Leonyid Andrejev válogatott elbeszéléseit tartalmazza. Dr. Hajzer Lajos Diósi Rezsőné N. A. Vilor Százhetven évvel ezelőtt, 1806. május 27-én Somogyi János államtanácsos azt jelentette Bécsbe József nádornak, hogy Magyarországon „llliacos intra muros peccatur et extra". (A trójai vétkezik a falakon belül és kívül.) Minden bajnak az okát a vallásnak megvetésében látja. „Ez okozta nálunk a sajtószabadságot, g türelmi rendeletet, az egyházi rendek feloszlatását, a templomok meg- szentségtelenitését és a színházak felé fordulást; az ifjúság nevelését rossz tanítókra bízták, mint amilyen például Deling és Krail stb." Ki ez a Deling, helyesebben Delling és Kreil? Delling János 1764-ben Münchenben született, és 1788-tól 1790-ig a pécsi akadémián a filozófia tanáraként Kant tanait hirdette. Nem sokáig. Az akadémia akkori igazgatója, Novak Krizosztom, benedekrendi apát följelentette Dellinget a kir. kancelláriánál ateista tanok hirdetése miatt. A nagy port felvert ügy végül is József nádor elé került, aki az iratok áttekintése után kijelentette ugyan: „Sohasem tapasztaltam, hogy Delling csibész lett volna" — a professzort a klérus nyomására mégis elbocsátották állásából, s Dellingnek el kellett hagynia Pécs városát. Az ügy azonban ezzel még nem ért véget. A Münchenbe visszatért Delling leveleket írt pesti barátjához, Kreil Antal egyetemi tanárhoz, s ezekkel bajba sodorta őt. Vádat emeltek ellene, hogy 1790-től fenntartotta Dellinggel a kapcsolatot, továbbra is „a kanti filozófiát követi, egy ateistát, az igaz hitnek természetes ellenségét". Ráadásul még a Martinovics perben tett vallomása alapján fölforgató tevékenységgel is vádolták, de ezt nem tudták rábizonyítani. 1933. augusztus 20-án halt meg a jugoszláviai Szivác községben Szenteleky Kornél orvos, írq, szerkesztő, a jugoszláviai magyar irodalom szervezője, akinek pécsi szülőházát 1975. decemberében emléktáblával jelölte meg Pécs város Tanácsa. Most újabb örvendetes esemény történt, amely közelebb visz Szenteleky világot vállaló írói-költői, szerkesztői munkásságának tisztább megismeréséhez és megértéséhez. Az újvidéki Fórum Könyvkiadó Szenteleky Kornél címmel kötetet adott ki, amely maqyar és hor- vát nyelven ismerteti az író életét, munkásságát, és szemelvényeket közöl költői-írói terméséből. A kötet előszavát dr. Bori Imre újvidéki eqyetemi tanár írta, s ez egyúttal magába foglalja az életrajzi adatokat és Szenteleky költői, írói értékelését is. Bár ez a bemutatás sem mondható még teljesnek, mégis alkalmas arra, hogy közelebb kerüljünk a népe igazáért harcoló költő és szervező eayénisé- aéhez. Olyan embert állít elénk Bori Imre, aki „a holnao elhivatott építőit” akarta és tudta megnyerni a tökéletesebb jövő kibontására. A vers- és novellaválogatás Szenteleky költői fejlődését mutatja be. S bár ez eléggé szűk keretek között történik, mégis az a keresztmetszet, amelyet Tornán László nondos válogatása elénk tár, alkalmas e cél elérésére. A vizsgálat végső eredménye: Delling legbuzgóbb követőjét, Kreil Antal pesti egyetemi tanárt a legfelsőbb kézirat nyugállományba helyezte, és meghagyta a kancelláriának azt is, hogy őt és hasonló gondolkodású társait (Koppit, Törököt, Tichyt, Pillért stb.) kísérje figyelemmel,, és ha velük szemben bármi gyanú is fölmerülne, azt tüstént jelentse. Egyúttal azt is kimondták, hogy a tanszemélyzetet, megbízhatóságuk ellenőrizhetése végett, először csak egy évre szabad alkalmazni. Dellinget a pécsi akadémiára Teleki József tanulmányi főigazgató hívta meg, aki az 1785-ben Győrből Pécsre került akadémiának első főigazgatója volt. Teleki József is felvilágosult tanár hírében állott. 19 éves koráig Bőd Péter tanítványa volt, majd a baseli és a leydeni egyetem hallgatója, Külföldi útjairól hazatérve táblabíró, majd ugocsai főispán lett, s e székből került Pécsre. Voltaire és Rousseau tanítványának tartották, aki francia nyelvű munkájával még Rousseau dicséretét is elnyerte. Állásából való távozása után hozzá,, a református akadémiai tanárhoz a szerzetes-tanár Révai Miklós írt dicsőítő verset. Az elmondottakból kitűnik, hogy Pécsett a XVIII. sz. végén felvilágosult szellemű akadémiai oktatás volt. De nem sokáig. A Delling-eset. után Győr visszakövetelte elvesztett akadémiáját. Baranya megye vezetői 1802. április 3-i felterjesztésükben hiába érveltek az akadémia Pécsett való további meghagyása mellett, az 1802. május 28-án kelt legfelsőbb döntés értelmében az akadémia „köztekintetből" Győrbe került vissza. Tóth István dr. A könyv kiadását a Kulai Közművelődési Közösség, a Fórum Könyvkiadó, a Szenteleky- i apók Tanácsa és a sziváci helyi közösséa összefogása tette lehetővé. A könyv a szerbiai műkedvelő színházak XVIII. szemléje alkalmából jelent meg. Nemcsak Szenteleky portréját mutatja be a kötet, hanem többek között a pécsi szülőházat, a sziváci házat és az ezeken az épületeken elhelyezett emléktáblákat is láthatjuk a közölt képeken. A Szenteleky-könyv egyelőre nálunk még nem kapható, bár, belőle átfogó képet kaphatnának mindazok, akik még nem ismerik Szenteleky írásművészetét. A Bori Imre ál.al „Előszó"- nak nevezett életrajz és irodalmi értékelés még további kutató munkát vár el szerzőjétől, hoay minél teljesebben és tisztábban álljon előttünk ennek a melegszívű orvosírónak, irodalomszervezőnek rokonszenves alakja. (T. I ) Eladó egy darab LATVIJA RAF 977/D. TIP., 11 személyes mikrobusz PÉCSI BÚTORGYÁR, Pécs, Somogyi Béla u. 6. Telefon; 10-099. Műszaki osztály. A jugoszláviai magyar irodalom szervezője volt Könyv Szenteleky Kornélról
