Dunántúli Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 241-270. szám)
1976-09-06 / 246. szám
Már Athénra kell figyelni Az eredetileg kijelölt 16 játékos utazik Stockholmba Főpróba a vbselejtező előtt _A svédek elleni mérkőzésre készülő magyar labdarúgó válogatott- keret tagjai vasárnap délelőtt ismét a Népstadionba látogattak. A mintegy órás műsorban könnyű átmoz- gató edzés, valamint fürdés és gyúrás szerepelt. Szombaton este Kántor játéka kérdésessé vált, sérülése miatt, a Vasas keménykötésű védője azonban vasárnap délelőtt már részt vett a gyakorláson. Baráti Lajos szövetségi kapitány árgus szemekkel figyelte mozgását, de nyoma sem látszott sérülésének, fgy változatlan a korábban kijelölt 16-os keret, az újpesti Tóth József beugrására nincs szükség. A 16 labdarúgóból Pusztai és Tö- röcsik hagyta ki az edzést. Pusztainak a dereka fáj, Törőcsiknek pedig a keze. Egyikük sérülése sem veszélyes, annak ellenére sem, hogy biztonsági okokból Törőcsiket bevitték a Sportkórházba egy ellenőrző röntgen vizsgálatra. — Kfdden jelölöm ki a svédek ellen pályára lépő tizenegyet, de lé- nyegében már adva van a csapat — mondotta Baráti Lajos szövetségi kapitány. A tervezett kezdő együttes: Gujdár — Török, Bálint, Kereki. Kántor — Nyilasi, Ebedli, Pintér — Fazekas, Törőcsik, Magyar. Arról szó lehet, hogy ha a svédek hadrendje úgy kívánja, mi is négy középpályással játszunk, akkor a székesfehérvári Nagy II. szereplése kerülne előtérbe. A magyar válogatott a középcsatár posztján Törőcsik András személyében újoncot avat. A tehetséges labdarúgó beállításával kapcsolatban Baráti Lajos a következőket mondotta: Törőcsik évről-évre kiválóan játszik klubcsapatában, a magyar mezőnyben talán a legjobb középcsatár. Az ^ elkövetkezendő két barátságos mérkőzésünkön Svédország, majd az NDK ellen arra vagyok kíváncsi, mit nyújt a kemény védőkkel szembeni küzdelemben. Nagyon tehetséges játékos, várható, hogy megoldja a magyar válogatott középcsatár kérdését. Baráti Lajos elmondotta még, hogy akárcsak a svédek, a magyarok szá- maro is főpróba a szerdai találkozó a közelgő október 9-i világbajnoki selejtező mérkőzésre. A magyar csapat Stockholm előtt áll, de már Athénra is figyel. A szövetségi kapitány elmondotta, hogy szeptember 22-én megtekinti Parkas-ban a görögök Izrael elleni barátságos mérkőzését, s iay nem lehet majd ott a ma??T?r wá,°9<rtott NDK elleni találkozóján. Hangoztatta, a görögökről szükséges bővebb információkat szerezni, hiszen az október 9-én 20.00 árakor kezdődő mérkőzésen (osztrák játékvezető lesz) már az 1978. évi argentínai vb-re jutás a tét. A ^ magyar labdarúgó válogatott hétfőn reggel indul a svéd fővárosba. A LEGÚJABB Megváltozott a Svédországba utazó magyar labdarúgó válogatott keret összeállítása, mert az újpesti Törőcsik kézfej sérülésének tüzetes orvosi vizsgálata törést állapított meg. Helyette Váradi Béla, a Vasas labdarúgója tart a csapattal. Komlói boldogság aNópstadionban Kispál László Dudás István Mit mond Kispál és az edzője? Komlón jók a körülmények Az országos atlétikai bajnokság 5000 méteres síkfutó számának döntőjében a hangosbemondó végig követte az esélyeseket: Törököt, Mohácsit, Horváthot. A célbaéréskor egy pillanatra elhallgatott, talán bele kellett néznie a rajtlistába, majd meglepetten közölte: — Győz Kispál, Komlói Bányász! A Népstadion pályáján ösz- szeborult két boldog ember: a győztes és edzője, Dudás István. Minden okuk megvolt az örömre: Kispál 13:47,8 perces időt futott, majd 14 másodperccel javította meg egyéni csúcsát. Ez új megyei csúcs is, a régit 9 év óta edzője tartotta. Ráadásul ez volt minden idők legszínvonalasabb 5000- es magyar bajnoki döntője: tízen futottak a nálunk bűvös határnak számító 14 percen belül. A kökönyösi pályán beszélgettünk a sikerről. A HDN totótippjei a következő hétre: 1. Volán—Komló. Bányásznapi üdvözlettel: 1. 2. Szolnoki MTE—BVSC. Nekem csak befürdés a Tisza. Tipp: x, 2. 3. Ózd—Székesfehérvári MÁV. Nem kefl kocsiálláspénzt fizetni, az Ózd vasárnap is rakodik. Tipp: 1. 4. Vasas Izzó—Szolnoki MÁV. Itt sem a vasúti. Tipp: 1. 5. Kossuth KFSE—Várpalota. A Várpalota ne várjon. Tipp: 1. 6. Oroszlány—Nagykanizsa. Elmázsálunk a Kanizsának egy pontot. Tipp: x, 1. 7. Balassagyarmat—Miskolc. Nem az ő gyarmata. Tipp: 1. 8. Borsodi Bányász—Ka- Milyen reményekkel utaltak löl a bajnokságra? Dudás: — 1500-on vártam jobb eredményt: 2—4. helyet és 3:43 körüli időt. ötezeren 4-6. helyet és 13:50 körüli időt terveztem. Nem voltam biztos, hogy ez sikerül, mert Laci tavaszi gygmorfertőzése sokáig akadályozta a munkát. Kispál: — Én egyetértettem a tervekkel, de tudtam, hogy a bajnokságon szerencse is kell a sikerhez.- 1500-on csak 4. lett Kispál ... Dudás: — Mondtam Lacinak, hogy Zemen fáradt, meg lehet verni. Nemigen hitte el. így is előbbre végezhetett volna, ha nem buknak előtte a hajrában. Kispál: — Szerintem Zement csak akkor lehetett volna megverni, ha ketten-hárman ösz- szefogunk. De a bajnokságon nincs ilyen, mindenki saját magáért fut. Horváth 150 méterrel a cél előtt elesett előtzincbarcika. Ősz van, barco- gás. Tipp: x, 2. 9. Kisvárda—Gyöngyös. Várdán egy pontra vár a Gyöngyös. Tipp: x, 1. 10. Papp J. SE—Debreceni MTE. Mint fent, más kiegészítéssel. Tippünk: x, 2. 11. ÉGSZÖV—Kecskeméti TE. A hazai leégeti. Tipp: 1. 12. ÉPGÉP—Szarvas. Inkább a hazai bőgi el magát. Tipp: x, 2. 13. Szegedi VSE—Szegedi Dózsa. Házinyúlra vadászik a Dózsa. Tipp: 2. Pótmérkőzések: 14. Siófok— Bp. Spartacus. Tipp: x, 2. 15. Barcs—BKV Előre. Tipp: 2, x. 16. Mázaszászvár—Pécsi VSK. Tipp: 2. (-mi-) tem, alig bírtam átugrani, 4-5 lépést bukdácsoltam'. Ha ez nincs, nem mondom, hogy nyerek, de dobogóra állhattam volna.- Ezek után milyen érzésekkel várták az ötezres rajtot? Dudás: - Kicsit keserű volt a szám íze. Kiegyeztem volna a 6, hellyel, hiszen Kispál lábában ekkor mór két 1500-as futam volt. Kispál: — Tőlem nem vártak bajnokságot, azt gondoltam, hogy ha önmagamhoz képest jól futok, nem okozok csalódást. De valami volt a levegőben: úgy állt rajthoz a mezőny, hogy nagyot futunk.- Hogyan emlékeznek visz- sza az 5000-es döntőre? Dudás: — Láttam, hogy Laci jól mozog. Féltávnál féltem, ez nála a kritikus rész, de nem volt baj. Négy körrel a cél előtt átesett a holtponton és amikor Török meglódult, vele tudott menni. Éreztem, ha a hajrára ott marad, akkor... de ezt nem is mertem végiggondolni. A célegyenesbe heten robbantak be, testtávolságra egymástól. Laci ellenállhatatlan volt. Elkapott a harci hév, elkezdtem lengetni a zakómat és kiabáltam, ahogy a torkomon kifért: Megnyerte ! ! ! Kispál: — Jó volt az idő, a ritmus is megfelelt nekem. 3000-ig nem szabad leszakadnom — ezt hajtogattam' magamban. Sikerült és ekkor már éreztem, hogy jó időt futok. Pihenten érkeztem a hajrába és amikor láttam, hogy nem előzhet meg senki, felemelt kézzel, nagyon boldogan szakítottam át a célszalagot.- Hogyan tovább? Dudás: — Zajlik tovább az élet. Most már előre kell nézni. Komlón jók a körülmények, készülni kell a következő erőpróbákra. Kispál: — A siker után köny- nyebben mennek az edzések, a versenyzés viszont nehezebb lesz. Mindenki a bajnokot akarja megverni. Belénessy Csaba Szép tempódobás, a Vojvodina játékosát nem tudják megakadályozni a pontszerzésben a szigetváriak. Szigetvár elesténele 410., várossá nyilvánításának 10. évfordulója alkalmából a Szigetvár városi Tanács és a Vállalati Szövetkezeti Sport Egyesület kétnapos nemzetközi versenyt rendezett jugoszláv csapatok részvételével kosárlabdában és kötöttfogású birkózásban. A női kosór- labdatomán részt vett a Vojvodina, a PVSK, Zalaegerszeg és Szigetvár csapata. Az együttesek mindvégig kiélezett küzdelmet, jóiramú mérkőzéseket játszottak. A jugoszlávok megérdemelten — veretlenül — végeztek az első helyen, meglepetés, hogy az NB l-es PVSK együttese csak a harmadik helyen végzett a ZTE mögött. Eredmények: Vojvodina —ZTE 93:62, PVSK—Szigetvár 56:49, ZTE—Szigetvár 54:50, Vojvodina— PVSK 70:63, ZTE—PVSK 63:41, Vojvodina—Szigetvár 71:61. A torna végeredménye: 1. Vojvodina, 2. ZTE, 3. PVSK, 4. Szigetvár. helyért. A pontversenyben a jugoszláv Skopje Borac bizonyult a legeredményesebbnek, a PMSC a 4., Szigetvár az 5. helyen végzett. A baranyai versenyzők 3—3 első és második helyet szereztek. Eredmények: 42 kg: 1. Biró (Turkeve), 45 kg: 1. Élesi (Skopje), 2. Péter (PMSC), 49 kg: 1. Gazdag (PMSC), 53 kg: 1. Szork (Skopje), 57 kg: 1. Cservolik (Skopje), 62 kg: 1. Faragó (BVSC), 67 kg: 1. Pálosi (BVSC), 2. Hollósi (Szigetvár), 72 kg: 1. Végh (PMSC), 78 kg: 1. Farkas (Szigetvár). Nehézsúly: 1. Lévai (Szeged). Kovács Miklós Zrínyi Kupa Nemzetközi versenyek Szigetváron A serdülő kötöttfogású birkózók Végh (PMSC) biztosan győz Táskái (Budapesti Vasas) ellen, versenyén 8 egyesület 67 versenyzője Végh súlycsoportjában az első helyen végzett, küzdött súlycsoportonként az első Arató László felvétele a monitor | mellől m Futball koktél Argentínából Lesz? Nem lesz? Mármint labdarúgó világbajnokság két év múlva Argentínában. Körülbelül az a helyzet az időnként felröppenő kérdéssel, mint a montreali olimpiával volt. „Felröpülnek a kacsák", miszerint nagy gondokkal küzdenek a házigazdák és nem biztos, hogy eleget tudnak tenni a FIFÁ-nál vállalt kötelezettségeiknek. A nc.ookbcn meggyilkolták a szervező bizottság elnökét. Az egyelőre ismeretlen tettesek egy száguldó gépkocsiból több lövési acta'; le Omar Carlos Actis tábornokra, aki a helyszínen meghalt. Több nyugateurópai országban azonnal riadót fújtak, mondván, nincs semmi garancia a játékosok testi épségére. Mivel a profi játékosok biztosítva vannak, a biztosító társaságok azonnal jelezték, hogy nem vállalják Cruyff, Beckenbauer és a többi hasonló csillag biztosítását. És nélkülük természetesen nem sokat ér a világbajnokság. Joao Havelange, a FIFA elnöke nem hivatalos csatornákon érdeklődött, vállalnák-e a BENELUX- országok közösen a VB megrendezését, mint ahogy ezt annakidején a belgák és a hollandok együttesen javasolté* 1!;? Miután annakidején Havelange válaszra sem méltatta az ajánlatot, most ő kapott határozott elutasító választ. Maradnának még a brazilok, akik ugrásra készek és mindent megtesznek, hogy „megfúrják" a szomszédos Argentínát. A Brazil Sportszövetség kijelentette, hogy rendelkezik szükséges stadionokkal és elszállásolási lehetőségekkel, valamint az összes technikai előírásokat biztosítani tudja. Azt is hozzátették, hogy számukra egy fél év elegendő az előkészületekhez, ami azt jelenti, hogy az utolsó pillanatban is készek segíteni, ha a FIFA brazil elnökét Argentína cserben hagyná. A rendezéssel megbízott ország azonban egyelőre hajthatatlan: hivatalos állásfoglalás szerint semmi sem teszi kétségessé a VB tervezett lebonyolítását, még a brazilok mélyütései sem tudják őket megingatni. Dúl tehát a futballháború Dél-Amerikában. Lassan megkezdődnek a selejtezők, a döntő színhelyét illetően azonban még sokáig nem mondják ki az utolsó szót. A legutóbbi labdarúgó VB-n gyengécskén szerepeltek az argentinok. A döntés azonnal megszületett: 1978-ig egyetlen játékosuk sem szerződhet külföldre. A nagy buzgalomban azonban egyről megfeledkezett a szövetség, éspedig arról, hogy a klubok az országot sújtó gazdasági válságban csak úgy tudják fenntartani magukat, ha időről-időre eladják egy-egy jó játékosukat. így kerültek néhányon Európába, hogy csak a legnevesebbeket említsük: Mario Alberto és Brindisi Spanyolországba, Norberto Alonso pedig Franciaországba. Nem kell tehát csodálkozni azon, hogy egy nemrég lezajlott sajtóértekezleten Cesar Menotti argentin szövetségi kapitány mosta kezeit, mondván, hogy játékosok nélkül ne várják tőle, hogy teljesítse a szurkolók elvárását, vagyis azt. hogy (esetleg) hazai környezetben csapata kivívja a hőn óhajtott világbajnoki címet. Nemcsak a helyszínnel vannak tehát nehézségei Argentínának, de a csapat építése körül sincs minden rendben. Könnyen lehet, hogy ez utóbbi is hozzájárul a XI. VB megrendezése körüli huzavonához . . . Szonyi János Dolgozókat felvesznek gyeri út 59. munkaügy. A FUSZÉRT Vállalat felvételre keres: villanyszerelőt tmk- munkára, árukísérőket, targoncavezetőket, férfi dolgozókat raktári munkára. Jelentkezés: Pécs, Me- Raktárbázis. FUSZÉRT, (2022) VILLANYSZERELÖIPARI Vállalat Budapest, VII. Síp u. 23. pécsi kirendeltsége < villanyszerelőket, villany- szerelők mellé segédmunkásokat Baranya megye területén végzendő munkákra keres. Jelentkezés: Pécs, Rákóczi út 65—67. VÍV. kirendeltség (az udvarban), minden héten szerdán 8—12 óra között Kozma József vezetőszerelőnél. Telefonon érdeklődni lehet: 13-369. (2001) LEGALÁBB 5 éves gyakorlattal rendelkező építész tervezőt és építész szerkesztőt felveszünk. Jelentkezés: SZOVTERV Iroda vezetőjénél Pécs, Kisfaludy u. 4/2. (08401) D-VIZSGÁS gépkocsivezetőket, rakodógépkezelőket, MTZ vontatóvezetőket, kertitraktor vezetőket, rakodó- munkásokat, kubikosokat és kertészeti segédmunkásokat alkalmaz a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat. Jelentkezés: Bolgár Néphadsereg útja 104. Bérelszámolás. (2003) NŐI és férfi segédmunkásokat, betanított munkásokat felveszünk. Pécsi Faipari Szövetkezet, Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 10. (472824) BETANÍTOTT munkára férfi dolgozókat, valamint anyagmozgatókat azonnal felveszünk. B. m. Háziipari Szövetkezet, Pécs, Déryné u. 35. (472819) FEJLESZTÉS előtt álló bőrdíszműves üzemrészünkbe női divattáska gyártására kétműszakos munkakörbe dolgozókat felveszünk. Betanítás idejére 1500 Ft bért, teljesítménybér idején I5u/o-os pótlékot fizetünk, dél* utános műszakra. Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet. Pécs, Agota-köz 1. (42548) GONDNOKSÁGI se. gédmunkást felveszünk. Jelentkezés: MERUKER gondnokság Pécs, Kossuth Lajos utca 3. földszint. (2010) VILLANYSZERELŐKET, vidéki munkára, valamint belső műhelymunkára felvesz MEGYESZER Vállalat, Pécs, Lyceum utca 4. (2060) A KESZTYŰGYÁR 1. Üzeme (Pécs, Edison utca) felvesz férfi és női betanított munkásokat. Érdeklődni személyesen és a 12-845-ös telefonon lehet. (2030) KÖZPONTI fűtés kezelésében jártas, megbízható fűtőt keresünk október 1-i belépéssel. Jelentkezéseket kérjük a Városi Könyvtár Pécs, Kossuth Lajos u. 9. sz. alatti központjába 9—16 óra között. (2013) SZEDERKÉNYI üzemrészünkbe általános műszerészt azonnalra felveszünk. Jelentkezni lehet: Szederkény, Petőfi utca 7. szám. (42483) A BARCSI Móricz Zsigipond Járási-Nagyközségi Művelődési Központ pályázatot hirdet ifjúságpolitikai előadó és üzemi közönségszervező munkakörök betöltésére, főiskolai végzettségű vagy érettségizett fiatalok részére. Bérezés a 4021 és a 4023 kulcsszám szerint. Az írásos pályázatot szeptember 15-ig kell beküldeni. A pályázat rövid életrajzot is tartalmazzon. Címünk: 7570 Barcs. Bajcsy-Zsilinszky u. 9. (2085) A MÉH siklósi telepe felvesz gépkocsivezetőket, lángvágót, valamint segédmunkást. Jelentkezés: a helyszínen. (2067) PÉNZTÁROST azonnali belépéssel felveszünk. Dél-dunántúli MÉH Vállalat, Pécs, Gomba utca 4. sz. Jelentkezés: szállitásvezetőnél. (2068) VENDEGLATOIPARI Vállalat élelmiszer-kereskedelemben jártas, képesítéssel és szakmai gyakorlattal rendelkező dolgozót felvesz raktár- vezetői beosztásba. Jelentkezéseket a Hunyadi úti hirdetőbe, részletes önéletrajzzal kérjük „Novemberi belé- pés’1 jeligére. (2049) BÚTORBOLTBA férfi segédmunkást, vasboltba szakképzett fér. fi eladókat felveszünk. Jelentkezés: Baranya Kereskedelmi Vállalat munkaügyi osztálya Pécs, Rákóczi út 11. (2024) BŐRDÍSZMŰ részlegünkbe kisegítő munkára nyugdíjas, vagy csökkent munkaképességű dolgozókat felveszünk. Pécsi Kesztyű- é_s Bőrdíszműipari Szövetkezet. Pécs, *Agota-köz 1. (42549) Hétfői □