Dunántúli Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 241-270. szám)

1976-09-02 / 242. szám

2 DunantQlt napló 1976. szeptember 2., csütörtök Készülődés a termelő­szövetkezetek kongresszusára A Szentlőrinci Állami Gazdaságban Burgonya- vegyszerezési tanácskozás és bemutató Tegnap délelőtt burgonya- vegyszerezési tanácskozás és bemutató kezdődött a Szentlő­rinci Állami Gazdaságban. A Solanum Intenzív Burgonyater­mesztési Rendszer tagjai, va­lamint burgonyatermesztéssel foglalkozó más gazdaságok vettek részt ezen a rendezvé­nyen. A rendező szervek: Ne­hézvegyipari Kutató Intézet Mezőgazdasági Kemizálási Szolgálata, Solanum Intenzív Burgonyatermelési Rendszer és a Szontlőrinci Állami Gazda­ság. Délelőtt tíz órakor kezdődött a tanácskozás Bogádmind- szenten. Kern- József, a Szent­lőrinci Állami Gazdaság igaz­gatója nyitotta meg, majd Mer- genthaler Nándor, a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Minisz­térium Növényvédelmi és Ag­rokémiai Főosztályának osztály­vezető-helyettese tartott vitain­dító előadást. Utána a hazai vegyipari vállalatok ismertették újabb termékeiket, rövid elő­adásokkal. így az Alkaloida Vegyészeti Gyár, a Budapesti Vegyiművek, az Észak-magyar­országi Vegyiművek, a Nitroké- mia Ipartelepek, a Peremartoni Vegyipari Vállalat és a Péti Nitrogénművek termékeivel is­merkedhettek meg a tanács­kozás résztvevői. Horváth Atti­la, a Solarrum Intenzív Burgo­nyatermelési Rendszer úgyne­vezett rendszergazdájának, a Szentlőrinci Állami Gazdaság osztályvezetője tartott korrefe­rátumot. A tanácskozás után bemuta­tót rendeztek. A vendégek megtekintették a lombtrágyázá- si és egyéb trágyázási kísérle­teket, a betakarítási rendszert. Megnézték a kísérleti burgo­nyatáblákat, többféle gyomir­tási módszer eredményét. Is­merkedtek a gazdaságossági számításokkal, csávázási kísér­letekkel, továbbá a szeletelés­sel. A külföldről származó, vagy hazai, értékes, nagyobb méretű vetőburgonyát ugyanis szeletelik, s úgy ültetik el. Vé­gül több mint tíz féle burgo­nya fajtakísérletének eredmé­nyét tanulmányozták. Az őszi nagy betakarítási szezon bevezető szakasza kez­dődött meg augusztus végén, szeptember elején. Az időjárás a naptári évszaknak megfe­lelően ősziesre fordult, az el­múlt napokban országszerte kisebb-nagyobb esőket mér­tek. Augusztusban egyébként is több esőt kapott a talaj, mint az azt megelőző két nyá­ri hónapban, — sok helyen augusztusban áztatta át any- nyi eső a talajt, mint június­Jő lenne egy utókezelő Több, mint száz tudományos előadás hangzott el három nap alatt a Magyar Ortopédiai Tár­saság és a Gyógytornász Tár­saság vándorgyűlésén, sokszá- zan tekintették meg az igen ér­dekes műszer- és művégtag­kiállítást a POTE aulájában. El­mondható, hogy a tudományos tanácskozás sikeres volt, szen­vedélyes viták és vélemények születtek. Még kedden délután hallgat­tam meg a mozgásszervi bete­gek ortopédiai eliátásáról szó­ló előadást, amely a pécsi kli­nika beteganyagát ismertette. Megnyílt a Merkúr pécsi autó­szalonja Üj létesítménnyel gazdago­dott Pécs gyorsan épülő autós centruma a Fürst Sándor ut­cában. Csűri István, a Merkur Vállalat vezérigazgatója teg­nap délelőtt felavatta az új pécsi autóápolási és felszere­lési szaküzletet, népszerű ne­vén autószalont. A meghívottak között jelen volt Petöházi Szilveszter, az MSZMP Pécs városi Bizottsá­gának titkára, valamint a vá­ros kereskedelmi szerveinek ve­zetői és az autós szakma kép­viselői. — Hat évvel ezelőtt nyitot­tuk meg használt személygép­kocsi értékesítő telepünket Pé­csett — mondotta avató be­szédében Csűri István vezér- igazgató — s a vásárlók, az autósok megkedvelték vállala­tunkat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a telep forgalma 1970. óta az ötszörösére nőtt. Magyarorszá­gon soha nem látott mértékben megnőtt a kereslet a személy- gépkocsi iránt. A IV. ötéves tervben több, mint 360 ezer új autót értékesítettünk, s ma már az ország személygépkocsi ál­lománya meghaladja a félmil­liót. Az ötödik ötéves tervben évente 80 ezer új személygép­kocsi behozatalát tervezzük. — 'A forgalomnövekedéssel párhuzamosan korszerűsítettük átadó telepeinket, s töreked­tünk arra, hogy ne csak Buda­pesten, hanem az ország más részein is szakszerű informá­ciót adhassunk a vásárolni szándékozóknak, egyben ellát­hassuk az autótulajdonosokat olyan alkatrészekkel, amelyeket maguk is beszerelhetnek, va­lamint ápolási, kényelmi és felszerelési cikkekkel. Ezt követően Csűri István ve­zérigazgató köszönetét mondott Pécs és Baranya vezetőinek, akik sokat segítettek abban, hogy az üzletet rekordidő alatt felépíthették, majd Kiváló Dol­gozó kitüntetést nyújtott át Ti- hanyvári Lászlónak, a pécsi telep vezetőjének az építkezés irányításában végzett munká­jáért. A nyolcmillió forintos költ­séggel épült autósbolt közei hárommilliós árukészlettel vár­ban és júliusban együtt —, s így javult a kapásnövények és a takarmányok terméskilátása. A Dunántúlon 30—50 millimé­teres csapadék hullott augusz­tus első három hetében, s ezt egészítette ki az augusztus 30 —31 -i eső, valamint a szep­tember elsején hullott csapa­dék. Az eső különösen jó hatással volt a másodveteményekre, amelyeknek termőterülete meg­haladja a 130 000 hektárt. Több szempontból is figyelemre méltó adatokról adtak számot: tavaly a klinikán gyógykezelt esetek száma 8897 volt, az am­buláns rendelésen pedig 5664 beteg fordult meg. Ez utóbbi­ból 2565 beteg láb-statikai za­varokkal, illetve hallux valgus- sal, népszerűbb nevén: bütyök­kel jelentkezett. Az előadó egy mondattal kitért arra, hogy kí­vánatos lenne egy komplex utókezelő — hidro- és fiziote- rópiás részleg — létesítése, mert beállításával nagymérték­ben csökkenthető lenne az egyébként riasztó szám, a moz­ja a vásárlókat. Az árusítás mellett friss információkkal szolgálnak a sorszámok aznapi állásáról, a megrendelhető tí­pusok jellemzőiről. Az autók Bérlet­presszó nyílt Kérek egy sört és egy vegyesbérletet A rendelés tömör és megle­pő: — Kérek egy deci vöröset es két színházi vegyesbérletet! Némi döbbenet után megál­lapítjuk: ilyet sem mondtak még pincérnek magyarhonban. A környezet persze meghatáro­zó: a vendégúr kinéz a tükrös­ajtón és a túlsó ablak mögött meglátja a barna művésznőt, amint szép ajakformálóssal énekli a C-dúr skála sorra kö­vetkező hangjait. Ha valaki megnyitja az ajtót, akkor még hallja is. De lássuk csak to­vább ezt o furcsa presszót: — Mindjárt hozom a sört. Más különben az Ubu király nem érdekli? Hümmögünk. Amikor aztán a Táncpestis is szóba kerül, továbbá valami- lyen rózsaszál bizonyos regge­lihez, akkor számonkérjük az ott sétáló Haász Miklóstól, a színház új szervezési osztály- vezetőjétől : — Végül is mi van itt? — Bérletpresszó. — ???? — Az első az országban! — I . . iigen ... És tessék mon­dani, mi az? — Szeptemberben húszezer bérletet adott ki mindig a színház, sorbanálltak az em­berek, Most azt mondjuk: ül­jünk le. Kávé, sör, szendvics, gásszervi megbetegedésekből eredő táppénzes napok száma. Annál is kívánatosabb lenne ez utókezelő megvalósítása, mert az említett számok csak a klinikai beteganyagra vonat­koztak. Pécsett, a túlzsúfolt reu­matológiai szakrendelésen ta­valy 55 460 beteget ,,forgal­maztak”, a változatosság ked­véért szintén zsúfolt fizioterápi- á.n 112 830 beteget kezellek, a gyógytornászok 21 259 beteggel foglalkoztak, s a hidroterápián 69 486 kezelést végeztek. S ez még nem minden: ezekben o számokban nem szerepel sem befizetése változatlanul az OTP-nél történik. Az új pécsi autószalon naponta 8-tól 16 óráig, szombaton 8-tól 13 óráig tart nyitva. kinek mi tetszik! Közben itt a kamaraszínház előcsarnokában áruljuk a bérletet. Több félét: nagyszínházit, vegyesbérietet, operát, vegyes szelvénybérletet, ifjúságit, egyetemit és gyermek- színházit. Aztán a Kulturális Minisztérium és az Állami If­júsági Bizottság 4 ezer bérlet­hez ad 60-60 forint támoga­tást, szocialista brigádok pedig féláron kapják.- Tehát a presszó új, a bér­letrendszer a régi?- Nem! Az országban egye­dül, megpróbálunk nekivágni a -bérletrendszer megújításának. A színházi vitának ez is sajá­tos kérdése volt. Hiszen ma Magyarországon eladják a szín­házi bérletet, tehát a statisz­tika jó, de a nézőtér' gyakran foghíjas, néha majdnem üres. Mi most például o nagyszínház 632 ülőhelyére csak 250—280 bérletet adunk ki. A többit elő­adásonként árusítjuk. Nagy szó ez: most a néző dönt, hogy melyik a népszerű darab. A bérletrendszer előnyét és hát­rányát is próbáljuk — talán korszerűen — egészséges, új formába ötvözni. Haász Miklós tehát bemutat­a szigetvári, sem a siklós—iicr. Irányi, sem pedig a mohácsi reuma-szakrendelés beteganya­ga. de nem szerepel Komló és Sikonda sem. Bizony, csökkenthetné a táp­pénz , napok számát, a gyó­gyulás idejét, ha volna egy olyen tizioterápiós utókezelő, amely kényelmesen láthatná el ezt a hatalmas beteganyagot. De a számokon gondolkodva, a jövőben bizonyos, hogy c kli­nika jól felszerelt, korszerű fi- zioterápiás utókezelője is sok segítséget fog adni a terület­nek. . . kampis A Termelőszövetkezetek Or. szagos Tanácsa ez év decem­ber 14—15-re összehívta a Ter­melőszövetkezetek III. Országos Kongresszusát, ahol az országos tanács beszámol a mezőgazda­sági szövetkezeti mozgalom el­múlt négyévi fejlődéséről és a II. kongresszus óta végzett munkájáról. A kongresszus na­pirendjén több fontos téma sze­repel, egyebek között a szö­vetkezeti törvény módosítása, az országos tanács alapszabályá­nak és ezzel egyidejűleg a te- lületi szövetségek alapszabá­lyának módosítása, illetve az országos tanács tagjainak megválasztása. A III. kongresszus előkészíté­sével kapcsolatos TOT irány­elveket vitatta meg tegnapi ülé­sén Pécsett, a Baranya megyei Tsz Szövetség elnöksége Papp Zoltán szövetségi elnök és Bíró Sándor titkár előterjesztésében. ta a bérletpresszót, mi pedig mutassuk be Haász Miklóst: tüke fiú, a Nagy Lajosba járt, meg a zeneművészeti szakiskolába. Aztán egy híján húsz éve a színházi pályán dolgozik: öt-öt éven át a szolnoki, szegedi, bé­késcsabai színház illetve a pes­ti Varieté szervezője, ha úgy tetszik menedzsere. Van még egy új munkatársa a szervezé­si osztályon: Ur László. A bérletpresszó egy hónapig lesz nyitva. Amíg a bérlet tart. A pécsi ÁFÉSZ presszója, a Kertészeti Vállalat szép virág­jaival. Utána az ÁFÉSZ átveszi majd a színházi büféket is. Tegnap egyébként a legnépsze­rűbb a sör yolt. és a vegyes szelvénybérlet. Utóbbit mindkét színházba tetszés szerinti idő­pontban beválthatják majd. Földessy Dénes A kereskedelem különböző posztjain negyven évet dolgo­zott Hegyes Ferenc, a Mecsek- vidéki Vendéglátó Vállalat igaz­gatója, aki nyugdíjba ment. A búcsúztató ünnepséget tegnap tartották a vállalat Engel János úti központjában, ahol részt vett Molnár Károly belkereske­delmi miniszterhelyettes és a minisztérium vezető munkatár­sai. Ott volt Koós László, a me­gyei pártbizottság osztályveze­tője, lakabos Zoltánná, a me­gyei tanács kereskedelmi osz­tály vezetője. Molnár Károly miniszterhe­lyettes elismeréssel beszélt He­gyes Ferenc tevékenységéről, Az elnökség jóváhagyta a TOT III. kongresszusa előkészí­tésével kapcsolatos szövetségi intézkedési tervet és héttagú bizottságot választott a megyé­ben folyó előkészítő munka szervezésére. A megye mező- gazdasági termelőszövetkezetei- ben is a szeptember 15.—októ­ber 10. között megtartandó köz. gyűléseken vitatják meg a szö­vetkezeti tagok kongresszusi iiányclvek tervezetét es válasz­tanak 2—2 küldöttet a területi TOT-tag és kongresszusi kül döttválc.sztó közgyűlésre. A Baranya megyei Tsz Szö­vetség küldöttválasztó közgyű­lését október végén vagy no­vember elején — a pontos dá­tumot később határozzák meg — tartja Pécsett, amelyre 134 termelőszövetkezeti, 2 szakszó­vetkezeti, 12 társulási, összesen 143 küldöttet hívnak meg. A küldöttgyűlés ezúttal nem lesz tisztújító jellegű, mivel a tiszt­ségviselőket már a két szövet­ség — pécsi és mohácsi — ez év január 1-vel történt egye­sülés kapcsán négy év időtar­tamra megválasztották. Itt vá­lasztanok meg majd 21 kong- lesszusí küldöttet és 4 TOT-ta got akik Baranya megyét a III kongresszuson és az- országos tanácsban képviselik. A szövet­ség vezetősége itt számol majd be a küldötteknek a szövetség elmúlt négyévi munkájáról, egyebek között a tagszövetke­zetek termelésfejlesztésében, érdekképviseletében, jogvédel­mében kifejtett tevékenységé­ről és a további feladatairól. Az elnökség tegnapi ülésén megvitatta és elfogadta ószö­vetség négyéves működéséről készített rövid jelentést. E je­lentésből megtudjuk, hogy Ba rcfhya megyében jelenleq 67 termelőszövetkezet, 1 halászati szövetkezet, 1 szakszövetkezet és 7 termelőszövetkezeti társu­lás működik. Taglétszámuk 43 ezer fő, ebből aktív dolgozó 24 645, és 18 300 fő a nyugdí­jas. A szövetkezetek több, mint 225 ezer hektár földön gazdál­kodnak és 5 milliárd forint ál­lóeszköz értékkél évi 4,75 milli­árd forint termelési értéket ál­lítanak elő. E mellett 570 millió forint értékben szervezik, segí­tik több háztáji gazdaság te­vékenységét. A beszámolási időszakban a tagszövetkezetek termelése erőteljesen évi 10 százalékot meghaladó növelési ütemben fejlődött. A növényter­melést 35, az állattenyésztés termelését 27 százalékkal növel ték. A területi koncentráció eredményeként a közös gazda­ságok száma 27-tel csökkent, az átlagos üzemnagyság 2598 hek­tárról, 3557 hektárra emelke­dett. A megye szövetkezeti me­zőgazdasága 1975-ben 22 szá­zalékkal kevesebb időfelhasz­nálással 55 százalékkal több értéket állított elő, mint 1971- ben. majd átadta részére a jubileu­mi jutalmat. Weinper Józsefnek (a FŰ­SZERT volt főosztályvezetője) pedig átnyújtotta az igazgatói kinevezést. A belkereskedelmi miniszter, helyettes megtekintette az épü­lő KONZUM áruházat, melyet Nagy Sándor, a MÉSZÖV el­nöke mutatott be. Ezt köve­tően ellátogatott a Balokány- ligetben lévő ifjúsági parkba. Molnár Károly miniszterhe­lyettes találkozott dr. Nagy Józseffel, az MSZMP KB tag­jával, a Baranya megyei Párt­bizottság első titkárával. Dél­után Mohácsra utazott, ahol megnézte az emlékparkot. Jól jött az eső a másoduetésekre Befejezte munkáját az ortopédusok vándorgyűlése Molnár Károly miniszterhelyettes Pécsett Üj igazgató a Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalatnál Szeptember 15., október 10. között tsz-közgyűlés

Next

/
Oldalképek
Tartalom