Dunántúli Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 241-270. szám)
1976-09-12 / 252. szám
/ Kényszer és új reménység Kecskeméten Párbeszéd Gábor Miklóssal „Az ember a maga körülményei közt kockáztat” Könyvekből épített kocka. Falfelület sehol. Egy pillanatra úgy tetszik: a mennyezet és a parkett helyén is könyvek, könyvek. Pesti lakásában itt ül Gábor Miklós. Kecskemétre szerződött, csak hétfőnként látja otthonát. Szokatlan döntéssel lepte meg a közönséget s a szakmát. Sok szó esett már erről. Miképpen vélekedik elhatározásáról másfél esztendő elteltével? Most mit szeretne? — Mozgalmas, változatos időszak után vagyok, ami azt tenné szükségessé, hogy egy kicsit leüljek. Hogy hagyjam a dolgokat érni, alakulni. De egyébként is: a színész számára rendkívül nehéz szóban beszélni arról, mi az, amit elképzel. így aztán, ha az ember egymás mellé teszi az ilyen interjúkat, mindegyik egyforma. Ezért hát ne várjon tőlem magasröptű esztétikai fejtegetéseket . .. — Mit is szeretnék? Mit szerettem volna mindig? Mindenesetre olyan színházhoz, színházi közösséghez tartozni, melynek olyan vezetője van, ákivel szót értek, s akinek a tehetségére, figyelmére rá tudom bízni magamat. Mert jó volna magamban még új dolgokat találni, s ezt az ember nem tudja külső kontroll nélkül elvégezni. Úgy érzem, Kecskeméten Ruszt József személyében olyan tehetséggel találkoztam, akinek a bírálatát érdemes elfogadni. A segítségét is. — A kecskeméti élet rengeteg fáradsággal jár. Kettős életet élek, ingázó vagyok. Mégis most valahogy jólesik ennek a városnak a légköre. S azt várom, hogy itt (a közönség s részben a város vezetősége révén) az életnek olyan rétegeivel fogok érintkezni, melyekkel eddig nem tudtam. Tehát, csupa segítséget várok. Csupa olyan segítséget, amelyről úgy éreztem, hogy Pesten nem tudom megtalálni. — Magányosnak érezte magát ezelőtt? Ügy vélte talán, hogy tekintélye fojtogatja? Hogy nem merik, vagy nem is akarják birálni? — Az ember magányérzete díjainak számával arányosan nő. S én a hamis tekintélytiszteletre már elég régen érzékeny vagyok. Pedig a színész egyrészt a temperamentuma szerint a meggyőződését képviseli, másrészt értelmes szóra éhes. Az a rendező vagy színész, aki úgy fogja fel esetleges indulatosságomat, hogy én a Kossuth- díj jogán ledorongolom, az vagy együgyűnek tekint, vdgy elvárja, hogy én tekintsem őt együgyűnek ... Az elmúlt másfél esztendőben azt hiszem az efféle áltekintélyt sikerült lekiiz- denem . . . De van ennek a kérdésnek egy nehezebb oldala is. Ahogy a színész mondanivalójának rétegeit felhasználja élete folyamán, mindig távolabb jut. Elvontabb (nem elméletibb!) dolgokra vágyik. A felületre már nincs szüksége. Arra, ami a fiatalnak még természetes újdonság. A fiatalok persze sok mindent tudnak. Sok mindent örökölnek. Rajtvonaluk közel van ahhoz, ahol mi most vagyunk. S hozzásegíthetik az embert ahhoz, hogy a fejében menthetetlenül kialakult sémákat (pl. a pesszimizmust, hogy én ezt úgyis tudom, ezzel már nem érdemes foglalkozni) revízió alá vegye. — S az ilyen revízió csak „szinváltozással" elképzelhető? — Véleményem szerint, ha valaki valóban csinálni akar valamit, a körülményeit kell megváltoztatnia. Ki kell például lépnie a korábbi, megcsontosodott érintkezési formákból. Az új környezetbe az ember előéletének csak szakadt foszlányait viheti, önmagát — bensőséges kapcsolatokkal is — mindennap újra hitelesítenie kell. — Mindezt korábban nem éreztem. Talán azért, mert a pesti színházak állandó és változatlan együttesek. Bizonyos törvényekkel, amelyek elől nem lehet kitérni. Pedig az állandóan fenntartott „status quo"-k, s az, hogy csak nehezen töltődnek fel új arcokkal bizonyos helyek, elveszik a színháztól a kezdeményezés erejét. Feszültség keletkezik, mely nem az előadásckat teszi drámaibbá, feszesebbé, hanem a társulat belső életét nehezíti . . . Ezért meggyőződésem: a színházaknak is megvan a maguk életkora. S arra is van valamiféle íratlan törvény, meddig érdemes egy-eay színésznek ugyanott maradnia. — Bizonyos mérleget most már bizonyára készített: mit adott önnek az új munkahely? — Kecskeméten a színház a város egyik igazi szórakozóhelye. Az is természetes, hogy közvetlenebb kapcsolat, van a város élete és a színház között. Itt személyesen is érint mindenkit a színház sikere, vagy bukása. Talán büszkébbek is a maguk színházára. Tehát, hogy kicsit közhelyesen fejezzem ki magam: a színház része a város mindennapi vérkeringésének. Ez pedig rendkívül fontos, mert végül is a színház sorsát az fogja eldönteni, hogyan tudunk az ország életébe elevenen bekapcsolódni. — Más lapra tartozik, hogy nekem az a meggyőződésem: épp az a magyar művészi élet vidékiessége, hogy egyfajta önostorozó indulattal szidjuk. Hisz' művészetünk, színházunk értéke minden szidalom ellenére bármelyik ország színvonalának megfelel. Csakhogy mi mindenáron a „világszínvonallal" kívánunk lépést tartani! Pedig ezzel nem megyünk semmire. Gogol, a Holt lelkek: ha az akkori világkultúrát nézem — „vidéki" ügy. De épp az ilyen vidéki művek által tudott az orosz irodalom csodálatos magaslatokba eljutni. Kevesebb „nagyvilági" igyekezettel talán alkalmasabbak lennénk arra, hogy rendkívüli produkciókat hozzunk létre. Kérdésére visszatérve: talán ez a következtetésem is egyfajta mérleg. — Ezek szerint, ahogy mondani szokás: „bizakodó és elégedett"? — Túl egyszerű volna azt mondanom, hogy optimista vagyok. Amikor Kecskemétre szerződtem, egyáltalán nem gondoltam arra, hogy most jó lapra teszek. Semmiféle garancia sincs arra sem, hogy például a kecskeméti színházban lévő le hetőségek meg is valósuljanak Anyagi okolT miatt pl. nagyon nehéz igazán tehetséges fiata lókat nagyobb számban oda hozni. S a vidéki színházak megítélésében, feladataik meg adásában is tapasztalható bi zonyos merevség. Látom, szá mos olyan elképzelést, hogy le hetne ezt vagy azt másképp is bizonyosfajta hitetlenség kísér Olykor megfogalmazói is szé gyellik lelkesedésüket. Mégis az a véleményem, ha művész ként, emberként életben akarok maradni, nem kerülhetek olyan helyzetbe, hogy egyrészt elégedetlenül morgok, másrészt magam sem csinálok semmit. Kényszer vitt Kecskemétre, de azért hit is: ha nem is most, azonnal, s talán nem is mi, de hátha majd később mások . .. — S még valamit: egyáltalán nem érzem, hogy áldozatot hozok, nincs az én döntésemben semmiféle hősiesség. Az ember a maga körülményei közt kockáztat. De egyébként is az az érzésem: nincs olyan nagy különbség a pesti és a vidéki színész között. Nádor Tamás Király Andrásnénak, a budapesti pártbizottság titkárának nyilatkozata Az 1975. évi „Moszkvai napok Budapesten" viszonzásaként - szeptember 13. és 19. között — „Budapesti napok Moszkvában" rendezvénysorozat lesz a szovjet fővárosban. Megkértük Király Andrásnét, a budapesti pártbizottság titkárát: tájékoztassa olvasóinkat a várható eseményekről.- Mi a jellege, politikaikulturális tartalma ezeknek a rendezvény-sorozatoknak?- Budapest és Moszkva több évtizedre visszanyúló baráti kapcsolatokat ápolt, s ezek sajátos kifejezési módja az immár hagyományossá vált kulturális napok megrendezése, Ez alkalommal arról adunk számot, mivé lesz, hogyan alakul nap-nap után a város, miként élnek fővárosunk lakói, A Budapesti napok Moszkvában programjához szorosan illeszkedik a két főváros párt- bizottságának együttműködése. Katona Imrének, a budapesti pártbizottság első titkárának vezetésével ez alkalommal is Budapesti napok Moszkvában politikai delegáció vesz részt a kulturális napok programján, s egyben ismerkedik a moszkvai pártszervezetek munkájával. A magyar-szovjet barátság ápolásának hagyományos formái a testvérmegyei, illetve testvérvárosi kapcsolatok. Hogyan illeszkedik be ebbe az állandóan erősödő láncba a mostani rendezvény, tekintettel arra a kiemelkedő szerepre, amit a két nép barátságának ápolásában a fővárosok kapcsolatai betölthetnek?- Amennyire gyümölcsözőek és hasznosak ezek a baráti szálak, annyira jó tapasztalatszerzési forrásul szolgál Budapest tanácsi vezetése és párt- bizottsága számára is mindaz, amit a Moszkvával kialakított munkakapcsolatok lehetővé tesznek. A programról a moszkvai pártbizottság vezetői egyébként úgy nyilatkoztak, mint Moszkva kiemelkedő kulturális és politikai eseményéről ebben az időszakban. — Az előkészítés során azt tapasztaltuk, hogy kitűnő feltételeket teremtettek vendéglátóink mind a színházi és film- bemutatók, mind pedig kiállításaink számára. A rendezvények színtere is biztosíték arra, hogy több tízezer moszkvai ismerkedhet meg az eddiginél alaposabban hazánk fővárosával, a magyar kultúrával.- Mi lesz a program?- Címszavakban sűrítve: színház, film, kiállítás, zenei életünk bemutatása és sport szerepel a műsorban. A Budapesti napok Moszkvában programját a koncertek kitűnő színhelyén, a Csajkovszkij Teremben kezdjük el, szeptember 14-én. A megnyitón a két főváros pártbizottságának első titkárai mondanak ünnepi beszédet. A Tátrai vonósnégyes, az Operaház művészeinek bemutatkozósót szovjet művészek fellépése követi majd. Reméljük, legalább olyan örömet jelent Moszkva lakóinak a magyar-szovjet barátság szobrának felavatása a Druzsba- pankban, mint az ajándékozóknak; Budapest dolgozóinak. A szobor Búza Barna szobrász és Zilahv István építész művészi alkotása, amelynek eredetije Budapesten tekinthető meg a X. kerületi Magyar- Szovjet Barátság Parkban.- A szovjet népgazdasági kiállítás egyik modern pavilonja ad helyet a Budapest 1945 —1976 bemutatónak. A kétezer négyzetméternyi területen átfogó képet igyekszünk adni fővárosunk több évtizedes fejlődéséről. — Budapest két színháza is bemutatkozik Moszkvában, A Thália Színház László-Bencsik Sándor: Történelem alulnézetben és Mihail Solohov: Emberi sors című színművével lép a 'közönség elé. A Madách Színház esztrádműsorával — Budapest köszönti Moszkvát - nemcsak a moszkvai Esztrádszín- házbar), hanem a szovjet főváros két jelentős nagyüzemében, a Lihacsov Autógyárban és a Csapágygyár kultúrpalotájában is fellép. — A jövő heti moszkvai kulturális programban magyar filmbemutatók és legszebb könyveink kiállítása is helyet kaptak. A sport sem marad ki: vívásban, asztaliteniszben, női röplabdában mérik össze erejüket budapesti és moszkvai sportolók. — Joggal mondhatjuk tehát — fejezte be tájékoztatóját Király Andrásné —, hogy találkozók egész sora várja Budapest küldötteit. Bizonyos, hogy valamennyien sok hasznos élménnyel, a két főváros tovább mélyülő barátságának jóleső érzésével térhetnek majd haza. U. L. Társadalmi ünnepségeinkről Az orgonazúgás nem minden Az igényekhez kell igazodni A házasságkötés ünnepi szertartása mindenkinek emlékezetes, legalábbis egy ideig. Orgonazúgás, meghatott, ünnepi hangulat, néhány közvetlen és néhány hivatalos szó „a Magyar Népköz- társaság nevében . .majd a gratulációk özöne, a rokonok, barátok kedves jókívánságai teszik emlékezetessé. Az utóbbi években, ahogy mondják, „fölfutott" a társadalmi esküvők, névadók száma. Bízvást következik ez abból, hogy ünnepi külsőségeiben sikerült bizonyos löltéte- leket előteremtenünk, amik korábban bizony nem voltak jelen. Hadd mondjak rá egy példát. Tizenöt-húsz éve, a társadalmi szertartások „hőskorában" olykor elemi föltételek is hiányoztak. Egyik szomszéd megyeszékhelyünkön történt, hogy egy fiatal pedagógus társadalmi esküvőt kért a városi tanácson. Megjelent a násznép s megjött az anyakönyvvezető is, aki egyszemélyben mindent intézett. Például bekapcsolta a lemezjátszót, majd békésen folytatta hivatali teendőit. .Igen ám, de a tanácsnak nem volt alkalomhoz illő lemeze. Így történt, hogy a legmeghittebb pillanatokban — nászinduló helyett — a „Doktor úr, a maga szive sose láj?" kezdetű, akkor népszerű sláger csendült fel, próbára téve a házasulandó felek és a jelenlevők nevetőizmait. Hogy miért éppen a „Doktor úr..." - nem derült ki. De ez hagyján. Ami rá következően ünnepi beszéd címén elhangzott, a frázisok és kenetteljes szóvirágok özönével, melyek közt a „viharok és.. . az Élet tengerén ringó sajka” — benne a házasulandókkal — volt a legenyhébb, az bizony mindenkit kiborított. így azután a fiatal párnak szerződéssel egybekapcsolt élete első közös élményét a visz- szatartott röhögés okozta kimerültség jelentette. Szerencsére ez már a múlté. A hatvanas évek elején az államhatalom helyi szervei beszerezték a legszükségesebb eszközöket: bi. zottságok alakultak a társadalmi szertartások emberibb szabású lebonyolítására és általában is sokirányú társadalmi törekvésekkel találkozhattunk á célból, hogy az életnek ezeket a fordulópontjait ünnepélyesebbé, meghittebbé lehessen tenni. Az egész ügy szervezettségében is sokféle intézkedést hajtottak végre az ' illetékes szervek, társadalmi szervezetek itt, Baranyában is. Segédkönyvet, alkalomhoz méltó beszédvázlatokat adtak közre, különböző szónokképző, illetve retorikai tanfolyamokat szerveztek. Kórusokkal, versekkel, muzsikával, egyáltalán külsőségeiben mindenütt igyekeztek ünnepivé tenni a névadókat és házasság- kötéseket. Később, a hetvenes évek elejétől a városokban megalakultak a társadalmi ünnepségeket szervező irodák, mint intézmények. Baranyában Komlón, Mohácson, Szigetvárott működik ilyen intézmény, és mint ismert, Pécsett, ahol az ország legszebb vidéki házasságkötő termében mondhatják ki a fiatalok a boldogító igent. Tehát külsőségeiben számottevő az előbbrelépés. A „hőskorhoz" viszonyítva tartalmában is. De a rövid, jobbára frappáns ünnepi beszédeket változatlanul egy tanácsi hivatalnok mondja el, a hatvanas évek elején kiadott s azóta jócskán elavult beszédsémák alapján. Aki megfigyelte: a mondatok lekerekedtek, a szóvirágok és durva közhelyek eltűntek ugyan, de változatlanul nincs a társadalmi esküvők ünnepi beszédeinek személyes vonatkozásuk. Két fiatalhoz szólnak és nem X- hez és Y-hoz. Ha csak, a munkahelyről (szocialista brigádtól) nem vállalkozik valaki erre a közvetlenebb hangú és nekik szóló rövid, kedves baráti útravalóra. (Ahogyan ez Pécsett a névadóknál és olykor pl. a Volán szervezte esküvői ünnepségnél már előfordul. Amikor a munkahelyi közösség igyekszik emlékezetessé varázsolni az ünnepi alkalmat.) Egyelőre azonban még nem ez a jellemző. S ott, ahol naponta olykor 20-25 házasságkötésre állnak sorban az esküvői csoportok, nehéz is elképzelni a gépiessé válás föloldását. Mi hát a teendő, hogy társadalmi ünnepeink versenyképes, szép és emlékezetes fordulók legyenek életünkben? Mindenekelőtt az, hogy minél több szűkebb társadalmi közösségből vállalkozzék valaki arra, hogy az anyakönyvvezető mellett közreműködjön: az alkalomhoz és a házasulandókhoz közvetlenül intézett rövid beszéd elmondásával. Addig is, amíg ez általánossá válhat, amíg ezt avatott népművelő vagy a munkahely, a munkatársak képviselője teljesítheti, sürgető lenne egy új segédkönyv kiadása is, megfelelő példányszámban és a meglevő országos pályázati anyagok legjobbjainak közreadásával, új és korszerűbb beszédvázlatokkal. A társadalmi szertartások harmadik ágazata a temetés, az elhunytak búcsúztatása, Itt jószerint alig van előbbrelépés, fejlődés. Erről, mivel problematikája annyival árnyaltabb a többinél, amennyivel érzékenyebb ez a terület, egy más alkalommal külön szólunk. sszegezésül annyit fi állapíthatunk meg, hogy a társadalmi ünnepségek szervezésében előbbre léptünk. A külsőségek, az orgonaszó azonban még nem minden.,. Ahhoz, hogy ünnepségeink tartalmukban is fejlődjenek, hogy személyekhez való kötődésük szubjektívabb s ezzel huma- nizáltabb legyen, sok a tennivalónk még, W. E.
